Ázsiai birodalmak vitatott határán: Arunachal Pradesh

Szerző: Barta Géza
PhD hallgató, ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
gezabarta@gmail.com
Arunachal Pradesh az India és Kína közötti geopolitikai feszültségek egyik forrása. A szövetségi állam zárt terület, megközelítése monszunerdői, az indiai katonai jelenlét és a hegyi törzsek védelme miatt is nehézkes. Az írás a földrajzi és geopolitikai tér felvázolása mellett a természetföldrajzi és kulturális különlegességekre is ráirányítja a figyelmet.

Hegyvidéki területek az Assami-síkság körül

Bár India természetföldrajzi, társadalmi és kulturális értelemben is nagyon változatos ország, Északkelet-India mássága még ebben a sokféleségben is szembeötlő. A Banglades és Nepál közötti szűkülettől, az ún. Siliguri-folyosótól keletre újra kiszélesedő országrészt 7 szövetségi állam alkotja.

Északkelet-India szövetségi államai (forrás: mapsofindia.com)

A 250 ezer km2-nyi területen 39 millió ember él, ami Indialakosságának kevesebb mint 4%-a, területének pedig körülbelül 7%-a. Vízrajzi értelemben a régiót a Tibetből eredő Brahmaputra és mellékfolyói foglalják egységbe. A központi helyzetű Assamtól északra és délre fekvő kisebb-nagyobb szövetségi államok semelyikébe sem könnyű a bejutás, a turizmus sem igazán jelentős, de közülük is a legelzártabb Arunachal Pradesh, az Assami-Himalája és a Patkai-hegyvonulat északi részén elterülő, majd’ magyarországnyi (83 473 km2) méretű szövetségi állam.

Az Assami-Himalája főgerince Arunachal Pradesh legmagasabb csúcsával, a 7090 m magas Kangtóval (fotó: Barta G.)

Sikertelen kolonizáció, törzsi világ és a geopolitika

Arunachal Pradesh 1972-ben vált indiai szövetségi állammá, előtte közvetlenül Delhiből irányított szövetségi terület volt. Az indiai állam a megörökölt brit adminisztratív tradíciót követte, és Északkeleti Határügynökség (NEFA – North-East Frontier Agency) néven igazgatta a területet. Indira Gandhinak, India akkori miniszterelnökének kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a régió szövetségi államként integrálódhatott a hatalmas országba, sőt, állítólag a névválasztásban is aktívan részt vett. Az „Arunachal Pradesh” név magyarra fordítva egészen költői: „a vöröslő hajnalpír hegyeinek földje”. Akkor érthető ez igazán, ha a hindu mitológiában szereplő napisten (Surya) szekérhajtójával, Arunával is kapcsolatba hozzuk, akinek vöröslő színe a felkelő Nap erejét és az új kezdetet szimbolizálja. A név azért is találó, mert India legkeletibb tartománya, így valóban minden nap itt kel fel legelőször a Nap az országban. Szilveszterkor is mindig utalnak rá, hogy Arunachal Pradesh-be érkezik meg leghamarabb az új év Indiában.

Arunachal Pradesh ott kezdődik, ahol a Bengáli-öböltől északra fekvő Assami-síkság véget ér. Az alacsony dombvidéktől az akár 7000 m-es magasságot is elérő Tibettel, illetve Mianmarral határos hegyvidékekig terjedő terület nagyobb részét mind a mai napig nehezen áthatolható dzsungel borítja. A trópusi monszunesők áztatta térség India legcsapadékosabbterületei közé tartozik, helyenként évi 5000 mm-es csapadékátlaggal, ami ráadásul 5-6 hónap alatt, a májustól októberig tartó nyári monszun ideje alatt zúdul Arunachal Pradesh-re.

Fennsíkok, valamint a Himalájából lefutó kisebb és nagyobb folyók elzárt völgyei teszik mozaikossá a területet. Ezek a hegyekkel és völgyekkel határolt területek 26 kisebb és nagyobb törzsnek biztosítottak változatos természeti környezetet. A törzsi lakosság jelentős része mind a mai napig hagyományos viszonyok között él, többé-kevésbé összhangban atermészetes környezettel. Nyelvük a sino-tibeti nyelvcsalád tibeto-burmai ágához tartozik, bizonyos törzsek a tibeti népekkel, mások pedig a burmaiakkal rokoníthatók.

