Ragyogó tó – a Mjøsa

Szerző: Makádi Mariann
ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet Földrajz szakmódszertani csoport
makadi.mariann@ttk.elte.hu
Norvégia közlekedésének egykor ütőere volt legnagyobb tava, a Mjøsa és vízrendszere, amelyen a téli fagyok idején is biztonságban közlekedhettek észak-déli irányban. A hagyományos szállítás helyett ma már a rekreációé a főszerep.

Többszázezer tó országa

Földrajzi kvízkérdések között vagy keresztrejtvényekben gyakran szerepel az „ezer tó országa” kifejezés Finnországgal kapcsolatban. De hogy mennyi tó is van valójában, azt nehéz megmondani, hiszen az ország területe csaknem összefüggő vízrendszer. (Vitatkoznak is rajta, míg korábban 57 000 tavat említettek, 2019-ben „újraszámolták” a tavakat, és ma 168 000 tavat tartanak nyilván.) Hasonló a helyzet Norvégiában is, ahol az édesvizű tavak számát legalább 450 000-ben állapították meg. Ám a többségük területe nem haladja meg az 5 km2-t, 400 alatt marad az ennél nagyobbak száma, és mindössze hét tó területe nagyobb 100 km2-nél. Közülük az Innland régióban fekvő Mjøsa a legnagyobb (365,19 km2), ami egyben földrészünk negyedik legmélyebb tava (legnagyobb mélysége 449 m, átlagos mélysége 178 m).

A legnagyobb területű norvégiai tavak (forrás: Norges vassdrags- og energidirektorat)

A norvégiai tavak medencéjét a jég alakította ki. Ahol ennyi tó és ennyi nyelvjárás van, ott érthető, hogy sok kifejezést használnak a tavakra. A norvég és a számi nyelv méretük és alakjuk, esetleg vizük összetétele alapján különbözteti meg a tótípusokat. A nagy kiterjedésű tavakat egyszerűen a legnagyobb tó tulajdonnevével (Mjøsa), mint köznévvel nevezik meg: mjøsa (vagy mie) (pl. Vangsmjøsa). Hogy a tulajdonnév vagy a köznév volt-e korábban, nehéz eldönteni, hiszen a szó az ónorvég nyelvben csillogást, ragyogást jelentő misers szóra vezethető vissza, és e vízfelületek ragyogása semmihez sem hasonlítható látványt nyújt a tájban az alacsony napállás miatt. A számi nyelvben a nagyobb tavakat a jávrre (vagy jávri) szóval jelölik (pl. Siiddašjávri). 

A sötét mederkőzet miatt különös színben ragyog a tó vize (fotó: Makádi M.)

A kis tavaknak sokféle neve van. A leggyakoribb a vatn (vagy vann) kifejezés, ami magyarul egyszerűen vizet jelent, olyan tavat, ami gyalogosan néhány óra alatt körbejárható (pl. az Oslo közelében lévő Sognsvann), de nem használják következetesen, olykor nagyobb tavakat is neveznek így az ország északi részén (pl. Altevatnet). Az északi közbeszédben gyakori az óészaki eredetű tjern (vagy tjenn, tjørn) – amit máshol inkább a mocsaras erdei tavacskákra használnak – vagy a számi jávrásj (vagy jávrrás) névhasználat is.

Bár a fjord szó a földrajzban jég által formált sós vizű öblöt jelent, Norvégiában neveznek így hegyek között kanyargó, hosszú és keskeny édesvizű tavakat is, mint például a legnagyobb szárazföld belsejében lévő „fjordot”, a Randsfjordent, de a mindennapokban a legnagyobb tavat, a Mjøsat is. Amely tavak nagyok, de nem olyan keskenyek, mint a fjordok, egyszerűen sjønek (esetleg innsjønek), magyarul tengernek nevezik (pl. Vansjø, Selbusjøen). A duzzasztással keletkezett tavakat gyakran magával a gát szóval illetik, damnak nevezik.

A norvég Balaton

Az ország tavai közül nemcsak a méretével, hanem a jelentőségével is kiemelkedik a fővárostól északra fekvő Mjøsa. Mintegy 117 km hosszan nyújtózik Lillehammer és Minnesund között. Vizét elsősorban a Gudbrandsdalslågen táplálja, amely nyáron a gleccserek jégiszapjától zöldes színű. Vízlevezetője a Vorma, ami a Glommán keresztül az Oslo-fjordba torkollik, így a tó része a Skandináv-hegység vízválasztójától az Északi-tengerbe vezető vízi útvonalnak. A tó két oldalán fekvő domb- és hegyvidék (Mjøsbygdene) Norvégia egyik legtermékenyebb tája, a partján fekvő Lillehammer, Gjøvik, Hamar, Brumunddal és Moelv városok a környékbeli mezőgazdaság központjai. A délen átlagosan 2 km széles, de Hamarnál 9 km-re szélesedő Mjøsa közel 100 ezer embernek ad ivóvizet.

