2019-ben egy hónapot töltöttem egy igen változatos arab országban, Marokkóban. Kíváncsiságom felülírta az országgal és az arab kultúrával kapcsolatos sztereotípiákat, így bátran, fellelkesedve vetettem bele magamat a „legnyugatibb kelet” országának megismerésébe. Pontosabban a déli, a turisták által kevésbé járt részének megismerésébe. Bakancsot húztam, hátizsákot ragadtam és Marrakeshbe repültem… Na de még mielőtt az Anti-Atlasz mállott gránit felszínein koptatnánk a bakancsunkat, vagy foglalt forrásnak néznénk egy Marabut sírt (marabut = muszlim szent ember), tekintsük meg, hogy hol is helyezkedik el Marokkó és miért annyira közkedvelt a földrajzzal szimpatizálók körében.
Egy kis Európa, egy kis Afrika
A 710 850 km2 területű és 32,7 milliós (2021) népességű Marokkó az afrikai kontinens északnyugati szegélyén fekszik. Északon a Gibraltári-szorosnál 14 km-re közelíti meg Európát. Határa északon a Földközi-tenger nyugati része – amit Spanyolország és Marokkó között a Nemzetközi Vízrajzi Szervezet Alborán-tengerként nevez meg (Limits of Oceans and Seas 1953, Márton M. 2010) –, keleten Algéria és Mauritánia, délen és délkeleten Mauritánia, nyugaton pedig az Atlanti-óceán nyaldossa az ország homokos partvidékét, vagy éppen hátrálásra ösztökéli abráziós partfalait. Ha már a partfalaknál tartunk, az ország Földközi-tenger és Atlanti-óceán menti partszakaszának hossza meghaladja a 3000 km hosszúságot, ami virágzó tengeri kereskedelmet tett lehetővé az ország számára.
Domborzatát tekintve sem unalmas az ország, igen változatos a felszíne (Probáld F. 2002, Bereznay I. 1978, Gauldie, R. 2006, Zsiga Gy. 2007). Északon a kifli formájú Rif-hegység terül el csücskeit Európa irányába fordítva, nyugatra az óceán mentén az Atlanti-parti síkság nyúlik 70 km szélességű sávban. E két táj keretezi a Marokkói-Meseta területét (a ’meseta’ szó fennsíkot jelent). De ami igazán jelentős számunkra, az a 4000 méter magasságot elérő Atlasz hegyvonulata, amely Agadirtól az ország középső részén 2500 km hosszan elnyújtózva, egészen Tunéziáig meghatározza Észak-Afrika éghajlatát és felszínét. A hegység Marokkóra eső területét Nyugati-Atlasznak nevezzük, amely a Rif-hegységet is ideértve, a Magas-Atlaszból, a Középső-Atlaszból és az Anti-Atlaszból áll. Az Eurázsiai-hegységrendszer szerves részét képező Atlasztól délre és délkeletre eső területek a Föld legnagyobb sivatagához, a Szahara nyugati részéhez tartozó félsivatagos, sivatagos vidékek.
Marokkó földrajzi fekvéséből és a színes domborzati viszonyaiból adódóan jogosan várhatjuk az éghajlati változatosságot is. A Földközi-tenger partvidéki részei a mediterrán éghajlat iskolapéldái, míg az Atlanti-óceán partjának vonalában a Kanári-hidegáramlás hatásának érvényesülése következtében hűvösebb, szárazabb éghajlat uralkodik. Sivatagos részei a forró övezeti sivatagi éghajlathoz tartoznak, az Atlasz vonulatai között bájolgó a medencék száraz sztyepp éghajlatúak, a Magas-Atlaszban pedig a függőleges övezetesség szerint alakul az éghajlat. A felsoroltak a főbb sarokpontjai az ország éghajlatának, az ezek közötti átmenetek pedig tovább színesítik az amúgy sem egyhangú éghajlati képet.
