Bevezetés
Szumátra sokáig elérhetetlennek tűnt. Időnként kezembe akadt egy-egy kép a működő vulkánokról, az esőerdőben élő orangutánokról, amelyek felkeltették az érdeklődésemet a hatalmas sziget természeti értékei iránt, de az utolsó lökést a Tinggi Raja (Fehér-kráter) hévforrásairól készült képek adták, amelyeket egy úti beszámolóban láttam. 2017-ben az Air Asia fapados járatával eljutottam Medanba, Szumátra kozmopolita jellegű fővárosába, és útba ejthettem a Berastagi környéki aktív vulkánokat, valamint a Gunung Leuser Nemzeti Parkot, ahol 5000 orangután él, és egy évvel később szerencsém volt eljutni az említett Fehér-kráterhez is.
Szumátra természeti adottságai páratlanok, valószínűleg egy emberöltőnyi idő is kevés lenne az alapos megismeréséhez. A Föld 6. legnagyobb, 473 606 km2 területű szigete, amelyet az Egyenlítő szinte kettévág, közel 2000 km hosszan húzódik az északi Banda Acehtől a déli Szunda-szorosig, ahol a hírhedett Krakatau tűzhányó emelkedik ki a szoros vizéből (pontosabban az, ami az 1883. évi óriási robbanásos kitörés után megmaradt belőle). A sziget gerincét a Barisan-hegység alkotja, amely gyűrt, takarós szerkezetű hegyvonulat, végighúzódik a sziget nyugati partvidékén. A hegységet egy nagy árokrendszer kettészeli, ez a színtere a vulkánosságnak. A legmagasabb hegycsúcsok vulkánok, a mintegy 70 tűzhányóból napjainkban is kb. 20 működő, közülük a 2891 m magas Marapi a legaktívabb, míg legmagasabb a 3805 méteres Kerinci. A sziget egyik fő látványossága a Toba-tó, amely egy 100 km hosszú és 30 km széles kalderában alakult ki egy 70 000 évvel ezelőtt lejátszódott óriási vulkánkitörést követően. Az aszimmetrikus Barisan-hegység a nyugati partvidék felé meredeken szakad le, a keleti oldal lankásabb, a Malaka-szoros felé néző partvidéke mocsaras és széles síkság (Miczek Gy. – Horváth G. 2008).
Szumátra megmaradt esőerdőiben talán egész Indonézián belül leggazdagabb a biológiai sokféleség, a biodiverzitás. Különösen híresek a virágos növények közül az óriás bűzvirág (Rafflesia arnoldii) a világ legnagyobb méretű (akár 1 métert is meghaladó átmérőjű) és a titánbuzogány (Amorphophallus titanium) a világ legmagasabbra (akár 2-3 méterre) növő virágával. A sziget megmaradt esőerdői olyan veszélyeztetett állatfajoknak is otthont adnak, mint a kétszarvú szumátrai orrszarvú, a szumátrai elefánt és a szumátrai tigris. Mégis a legnagyobb vonzerőt a világ minden tájáról érkező látogatóknak a Szumátra északi részén található, fentebb említett nemzeti park orangutánjai jelentik.
Rövid szumátrai látogatásaim során Berastagi környékén a Sibayak és a Sinabung vulkánok lábánál fekvő Karo-felföldet kerestem fel, ahonnan a tűzhányókra vezető túrautak kiindulnak, eljutottam az itt élő népcsoport, a karo batakok földjére, továbbá az „erdei emberek”, azaz az orangutánok élőhelyére, valamint a Fehér-kráter hőforrásaihoz.
Vulkánok, földrengések, hévforrások, cunamik
A mintegy 50 000 lakosú város, Berastagi egy vulkáni hegyekkel körülvett termékeny medencében, a tengerparti Medant a Karo-felfölddel és a Toba-tóval összekötő fontos észak–déli főút mentén alakult ki, és napjainkban népszerű hétvégi kirándulóhely a medani lakosok számára. A szunnyadó és kialudt vulkáni kúpok ívében két aktív tűzhányó is található, a várostól északra a Sibayak (2095 m), nyugatra pedig Észak-Szumátra egyik legaktívabb, szép szabályos vulkáni kúpja, a Sinabung (2460 m).