A Mjøsbygdene gabonatáblái a tóba nyúló Nes félszigeten Helgøya felől (forrás)

A Mjøsa tipikus fjordtó, medrét a jégkorszaki jég vájta a változatos kőzettani felépítésű (permi homokkő, gneisz, gránit, pala és mészkő) felszínbe. Mintegy 9200 évvel ezelőtt a Mjøsbreen gleccser túlmélyített U keresztmetszetű gleccservölgyet alakított ki, a völgy belső részének talpa mélyebb, mint a „szájánál”. A gleccser nyelve a mai Minnesundnél volt, egy sziklaküszöböt és egy jégfront-deltát hagyott maga után, ami elgátolta a tó vizét.  A jégolvadás során jelentősen emelkedett a felszín. Amikorra a tómedence jégmentessé vált, a felszín annyira megemelkedett, hogy a tenger partvonala alacsonyabban volt, mint az egykori gleccservölgy. A tó mai medre 300 méterrel van a tenger szintje alatt. A Mjøsa átlagos vízszintje 1961 óta azonos a maival a vízrendszer többszöri szabályozása után. Az első gát (Sundfoss-gát) 1858-ban a tó déli csücskénél épült meg, ami megemelte a tó vizét délen levezető Vorma vízszintjét, hogy gőzhajókkal hajózható legyen a folyó a Mjøsa-tó és Eidsvoll között, így a hajók kijuthassanak az Oslo-fjordba.

A Mjøsa keleti partján Brumunddalban emelkedő 18 emeletes Wood Hotel, ami a világ legmagasabb faépülete (85,4 méter) a környékbeli fenyőerdők fáiból épült 2019-ben. (fotó: Makádi M.)

Közép-Norvégia közlekedési ütőere

A Mjøsa minden korban egész évben fontos közlekedési útvonal volt. A Sverre norvég királyról szóló 1220-as évekbeli monda elmondja, hogy a király csónakokat húzott Randsfjordenből az Einavatnet felett és Hunnselva mentén a Mjøsa felé. Már a viking korban (8–11. század) élénk és összehangolt áruforgalom zajlott a tavon, de a tavi hajózás igazán a középkorban virágzott, az írott források szerint a 17. századtól fontos hajózási útvonal volt a Mjøsa. Ebben az időben (a 19. század közepéig) viszonylag lapos fenekű, kis testű, de erős vitorláshajókat használtak, amelyek a lapos partokon is könnyen kikötöttek, és mozgékonyak voltak a szűk folyószakaszokon is. 1830-as években 20-30 ilyen hajó közlekedett a tavon.

A Mjøsán a vaskortól az 1900-as évek elejéig használt tipikus északi építésű vitorláshajó (forrás)

A vízi útvonalon utaztak és cseréltek gazdát az északi és a déli országrészek termékei. Észak felé vasat és a rossz termést adó években gabonát, valamint gyarmati árut (sót, kávét, cukrot, dohányt) szállítottak, délre pedig ércek (pl. réz- és vasérc), rönkfa, üvegáru, sajt, vaj és a jó években gabona utazott. A téli kereskedelmi útvonal (a Dølvegen) is a Mjøsán vezetett át Fåberg és Eidsvoll között. A tó jegén közlekedtek a Gudbrand-völgyi lakosok (gudbrandsdøler) irányításával és közreműködésével. A kelet–nyugati kereskedelem csekély volt, mert a tó bal és jobb partján elterülő tájakon hasonló termékeket állítottak elő. Ez a helyzet csak azután változott meg, amikor Lillehammer 1842-ben városi, majd Hamar 1849-ben mezővárosi rangot kapott, hogy ösztönözze a kereskedelmet Østerdal és Hedmark megyék, valamint Oslo (korabeli nevén Christiania) között (Nashoug, O. 1999). Mindkét város fontos vásáros és átrakó hely lett a hegyvidéki völgyek és a Mjøsa-tó közötti kereskedelemben. 

A 17. századtól az 1980-as évekig a Mjøsát és a Glomma-vízrendszerét májustól októberig  faúsztatásra is használták. Persze a forgalom nagyobb és veszélyesebb része a sebes folyású hegyvidéki folyókon zajlott. A Mjøsán az 1870-es évektől az 1960-as évekig volt leginkább jellemző összefüggésben a motorizáció fejlődésével. Míg korábban a kötegekbe összefogott farönkök útját az „állóvizeken” vitorlások segítették, a gőzüzemű hajókkal a szállítás nem volt többé kiszolgáltatva a széljárásnak, bármikor vontathattak. A tavi vontatást később a parti vasúti, majd közúti szállítás váltotta fel.

Ma is működő motoros favontató hajó Trysilben (fotó: Makádi M.)

Ahol a sebes patakok a tóba ömlöttek, ott az úsztatott fát rendezni kellett. Érthető, hogy a tóparton rakodók, fatelepek, valamint feldolgozó üzemek (fűrésztelepek, cellulózüzem) települtek, például a Brumunda (Moelva) torkolatánál Brumunddalban (Strandsaga).

