1. rész
Ciprus természeti viszonyai
Ciprus 9251 km2 területű szigete – Szardínia és Szicília után a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigeteként – a Mediterráneum keleti medencéjében fekszik, mindössze 65 km-re a török, illtve 95 km-re a szíriai partoktól, nagyjából a 35. szélességi fokon.
A görög mitológiában a szépséges Afrodité, a szerelem istennője – akit a római mitológia Vénusz néven ismer – a tenger habjaiból született és egy kagylóhéjon sodródott a ciprusi partokig, ahogy Botticelli Vénusz születése című híres festményén láthatjuk.
A „Szerelem szigete” kifejezés közhelyessége ellenére Ciprus sokat köszönhet szépséges védőszentjének, Afrodité szelleme áthatja a napsütötte szigetet. A mondák szerint neki köszönheti a sziget a gránátalmafát, ő keltette életre a Pügmalion király által elefántcsontból kifaragott Galateát, akivel közös gyermeküket Páfosznak nevezték el (ez lett Ciprus egyik legjelentősebb városának a neve is), és itt lett szerelmes a juhászfiúba, Adoniszba, aki a férfiszépség ideáljaként vonult be a köztudatba.
A sziget nyeles serpenyőre emlékeztető alakját geológiai folyamatoknak köszönheti.
Északon, a parttal párhuzamosan, 100 km hosszan húzódik a Küreniai (Girnei)-hegység, az Eurázsiai-hegységrendszer legdélibb földközi-tengeri nyúlványa, ami az egykori Thétisz-tenger üledékeiből kialakult, kb. 250-150 millió éves, egymásra tolódott középidei mészkőtömbökből épül fel. Bár magassága csupán 1000 m körüli, mégis impozáns látványt nyújt csipkézett szirtjeivel, közülük talán az „öt ujj” jelentésű, öt szirtből álló hegycsúcs, a Pentadaktülosz (törökül Besparmak)-hegy a legszebb. A hegységtől délre terül el a hatalmas Meszaoria (Mesarya) nevű síkság, amely a sziget fő gabona-, valamint zöldség-gyümölcstermő vidéke. A síkságnak nagyjából a felét öntözik, a többi részén szárazságtűrő növényeket termesztenek. A kettéosztott főváros, világszerte ismert angol nevén Nicosia kb. a síkság közepén található.
A sziget déli részét a nagy kiterjedésű Tróodosz-hegység uralja, amelynek fő csúcsa az 1952 m-re magasodó, télen gyakran hóval borított Olümposz. A vonulatot vulkanikus kőzetek építik fel, amelyek eredetileg az eurázsiai és az afrikai kontinens határát jelző, a feláramló magmából képződött óceánalji kőzetekből (ofiolit) alakultak ki kb. 100 millió éve. Ezért a hegység ásványkincsekben (réz, vas, cink, kobalt, azbeszt, króm, pirit, alabástrom) gazdag. Az ércek leginkább a lávatömböket átszelő repedésekben koncentrálódnak. A sziget elnevezése is a legfontosabb ércének köszönhető, hiszen a görög „küprosz” (réz) szóból származik. A kőzettani vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a mai Tróodoszt alkotó óceáni medencealjzat a kréta végi keletkezése idején kb. 1000 km-rel délebbre helyezkedett el, és azóta vándorolt jelenlegi helyére, ráadásul keletkezése óta ez a litoszféradarab 90°-kal el is csavarodott az óramutató járásával megegyező irányban. A hegység keleti előterében pedig alacsonyabb, üledékes kőzetekből álló fennsík található, ahogy az egykor kiemelkedett vulkanikus hegység déli és nyugati peremén is – meszes, homokos – üledékek uralkodnak.