A 2460 méter magas Sinabung egy pleisztocén-holocén korú rétegvulkán a Karo-fennsíkon, a Toba-tó szupervulkánjától északra kb. 40 kilométerre. Az andezites-dácitos vulkán a Szunda-ívhez tartozik, amely az Indo–ausztrál-lemeznek az Eurázsiai-lemez alá történő benyomulásával jött létre. Az alátolódás az Andamán-szigeteknél kezdődik az ív észak–északnyugati határán és a Banda-ívnél ér véget keleten. A Sinabung ennek a hosszú és nagyon aktív tűzívnek az észak-szumátrai szakaszánál épült fel, kúpjának tetőszintjében egy észak–déli törésvonal mentén kürtők sorakoznak. Négy krátere közül az egyik jelenleg is aktív.
A szép szabályos kúp formájú hegy oldalain számos régi lávafolyás található. A kitörésekkel tarkított jelenlegi időszakot megelőző utolsó ismert aktivitási időszak mintegy 1200 éve, 740–880 között zajlott le. A csúcson utoljára 1912-ben figyeltek meg exhalációs (szolfatára) aktivitást (repedések mentén gőz, gáz kiáramlását), mielőtt a tűzhányó váratlanul újból működésbe lépett több száz éves szünet után. 2010 augusztusában tört ki, és 2013 szeptembere óta kisebb megszakításokkal folyamatosan működik. Ugyanazon év november 11-én egy piroklasztos kitörés, egy gyorsan mozgó hamu-, lávatörmelék- és torlóár volt látható, amely nagy sebességgel lefelé száguldott a csúcsról. E kitörés óta hegy nagyon aktív, naponta akár kétszer is előfordulnak kirobbanások hamuszórással. A vulkán legalább 23 ember életét követelte a számos kitörési esemény során 2014 óta. 2015. június 26-án legalább 10 000 embert evakuáltak a közeli területekről egy nagyobb kitöréstől tartva, ami augusztus 10-én be is következett (link1). A 2010–2015 közötti kitörések teljes anyagmennyiséget (sűrű kőzetre vonatkoztatva) 0,16 km3-nyire becsülték.
Ottjártamkor 2017 márciusában a tűzhányó Berastagi városból is jól láthatóan füstöt eregetett a levegőbe, de nyugalomban volt. A hegyet a korábbi halálos balesetek miatt lezárták a látogatók előtt. Hazaérkezésem után a hírekben szerepelt, hogy 2017 áprilisa körül fokozódott a működése, majd augusztus 2-án egy nagy hamukilövellés következett be. Az év legnagyobb kitörése december utolsó hetében történt, 2018 elejétől 2021 végéig pedig még további nagy kitörések zajlottak le (Sennert, S. 2022).
Berastagi északi peremvidékén emelkedik a sokkal szelídebb tűzhányó, a Sibayak (2095 m), amely rétegvulkán és utoljára 1881-ben tört ki. Bár ez jóval több mint egy évszázaddal ezelőtt történt, a vulkánon és környékén továbbra is magas a geotermikus aktivitás gőzkitörések és hőforrások formájában, a hegy tetejét átszelő törésvonalak mentén szolfatárák és kénes források törnek fel, ez eredményezte a vulkán tetején kialakult kis krátertó elszíneződését is. Az exhalációkból kiváló szálas, tűs megjelenésű kristályos ként a helyi lakosok régóta bányásszák, gyógyászati célokra és növényvédőszerként hasznosítják. A Sibayak Indonézia egyik legkönnyebben megmászható aktív vulkánja. Az aszfaltút végétől 1-2 óra alatt elérhető a krátere, ahol a hasadékokon keresztül süvítve tör felszínre a gőz és a kéntartalmú gáz. A kráter 900 m széles, egy meredek sziklafal választja el a mélyebben húzódó egykori kaldera félköríves udvarától. A hegy város felé néző lejtőjét óriás méretű hasadék keresztezi, amely az exhalációs folyamatok másik fő térszíne, körülötte szintén bővizű hőforrások fakadnak.