Az úsztatott rönkfát rendező telep a brumunddali tóparton az 1950-es években (forrás)

A tónak a személyforgalomban is jelentős szerepe volt. A 17. századtól a környékbeli gazdák kötelessége volt a kormányhivatalnokok közlekedésének biztosítása maguk építtette és üzemeltette hajóikkal. Ezekkel az ún. királyi hajókkal főként a Mjøsa körüli kikötők és Eidsvoll közötti személyforgalmat bonyolították le. A 19. század elején megjelentek a nagy (15–20 méter hosszú, 10 tonna mezőgazdasági terméket is hordozni képes) áruszállító vitorláshajók, amelyek még a gőzhajózás korában (a 20. század közepéig) is jelentősek maradtak. A Mjøsa keleti és nyugati partja közötti személyforgalmat kompokkal bonyolították le, de a kompközlekedés megszűnt 1985-ben, amikor átadták a tó két partját, a hedmarki Moelvet és az opplandi Birit összekötő közúti hidat, a Mjøsbruát. Napjainkban a tó – az ivóvízszolgáltatáson kívül – elsősorban a rekreációs igények (vitorlázás, csónakázás, horgászat, fürdőzés) szolgálatában áll.

A Mjøsán közlekedő, 1856-ban átadott Skibladner valószínűleg a világ legrégebben üzemelő kerekes gőzhajója. (fotó: Makádi M.)

A brumunddali part, a Strandsaga kiváló példája az ipari területek rehabilitációjának. A közel egy évszázadig működő iparterületen rekreációs parkot hoztak létre Mjøsparken néven. A Strandsagát 1916-tól a folyón úsztatott faanyag tárolására használták, egy ideig (1940–1998) tutaj- és csónaképítő-, valamint fűrészüzem is működött a területén. 2016–2020 között felszámolták az iparterületet, és szabadidőparkot alakítottak ki, ahol szabadstrand, pihenőpark, játszópark, fitnesspark, kosárlabda-, strandröplabda-, gördeszka- és minigolfpálya is található.

A brumunddali rehabilitációs terület (fatelep) 1955-ben (forrás: tájékoztató tabló a Mjøsparkenben) (1 – rönkfákat kötegekbe láncoló szerkezet, 2 – fakötegek vízi tárolóhelye, 3 – darus rakodó, 4 – szivattyútornyok)

A brumunddali rehabilitációs terület napjainkban (forrás)

TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK

  1. Keresd meg a térképen a Jostedalsbree gleccsert! Kövesd innen a térképen a Mjøsához kapcsolódó vízrendszert az Északi-tengerig! Milyen jellegű tájakat kapcsol össze a vízrendszer?
  2. Mérd le a térképen (valamely útvonaltervező segítségével) a vízrendszer hosszúságát! Hová lehetne eljutni lakóhelyedről ekkora légvonalbeli távolság megtételével?
  3. Nézd meg a faúsztatásról szóló videót! Készíts képregényt, ami bemutatja a faúsztatás munkaműveleteit!
  4. Hogyan befolyásolja a technikai fejlődés a tavak felhasználását? Mutasd be a legnagyobb norvég tó példáján!
  5. Hasonlítsd össze a brumunddali rehabilitációs terület berendezését a 20. század közepi állapottal a képek alapján! Hogyan alkalmazkodott a terület hasznosítása egykor és ma a földrajzi adottságokhoz?

Források:

Irodalom

  • Nashoug, Ole (1999): Vannkvaliteten i Mjøsa–før og nå Mjøsovervåkingen gjennom 25 år. – Styringsgruppa for overvåking av Mjøsa, Hamar. 86 p. (link)
  • Solheim, Lyche Anne – Moe, Fosholt Therese (2019): Miljøtilstanden i Mjøsa med tilløpselver. – Oppdraget er utført av Norsk institutt for vannforskning, NIVA, Lillehammer–Ottestad. 7 p. (link)
  • https://hu.tierient.com/norveg-tavak/
  • https://hu.tierient.com/mjoesa/
  • https://no.wikipedia.org/wiki/Mjøsa
  • https://snl.no/Mjøsa
  • https://skogmus.no/tommerfløting

Kiemelt kép: A Mjøsa keleti partja a Nes félszigetről (fotó: Makádi M.)

Kiemelt írások

Kaleidoszkóp

Ilyen kanyon is van Európában

Hármas céllal indultunk Görögország legnagyobb nemzeti parkjába és a magyar turisták által alig ismert részébe, a Pindoszi Nemzeti Parkba. Feljutni a Pindosz-hegység Szmólikasz Orosz csúcsára – amely egyben Görögország második legmagasabb pontja – megcsodálni az Aoosz-folyó szurdokvölgyét és végiggyalogolni a Vikosz-kanyonon.

Kaleidoszkóp

Három az egyben – Tanulmányi kirándulás a balti országokban

A szerzők a tantermi keretekből kilépve próbálják tanítványaikat a világot felfedezni, megérteni vágyó felnőtté formálni. Egyik eszköze a tanulmányi kirándulás, amely egy térség természeti szépségein túl történelmi-kulturális emlékeinek, gasztronómia jellegzetességeinek megismerésére irányul.

Kedves Olvasóink!

Újra elérhető a honlap! 

Jó olvasgatást kívánunk!