A Vatnajökull Nemzeti Park – gleccserek és vulkánok birodalma

A Vatnajökull Nemzeti Park

A vulkánokkal és jégtakarókkal tarkított Izland Földünk egyik páratlan tájával várja a természet szerelmeseit. A megannyi különleges természeti képződmény, a gazdag és változatos élővilág és a szélsőséges időjárás együttesen teszi a szigetországot igazán egyedülállóvá. Mindez önmagában is elmondható az ország déli részén elhelyezkedő Vatnajökull jégsapkára és környezetére, ezért védelmének fontosságát sok évvel ezelőtt felismerték Izlandon. A Vatnajökull Nemzeti Park (amely a jégsapka és tágabb környezetének területét foglalja magában) működése méretéből és gyors átalakulásából adódóan sajátos, és az idelátogatóktól is nagy alkalmazkodóképességet igényel. Az időjárás és a természet viszontagságait leküzdve azonban szemléletformáló és örökre szóló élménnyekkel térhetünk haza, ami jól megvilágítja a robbanásszerűen növekvő turizmus okát Izlandon. 

Történet és kiterjedés

A Vatnajökull Nemzeti Park 2024. június 7-én fogja ünnepelni 16 éves fennállását. Elődjei, a déli Skaftafell Nemzeti Park (1967) és az északi Jökulsárgljúfur Nemzeti Park (1973) területei már jóval korábban védelem alá kerültek. Ezek összeolvasztásáról és a Vatnajökull jégsapka teljes területének és tágabb környezetének védelméről 2007-ben döntött Izland parlamentje (Alþingi), így alakult meg az egységes Park 2008-ban (Petursson, J. G. – Kristofersson, D. M. 2021). A Vatnajökull Nemzeti Park területe megalapításakor közel 11 000 km² volt, majd az elmúlt évek bővítéseinek következtében mára már meghaladja a 14 000 km²-t. Ezzel az ország területének jelentős részét, 14%-át foglalja magában (Björnsson, H. 2017). A Park négy fő régióra oszlik (északi – központok: Skútustaðir és Ásbyrgi, keleti – központ: Egilsstaðir, nyugati – központ: Kirkjubæjarklaustur és déli – központok: Skaftafell és Höfn; 1. ábra – B), amelyek geomorfológiája igen változatos. A területi felosztás a Park irányításának megkönnyítését szolgálja (Petursson, J. G. – Kristofersson, D. M. 2021), mivel mérete a legnagyobb Izlandon és két oroszországi arktikus nemzeti parktól eltekintve Európában is. 2019 óta a terület az UNESCO Világörökség részét képzi egyedülálló adottságainak köszönhetően, ami az aktív vulkanizmus és a gleccserek folyamatosan változó természeti dinamikájából fakad (Baldursson, S. et al. 2018). 

A Park létrehozásának célja és látnivalói

A Park létrehozásának elsődleges célja Európa egyik legnagyobb kiterjedésű, jéggel borított területének, a Vatnajökull jégsapkának és tágabb környezetének megóvása volt. A természetvédelem célja a területen azonban nem csak a gleccserek, hanem a gleccserek által alakított tájak (gleccservölgyek, csipkézett hegyek, morénasáncok, olvadékvízsíkságok, proglaciális tavak, kanyonok), a különleges geológiai képződmények és az ezekhez alkalmazkodott élővilág megóvása is (Petursson, J. G. – Kristofersson, D. M. 2021). A Park nyugati szélén elhelyezkedő természeti látványosságok – a Fjaðrárgljúfur kanyon és az Eldjá vulkanikus hasadékvölgy – a Vatnajökull jégsapkától távol esnek, ennek ellenére rendkívül népszerű helyszínek. A Kirkjubæjarklausturtól nyugatra lévő közel két km hosszú és 100 méter mély Fjaðrárgljúfur kanyont palagonit építi fel, ami a jég alatti vulkanizmus során a víz és magma kölcsönhatásából képződött kőzet (Internet2). A kanyon 9000 éve kezdett el kialakulni, melyet a jég visszahúzódásának következtében keletkező olvadékvíz kezdett el kivájni (Thordarson, T. – Höskuldsson, Á. 2014). Az Eldgjá vulkanikus hasadékvölgy a Park legnyugatibb részét képzi. A Vatnajökull jégsapka nyugati szomszédja, a Mýrdalsjökull jégsapka alatt elhelyezkedő Katla vulkanikus rendszerének köszönhetően 939-ben alakult ki (Stothers, R. B. 1998). A teljes hasadékvölgy 30 km hosszan nyúlik el a két jégsapka között és egyben a Föld legnagyobb vulkanikus hasadékvölgye. A hasadékvölgy egy 8 km-es szakasza az Eldgjá, amelynek legmélyebb része 150 méter, legnagyobb szélessége pedig 600 méter (Internet1).