A Sibayak további érdekessége, hogy területén épült fel 2007-ben Szumátra szigetének első geotermikus erőműve. A földhőt felhasználó erőműből származó áramot Észak-Szumátra tartomány településeinek közvilágítására használják, jelenlegi teljes beépített kapacitása 12 MW. A Berastagi város központjától 7 km-re fekvő, 1358 m-es magasságban elhelyezkedő geotermikus erőmű biztonságban van, mivel a vulkanológusok szerint a Sibayak várhatóan nem fog újra kitörni. Az erőmű közelében fakadó hévforrások vizét élményfürdőkben hasznosítják.
A Tinggi Raja (Fehér-kráter) hévforrásai
Életem legsikeresebb pantomim-előadását 2018-ban, második szumátrai látogatásom idején Medan város taxisofőrei előtt adtam elő egy derűs, napsütéses reggelen, amikor megpróbáltam megértetni velük, hogy vigyenek el a kb. 100 km-re eső Fehér-kráterhez, ahova előzetes érdeklődésem szerint semmilyen nyilvános közlekedési eszközzel nem lehet eljutni. Kb. fél órás küzdelmem a különféle nyelvekkel, ill. a testbeszéddel tartott előadásom eredménye félsikerre vezetett. Egyikük hajlandónak mutatkozott elvinni a korábban „lehetetlennek” tartott útra, lemondva az aznapi karneváli eseményekről, ill. potenciális bevételekről. Nagy áldozat volt, mivel a milliós nagyváros ünnepének fényét számos fúvószenekar és mazsorettcsapat felvonulása színesítette, ami leginkább a riói karnevál forgatagára emlékeztetett. A különbség főleg az öltözetben mutatkozott meg, a parádézó muszlim nők ugyanis állig begombolkozva és fejkendőben mutatták be tudásukat.
Alig indultunk el, sofőrünk határozottan jelezte, hogy az ő kocsijával nem juthatunk el egészen a kráterig, csak a közelébe, Dolok Tinggi Raja faluba, ahonnan valószínűleg még elég sokat kell gyalogolni. Tarifaként 80 dollárban állapodtunk meg, amiben benne foglaltatott az oda-vissza út és a várakozás a kráter megtekintése idején. Kb. egy óra múlva letértünk a főútról, újabb egy óra múlva elhagytuk az aszfaltos utat és egy rettenetesen kátyús földúton döcögtünk, amíg meg nem álltunk az említett faluban egy útkereszteződésnél, egy boltként és italboltként is funkcionáló házikónál. Sofőröm eltűnt pár percre, kerített valahonnan egy motorost és félreérthetetlenül jelezte, hogy az ő feladata eddig tartott és innen nem tud tovább vinni, üljek fel a motoros háta mögé, az majd elvisz a tetthelyre. Az úton – vagy inkább durva köves erdei dűlőn – már csak motorkerékpárral lehetett tovább menni, vagy gyalog. Mivel még hosszúnak tűnt az út, a motort választottam. Nem hittem, hogy azért a pár dollárnak megfelelő rúpiáért van ember, aki vállalkozik erre a nyaktörő útra, de örömmel, zokszó nélkül ültem a vezető mögé és kapaszkodtam körömszakadtáig hol alkalmi sofőrömbe, hol a motor ülésének kapaszkodójába. Nemegyszer úgy tűnt, hogy lehullok a járműről, mint az érett szilva a fáról…
