Óriás Buddha

Szerző: Vasváry Kinga
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
vasvary.kinga@gmail.com
Több mint 1300 éve dacol a természeti erőkkel Kína legnagyobb kőszobra, egyben a világ legnagyobb Buddha-szobra, amit vörös homokkőbe faragtak annak állítva emléket, hogy sikerült megregulázni a kereskedést nehezítő folyókat.

A leshani Buddha-szobor – Kína

Elhelyezkedés

A képek készítésének helye (Google Maps)

Földrajzi leírás

Csengtutól 120 km távolságra, Leshan város határában található Kína legnagyobb kőszobra, és egyben a világ legnagyobb Buddha-szobra is volt sokáig.

A méretei monumentálisak, 71 méteres magasságával tekintélyt parancsolóan néz a Min folyó felé. A Min és a Dadu folyók összefolyásánál magasodó szobrot 713-ban kezdték kifaragni és 803-ban fejezték be. A szobor elkészítése nem csak vallási okokat szolgált. A folyókon akkor már élénk kereskedelem folyt, de hatalmas örvények, áradások nehezítették a hajózást. Sok bárka elsüllyedt az értékes rakományával együtt.

A Min folyó látképe (letöltés)

Egy Hajtang nevű buddhista szerzetes úgy döntött, hogy megregulázza a folyókat. Ehhez pénzt a közeli sóbánya nyereségéből szerezett. A sót a telepen úgy nyerték, hogy 1100 kutat fúrtak a sót tartalmazó rétegbe, majd vizet nyomtak bele, amit utána kivezettek és a felszínen elpárologtattak.

A szobor készítése során sok kőtörmelék keletkezett a vörös homokkő vésése, faragása következtében, ami belezuhant a folyóba. És csodák csodája, a hatalmas Buddha-szobor „megregulázta” a folyót, hajózhatóbbá tette a kereskedők számára. 

A szobor tervezőjét, Hajtang szerzetest az ikonikus alkotás után meggyanúsították a faragáshoz nyújtott közpénzek elsikkasztásával, és avval fenyegették, hogy ha bebizonyosodik, kiszúrják a szemét. A szerzetes egész idő alatt aszkéta életet élt, egy kis barlangban lakott, amely ma is megtekinthető a szikla tetején. Az ártatlanságának bizonyítására saját magát vakította meg.

A Buddha szobrot készíttető szerzetes barlangjának bejárata (letöltés)

A szoborhoz hosszú lépcsősoron lehet feljutni a parkolóból, ahol egy kilátó van, és a szobor fejével kerültünk egy magasságba. Onnan a sziklába vájt szűk lépcsőkön a szobor aljába is le lehet menni. Itt érzékelhető igazán a szobor gigantikus nagysága. 

A homokkőfalba faragott lépcsőkön lehet leküzdeni a 71 m-es szintkülönbséget. (letöltés)

Buddha ülő helyzetben van, kezeit a térdén nyugtatja. A jellegzetes Buddha bélyegek jól megfigyelhetők: a göndör haj kis konttyal, a hosszú fülcimpák, a harmadik szem, az urna (kis domborulat a két szeme között), ami a megvilágosodásra utal. A hosszú fülcimpák magyarázata, hogy az a bölcsesség jele (az idős embereknek nagyobb a füle), valamint az előkelő származásra utal (súlyos ékes fülbevalót viselt).

Az óriás Buddha 14,7 m magas és 10 m széles fején a haj 1021 spirálisan tekeredő fürtből áll. (letöltés)
A szobor kifaragásakor arra is gondot fordítottak, hogy a lehulló csapadékvizet elvezessék a szoborról és ezzel csökkentsék az erodálódásának veszélyét. (letöltés)

A helyiek előszeretettel fényképezkednek a szobor lábánál. Aki nem szeretne magas lépcsőket járni, azoknak a turistairodák hajóról való fényképezési lehetőséget biztosítanak a Buddha által megzabolázott folyóról.

Helyi utazási iroda plakátja, ami a folyóról készült fotóval csalogatja a turistákat (letöltés)
Turistákat szállító hajók a Min folyón (letöltés)

Feladat

Tedd logikai sorba Buddha (Gautama Sziddhártha) életének egyes szakaszait!

  1. belépés a nirvánába
  2. születés
  3. belépés az anyaméhbe fehér elefánt képében
  4. fényűző élet a palotában
  5. ellenállás Mára, a gonosz erők megkísértésének elmélkedése során
  6. a TAN kerekének megforgatása, tanítás elkezdése, szerzetesrend alapítása
  7. a palotán kívül a szenvedés, fájdalom megtapasztalása
  8. a megvilágosodás állapotának elérése
  9. önsanyargató elvonulás, elmélkedés
  10. művészetek, mesterségek tanulása

A feladat leírása (letöltés)

A feladat megoldása (link)

Források:

A fotókat Vasváry Kinga készítette.

Új írásaink

Taníts érdekesen érdekeset!

A keréktől a füstig

Ha valaki buddhista vallású területen utazik, elképzelhetetlen, hogy ne találkozzon a vallás fontosabb jelképeivel. Ezek egy részét mutatja be az írás főként Tibet területéről vett példákon.

Taníts érdekesen érdekeset!

A nagyúr

Az írás az afrikai Namib-sivatag különleges felépítésű szárazságtűrő növényét, az évszázmilliók óta csaknem változatlan velvícsiát mutatja be szép fotókkal eredeti környezetében.

Taníts érdekesen érdekeset!

Argánolaj

Az írás az argonfa csonthéjas termésének feldolgozását mutatja be képekben, hogy olajat sajtoljanak belőle, vagy a pörkölt magokat fogyasztják.