A Ciprust körülvevő Földközi-tenger kb. hatmillió éve nyomtalanul eltűnt. Ez a folyamat a lemeztektonikával magyarázható, hiszen Afrika északnyugati partja összeütközött az Ibériai-félsziget déli csúcsával, elzárva az Atlanti-óceánt a Földközi-tengertől. Nagyjából ezer évre volt szükség, hogy elpárologjon a tenger vize, mert az Európából, Ázsiából és Afrikából érkező folyók vize nem tudta pótolni az Atlanti-óceán vizét. Hatmillió évvel ezelőtt Földünk éghajlata valamelyest melegebb volt a jelenleginél, a víz tehát nyilván még sokkal gyorsabban párolgott el. A kialakult földgáton azonban többször is átjutott az Atlanti-óceán vize. Ezt a Földközi-tenger egész medencéjében megtalálható többszörösen rétegzett, különböző vastagságú sóréteg-lerakódások bizonyítják, amelyeket agyagos-iszapos rétegek sávjai választanak el egymástól. A sórétegek jelentős vastagsága jóval nagyobb annál, semhogy a vízzel telt medence egyszeri elpárolgása folytán keletkezhettek volna. A medence hatalmas súlyú víztömegének eltűnése nagy valószínűséggel a földkéreg jelentős mozgását idézte elő a térségben. A kontinensek peremén törések keletkeztek, ez a folyamat földrengések hosszú sorozatát eredményezte, szunnyadó vulkánok elevenedtek meg újra, miközben a friss törések mentén újak is születtek.
A Földközi-tenger üres medencéjében meredező hegyeket alighanem már a víz visszatérte előtt benépesítették az állatok. Ezeknek a hegyeknek a magasabban fekvő, növényzettel fedett övezete menedéket jelentett minden élőlénynek, amely a két kontinens bármelyikéről a forró katlanba tévedt. Így jutottak el Afrikából elefántok, vízilovak a szárazulattá vált medencébe. (De nagyragadozó, mint pl. oroszlán vagy leopárd egyetlen szigetre sem vetődött el.) Cipruson – ahogy más Földközi-tengeri szigeteken is – a pleisztocén korban még törpe elefántok (Palaeoloxodon cypriotes) és vízilovak (Hippopotamus minor) is éltek. Kis méretük okát abban kereshetjük, hogy a szigeten nem éltek rájuk veszélyes ragadozók. Afrikában, Ázsiában az elefántot hatalmas termete és vastag bőre oltalmazza az oroszlán és a tigris támadásaitól, az afrikai vízilovak pedig éjszaka táplálkoznak a szárazföldön, napközben pedig úgy védekeznek a ragadozók ellen, hogy megbújnak a folyókban. És ha ezek a veszélyek nem fenyegetik többé az állatokat, akkor fennmaradásukhoz nincs szükség hatalmas méretre, ráadásul egy szigeten, ahol erősen korlátozott mennyiségű növényi táplálék áll csak rendelkezésre, igencsak nehéz hatalmasra nőtt testeket élelemmel ellátni. A Cipruson élt törpe vízilovaknak méretcsökkenésük mellett az ízületeik is megváltoztak, ezáltal jobban tudtak a szárazföldön közlekedni, amire rá is kényszerültek, hiszen a szigeten nem voltak nagy folyók, tavak.
A tengermedence kiszáradása azonban egyszer csak véget ért. Amikor kb. 5,3 millió éve egy erős szerkezeti mozgások miatt kialakult, különlegesen mély vetődéssorozat megtörte az Afrika és Európa között kialakult kapcsolatot, a tengermedencét addig az Atlanti-óceántól elzáró földhíd elmozdult, beroskadt, és elindult a világ legnagyobb áradása. A tenger nyugati falát alkotó szirtek és a völgyfenék között legalább 3000 méter a szintkülönbség, tehát a Niagaránál több mint ötvenszer magasabb, több km széles volt az a döbbenetes méretű vízesés, amelyen az óceán vize beáramlott és kb. 100 év alatt újra feltöltötte a Földközi-tenger medencéjét.
Egy kis történelem – a szétszakadáshoz vezető út
A sziget történelme is gazdag és változatos. Földrajzi helyzetéből adódóan a kezdetektől stratégiai szerepet játszott a hatalmi harcokban. Amelyik hódítót érdekelte a Közel-Kelet, azt érdekelte Ciprus is. Éppen ezért sok hódító, betelepülő bevándorló érkezett ide (görögök, rómaiak, bizánciak, genovaiak, velenceiek, oszmánok, britek, törökök), mind annak reményében, hogy megszerezhetik maguknak Ciprust.