Talán egy jó félóra után egy kis parkolóhelyen megálltunk, és mivel a vezetőm látta a tanácstalanságomat, mutatta az utat a kráter felé. Kráternek ugyan nyomát sem láttam, de hamarosan forró gőz és a termálfürdők jellegzetes illata csapta meg az orromat, azután feltűnt előttem a Tinggi Raja, a legendás hírű Fehér-kráter, amelyet olyan régóta szerettem volna felkeresni. Kevés helyen lehet olyan intenzív ásványkiválást látni, mint a Tinggi Raja dóm formájú tetején és körülötte, amely a Pamukkale mésztufagátjaival (tetarátáival), vagy a Yellowstone Nemzeti Park gejzírmezőivel vetekszik. A Fehér-kráter központi nagy forráscsoportja egy mésztufa domb tetején fakad, a szétterülő víz medencéket, kisebb tavakat táplál, és elborítja a forrásvidéket takaró illatos csavarpálmák, azaz pandanuszok (Pandanus tectorius) ligeteit, a még álló és a már kidőlt, megkövesedett fatörzseket. Az egész területet a fortyogó, buzgó források forró vizéből felszálló misztikus gőz és pára borította be. A fő forráscsoportból kivált ásványi anyagokból egy tekintélyes méretű hófehér „sódomb” épült fel, ahonnan a víz ágakra szakadva mésztufa gátakon bukik keresztül lefelé csordogálva. A csendes vizű medencéken finom mészhártya tutajok úsznak, a medencék peremét körkörösen gallérszerű bevonat keretezi, és mintha finom csipke lenne, a lefolyó víz a felszínre kiváló ásványok millióiból mikrogátakat képez és porózus szövetet terít szét. Erről a hófehér takaróról kapta a Fehér-kráter nevet. Valószínűleg ez egy kialakuló új tűzhányó helye, ahol a magma még nem érte el a felszínt, de a felnyomulása felforrósította a felszínhez közeli kőzetrétegeket és a bennük tárolt vizet, ami – hasonlóan a fazékban forrásban lévő víz buborékaihoz – felfelé száll, és végül felszínre tör a hőforrásokban.
Látványosak a „sódomb” tetejéről lefolyó, ásványi anyagokban gazdag termálvíz alkotta vízesések (7. ábra). A belőlük kicsapódó élénk színű ásványok több száz méter hosszan borítják be a közeli kanyonvölgy meredek oldalát. A folyó kanyonvölgyébe ömlő hévíz felmelegíti a folyó vizét is. Combig a langyos vízben gázolva lehet megcsodálni a szivárvány minden színében tündöklő sófalakat, csodás ásványokból képződött kiválásokat, függönyszerű drapériákat, karfiol, baldachin alakú képződményeket; az egész olyan, mintha egy hatalmas felül nyitott barlangban járnánk, ahova besüt a nap. Hol a felszínen, hol rejtett csatornákon keresztül éri el a forró víz a folyót, amelynek hidegebb vizével gyorsan elkeveredve fürdésre éppen megfelelő hőmérséklet alakul ki. Nem lehet betelni a színek, a formák gazdagságával. Bizonyára nagyobb vonzerőt jelentene és turisztikai, területfejlesztési szempontból is hasznosabb lenne e csodálatos helyszínt megnyitni a nagyközönségnek, de az utak állapota egyelőre teljesen lehetetlenné teszi a forgalom növekedését; ráadásul az egyelőre komoly nehézségeket felvállaló látogatók számára nagyon előnyös, hogy a Tinggi Raja napjainkban még békés, nyugodt hely, paradicsomi állapotokkal…
Trópusi esőerdőben
Bukit Lawang egy kis turisztikai falu, amely a Bahorok folyó partján, Medan városától körülbelül 85 km-re északnyugatra található, és leginkább a szumátrai orangutánok legnagyobb állatmenhelyéről ismert; egyben a Gunung Leuser Nemzeti Park keleti oldalról történő fő megközelítési pontja is. Az ökoturizmus Bukit Lawangban kulcsszerepet játszik mind a helyi gazdaság támogatásában, mind a természetvédelmi tudatosság előmozdításában. A nemzeti parkba szervezett vezetett túrák, amelyeket helyi idegenvezetők irányítanak, lehetőséget kínálnak a látogatóknak a vadvilág megfigyelésére, miközben minimalizálják az emberi hatást az ökoszisztémára.
