„A világ vége”, „a Föld legtávolabbi vidéke”, „az Antarktisz kapuja” – gyakran olvashatjuk e kifejezéseket Amerika legdélibb területéről, a Magellán-szorostól délre fekvő szigetekről. A Tűzföld meghatározása nem teljesen egyértelmű, hiszen egyes értelmezés alapján csak a Nagy-szigetet (Isla Grande) jelenti. Azonban az elfogadottabb felfogás szerint a nagy földrajzi felfedezőről elnevezett szorostól délre fekvő teljes szigetvilág alkotja, amelynek így teljes területe Magyarország területének közel négyötöd része (73 746 km2). Ennek kb. egyharmad része Argentínához, kétharmada Chiléhez tartozik.
Lealacsonyodó Andok, jég által felszabdalt felszín
A Tűzföld geológiai felépítése hasonló Patagóniáéhoz, hiszen egy óriási gleccser alakította ki a Magellán-szorost, amely így leválasztotta Dél-Amerika legdélibb vidékét. Tehát a nyugati szigeteken, illetve a Nagy-sziget nyugati részén húzódik Földünk leghosszabb hegységének, az Andoknak a déli elvégződése, a Magelláni-Kordillerák (Futó J. 1965). Itt már fokozatosan lealacsonyodnak a vonulatok, az átlagos gerincmagasság már csak 2000 méter körül van, a legmagasabb pont (Mount Darwin) 2488 méterre emelkedik. Keleten pedig a Patagóniára jellemző, a földtörténeti középidőből származó üledékes kőzetrétegek futnak ki az Atlanti-óceánig.
A mai felszínt uralkodóan a jég alakította ki, rengeteg fjord, gleccservölgy tagolja a tengerpartok felé ereszkedő hegyoldalakat. A Nagy-sziget déli részén a lenyűgöző szépségű, kb. Balaton méretű Fagnano-tó klasszikus végmorénató. A partokat ma az abrázió formálja, az állandóan fújó nyugati szelek felkorbácsolják a hullámokat, amelyek főként a nyugati oldalakon intenzíven pusztítják a partokat.
A földrajzi helyzethez képest zord éghajlat
Az 54º és a 68º szélességi körök között elhelyezkedő szigetvilág éghajlata jóval barátságtalanabb, mint az északi félgömbön hasonló szélességi körök között fekvő észak-európai és balti területeké, ahol olyan világvárosok jöttek létre, mint Koppenhága, Stockholm vagy éppen Szentpétervár. De Európában még az Északi sarkkörön túl is 40-50 ezer fős városok alakultak ki. A Tűzföldön viszont nem jöttek létre igazi nagyvárosok, ma is nagyon alacsony a népsűrűség a zord éghajlatnak köszönhetően. Ushuaia kikötővárosban a legmelegebb hónap (január) középhőmérséklete is csak 9 ºC. Összehasonlításképpen az északi félgömbön ugyanezen szélességi körön (55º) fekvő Vilniusban, Litvánia fővárosában a legmelegebb hónap (július) középhőmérséklete 18 ºC (Péczely Gy. 1984). Télen viszont kevésbé hűl le a levegő a Tűzföldön (Ushuiában +1,6 ºC, míg Vilniusban -4 ºC a leghidegebb hónap középhőmérséklete), az európai embert mégsem vonzotta végleges letelepedésre, hiszen az állandó erős szelek a gyakori szemerkélő esővel zord jelleget adnak a télnek. Az alacsony nyári hőmérséklet részben az Antarktisz több mint 12 millió km2-nyi jégtömegének közelségével magyarázható. Másrészt viszont a déli félgömbön e földrajzi szélességeken nincsenek kontinensek, s a tengervíz kevésbé melegszik fel, mint a szárazföld. Ugyanakkor a mérsékelt övezet uralkodó nyugatias szele szabadon érvényesül tulajdonképpen az egész szigetvilágban.