A leletek szerint a sziget már az őskőkorban (neolítikumban), kb. 10 000 évvel ezelőtt lakott volt, amiről Páfosz környékén a déli területek régészeti emlékei tanúskodnak. Valószínűleg ezek az első emberek tehetők felelőssé a törpe víziló és törpe elefánt kihalásáért. Majd Kr. e. 8000 körül a mai Szíria és Libanon felől érkezett pásztorok honosították meg itt a háziasított állatokat (szarvasmarhát, sertést, birkát, kecskét), megvetve ezzel a jellegzetesen ciprusi gazdálkodás alapjait.
Rezet először a Kr. e. 4. évezredben használtak, majd ez a fém a rézkorban, Kr. e. 2500 körül terjedt el, amikor már eszközöket készítettek belőle. A rézércek korai felismeréséhez hozzájárulhatott, hogy a Tróodosz masszívum kiemelt helyzete miatt az érces párnalávarétegeket nem fedte semmiféle üledék, és hogy a felszíni oxidáció élénk tarka színekkel vonta be az érckibúvásokat. Az ércolvasztás azonban korai környezetrombolással járt. Kiszámították, hogy Ciprus teljes erdőállományának a sokszorosát kellett kiirtani a faszén előállításához, mert 1 kg réz olvasztásához kb. 300 kg faszénre volt szükség. Ciprus erdőit tehát számtalanszor újra kellett telepíteni. A bronzkorban (Kr. e. 2500–1050) a rezet már máshonnan behozott ónnal ötvözték, így bronztárgyak készültek, amelyek a meglévő kereskedelmi kapcsolatok révén eljutottak az Égei-tenger partvidékére, Nyugat-Ázsiába és Egyiptomba is.
Ekkoriban jelentek meg az első görög telepesek, akik városállamokat alapítottak (Páfosz, Szalamisz), bár a szigetet hol az asszírok, hol az egyiptomiak, hol pedig a perzsák uralták. Majd Kr. e. 58-tól a terjeszkedő Római Birodalom részévé vált, és mintegy 600 éven át viszonylagos békében élt és fejlődött. A híres szónok, Cicero lett Ciprus egyik első kormányzója. A kereszténység Kr. u. 45 körül jelent meg a szigeten. Ebben nagy szerepet játszott a ciprusi születésű Szent Barnabás, Szalamisz első püspöke. Ő volt a kísérője és térítő társa Pál apostolnak, aki prédikációjával az elsők között térítette meg a római kormányzót is. A római birodalom bukása után a Bizánci Birodalom uralkodott Ciprus felett, majd a keresztes lovagok, élükön Guido de Lusignannal, aki a 12. század végén rövid életű dinasztiát is alapított itt. Később rövidebb-hosszabb ideig birtokolták a szigetet a genovaiak és a velenceiek is. A 16. században véres harcok árán a terjeszkedő Oszmán Birodalom szerezte meg a sziget feletti uralmat, és meg is tartotta mintegy 300 éven keresztül. Ez idő alatt mintegy 20 000 oszmán-török telepedett le a szigeten.
A 19. század második felében jelentek meg az angolok. Először csak a közigazgatás irányítását, majd az első világháború után a sziget feletti teljes hatalmat átvették a törököktől. Ezzel a brit birodalom ellenőrzése alatt tudta tartani a Közel-Kelettől a Kaukázus vidékéig zajló katonai és kereskedelmi tevékenységeket. Időközben azonban Cipruson egyre jelentősebb belső ellentétek merültek fel, a görög többség egyre gyakrabban vetette fel az enóziszt (a görög szó jelentése: unió), azaz hogy Ciprus Görögország részévé váljon. Az 1930-as években már lázadások törtek ki, sőt megalakult az EOKA (Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete) is, amelynek harcosai támadásokat indítottak mindazok ellen, akik az enóziszt ellenezték. A sziget népességének 18%-át alkotó török kisebbséget egyre jobban aggasztotta ez a helyzet, ők persze a Törökországhoz csatlakozás vagy a különválás (taksim) mellett léptek fel.
