Lámák és társaik – Peru
Elhelyezkedés
Földrajzi leírás
Az Andok magashegységi régiójának őshonos lakói a vikunyák és a guanakók. A táj, ahol élnek zord éghajlatú, nyáron is fagypont körül alakulhat az éjszakai hőmérséklet. Nappal – még erős napsütés esetén is – az erős szél jelentősen csökkenti a hőérzetet. A csapadék kevés, moha, zuzmó, ichufű (Stipa ichu, perui tollfű vagy perui árvalányhaj) ad némi táplálékot az Altiplano területén élő legelésző állatoknak. A kedvezőtlen éghajlat miatt a tevefélék családjába tartozó állatokat dús szőrzet (bunda) védi. Ezt az inkák is megfigyelték, és háziasították a guanakót, amiből alakult ki a láma, illetve a vikunyát, amelynek az alpakka lett a tenyésztett változata.
A lámák szőre durvább, így ezeket az állatokat főleg teherhordásra használták. Kb. 20 kg-os terhet bírnak cipelni az igencsak sziklás terepen, a szűk hegyi utakon. Lovaglásra alkalmatlanok voltak, de akár egy egész nyáj őrzését is ráhuk lehetett bízni. Bátran szembeszállnak akár egy rókával is, amely savas köpetüktől és rúgásuktól is ijedten menekül.
A nőstény lámák 11-12 hónapi vemhesség után legtöbb esetben egy utódnak adnak életet. A kicsik 30 perc múlva tudják követni az anyjukat. Az ellés nappal történik, amikor melegebb az idő. A kis utódszámot a kevés táplálék magyarázza. A lámák néha nem tudják kihordani az embriókat, vagy éppen a kis lámák nem tudnak felnőni. A ki nem hordott embriókat a helyiek a piacokon árusítják, mivel varázserőt tulajdonítanak nekik, például házak alá ássák be, hogy szerencsét hozzon a háziaknak. Az inkák rituális célokból ünnepségeken feláldoztak lámákat, egy speciális késsel vágták ki az állatok szívét.
A poncsó, a kondor, a pampa (füves puszta), a guanó (madárürülék) és a puma kecsua eredetű szavak csakúgy, mint a spanyol hódítók közvetítésével elterjedt láma (llama) szó is.
Az alpakák a lámálnál jóval alacsonyabb állatok, szőrfrufruval a fejükön. Főként szőrükért tenyésztik őket, mivel sokkal jobb minőségű alapanyagot adnak a fonáshoz, mint a lámák. A bébi alpakkának a legjobb és egyben a legdrágább a szőre. Ezenkívül a húsuk is ehető, sok perui étteremben kerül az asztalra a koleszterint alig tartalmazó, ízletes húsa.
A kétféle állatot karámokban és szabadon is tartják.
Időnként megnyírják őket, és felhasználják a szőrüket, ami Peru fontos exportcikke. A vikunyák szőre a legjobb. A vikunyák megbecsülését mutatja, hogy Peru címerének központi figurája. Az állatok szigorú védelem alatt állnak, mégis az év egy időszakában összeterelik és megnyírják őket.
A lenyírt bunda egy szortírozóba kerül, ahol helyi asszonyok kézzel osztályozzák a szőrt a szín, a minőség és a hosszúság alapján. Ez a folyamat a mai napig nem helyettesíthető gépekkel, a helyiek „kezének” és szemének tapasztalatára van szükség már az inkák előtti időktől kezdve. Sokszor nejlonnal „becsomagolt” állatokat látunk a karámokban, az állattartók így próbálják védeni a bunda minőségét az esőtől és az állatok hempergőzésétől. Az alpakák nem tudnak vedleni, ezért a nyírásuk az alpakák egészségéről is gondoskodik.
A helyi kecsua asszonyok előszeretettel hozzák be a lámákat, alpakkákat a városokba, hogy a turisták fotózkodjanak velük, pár sol (Peru pénzneme) reményében.
Feladat – Perui ízek
Oldd meg a tesztfeladatokat! Ha nem tudod a választ valamelyik kérdésre, keress utána az interneten!
A feladat leírása (letöltés)
A feladat megoldása (link)