A Park továbbá a természet és társadalom kapcsolatát is igyekszik erősíteni, ami a déli részen található, az állandóan változó olvadékvízrendszerek területén nagy alkalmazkodóképességet igényel az ott élőktől és a látogatók részéről is. A természetről és természetvédelemről szóló előadások, oktatások, interaktív kiállítások és játékok, szóróanyagok, továbbá a népszerű turisztikai helyszíneken való állandó jelenlét révén a Park dolgozói az izlandi glaciális örökség jelentőségét és megóvásának fontosságát hangsúlyozzák (Evans, D. J. A. 2016.). A Skaftárstofa Látogatóközpont (Kirkjubæjarklaustur, Izland) – a Vatnajökull Nemzeti Park nyugati régiójának bázisa – is ezeket a célokat szolgálja. A Központ kiállításának egy része a mohák sokféleségét, jelentőségét és törékenységét hangsúlyozza, amelyek jól alkalmazkodtak Izland különleges természeti adottságaihoz (Arnalds, O. 2015). A Központ körül kialakított interaktív játszótér (5. ábra) pedig a természet és ember együttműködését próbálja bemutatni, ami igen népszerű és tanulságos játék az idelátogatók számára. A játszótér környezetében találkozhatunk a lila színű csillagfürttel (Lupinus nootkatensis), amely hatalmas területeket borít Izlandon. Ezt a növényt egykor a talaj stabilizálására telepítették be, de mára már erősen elterjedt, invazív fajnak számít (Benediktsson, K. 2015).

A Vatnajökull jégsapka

Gleccserek sokasága

A Vatnajökull jégsapka hiába Európa egyik legnagyobb jégsapkája, kiterjedése és vastagsága, a világ többi gleccseréhez és jégsapkájához hasonlóan folyamatosan csökken. A kis jégkorszak – ami Izlandon 1250–1300 között kezdődött és nagyjából 1890-ig tartott (Hannesdóttir, H. et al. 2015a, 2015b) – vége óta ezt a folyamatos csökkenést csak rövidebb ideig tartó előrenyomulások szakították meg (Schmidt, L. S. et al. 2019). A jégsapka jelenlegi kiterjedése nagyjából 7800 km², míg térfogatát 3000 km³-re becsülik, melynek elolvadása a becslések szerint közel 1 cm-es globális tengerszint-emelkedéshez vezetne (Evans, D. J. A. 2016). A jégsapkát peremi vagy más néven outlet gleccserek alkotják, amelyek száma 40 körüli (GLIMS – NSIDC, 2005). A peremi gleccserek jégutánpótlását minden esetben a jégsapkák központi platójának területén képződő jég szolgáltatja, ami elérve a plató peremét túlcsordul és gleccserként mozog tovább. A tápláló területet és az abból kiinduló gleccsert együttesen platógleccsernek nevezzük (Evans, D. J. A. 2016.). 

Tűz a jég alatt

A Vatnajökull Nemzeti Park területén hét vulkanikus rendszer van jelen, az Öræfajökull, Bárðarbunga, Kverkfjöll, Grímsvötn, Þórðarhyrna, Hamarinn és Esjufjöll, melyek közül az első négy a legaktívabb vulkánok közé tartozik Izlandon (Internet1). A Park és egyben egész Izland legmagasabb csúcsa az Öræfajökull vulkán teteje, a Hvannadalshnjúkur csúcs 2110 m-es tengerszint feletti magasságával. A vulkán a Vatnajökull jégsapka legdélebbi központja, és önmagában külön jégsapkaként is kezelik. Ez táplálja Izland legmeredekebb platógleccserét, a Kotárjökullt (Hannesdóttir, H. et al. 2015a). Az Öræfajökull vulkán és az északi Kverkfjöll hegylánc közötti völgyben található a Vatnajökull jégsapka legvastagabb része, mintegy 950 m-es jégvastagságával (Internet1). 

Tavak az olvadékvízből

A jégsapka déli oldalán, dél felé elnyúló gleccserek előterében jellemzők a jégárak olvadékvizéből felhalmozódó proglaciális tavak, amelyek méretének növekedése is jól mutatja az olvadás fokozódását a térségben (Schomacker, A. 2010). Ezek közül a legnagyobb és egyben Izland egyik legkedveltebb turistacélpontja a Jökulsárlón proglaciális tó, amit a Breiðamerkurjökull gleccser olvadékvize táplál (Evans, D. J. A. 2016.). Területe jelentős mértékben változott az elmúlt évtizedek során: 1999-ben 14,6 km² volt, mely 2014-re 25,4 km²-re növekedett (Canas, D. et al. 2015). A klímaváltozás ezen déli gleccsereket kifejezetten érzékenyen érinti, mivel ez az ország legmelegebb és legcsapadékosabb területe, továbbá majdnem a tenger szintjéig, 20-100 m-es tengerszint feletti magasságig ereszkednek le (Hannesdóttir, H. et al. 2015a).