Ebben a kiélezett helyzetben Anglia úgy látta jónak, hogy tárgyalóasztalhoz ülteti a feleket. III. Makariosz érsek, a ciprusi görög kormányzó és vallási vezető, valamint a ciprusi török vezető, Fazil Küçük Zürichben találkoztak a brit kormány képviselőivel. Itt írták alá a mindkét fél részére elfogadható függetlenségi megállapodást. A megállapodás értelmében Anglia fenntarthatja két katonai bázisát és más létesítményeit, valamint kimondták, hogy Ciprus sem Görögországnak, sem Törökországnak nem lesz része és a sziget felosztása sem történhet meg. A felek megegyeztek abban is, hogy a politikai hatalom a népesség arányában oszlik meg. A függetlenség 1960. augusztus 16-i kikiáltása után a Ciprusi Köztársaság első köztársasági elnöke Makariosz lett. Bár a lakosság kevesebb mint 20%-a volt török, a megállapodás ellenére mégis ők kapták a közigazgatási tisztségek 30%-át, a képviselőházi mandátumok 33%-át és a hadseregbeli posztok 40%-át. Ez persze újabb feszültségekhez vezetett, ami 1963-ban véres összecsapásokba torkollott, ezért az akkori brit parancsnok egy zöld filctollal húzott egy vonalat Nicosia térképén, amellyel elválasztotta az ellenséges lakónegyedeket, és amely mentén őrzött kerítést is felhúztak. Ez lett a híres zöld vonal.
1967-ben Görögországban puccsal katonai junta került hatalomra, ami a Ciprushoz fűződő viszony megromlásához vezetett. Az enószisz hívei a junta aktív támogatásával megpróbálták megdönteni Makariosz hatalmát 1974 júliusában, az elnöknek azonban sikerült elmenekülnie. Az incidens után öt nappal az enózisz megakadályozására és a török kisebbség védelmére hivatkozva a török hadsereg lerohanta Ciprus északi részét. Az akciónak nagyon sok áldozata volt mindkét oldalon, és jelentős népességcsere zajlott le: részben önként, részben a fellépett erőszak miatt északról 200 ezer görög, míg délről 100 ezer török menekült el vagy települt át a megszállást követően létrejött tűzszüneti vonal másik oldalára. Az inváziót követően az egész szigetre kiterjesztették az országot kettéválasztó zöld vonalat, amelyet 1964-től az ENSZ békefenntartó erői is ellenőrzésük alatt tartanak. Ciprusnak a török hadsereg által elfoglalt északi részén 1983-ban kiáltották ki a sziget területének 37%-át kitevő Észak-ciprusi Török Köztársaságot, azonban azt Törökországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el. Ez a röviden csak Észak-Ciprusként emlegetett elkülönülő országrész, amelyet a görögök „megszállt területnek” neveznek, a nemzetközi szankciók ellenére Törökország támogatásának köszönhetően máig fennmaradt.
2003-ban az Európai Unió elfogadta Ciprus kérelmét és 2004-ben a Ciprusi Köztársaság az Unió, később (2008-tól) az euróövezet tagja lett. Bár a döntés egész Ciprusra vonatkozott, valójában – az említett kettéosztottság miatt – csak a déli, görögök lakta része lett gyakorlatilag is az Unió része.
Ismerkedés a törökök lakta Észak-Ciprussal
A turizmus számára jól csengő szlogen („a szerelem szigete”) a kedvező éghajlatnak, a kettéosztottság ellenére fennálló viszonylagos politikai nyugalomnak, valamint az elsősorban délen jól kiépült turisztikai infrastruktúrának köszönhetően évről évre nagyon sok – évi 3 millió – turistát vonz a szigetre. Ám ugyanez okozza Ciprus egyik legnagyobb problémáját is: a növekvő mértékű turizmus miatti nagyarányú szállodaépítkezések sora az addig háborítatlan tengerparti területeken a természetes növényzet eltűnésével járt, az energia- és vízhasználat egyre növekvő igényének kielégítése pedig háttérbe szorította a környezetvédelmi kérdéseket. A megosztott szigeten azonban a turizmus mértéke is eltérő: Észak-Ciprus a déli, túlzottan turizmusközpontú nyüzsgésnek üdítő ellenpontja.