Marokkó az észak-afrikai arab világ, a Magreb legnyugatibb tagja, annak szerves részét képezi, de történelmére nagy hatással volt Európa és a Szaharától délre eső afrikai terület is (Gauldie, R. 2006). A Kr. e. 2. évszázad és a Kr. u. 3. évszázad között a Római Birodalom legdélebbi tartománya volt, majd a 7. századig az Atlaszon túli területről érkező berber törzsek és az Európából érkezett vandálok osztoztak rajta, a század végén pedig gyökeret vetett az iszlám hit, ami a mai napig meghatározza az államvallást. A 15. században megjelentek a portugálok, akik a kikötővárosokat (pl. Essaouira) hódították meg, és jelen voltak a 17. századig. Ezt követően marokkói dinasztiák váltották egymást a trónon, majd a 19. század közepén Marokkó francia gyarmattá vált, a Gibraltári-szoros délkeleti része (Tetouan) és a Nyugat-Szahara pedig spanyol fennhatóság alá került. 1956-ban Marokkó függetlenedett Franciaországtól, 1975-ben Spanyolország visszavonult a Nyugat-Szaharából. Majd Marokkó és Mauritánia felosztotta egymás között a területet, amely kapcsán függetlenedési háború tört ki, amelyből Mauritánia kihátrált, így 1979-ben Nyugat-Szahara marokkói fennhatóság alá került (bizonyos részeit még a Polisario: a függetlenedésért küzdő szervezet uralja).
Ahogyan az iménti rövid történelmi bemutató is mutatja, igen változatos hatások érték az ország lakóit Európából és Afrikából egyaránt, amelynek egy rendkívül gazdag kulturális örökség a hozománya (Gauldie, R. 2006), nem is csoda, hogy a turizmus az 1960-as éveket követően szinte betört a legnyugatibb kelet országába.
Marrakesh, a példaváros
A marrakechi (vagy a magyar nyelvterületen meghonosodott írásmóddal marrakeshi – a későbbiekben így használjuk)Holtak terén a lemenő nap fényei mellett indul be igazán az élet és kitart késő estig. Tűzzsonglőrök, kígyóbűvölők, rézfúvósok, történetmesélők, hennások (testfestők), vízárusok és késnyelők színesítik a Szultán narancsai terének is nevezett területet a Medinában (óvárosban). Nem volt ez mindig így. Egykoron a szultán ellenségeinek fejét tűzték ki a téren, innen az elnevezése, amely a mai napig megmaradt: Holtak tere, a Szultán „narancsainak” tere, vagy ahogy a helyiek nevezik: Djemaa el-Fna (Dzsemaelfna). A tér mellett több méter magas homlokfalú városfal húzódik, ami a történelmi arab belvárost, a Medinát védte. A marokkói városok nagyrészéről elmondható, hogy felépítésüket tekintve egyfajta „történelmi övezetesség” figyelhető meg. A legbelsőbb „öv”, amivel rendelkeznek a történelmi arab városmag, amit Medinának neveznek és ami városfallal van körülvéve. A városfalon kívül a francia gyarmati időkből származó épületek sorakoznak, itt már autóval is járhatók az utcák, az építmények magasabbak, és az egész városrész arculata önmagában mást mutat, mint a Medina. A legkülső „öv” pedig a modern városnegyedeké, amelyek ugyan még közvetítik az afrikai hangulatot, de már az átlag turista igényeit is képesek kielégíteni, és meg tudnak felelni az üzleti élet elvárásainak is. A történelmi városokban egykoron zsidó negyedek is voltak, amelyeket magas falak választottak el a muzulmán városrészektől. Ezeket a negyedeket nevezik Mellahnak.
Marrakesht nem véletlenül tekintik a turizmus fővárosának. Folyton pezsgő Medinája Afrika legnagyobb piacának tekinthető, kultúrtörténeti emlékei és az Atlasz hegység lábánál való földrajzi helyzete mind-mind ezen funkciójának a betöltését támogatja. Lakosságszáma elmarad a többi marokkói királyi város népességétől, de a 1 017 000 fős (2020) lélekszámával így is az előkelő negyedik helyet foglalja el a sorban. A város megismerésére érdemes egy-két napot is szánnunk, de ha nincs túl sok időnk, akkor a Medinát követően a Majorelle-kertet (Jardin Majorelle) keressük fel! Jacques Majorelle francia festőművész volt (internet1), aki 1924-ben a város külső határában vásárolt egy pálmaligetet. A ligetből egy olyan botanikus kertet hozott létre, amely külön művészeti alkotásként is megállja a helyét. Majorelle ötleteit és ihletét az Atlaszon túli területekre tett utazásai során szerezte, ahol behatóan tanulmányozta a berberek életét és kultúráját. Marokkói utazásunk során, ha olyan várost keresnénk, amely egyszerre ötvözi és közvetíti az ország hangulatát és kultúráját, valamint betekintést nyújt a benne élő népek életébe és mindennapjaiba, akkor Marrakesh kiváló választás számunkra.