Tűzföld nevének eredete
A zord éghajlat következtében az európai ember viszonylag későn vette birtokba a Tűzföldet. Az első leírást a területről Magellán készítette, aki nagyon viszontagságos körülmények közepette 1520-ban – az átjárót keresve a később általa elnevezett Csendes-óceánhoz – több mint 1 hónap alatt jutott át a később róla elnevezett Magellán-szoroson. A névkutatók általában úgy tartják, hogy ő adta a Tűzföld nevet, ugyanis amikor a szűk szorosban a kietlen vidéken hajóztak, az északi meredek oldalak kopárak voltak, de a déli alacsony partokon nappal füstöt, éjszaka pedig máglyák tüzét látták, s így lett a „Tüzek földje”, ami aztán később egyes számra változott a térképeken (spanyolul Tierra del Fuego). Más változat szerint viszont Magellán eredetileg a „Füstök földje” vagy „Tűzhelyek földje” (Tierra de los Humos) néven rajzolta fel a térképre az addig ismeretlen tájat, de 1529-ben I. Károly spanyol király úgy gondolta, hogy a füst nem elég nemes név, és ahol füst van, ott tűznek is kell lennie, ezért átkeresztelte „Tüzek földjére” (Magidovics I. P. 1961).
Az európai ember térhódítása és az őslakók
Magellán után 350 évnek kellett eltelnie, hogy az első európai ember letelepedjen a zord éghajlatú Tűzföldön. Bár több felfedező utazás is történt az évszázadok alatt, amelyek közül kiemelkednek az angol Beagle hajó (a csatorna a híres hajóról kapta a nevét) tudományos kutatóexpedíciói 1831 és 1836 között, fedélzetén a világhírű természettudóssal, Charles Darwinnal, de az első európai, aki véglegesen letelepedett családjával együtt, egy anglikán tiszteletes volt. A misszionáriusok nyomában érkeztek a pénzsóvár kalandorok, a fókavadászok, az arany után kutatók, majd a birkatenyésztők. A juhtenyésztés hosszú ideig a Tűzföld legfontosabb gazdasági tevékenysége volt, de ez fokozatosan a helyi őslakosság csökkenéséhez, majd teljes kihalásához vezetett. A négy nagyobb őslakos etnikum közül a selknamok voltak a legjelentősebbek, akik a Nagy-szigeten főként guanakókat (Lama guanicoe) vadászó nomád életmódot folytattak. A Porvenirben működő múzeumban látható tárgyi emlékekből, fényképekből megtudhatjuk, hogy primitív életet éltek, az íjjal és nyíllal vadászók mindössze a guanakók prémjével fedték a testüket. A telepesek számának növekedésével a guanakók száma rohamosan csökkent, így a selknamok a birkákat is vadászták, ami súlyos konfliktusokhoz vezetett. A behurcolt járványok, fegyveres összetűzések vagy akár mérgezések hatására a bennszülöttek drasztikusan megfogyatkoztak, az utolsó „tiszta vérű” selknam az 1970-es években halt meg.
A Tűzföld nyugati szigetvilága a dél-amerikai államok kialakulása óta végig chilei fennhatóság alatt állt, a Nagy-szigetre viszont Argentína is igényt tartott. Mivel nem tudtak megegyezni a felek, ezért 1881-ben Viktória angol királynőhöz fordultak igazságért. A királynő nemes (királyi) egyszerűséggel a térképen a Magellán-szoros keleti bejáratától vonalzó mentén húzott egy észak-déli egyenes vonalat a Beagle-csatornáig, és azóta onnan nyugatra Chile, keletre – jóval kisebb területen – Argentína húzódik (Bernhardson, W. 2011). Az argentinok azóta sem békéltek meg az angolokkal, ennél súlyosabb trauma számukra, hogy a Falkland- (spanyolul Malvin-) szigeteket továbbra is Anglia uralja, miután 1982-ben elveszítették az angolokkal vívott háborút. Nevezhetjük ezt az argentinok „Trianonjának” is. A Tűzföldön gyakran feltűnik a számukra igazságtalan döntés az autók rendszámtábláján, nagy hirdetésekben, feliratokon, falfirkákon, de akár utcák, terek elnevezésében is, soha nem akarnak lemondani a Malvin-szigetekről.