Késő éjszaka több órás taxizás után érkeztem Medanból az erdő széli szállásunkra. Útközben megcsodáltam a vendéglők előtti ketrecekben tartott repülő kutyákat (Pteropus sp.), amelyek vámpírhoz hasonló megjelenésük ellenére ártatlan gyümölcsevő denevérek, a vendéglősök a kínai ínyencek számára tartják őket. Látni lehetett azt is, hogyanpusztítják, égetik az erdőket, hogy az olajpálma-ültetvények számára helyet készítsenek, ami a legjobb befektetés ezen a vidéken, és ami sajnos a legkevésbé hasznos ökológiai szempontból.
A folyó partján egy emeletes faházban béreltem szobát, és már éppen aludni készültem, amikor valami furcsa, tompa hang kíséretében erős imbolygást éreztem, amely az egész épületet megmozgatta, csaknem levert a lábamról. Hirtelen kialudtak a fények. Tébláboltam, kerestem a helyem és próbáltam rendezni a gondolataimat a sötétben, valószínűleg egy földrengést éltem át, ami nem ritkaság errefelé. Emlékezetes, hogy 2004. december 26-án 9,1 erősségű földrengés pattant ki Szumátra északnyugati partjainál, Aceh város közelében, 160 km-re a tenger alatt. A rengés a valaha megfigyelt egyik leghatalmasabb cunamit indította el, ami a következő órák során 14 ország partvidékét érte el. Óriási hullámok zúdultak Indonézia, Srí Lanka, India, Thaiföld és az Indiai-óceán kilenc másik országának partjaira, de még Szomáliában is voltak áldozatok. A halottak számát kb. 220 000 főre becsülik.
Az első sokkhatás után megnyugodtam. Lentről a gondnok motoszkálása és beszéd hangja hallatszott, pár perc múlva kigyúltak a fények, visszaállt a normális rend. A kíváncsiság és a bizonytalanság érzése lefelé irányította a lépteimet, ahol néhányan már összeverődtek. A helyiek azonban mosolyogva nyugtattak, mondták, hogy rengett a föld, de ez errefelé nem ritkaság. Menjek nyugodtan aludni, reggel korán indulunk az esőerdőbe.
Az esőerdő a folyó túloldalán kezdődött. Alig pirkadt, amikor átkeltünk egy alkalmi fahídon a folyó felett és elindultunk a nyirkos hegyi ösvényen, ami azután fokozatosan elhalt az esőerdő hatalmas palánk- és pányvázó gyökerekkel megtámasztott óriás fái és az egyre sűrűbb aljnövényzet között. A kidőlt fákat mohák, gombák és zuzmók borították be, termeszvárak emelkedtek körülötte, lebontó szervezetek munkálkodtak, vándorhangyák, rovarok gombák találtak megélhetést és menedéket a helyben korhadó fatörzseken, miközben felemésztették a kidőlt fákat. Meglepően nagy élet volt az avarban és a lombok között mindenféle egzotikus hangok hallatszottak, de egyelőre csak a levelek és ágak suhogása jelezte, hogy valakik figyelnek, vannak itt erdőlakók.