Az Atlaszon túl
Az Atlasz hegységnek éghajlatválasztó szerepe van, amiről bárki ténylegesen is meggyőződhet, aki Marrakeshből utazik Tafraout felé a Magas-Atlaszon keresztül. A hegység Marrakesh felöli oldalán sokkal gazdagabb növénytakaró borítja a tájat, mert itt még érvényesül az óceán hatása. A túloldalon pedig jóval szárazabb körülmények uralkodnak, félsivatagok és sivatagok (főleg kősivatagok) a meghatározók. A hegységet csak három járható hágó keresztezi, amelyekből a helyiek kettőt mondanak alkalmasnak a járműforgalomra. Igen, jól érezzük, hogy az óvatos megfogalmazás mögött valójában rossz minőségű, egy autónyi szélességű aszfaltutat kell értenünk, amely 15-20 cm-re emelkedik ki az alatta lévő sokkal régebbi döngölt út felszínéből. A biztonság miatt célszerű magasított autót bérelnünk, ha a Tiz’n Test 2200 m magas hágóján való átkelést választjuk…
Még a hágó előtt érintjük a Tinmel mecset kasbahját, amely az ország két „nem igazhitűek” által is látogatható mecsetje közül az egyik. A kasbah kifejezést elég tágan értelmezik az irodalmak. Egyrészt erődített városokra, városrészekre alkalmazzák, de használják nagyobb erődítményekre és az egy család számára elegendő erődített épületre is. Működésüket tekintve az évszázadok során az erdélyi erődtemplomokhoz vagy a mestiai szván tornyokhoz hasonlóan számtalan funkciót betöltöttek (pl. a család védelmi funkcióját látták el, terménytárolóként működtek, vagy a gazdagságot szimbolizálták).
A Tiz’n Test hágót keresztezve Tafraoutba tartunk, amely az Anti-Atlasz felfedezésére induló csillagtúrák kiváló bázisa. Az Atlasztól eltérően az Anti-Atlasz nem tartozik az Eurázsiai-hegységrendszerhez, felépítésében és felszínformáiban is élesen különbözik attól. Elnevezésében nem a geológiai, földtörténeti különbség, hanem a Magas-Atlaszhoz viszonyított helyzete (anti: „ellenkező helyzetű”, „valamin túl fekvő”) tükröződik. A földtörténeti óidőben, körülbelül 300 millió évvel ezelőtt kezdődött a hegység kialakulása, amelynek bonyolult fejlődéstörténete van, felszíne mára erősen tönkösödött és lepusztult. Kristályos kőzeteinek lepusztult formái azonban remek túrahelyszíneket és sziklamászóhelyeket tartogatnak a számunkra. A Tafraout környéki gránitvidéken a hazánk tájait jól ismerő természetkedvelő számára ismerős felszínformákkal találkozunk. A Velencei-hegységből ismert ingókövek vagy „gyapjúzsákok” kialakulása a gránit pusztulásával, aprózódásával és mállásával hozhatók összefüggésbe, amely során gömb, ellipszoid és zsák alakú formák képződnek (Lóki J. – Szabó J. 2009). Ugyanennek a folyamatnak köszönhető a Tafraout körüli gránittömbös vidék is. 1984-ben egy belga nemzetiségű művész, Jean Verame kobaltkékre festette a lekerekített gránitfelszíneket a város határában, újabb turisztikai látnivalót kialakítva ezzel Tafraoutnak. A terület felkutatásához egyszerűen csak a Painted rocks nevet kell keresnünk a térképeken.
Hátráló partok
Elérve Sidi Infi 20 000 fős települését, megérkezünk Marokkó atlanti-óceáni partszakaszára, amely 2500 km hosszan terül el a marokkói Tangertől a mauritániai Nouadhibouig. A leglátványosabb partszakasz a „Lagzira beach”, ahol széles sávban élvezhetjük az árapálysíkság („fröccsöv”) nyújtotta mezítlábazást a finom homokos óceánparton, de megcsodálhatjuk a hátráló partfalakat is, amelyeket a szaknyelv kliffnek nevez. A helyszínen alkalmunk nyílik megfigyelni a partfejlődés jellegzetességeit is, a pusztulás üteme természetesen a tenger mechanikai ereje mellett a „parti anyag” összetételétől, annak szerkezetétől és mállottságától függ (Borsy Z. 1998, Lóki J. – Szabó J. 2009). Elsősorban a mélyvízű partokra jellemző az abráziós kapuk és hidak képződése, de ezeket itt egy nem tipikus mélyvízű parti környezetben is megfigyelhetjük. A hátráló partokat észak felé haladva majdnem Agadir városig nyomon követhetjük. Utána a klasszikus értelemben vett homokdűnés tengerpartok következnek, amelyek az európai szörfösök mekkájának számítanak, hiszen a szezon ezen a földrajzi szélességen április hónaptól november elejéig is kitart.