Egy dinamikusan változó környezet

Az olvadékvízsíkság

Izland különlegessége a természet folyamatos átalakulásából fakad, amihez az izlandiak megtanultak alkalmazkodni. A gleccserek és vulkánok jelenléte alapjaiban határozza meg az itt élők életét, melyek kölcsönhatásaik hirtelen, akár pár nap alatt lezajló változásokat is okozhatnak a természeti táj képében. A gleccserek olvadása során keletkező víz a jégsapkák előterében a korábban már említett proglaciális tavak mellett olvadékvízsíkságokat (izlandiul sandur, a magyar szakirodalomban szandr) alakít ki, amelyek végeláthatatlanul kanyargó, hálózatos folyóágak és homokos, kavicsos üledékek rendszerei (Evans, D. J. A. 2016.). A gleccserek visszahúzódásának következtében a kilépő olvadékvizek aktívan változtatják irányukat, évszakosan pedig a víz mennyisége is erősen ingadozik, így a szandr területek is folyamatosan változnak. Nem meglepő, hogy a Vatnajökull jégsapka előterében a Föld legnagyobb aktív olvadékvízsíksága, a Skeiðarársandur helyezkedik el, amely 56 km hosszan húzódik a parton. A területet elsősorban a Skeiðarárjökull gleccser táplálja olvadékvizével. Az olvadékvízsíkságokon átvezető infrastrukturális létesítmények kialakítása nem egyszerű az állandó változások következtében, így a hidak és utak építése ezeken a területeken különös gondosságot igényel (Russell, A. J. – Knudsen, O. 1999).

Jökulhlaup, a mindent elpusztító áradás

A forró magma és víz keveredésének következtében fellépő robbanásszerű jég alatti freatomagmás kitörések során egy különleges képződmény, gyorsan megszilárdult vulkáni üvegdarabok törmelékéből felépülő kőzet, hialoklasztit-breccsa képződik (Fisher, R. V. – Schmincke, J.-U. 1984). A jég alatti kitörés sajátos és adott esetben igen veszélyes következménye a jökulhlaup, melynek során a magma jégbe való benyomulását követően annyi olvadékvíz keletkezik, mely a felszínre törve lezúdul, kisebb-nagyobb jégtömböket magával szakítva. A jeges ár komoly veszélyt jelent az emberekre, és az útjába kerülő infrastruktúrát maradéktalanul képes elpusztítani (Björnsson, H. 1992). A jökulhlaupok a hidak, utak és házak lerombolásán túl teljes egészében át tudják alakítani az olvadékvízsíkságok formáit, a folyómedrek és a partvonal átrendezésével. Nem volt ez másként a Bárðarbunga 1996-os kitörésekor sem, ami a 20. század legnagyobb jökulhlaupját idézte elő a Vatnajökull térségében. Az áradás közel 10 méter vastag üledéket hagyott maga mögött, mellyel alapjaiban formálta át a területet (Maria, A. et al. 2000). 

Alkalmazkodás és tanulás

Mindezen folyamatok rendkívüli alkalmazkodóképességet és odafigyelést követelnek a helyiektől, amit az izlandiak az évszázadok során sikeresen el is sajátítottak. A gyönyörű, de változó táj része mindennapjaiknak. A természet megóvásának fontosságát pedig igyekeznek a fiatal generációk számára is fontossá tenni. Az izlandi tanárok évente Höfnben gyűlnek össze, hogy a természet tanításba való bevonásának szükségességét és lehetőségeit megtárgyalják (Internet3). Ez a jó gyakorlat példaként szolgálhat más országoknak is a földrajzoktatás terén, hiszen mivel mással is kellene foglalkoznunk, mint a természettel, amely körülvesz minket?! A legfontosabb pedig, hogy ezt átadjuk a jövő nemzedékének is.

TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK

Kérdések

1. Hogyan jellemeznéd a növényborítottságot a cikkben szereplő ábrák alapján? Mi az, ami egyértelműen hiányzik a tájból? Mi lehet ennek az oka?
2. Hogy nevezik izlandiul azt az áradást, amely a jég alatti vulkánkitörés következménye lehet? Mit okozhat egy ilyen esemény?
3. Milyen típusú gleccserek jellemzik a Vatnajökull jégsapkát? Miért ezek a fajta gleccserek alakultak ki Izlandon?