Hármas céllal indultunk Görögország legnagyobb nemzeti parkjába és egyben a magyar turisták által legkevésbé ismert részébe, az Északnyugat-Görögországban található Pindoszi Nemzeti Parkba. Feljutni a Pindosz-hegység Szmólikasz Orosz csúcsára – amely egyben Görögország második legmagasabb pontja – megcsodálni az Aoosz-folyó szurdokvölgyét és végiggyalogolni a Vikosz-kanyonon.
A Pindosz-hegység Görögország északnyugati részén húzódik észak–déli irányban, közel az albán határhoz. Az Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó harmadidőszaki gyűrthegység, a Dinaridáktól délre húzódó Hellenidák tagja. Végső soron a földtörténeti középidőben az Eurázsiai- és az Afrikai-kőzetlemez közé ékelődött a Tethys-tenger medencéjének emléke. Miután Afrika lemeze fokozatosan közeledett Eurázsiáéhoz, a két kőzetlemez összeütközésével a Tethys medencéje összezáródott. A két nagy lemez és több mikrolemez találkozásának sebhelye az újidő harmadidőszakában feltornyosult hegységrendszer, így tagjaként a Pindosz-hegység is. Az apró hegyközi medencékkel tagolt északi Pindosz hullámos, 1500-2000 méter magas felszínéből (ezt itt Zagóriának nevezik), néhány magasabb hegytömeg emelkedik ki, mint amilyen a Szmólikasz Orosz (2637 m) és a Timfi (Gamila, 2497 m) sziklaerődje.
Az örökzöld, mediterrán tölgyesekkel borított medencékben és a hegyoldalakon elszórtan apró falvak találhatók. E vidék valóságos néprajzi és etnikai múzeum. Két érdekes néptöredék él itt, az albán és az aromun (vagy vlach, ami gótul „idegent” jelent). Különösen a román nyelvű aromunok érdekesek, mert bár vitán felül a románok legközelebbi rokonai, de rejtély, hogy hogyan kerültek erre a vidékre.
A ritka buszjáratok és a vasúti hálózat hiánya miatt a tervezettnél egy nappal később érkeztünk a Szmólikasz lábánál fekvő kis hegyi faluba, Paraszkevibe (Ag. Paraskevi). A Vurkopotamosz–folyó völgyén – vize a Szarantoporosszal egyesülve Albánián keresztül éri el az Adriai-tengert –, fölfelé jó 10 km-es gyaloglás után értük el az albánok lakta települést. A néhány fős falu elöregedő lakói nagyon barátságosak voltak. Szóba elegyedtünk a falu főterén éppen sziesztázó idős férfiakkal, meglepetésünkre közülük ketten is jól beszéltek magyarul. Érthető, hiszen a görög polgárháború elől menekülve az 1950-es évek végéig Magyarországon éltek.
Irány a Szmólikasz!
A 2637 méter magas Szmólikasz Orosz vulkáni működés eredménye. A tömött, kékeszöld szerpentinkőzetből álló kerekded hegytömeg a kréta- eocén mészkőből felépülő környezetbe ékelődik. Az olivin- és piroxén-tartalmú kőzetek (gabbró, diabáz, peridotit) magmatikus víz hatására alakultak át szerpentinné.
A Vathilakosz-völgyön haladtunk a csúcs irányába. A völgy alsó szakaszán egy bővizű hegyi patak mentén kaptattunk fölfelé. A középső szakaszon megtaláltuk azt a helyet, ahol a vastag és durva törmelékzóna alól a felszínre bukkan az olvadékvíz. Ez a törmelék a jégkorszakban egykor itt mozgó jégár hagyatéka, közönséges moréna. A völgy oldalának azon a részén, ahol állandóan viszonylag nagy felületen csurog le a víz egy rovaremésztő növénnyel, a balkáni hízókával találkoztunk. Az utunkban álló kicsavart, széttöredezett páncélfenyő-roncsok a lavinák áldozatai. Ugyancsak a hócsuszamlásoknak, a mozgó hótömegek fákra nehezedő nyomásának és a talajkúszásnak tulajdonítható, hogy a fenyők törzse ívesen hajlik. Az erdőhatár közelében május végén is nagy mennyiségű hó fogadott bennünket. A Szmólikasz bővelkedik glaciális formákban. Erre nagyon szép példa a 2200 méter magasan lévő Drakolimni (Sárkány-tó) kártó. (A hófoltok kisebb mélyedésekben halmozódnak, a mélyedéseket a hóerózió folyamatosan tágítja, mélyíti. Középen a vízzel kitöltött rész a kártó, tengerszem.) Az idelátogató turistának a vízzel telt kulacs fölösleges teher, ugyanis e hegy rendkívül gazdag vízfolyásokban.
A hegyről déli irányban leereszkedve, a Padesz nevű, aromunok lakta kis faluban, egy fogadóban töltöttük az éjszakát. A hegyekkel körülvett, elszigetelt falu egyetlen boltjának szűkös áruválasztéka ellenére a legtöbb ismert üdítőital világmárka palackjai ott sorakoztak a polcokon.