Legkorábbi feljegyzések a területen élő népcsoportokkal kapcsolatban az észak-burmai Ahom királyság idejéből, az 1700-as évekből származnak. Abban az időben Északkelet-India ehhez a királysághoz tartozott, más kérdés, hogy a hegyi törzsekkel a kisebb helyi összetűzéseken kívül kizárólag kereskedelmi kapcsolatban voltak, a királynak még az adószedést sem sikerült megvalósítania. Később az Indiát gyarmatosító britek próbálták bevezetni az angol közigazgatást, de rájöttek, hogy ezt csak úgy tehetik meg, ha figyelembe veszik a törzsek saját hatalmi, törvényhozói és jogi rendszerét. Így egy sajátos, viszonylag békés világ jött létre, ahol az angolok jelenléte sem volt túlságosan érzékelhető, a terület erőteljes kolonizációja nem indult meg. Ugyanakkor a legeldugottabb, csak sok napos expedíciókkal megközelíthető részeken a terület feletti uralom megváltozása gyakorlatilag semmiféle változást nem eredményezett.

Az indiai függetlenség kivívása (1947) után az indiai állam – Gandhi, az indiai függetlenség vezéralakjának toleráns szellemiségét követve – nem akart új gyarmattartóként megjelenni, az elkerülhetetlennek tűnő modernizációt a törzsekkel közösen óhajtotta megvalósítani. Éppen ezért Indián belüli zárt egységként kezelte ezt a speciális törzsi területet, többek között azért, hogy a gyors integráció ne tegyen helyrehozhatatlan károkat a törzsi közösségek életében (Barta G. 2004). Van azonban egy másik oka is a zártságnak. Kína szerint Arunachal Pradesh kb. 80%-a Kína része, ezt alátámasztandó a hivatalos térképeken – a Mianmarral határos területek kivételével – Kína részeként ábrázolják. Éppen ezért a kínaiakkal szemközt India is komoly katonai haderőt telepített a határ menti szövetségi államba. Kína ugyanis Tibet részének tekinti a területet, mert nem fogadja el az 1914-es Simlai egyezményt, amelyben Brit-India és a tibeti kormány rögzítette az addig bizonytalan egymás közötti határvonalat. (Erre a tárgyalásra Kína is hivatalos volt, de végül nem vett részt a határkonferencián.) Az azt megrajzoló Sir Henry McMahon, Brit India akkori külügyi vezetője után McMahon-vonalnak nevezett Északkelet-India, Burma és Tibet közötti határvonalat – amit a burmai kormány elfogadott, Kína azonban mind a mai napig vitat – 1962-ben Kína átlépte, és nemcsak megszállta a sajátjának tartott területet, hanem hadserege a Brahmaputráig is előrenyomult. A nemzetközi tiltakozások és a kínai belső politikai helyzet végül arra késztették Mao Ce-tungot, Kína akkor vezetőjét, hogy visszavonja csapatait. (Ugyanakkor nyugaton, Ladakh közelében Kína sikeresen megszerezte Aksai Chin területet, amely területszerzést India mind a mai napig vitat.)

Mindezek következtében Arunachal Pradesh a kínai-indiai geopolitikai rivalizálás homlokterébe került, ahol folyamatosak a kisebb-nagyobb határkonfliktusok, és a világ két atomhatalmának hadserege néz farkasszemet egymással a vitatott határ két oldalán (Barta G. 2004, Singh, A. 2021, Panda, J. 2023). A törzsek így nemcsak a modern világ kihívásaival, hanem a katonai jelenléttel is kénytelenek szembesülni.

Tawang és a monpák: tibeti buddhizmus Arunachal Pradesh-ben

A Bhutánnal határos Tawangi Körzetben a buddhista monpák laknak. A legelterjedtebb gelugpa („sárga süveges”) rend szerzetesei végzik itt mindennapos tevékenységüket, legmagasabb rangú tanítójuk pedig maga a dalai láma, aki kényszerű száműzetésben szintén Indiában él, de távol Arunachal Pradesh-től.

3. ábra. A Tawang-kolostorhoz kiránduló helyi lakosok (fotó: Barta G.)

1959-ben, amikor a dalai láma menekülni kényszerült Tibetből, Tawangnál lépte át a tibeti-indiai határt. Első éjszakáját a Tawang-kolostorban töltötte, ami jelenleg a legtöbb (500-600 fő) szerzetest befogadó tibeti buddhistakolostor a világon.

A Tawang kolostor épületegyüttese (fotó: Barta G.)