Ciprus legészakibb része
Észak-Ciprus felfedezésére a legjobb kiindulópont Kürenia (Girne). A város máig észak fő idegenforgalmi központja, ahonnan a legegyszerűbb a sziget északi részét csillagtúrákkal bejárni. A város fekvése lenyűgöző. Mögötte húzódik magasba törő csúcsokkal a Küréniai (Girnei)-hegység, előtte az azúrkék tenger, amelynek másik oldalán alig 60 km-nyi távolságban fekszenek Törökország leglátogatottabb üdülőhelyei.
A város tengerpartján magasodik legfontosabb épülete, a hatalmas, 12. században épült bizánci vár, amelynek épülése előtti időkről alig tudni valamit. Valószínűleg görögök voltak az első telepesek Kr. e. 1000 körül. A 7-8. században megjelenő arabok az akkori Küreniát teljesen kifosztották. A bizánci időszakban a vár megépülése után vált igazán jelentős településsé, majd a keresztes lovagok (Lusignanok) és a velenceiek uralkodtak itt hosszú évtizedeken keresztül.
A velenceiektől az oszmán-törökök szerezték meg a várost, amit ők elsősorban kikötőként használtak, hiszen akkoriban ez volt az egyetlen kikötő északon. A város ezt a patkó alakú egykori kikötőjét már régen kinőtte, így oda már csak jachtok érkeznek, amióta megépült a város új kereskedelmi kikötője. Időközben a brit gyarmati időkben Kürenia a nyugdíjba vonuló volt brit köztisztviselők egyik kedvenc városa lett. Amikor azonban 1974-ben a török hadsereg partra szállt, a város görög népessége mellett csaknem minden brit nyugdíjas is elmenekült. Ma a városban hangulatos séták tehetők. A legfontosabb látnivaló a velenceiek által megerősített vár, amelynek falairól rálátunk a városra, a régi kikötőre és persze a tengerre. A vár udvarából érhető el az a múzeum, ahol egy Kr. e. 300-ban elsüllyedt, a város előtti vizekből kiemelt hajóroncs látható. Szállítmánya mandulából, borból és – Kósz szigetéről származó – malomkövekből állt. Az aleppói fenyőből készült hajó legénysége valószínűleg Anatólia és Ciprus partjain kereskedett a görög szigetek termékeivel.
A város mögötti Küréniai-hegység egyik magaslatán látható Szent Hilarion vára. A várat egy Hilarion nevű szerzetesről nevezték el, aki a Szentföldről menekült ide az üldözés elől, majd egy barlangban élt és halt meg. A 10. században a bizánciak templomot és kolostort építettek a szent sírja fölé. A várat a Lusignanok idején kibővítették és lakóvárként használták, a velenceiek viszont elhanyagolták, így az szinte teljesen elpusztult. 1964-ben vették ismét birtokba a török ciprióták, a vár alatti szirten álló katonai bázis mutatja fontos stratégiai helyzetét. Egyesek szerint Walt Disney-t ez a vár inspirálta a Csipkerózsika rajzfilmbéli vár megalkotására.
Küréniától nyugatra néhány km-re található egy település, ahová a 12. század végén érkeztek azok a szerzetesek, akik Palesztinából menekültek el, amikor a szaracén Szaladin 1187-ben leigázta Jeruzsálemet. A Béke apátsága nevű, általuk alapított lenyűgöző Ágoston-rendi kolostoregyüttes francia nevének (Abbaye de la Paix) eltorzult változata, Bellapais lett a rendház körül kialakult település neve. Amikor a 16. században az oszmánok elfoglalták Ciprust, az apátság épülete megsérült, és bár az ortodox egyház fennhatósága alá került, sajnos a következő évszázadokban köveinek egy részét építkezésekhez hordták el. Így ami ma látható, az egy furcsa keveréke a befejezett műnek és a romoknak. Nem sokat változott 1976 óta, amikor az utolsó görög ortodox hívőket is kiutasították a törökök az épületből. A kolostor leglátványosabb része a ciprusfákkal övezett, a nyugati oldalt kivéve csaknem teljesen ép 14. századi kerengő.