Változó élővilág, természetvédelem Tűzföldön
Bár az elmúlt másfél évszázadban a Tűzföld legjellegzetesebb állatának, a guanakónak megfogyatkozott a száma, de az antropogén hatások alacsony szintje miatt az eredeti élővilág viszonylag jól megmaradt.
A további védelmet ma már több nemzeti park is segíti. A chilei területen kettőt is létrehoztak, de a turizmusban nem játszanak szerepet, mert a legnyugatibb szigeteken, illetve a legdélibb ponton, a Horn-fok vidékén nem éppen turistabarát éghajlat uralkodik, itt van a legtöbb csapadék, legerősebbek a szelek, és mindkettő nagyon nehezen közelíthető meg. Az argentin Tűzföldön, a Nagy-sziget déli részén lévő Tierra del Fuego Nemzeti Park viszont rendkívül népszerű a turisták körében. Ushuaiából könnyen elérhető a változatos, hegységi jellegű terület, amelynek egyedi élővilága van. A Tűzföldön a legelterjedtebb erdőalkotó fajok a déli bükkfélék, a nothofagusok. Közülük a lenga-erdők (Nothofagus pumilio) a leggyakoribbak, amelyek 600-700 méter magasságban díszlenek, feljebb határt szab nekik a kb. 800 méteren húzódó hóhatár (Balázs D. 1988). Az alacsonyabb területen pedig többnyire ňire-erdőkben (Nothofagus antarctica) túrázhatunk (Balázs D. 1972).
A szárazföld állatvilága szegényesebbnek mondható a vegetációnál. A nagyobb emlősöket a már említett guanakó, illetve a tűzföldi róka (Lycalopex culpaeus lycoides) képviseli. Dél-tűzföldi kirándulásainkon, túráinkon gyakran találkozhatunk egy tájidegen állattal, illetve annak nyomával. A kanadai hódot (Castor canadensis) az 1940-es évektől telepítették be, tipikus esete annak, hogy mi történhet, ha az ember mesterségesen megbontja a természet egyensúlyát. Akkor úgy gondolták, hogy jó üzlet lesz a hódbetelepítés, mert az állatok prémje kelendő árucikk volt, és a húsa fogyasztható. Később kiderült, mégsem olyan nagy üzlet a hód, ugyanakkor csúcsragadozók híján tömegesen elszaporodtak, és gátakkal torlaszoltak el folyószakaszokat, valamint teljes erdőket taroltak le a rágásukkal. Ma is komoly problémákat jelentenek, az ellenük való harc egyelőre nem sok eredménnyel járt.
A szigetek közötti csatornák, szorosok, illetve a szigetek élővilága viszont rendkívül gazdag. Ushuaiából érdemes elhajózni a Beagle-csatornán a Tűzföld legrégebbi farmjára (Estancia Harberton). Nem csak az 1886-ban épített estancia (legeltető állattartásra használ földbirtok) érdekes, de útközben rengeteg állatot is megfigyelhetünk. A kikötőből elindulva a halbőségre utal a Madarak szigete, ahol szinte csak a guanó és a madarak tömegei, főként kormoránok, sirályok láthatók. A következő nagyobb szirten oroszlánfókák és dél-amerikai medvefókák sokasága tanulmányozható az egészen közel elhaladó hajóról.
A világítótornyot is elhagyva hamarosan feltűnik a Martillo-sziget, a Magellán-pingvinek természetes élőhelye. A sziget szigorú védelem alatt áll, erősen limitált a napi turisták száma, csak helyi vezetővel szabad sétálni a pingvinek között.