Indiában, így Tawangban is a vallásos élet nyugodtan fejlődhetett, nem érték támadások, ellentétben a határ túloldalán elterülő Tibeti Autonóm Körzettel, ahol az 1960-as években a kínai „kulturális forradalom” idején a kolostorokat bezárták, lerombolták vagy felgyújtották. Amikor a dalai láma Tawangba látogat, mindig készültségbe kell helyezni a hadsereget, mert ezt Kína indiai „provokációnak” tekinti. Monpák egyébként élnek határ túloldalán is, de a kapcsolattartás szinte lehetetlen a katonákkal szigorúan őrzött és lezárt McMahon-vonal miatt (Sircar, J. 2021). A folyamatos geopolitikai feszültség miatt a nem ott élő indiaiak is csak engedéllyel léphetnek Arunachal Pradesh területére, de igazán a külföldiek számára zárt ez a térség, hiszen nekik sokkal nehezebb engedélyhez jutni.

A törzsi vallások és a 20-21. század kihívásai

A határtól távolabb élő törzsek mindennapjaira kevesebb hatással van a szövetségi hadsereg, ők az India egyéb részeiről érkező hatásokkal szembesülnek. Mivel Indiában vallásszabadság van, megjelent a hindu és keresztény hittérítés, amely folyamat – a törzsi elit szerint – a sajátnak tekintett animista-sámánista törzsi vallás háttérbe szorulásához vezet. Ezért néhány törzs összefogott és létrehoztak egy új vallást, ami a közösnek tekintett helyi mítoszelemekből táplálkozik és felveheti a versenyt a nagy világvallásokkal. Az új vallást, amely a több törzsnél is megjelenő Nap- (Donyi) és Hold- (Polo) kultuszból táplálkozik, donyipoloizmusnak nevezték el. Ez az egyik legújabb vallás a világon, és úgy tűnik, sikeresen teljesítette küldetését, a helyiek ugyanis egyre fontosabbnak tartják követését. A szövetségi állam középső részén élő, nagyobb lélekszámú törzsek (adi, nishi, apatani, hillmiri) lettek az új vallás követői és közvetítői (Barta G. 2004).

Oltár egy donyipolo templomban (fotó: Barta G.)

A mindennapi élet, a természeti környezet és az energiatermelés lehetőségeinek kapcsolata

Arunachal Pradesh az egyik legritkábban lakott indiai állam, a kevesebb mint 2 millió lakos azonban alapvetően jól él. A nyomor ismeretlen, az indiai szövetségi államok GDP/fő rangsorában az erős középmezőnyben található.

Bozótvágó késükkel, hagyományos viseletben utazó törzsi lakosok (fotó: Barta G.)
Tawangi család (fotó: Barta G.)

A helyi városok központi utcáit India más kisvárosaihoz hasonlóan földszintes és emeletes betonházak alkotják, míg távolabb a központtól a frissen beköltözött törzsi lakosság ugyanúgy bambuszkunyhókban (8. ábra) lakik, mint falusi társaik. A városoktól távolabb, az átlagosan 30-50 házas falvakban a háziállatok mellett félnomád szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoznak, így az állatok rengeteget kóborolnak a környező erdőségekben, ahol időnként tigristámadásnak is áldozatul esnek. Jelentős a disznó- és baromfitartás is.

A trópusi monszunerdő egyik elterjedt növényéből, a bambuszból épített ház egy apatani faluban (fotó: Barta G.)
Apatani falukép (fotó: Barta G.)

A mezőgazdaság az évezredes hagyományokat követi. A tibeti határhoz közeli mély völgyekben a gabonafélék (rizs, búza, kukorica) mellett a legtöbb mérsékelt övezeti növény (pl. burgonya, káposztafélék, bab, alma) megterem, de a monszun jótékony hatásaként banánfélék és egyéb „egzotikus” növények is megélnek akár 3000 méteres magasságban is. Arunachal Pradesh középső részén, az 1500 méter magas Apatani-fennsíkon, a jávai, többezer éves múltra visszatekintő ősi mezőgazdasághoz hasonlóan alkalmaznak gátak, teraszok és csatornák segítségével működtetett árasztásos rizsművelést az apatanik. Az évezredek alatt kifejlődött, intenzív talajműveléssel jellemezhető helyi mezőgazdaság a rizsföldek köré szerveződik, ahol a haltenyésztés mellett zöldségtermesztés is zajlik. Évente kétszer aratnak, és a modern mezőgazdaság eredményeivel megegyező termésátlagokat érnek el úgy, hogy egyáltalán nem használnak műtrágyát és nem károsítják a környezetet sem. 

Teraszosan művelt földek Kitpi falu határában (fotó: Barta G.)