Kolostornézőben
Másnap néhány órára megálltunk Konitszában, hogy megtekinthessük az Aoosz (Vojusa) folyó szurdokvölgyét. A mintegy 1500 m mély folyóvölgy kréta-eocén mészkőbe vágódott. Északon a Szmólikasz, délen a Timfi-hegység zárja közre. A völgyoldalban a vízszinttől 12-16 m magasságban a folyó által lerakott, durva szemű kavicstakaró jól tanulmányozható. Hogyan került a magasba? A folyó környezetének fokozatos emelkedése következtében a kavicsok is magasabbra kerültek, mert a folyó megnövekedett munkavégző képessége miatt mélyebbre vágódott, völgyét mélyítette.
A völgy alján színpompás mediterrán növényzet díszlik, pisztáciával, görög szamócafával és egy ritka, trópusi rokonságú maradványnövénnyel, a Ramonda serbicával. Gyaloglásunk során megpillantottuk egy kb. 200 m magas mészkőszirten álló kolostort, a másfél órás út után sikerült közelebbről szemügyre vennünk az elnéptelenedett és átépítés alatt álló épületet. Csalódásunkat enyhítette a csodálatos kilátás a közeli Albánia hegyeire és a völgy kijáratára, Konitsza-síkságára, aminek a helyén az utolsó jégkorszakban egy felduzzadt tó vize hullámzott. Az Aoosz a szurdokvölgyből kilépve a Konitsza-síkságon szétágazik, majd a Szarantoporosszal egyesül, és Albánián keresztül már Vjose néven folytatja útját az Adriai-tenger irányába.
Európa legtisztább forrásánál Monodendriből, a Pindosz-hegység egyik mészkőplatóján fekvő faluból ereszkedtünk le a Vikosz-kanyonba.
Bő egy óra alatt értük el az itt kb. 700-800 m mély folyóvölgy alját. A kanyon legnagyobb mélysége a mészkőfennsík felszínéhez viszonyítva 1000-1100 m. A kanyon eme felső szakasza ekkor már száraz volt néhány kisebb mélyedés kivételével, ahol az időszakos vízfolyás vize megrekedt és még nem párolgott el. A víz Zagória flisterületéről származik, és a hóolvadás táplálja. Ekkorra (május végére) Zagória hótakarója teljesen elolvadt, így megszűnt a vízutánpótlás. Két-három kilométert a kiszáradt mederben gyalogoltunk kisebb háztömbnyi folyóvízi „kavicsok” között. Általában sikerült a kőtömböket kikerülnünk, néhol azonban csak ezek megmászásával haladhattunk tovább, ugyanis a meder mélyebb részeit még víz töltötte ki.
A kanyon hosszának a közepe táján értük el (a görögök szerint) Európa legtisztább vizű forrását, amely az alsó szakaszt megtölti vízzel. A vízzel telt meder előtt a száraz medren keresztül, a völgy jobb oldalán folytattuk túránkat, majd kemény két órai gyaloglás után érkeztünk a műemlék jellegű Mikrapapingóba. A kis település környezetét fehér pados mészkő alkotja. A vízszintesen települt mészkőlapokat a környékbeliek csak téglalap alakúra vágják, és kész is a tetőfedő anyag, ami ezen a vidéken igen gyakori látvány. A falusi látogatás egyben a bő egyhetes pindosz-hegységi barangolásunk végét is jelentette.
TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK
Az útleírás felhasználható egy nagyobb táj vagy tájcsoport komplex bemutatására, különösen a hegységképződés, a folyók munkavégző képességének, a glaciális formák kialakulásának, a mediterrán tájak jellegzetességeinek tanítására.
Feladat
Alkossatok 5 csoportot! Mindegyik csoport válasszon egy témát, majd dolgozza fel! Készítsen belőle bemutatót is!
- Keressétek meg a Google térképen azútleírásban olvasható földrajzi helyeket! Jelöljétek az útvonalat a térképen! Mutassátok be a többi csoportnak a túra során érintett tájakat, településeket! Használjátok a Google Utcakép alkalmazást is!
- Mutassátok be a leírásban olvasható hegységek kialakulását, földtani felépítését, földtörténeti múltját!
- Hogyan alakították és alakítják a külső erők a táj arculatát? Jellemezzétek a táj vízrajzi jellegzetességeit! Hogyan határozza meg az éghajlat a folyók munkaképességét?
- Jellemezzétek az elzárt hegyi falvak lakóinak mindennapjait! Mutassátok be a népesség kapcsolatát a környezetükkel! Hogyan használták fel a környezetük adottságait! Hogyan érződik a globalizáció a hatása az elzárt hegyi falvak lakóinak életében?
- Mi a történelmi magyarázata annak, hogy sok görög élt Magyarországon, majd visszatelepült! Járjatok utána!