A következő város, amit felkerestünk, Mórfu (Güzelyurt) volt, amely Meszaoria (Mesarya) síkságának nyugati részén fekvő fontos mezőgazdasági központ. A környező területeken már a 12. századtól cukornádtermeléssel próbálkoztak az ide érkező keresztes lovagok, majd a 16. századtól meghonosították a narancs-, citrom- és lime-ültetvényeket. Ez a város volt egykor Ciprus déligyümölcs-kereskedelmi központja, de még ma is ezen a területen termesztik az ország citrusféléinek több mint a felét. Az 1974 után török fennhatóság alá került egykori görög ültetvények alaposabb gondozást igényelnének. Az ültetvényeket föld alatti vízvezetékekkel öntözik, ám mivel egyre kevesebb a víz, a növények szomjaznak, ráadásul a vízkészlet sótartalma is megemelkedett. A mezőgazdasági területek öntözővíz-szükséglete miatt hozták létre a hegyek között a Geçitköy-víztározót, aminek vizét egyenesen Törökországból importálják, mégpedig egy 80 km hosszú vízvezeték segítségével, amelynek nagyobb része (66,6 km) tenger alatt fut, a víz felszínétől számítva 250 m mélyen; az 1430 m-es mélységet is elérő tengerben súlyokkal húzzák le a vezetéket erre a szintre.
A város egyik legismertebb műemléke az ortodox Szent Mamasz-templom, amelyet egykor a ciprusi görögök hűségesen látogattak a templom védőszentjének sírjából olykor-olykor előtörő folyadék csodatévő ereje kedvéért. Legendája szerint a szent szerzetesként Mórfu közelében egy barlangban élt. Egy alkalommal az ottomán hatóság letartóztatta, mert megtagadta az adófizetést. Amikor a bíróságra vitték, útjukba került egy oroszlán, amely egy bárányt üldözött. Mamasz az oroszlánt egy szavával megállította, majd magához hívta, a hátára ült, és így lovagolt a bíróság elé, kezében a báránnyal. Amikor a bírók ezt meglátták, szabadon engedték őt és egész életére felmentették az adófizetés alól. Mamasz ezért a bírónak adta a bárányt ajándékul. A történtek alapján lett a szerzetes az adófizetők és állatok védőszentje.
A közelben lévő Szóli (Soli) település az ókorban perzsa elnyomás alatt szenvedett, majd a római időkben a közeli rézbányáknak köszönhetően újra felvirágzott, bár az arabok ezt a várost is kifosztották a 7. században. A római korból származó hatalmas bazilikájából nem sok maradt. A római színházat nagyrészt felújított formájában látjuk, mivel az eredeti köveket a britek elhordták, hogy a 19. század végén megépítsék Port Szaid kikötőjét. Első keresztény templomát a 4. században építették, abban keresztelték meg Szent Márkot.
Lefka (Lefke) határában egy narancsültetvény meglátogatása során nemcsak a gyümölcstermesztés csínját-bínját tudtuk meg, de lehetőségünk volt szüretelni is – amennyi zsebünkbe, táskánkba fért.
Észak-ciprusi utunk ismertetését itt átmenetileg megszakítjuk, és majd a folyóirat következő számában folytatjuk.
A TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK
Kérdések
- Melyik ciprusi hegységhez kötődik a színesfémbányászat és miért?
- Mely tevékenység játszotta a legfontosabb szerepet Ciprus erdeinek eltűnésében?
- Hogyan alakultak ki törpeelefántok Cipruson?
- Honnan származik a sziget neve?
- Mit jelent az enózisz és mi a lényege?
- Melyek azok az építmények, amiket a Szentföldről érkezett szerzetesek építettek?
- Honnan és hogyan pótolják a Geçitköy-víztározó vizét?