Az esőerdő a kritikusan veszélyeztetett szumátrai orangután mellett számos főemlős fajnak ad még otthont. Közéjük tartoznak a Thomas-langur (vagy Thomas-levélmajom, Presbytis thomasi), a fekete vagy jávai langur (Trachypithecus auratus), a nagyobb termetű oroszlán makákó, a hosszúfarkú makákó (Macaca fascicularis) és a disznófarkú makákó (Macaca nemestrina). A parkban élő nagyobb emlősök közé tartozik a szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae), a maláj napmedve (Helarctos malayanus), a szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) és a ködös párduc (Neofelis diardi), de ezek ritkán láthatók Bukit Lawang közelében, nekünk nem volt szerencsénk találkozni velük. Gyakrabban megfigyelt faj a vaddisznó (Sus scrofa) és a repülőmókus (Pteromyini nemzetség). Emellett a Gunung Leuser Nemzeti Park számos madárfajnak ad otthont. A figyelemre méltó fajok közé tartozik számos szarvascsőrű madár, mint például az orrszarvú szarvascsőrű madár (Buceros rhinoceros), a földön kapirgáló, repülni nem tudó argus páva (Argusianus argus), a jégmadarak, valamint különféle ragadozó madarak, beleértve a sasokat és a sólymokat. Számos hüllő- és kétéltűfaj is él a régió erdőiben patakmedrekben és folyók partjain, mint például a varánuszgyíkok, a hálós pitonok (Malayopython reticulatus), a zöld viperák, valamint számos békafaj. A trópusi környezetben rendkívül változatos a gerinctelen állatvilág, beleértve számos pillangófajt, botsáskákat, pókokat, madárpókokat és a nedves évszakban szárazföldi piócákat.
Orangutánok között
Bukit Lawang egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol a turisták viszonylag közelről megfigyelhetik az emberi nem legközelebbi rokonait, az orangutánokat, amelyek csak Szumátrán és Borneón élnek. Az orangutánok rehabilitációs központját 1973-ban alapították. Fő célja az volt, hogy megőrizze a vadászat, a kereskedelem és az erdőirtás miatt csökkenő számú orangutánpopulációt. A központ azonban 2002-ben bezárt, mivel a hely túlságosan turisztikai jellegűvé lett és ezáltal alkalmatlanná vált az állatok rehabilitációjára…
Szumátrai látogatásom során az orangutánok élőhelyének felkeresését én sem hagyhattam ki. Tapasztalt vezetőnk ismerte a vadont, csendre intett, valami hívóhangot keltett, a tenyerében csali táplálékot tartott. Ő már hallotta a lombok között a közelítő hangot. – Egy anya és a kicsinye – mondta és kicsit előrébb ment. Ágak recsegése jelezte, hogy valaki közeledik. Az anya leereszkedett egészen addig, hogy a vezetőnk kinyújtott tenyeréből elvehette a csemegét, majd kissé feljebb mászott, hogy nyugodtan elfogyaszthassa az ölébe pottyant eledelt. A kicsinye eközben fent várta az anyukát biztonságos magasságban, mutatta is a vezetőnk, de csak egy vörös szőrcsomó jelezte a helyét. Valószínűleg ők már korábban is találkoztak…
Azután megtörtént a csoda, kaptunk mi is a vezetőnktől a mennyei mannából egy adagot, és ahogy ezt korábban láttuk, mi is kínáltuk kinyújtott tenyerünkből az eledelt. – Ne nézzenek a szemébe – mondta a kísérőnk, – mert az távol tartja a nőstény állatot. Szemem sarkából figyeltem, ahogy közeledik a nagy rőtvörös gombóc, azután egy pillanatnyi finom érintés és már vitte is magával a felkínált táplálékot. A helyzet ünnepélyességét nehéz utólag szavakba önteni, ha csak egy pillanatra is, de létrejött a kapcsolat ember és erdei ember között…