Kikötő sincs, csak kisebb, 10-15 személyes elektromos bárkával lehet idejönni, amiből fürgén kiugrunk a partra. A 70-75 cm magas, mulatságosan ide-oda billegő Magellán-pingvinek között egy királypingvin-párt is láthattunk, magasságukkal kiemelkedtek a pingvintömegből. A biológus helyi vezetőnk szerint csak ideiglenesen érkeztek, és valószínűleg hamarosan tovább is mennek. Tekintettel arra, hogy a királypingvinek párkapcsolatban élnek, valószínűleg éppen nászúton lehettek… A legmagasabbak közé tartozó királypingvinek a Tűzföldön csak az Inutil-öbölben élnek „életvitelszerűen”, ahol szigorú védelem mellett a turisták is megtekinthetik őket. (Az öböl neve hiábavalóság, reménytelenség, ami Magellántól származik, miután többedszerre sem találták a Csendes-óceán felé vezető kijáratot.) Még egy állatfajt érdemes megemlíteni, amely viszont az éttermek nagy akváriumaiban, illetve a tányérokon látható, a királyrák, ami a tűzföldi gasztronómia prémium kategóriájába tartozik.
A dinamikusan fejlődő Ushuaia valóban a világ legdélibb városa?
A Tűzföld legismertebb, és ma már a legnagyobb városa Ushuaia. Balázs D. (1988) az 1980-as évek végén megjelent útikönyvében „már tízezres” városról ír, azóta 40 év alatt a nyolcszorosára nőtt, ma 81 000 lakója van (indec.gob.ar). A rendkívül gyors növekedésben szerepet játszott egyrészt a stratégiai fontosságú kikötője, innen indulnak a hajók az Antarktiszra, másrészt ide telepítettek egy óriási mobiltelefon-összeszerelő üzemet is. S nem utolsósorban alaposan megnövekedett a turizmus, ami egyre inkább meghatározó tényezője a város gazdasági életének. A település egyik különlegessége, amit a Beagle-csatorna partján a kikötőben egy tábla hirdet: „Fin del Mundo”, vagyis „A világ vége”, „a világ legdélibb városa”. Ezzel ugyan a chileiek nem értenek egyet, ugyanis a Beagle-csatorna déli partján, így néhány kilométerrel délebbre található Puerto Williams. Viszont a chilei település mindössze 2000 lelket számlál, hosszú ideig egy jelentéktelen pici falucska volt, csak a közelmúltban kapta meg a városi rangot (www.ptowilliams.cl). Ettől még a turizmusban Ushuaia maradt a világ vége és a legdélibb (most már) városias jellegű város, amely mára már színes, kellemes hangulatú, élhető, modern központ. Helyi idegenvezetőnk szerint – aki a 3500 km távolságban lévő Buenos Airesből nősült ide – gyorsan megszokható és szerethető város (11. ábra). A távolságokat mindenképp másképpen kell itt értelmezni, mint nálunk, a „világ végi városból” a belföldi repülőút a fővárosba közel 4 óra, tehát kb. Budapest–London oda-vissza…
Magyarország ellenlábas pontja (a legtávolabbi pont tőlünk a Földön, tehát ahol éppen ellentétes évszak és napszak van) Új-Zéland közelében található. Amikor a szigetország Déli-szigetén túráztunk, nem éreztem „világvége hangulatot”, a rendkívül változatos, pazar táj feledtedte a 20 000 km-nyi távolságot. Később Dél-Afrikában a Jóreménység fokán állva úgy érezhető, hogy ennél már nincs tovább, ennél már nem lehet közelebb jutni az Antarktiszhoz. Aztán mégis… Tűzföld nem csak nagyon-nagyon távol van, de a gyér növényzet, a zord időjárás, ugyanakkor a zordságában is lenyűgöző természet semmihez sem hasonlítható érzéseket vált ki az utazóban. A Beagle-csatornán hajózva (12. ábra) vagy a pingvinek szigetén sétálva tényleg úgy éreztem, hogy eljutottam a világ végére, amin túl már nincs mit keresni…
TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK
Kérdések
- Mi az oka annak, hogy a Tűzfölddel azonos földrajzi szélességi körökön az északi félgömbön Európában teljesen más jellegű éghajlat uralkodik?
- Mely belső és külső erők játszottak szerepet a Tűzföld mai felszínének a kialakításában?
- Miért haltak ki az őslakos indián törzsek az európai ember megjelenése után kb. 100 évvel?
- Miként változott meg a tájhasznosítás a Tűzföldön az elmúlt 150 év alatt?
- Melyek azok a földrajzi adottságok, amelyek alapján a Tűzföld „a világ vége” nevet kapta?