Az arunachali törzsek egy jelentős része az égetéses-irtásos módszert (assami nyelvből származó helyi elnevezése: jhum) alkalmazza, de a monszunerdőkből mindig csak akkora részt vágnak ki, ami a terület felhagyása után teljes mértékben regenerálódni képes. Éppen ezért a növénytermesztés céljából kiirtott erdőrészek aránya stabil, a régebben mezőgazdasági termesztés alá vont területeket újra benövi az erdő, azaz ökológiailag fenntartható gazdálkodást folytatnak.

A települések körüli monszunerdők biodiverzitása egészen rendkívüli, az alapvetően mezőgazdaságon alapuló helyi gazdaságok ökológiai lábnyoma szerencsére nagyon kicsi. A falusi népesség alapvetően összhangban él a természettel, de a városokban sem jellemző a környezetpusztító iparágak jelenléte (Barta G. 2004; Varghese, N. P. 2018). Vannak védett területek is, sőt tulajdonképpen az egész állam egy hatalmas nemzeti parknak tekinthető.

A rengeteg csapadék miatt India édesvíz-potenciáljának jelentős része itt található. Mivel a bővizű folyók esése is számottevő, az indiai gazdasági szakemberek ki is dolgoztak egy sokéves tervet hatalmas vízerőművek építésére, ami az indiai gazdaság elektromos áram iránti folyamatosan növekvő igényét elégítené ki. A vízfelhasználás egyébként újabb geopolitikai feszültség forrása, ugyanis feljebb a folyókon Kína is gátakat épít, csökkentve ezáltal az Indiába érkező vizek mennyiségét (Rahman, M. Z. 2017). A vízmegosztásról folyó vita azért is folyamatos, mert erről eddig még nem írtak alá szerződést, és a két fél álláspontja eltér egymástól. Mivel a nagyobb folyók Tibetből érkeznek, ezért Kína van előnyösebb pozícióban. Az indiai lapok szerint vannak olyan kínai tervek, amelyek a Brahmaputra tibeti szakasza, a Cangpo vizét egy 1000 km-es alagúton keresztül Kína szárazabb területeire vezetnék, és ez természetesen gyökeresen megváltoztatná Arunachal Pradesh, Assam és Banglades vízellátását. Ezeket az értesüléseket azonban nem sikerült megerősíteni, még az is előfordulhat, hogy csak az egymás elleni vádaskodás részét képezik. Ami biztos, hogy új gátakat és erőműveket a kínai és az indiai oldalon is terveznek; a nagy kérdés az, hogy ezeknek milyen környezeti hatása lesz, és hogy az ipari monstrumok hogyan fogják befolyásolni az ott lakók életét.

A TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK

Kérdések

  • Melyik vallás jellemző a Himalája két oldalán? Miért fejlődött másképp a határ egyik, illetve másik oldalán?
  • Milyen gazdasági előnyök származnak a hegyvidéki területre hulló bőséges monszunesőkből?
  • Hogyan igazodik az emberek élete a természeti adottságokhoz? Válaszodhoz használd a szöveget és a fotókat (8., 9., 10., 11. ábra)!
  • Képzeld és mondd el, milyen lehet az élet az itanagari iskolában!
  • Miért van kisebb jelentősége a nemzeti parkoknak Arunachal Pradesh-ben, mint máshol Indiában (vagy akár Európában)?
  • Mely okok járultak hozzá ahhoz, hogy a területen élő törzsek többé-kevésbé hagyományos módon folytathatják életüket mind a mai napig? Mi veszélyeztetheti az ott lakók életét?
  • Melyek az India és Kína közötti geopolitikai feszültségek főbb okai?

Források:

Irodalom

Kiemelt írások

Kaleidoszkóp

Ilyen kanyon is van Európában

Hármas céllal indultunk Görögország legnagyobb nemzeti parkjába és a magyar turisták által alig ismert részébe, a Pindoszi Nemzeti Parkba. Feljutni a Pindosz-hegység Szmólikasz Orosz csúcsára – amely egyben Görögország második legmagasabb pontja – megcsodálni az Aoosz-folyó szurdokvölgyét és végiggyalogolni a Vikosz-kanyonon.

Kaleidoszkóp

Három az egyben – Tanulmányi kirándulás a balti országokban

A szerzők a tantermi keretekből kilépve próbálják tanítványaikat a világot felfedezni, megérteni vágyó felnőtté formálni. Egyik eszköze a tanulmányi kirándulás, amely egy térség természeti szépségein túl történelmi-kulturális emlékeinek, gasztronómia jellegzetességeinek megismerésére irányul.

Kedves Olvasóink!

Újra elérhető a honlap! 

Jó olvasgatást kívánunk!