Az Atlasz csúcsa: Toubkal
Igazi bakancsosok számára nem érhet véget dél-marokkói utazás magashegységi túra nélkül. Lezárásként látogassunk el Imlil berber településére, és veselkedjünk neki a Magas-Atlasz legmagasabb csúcsának, a Jebel Toubkal (4167 m) megmászásának! Az 1740 méter magasságban Imlilben élő berberek a bakancsos turizmusra specializálódtak az évek során. A faluból 3-5 napos túrák (trekking) tehetők. Öszvéreket és teherhordókat is lehet fogadni, akik a 3200 méter magasságban lévő Muflon menedékházig segítik felcipelni a felszerelést. A szolgáltatásokat célszerű is igénybe venni, hiszen ezzel a helyi berberek kultúrájának és életének fennmaradásához járulunk hozzá, másrészt jól jön a segítség, mert ebben a magasságban már számolni kell az akklimatizációval is.
A Magas-Atlasz teljes egészében alpi jellegű hegység. Sziklás felszínei főleg az aprózódás és az eljegesedési időszakok során jelentkező mechanikai hatások (pl. gleccserek mozgása) eredményeképpen alakultak ki. (A Kárpát-medencében a Magas-Tátra, a Retyezát és a Fogarasi-havasok központi részei is alpi jellegűek.) A menedékházig 12 km megtételére és jó 1500 méter szintemelkedésre kell számítanunk, ami átlagos tempóval 5-6 óra alatt teljesíthető. Nem érdemes sietni, ugyanis az akklimatizációra időt kell fordítani, és a folyamat hatásosabb, ha mozgásban vagyunk. A menedékházban igen puritán körülmények uralkodnak, egy szobában 10-12 emeletes ágy található, amelyeken a túrázók osztozhatnak. Sátrazásra is van lehetőség a ház előtti kavicsos téren, bár október végén és november elején már havazásra is kell számítani. A csúcstámadás kora reggel indul és ha a körülmények adottak, általában 4-5 órát vesz igénybe, hogy felérjünk a Toubkal csúcsra. A főszezonban a mászás nem nehéz, nem igényel különösebb technikai tudást, havas körülmények esetén azonban hágóvasra és jégcsákányra is szükség lehet. Az Atlasz legmagasabb csúcsáról nyíló körpanoráma minden kényelmetlenségünkért és nehézségünkért kárpótol minket.
Összhangban a tájjal
Marokkóban utazva az a csodálatos, hogy a laikust is lenyűgözi az ország sokszínűsége, legyen szó a történelmi városi környezetről vagy éppen a természeti környezetről. A természetföldrajzi ismeretekkel rendelkező utazók élményei pedig megsokszorozódnak, hiszen olyan természeti jelenségeket láthatnak, amelyek nemcsak kiváló, tankönyvbe illő példák, hanem az egyes természeti folyamatokat megértve azt is megtapasztalhatják, hogy a helyi emberek hogyan élnek összhangban a tájjal, hogyan igyekeznek megfelelni a természet és a modern kori világ kihívásainak egyaránt.
TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK
Kérdések
- Határozd meg Marokkó abszolút és relatív földrajzi helyzetét!
- Mely hegységnek van éghajlatmódosító szerepe az ország életében? Mutasd be, hogy miben nyilvánul meg az éghajlatmódosító hatás!
- Mit jelentenek a medina, a mellah és a kasbah arab szavak? Milyen szerepet töltenek be ezek az építmények az itt élő emberek életében?
- Miben különbözik az Anti-Atlasz az Atlasz hegység többi tagjától? Mivel magyarázható a különbség?
- Mi az oka annak, hogy az Atlasz alpi jellegű hegység? Gyűjtsd össze az Atlasz és az Alpok hasonlóságait és különbségeit!
- Hogyan pusztul az Atlanti-óceán partvidéke? Mely külső erők és miként formálják azokat?