Aznap még egy nagy találkozásban volt részünk, ami nem volt annyira intim, mint az előző. Egy óriás termetű hím orangutánnal is farkasszemet néztünk. Kb. 20-25 m-re megállt tőlünk, akkora volt, mint egy kétajtós szekrény. Ő nem jött közelebb, így is félelmetes volt. Szerencsére egy kidőlt mohos fatörzs elválasztott bennünket. Ahogy állt talán egy fél percig velünk szemben dús, hosszú, rőtvörös szőrzetével, nagy kerek arcával, hatalmas izmos karjával, eszünkbe juttatta saját kicsinységünket, törékenységünket. Szúrós, bizalmatlan szemekkel nézett ránk, hiányzott belőle a báj. Egyszerűen félelmetes volt, földbe gyökerezett a lábunk. Azután valószínűleg megunta a szembesülést, lassú, méltóságteljes mozdulatokkal elindult felfelé. 100 kilónál biztosan nehezebb volt, de olyan lazán és könnyedén kapaszkodott a fákon, hogy alig lehetett az ágak reccsenését hallani, úgy haladt, mintha húzták volna. Eszembe jutott a tornaórai kötélmászás, amiben elég ügyes voltam… Néhány tíz méter emelkedés szuszogás, erőlködés nélkül, azután eltűnt a lombok között, jelezte, hogy nem egy súlycsoportba tartozunk…
Bukit Lawang tragikus paradoxona, hogy a turisták jelenléte, amely a rehabilitációs központ működését fenntartja, az orangutánok populációját pusztítja. Ez egy ördögi kör, mert a turistákra szükség van ahhoz, hogy Bukit Lawang jövedelmező és védett régióként megmaradjon. Az orangutánok azonban rendkívül fogékonyak az emberi betegségekre, és a félig vad orangutánok, amelyek nap mint nap kapcsolatba kerülnek az emberekkel, betegségeket terjesztenek a többi orangután között. Egy enyhe megfázás is potenciálisan megölhet egy orangutánt. Orangutánok nélkül pedig nincs élet a dzsungelben!
Rituális kannibalizmus a Karo-felföldön
Végezetül magyarázattal tartozunk, miért szerepel a tanulmány címében a „nyugalmazott kannibálok” kifejezés. Az Indonéz-szigetvilág sokféle népe közül az Észak-Szumátrán, Berastagi és Kabanjahe környékén élő karo batak népcsoport az egyik legérdekesebb. Az őslakosság hagyományos életmódja azonban gyökeresen megváltozott az utóbbi évszázadban; a régi típusú, pálmarosttal fedett hosszúház és az ahhoz kapcsolódó életforma, a népi szokások és hagyományok lényegében már csak a skanzenekben, múzeumokban tanulmányozhatók.
Egykor a karo batakok hitvilágát sámánista, animista elemek jellemezték, sőt – az Észak-Szumátrát felkereső európaiak szerint – a rituális kannibalizmus is elterjedt volt a nép körében, elsősorban saját ínszalagjaik megerősítése érdekében (Kipp, R. S. 1990; Barley, N. 1992; Niessen, S. 2001). Különösen a vért, a szívet, a tenyereket és a talpakat tekintették ínszalagokban gazdagnak. Marco Polo – aki Szumátra (akkoriban Java Minor) keleti partvidékén hajózott 1292-ben – emlékirataiban (magyarul is megjelent 1963-ban) meg is említ egy hegyi népet, akiket „emberevőknek” nevez (bár ő maga személyesen nem volt tanúja ilyen eseményeknek). De még 19. századi útleírások (pl. Junghuhn, F. W. 1847,Pfeiffer, I. 1856) is írnak erről, sőt misszionáriusok jelentései is, bár nem kizárt, hogy a híreket eltúlozták, hogy több adományt gyűjtsenek további missziós munkájukhoz. Akár így volt, akár nem, a karo batakok a 20. században a misszionáriusok tevékenysége és az iskoláztatás hatására kezdtek áttérni a modern életformára, napjainkra békés polgárként beilleszkedtek az indonéz társadalomba, nagyrészt az olajpálma- és kaucsukültetvényeken dolgoznak, ugyanakkor érdekességük, hogy az egyébként szinte teljesen iszlám hitű Indonézián belül sajátos kisebbségként túlnyomó részük keresztény (a 2020-as népszámlálás 48 000 lakost regisztrált Berastagiban, ebből 5042 volt római katolikus és 29 195 protestáns). Emberevőként való emlegetésük ma már bizonyos értelemben inkább turistacsalogató…
Tanításhoz ajánljuk
Kérdések
?????
