Óriáspanda

Szerző: Vasváry Kinga
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
vasvary.kinga@gmail.com
Mindenki mosolyogva néz a WWF címerállatára, a pandára, amint bambuszrügyeket rágcsál vagy kölykeivel játszadozik. Az írás a szubtrópusi bambuszerdők királyának, a pandának az életmódját mutatja be.

A WWF szimbólumállata – Kína

Elhelyezkedés

A képek készítésének helye(Google Maps)

Földrajzi leírás

Ki ne nézné kíváncsian az óriáspandákat, amint majszolják a bambuszrügyet, vagy a kicsik játszanak egymással?

Erre többek között Csengtu városában van lehetőség, ha valaki ellátogat az Óriáspanda Kutató- és Tenyésztőbázisra. Ez a központ fontos feladatának tartja az óriáspandák életének megismerését, védelmüket. Oktatást is szerveznek, tudományos munka is folyik a veszélyeztetett faj védelmében, és persze nem utolsó sorban turistákat, látogatókat is fogadnak igen nagy számban.

A park látogatói (letöltés)

Az óriáspandák eredeti lakhelye a szubtrópusi bambuszerdők, akár 2600-3500 méter magasan is, ahol az évi átlaghőmérséklet 20 °C körüli.

Régen féltek az óriáspandáktól a hegyi falvak lakosai, mert azt hitték, hogy szerencsétlenséget hoznak a falujukra. (letöltés)

A pandák 90%-ban bambuszt fogyasztanak, a rügyét, a levelét és a szárát. A rügynek van a legnagyobb tápanyagtartalma, amiből naponta akár 20 kg-ot is megesznek. Mivel a bambusz-lakoma főként szénhidrátot tartalmaz, ezért a természetben mézet, rovarokat, gyökereket, gombát is fogyasztanak, a kutatóbázison gyümölcsöt, nyomelemeket, vitaminokat és kukoricából, szójababból, búzából, rizsből készült ún. pandakenyeret kapnak.

A pandák leginkább bambuszt fogyasztanak (letöltés)

Az óriáspandák kb. 2,5 millió éve lettek főként növényevők. Mancsaikon álhüvelykujj alakult ki, hogy segítse őket a bambusz megragadásában. Nagy busa fejük oka az erős állkapocs, amibe a bambusz elrágására alkalmas nagy őrlőfogak mélyednek. Az állkapocs a rágáshoz szükséges izmok tapadására is szolgál. A tápcsatornájukon hamar áthalad az emészthetetlen anyag, naponta akár negyvenszer is ürítenek. 

Sajnos az erdőket kivágják, ültetvényeket létesítenek a helyükön, így egyre zsugorodik a pandák élettere is. Ezért is fontos védelmi zónákat kialakítani az állatoknak. A pandák főleg szürkületben (reggel, este) aktívak, a felnőtt egyedek a nap java részét evéssel és pihenéssel töltik. A nőstények territóriumot alakítanak ki, amelyet szagokkal jeleznek. A sziklákra kent illatanyagok megmutatják az állatok szexuális állapotát, életkorát, dominánsságát. A szagállomásokkal kijelölt terület segíti a pandák közötti verseny elkerülését. 

Az óriáspanda életciklusainak állomásai (letöltés)

A pandák szaporodása elég érdekes. A párzási idő tavasszal van. Évente egyszer termékenyek. A vemhességi idő 95-160 nap, attól függően, hogy milyenek a természeti feltételek. A pandamama sokszor ikreket ellik, de csak az egyiket, az erősebbnek ítélt kölykét tartja meg és neveli fel. A pandaközpontban egy Mei Mei névre keresztelt pandamama felnevelte mindkét bocsát. 1990-ben egy Qing Qing nevű anya 2 bocsot ellett, és a csegtui pandaközpontban sikerült mesterséges táplálással életben tartani a bocsokat először a világon.

A pandamama teje kevés, de elég zsíros. A kicsik súlya 90-130 gramm, a legkisebb az összes nagytestű emlős között. Az utód rózsaszín bundaszínnel születik, majd szürke színű lesz, később pedig megjelennek a fekete foltok is. A foltok apró eltérései alapján ismerik fel egymást. Az óriáspandák igen intelligens állatok, hamar tanulnak, kiismerik a gondozóik testbeszédét. 

Sokáig vadászták az óriáspandákat, mert azt hitték, hogy a pandabőrön alvás segíti a nők termékenységét. Régen a kínai kormány sok pandát adott diplomáciai ajándékba. 1984-től azonban nem ajándékoznak állatot, állatkerteknek is csak kölcsönzik az egyedeket, Kína tulajdonában maradnak. A kölcsönzésért kapott évi kb. 1 millió dollárt pandakutatásokra fordítják.

Az óriáspanda a WWF szimbóluma, nem véletlenül. A települések létrehozása, betegségek (kutyáktól főleg), éghajlat változás, orvvadászat veszélyezteti a bumfordi állatokat. Ha a pandák védelem alá kerülnek a bambuszerdőkben, akkor az erdő lakói (pl. hópárduc) is nyugodtan élhetik mindennapi életüket.

Feladat

Válaszd ki a megfelelő válaszkombinációt!

  1. Az a., a b. és a c. állítás igaz
  2. Az a. és a c. állítás igaz
  3. A b. és a d. állítás igaz
  4. Csak a d. állítás igaz
  1. Miért nagy a pandák feje?
    • a. rágáshoz szükséges izmok tapadása miatt
    • b. a nagy szemek miatt
    • c. a nagy őrlőfogak miatt
    • d. pofazacskójuk miatt
  2. Mit eszik a panda a természetes környezetében?
    • a. eukaliptuszlevelet
    • b. mézet
    • c. kukoricát
    • d. bambuszlevelet
  3. Mikor láthatunk rajta fekete foltokat?
    • a. születéstől kezdve
    • b. kéthetesen
    • c. egyhetesen
    • d. 1 évesen
  4. Melyik állítás igaz?
    • a. a felnőtt pandának nincs farka
    • b. kicsi intelligenciájú állatok
    • c. főleg délelőtt aktívak
    • d. szagokkal és hangokkal kommunikálnak
  5. Mely alapízt /ízeket nem érzékelnek?
    • a. a sóst
    • b. az édeset
    • c. a keserűt
    • d. az umamit
  6. Melyik állítás igaz?
    • a. az apa nem neveli a bocsot
    • b. az ikerbocsokat mindig felneveli az anyaállat
    • c. évente kétszer fogamzóképes
    • d. a vemhességi idő változó, mivel nem azonnal kezd fejlődni az embrió
  7. Mi veszélyezteti a pandák természetes állományát?
    • a. a települések növekedése
    • b. egyes betegségek terjedése
    • c. orvvadászat
    • d. természetes ellenségük az erdőben
  8. Miért nehéz fogságban tartani az egyedeket?
    • a. nehéz beszerezni a bambuszt
    • b. nehezen alkalmazkodnak a gondozójukhoz
    • c. nehezen bírják a hideget
    • d. nehezen vehetők rá a szaporodásra
  9. Miért veszélyes a bambusz fogyasztása, bár pandák alkalmazkodtak hozzá.
    • a. nehéz elrágni a bambuszt
    • b. nehezen tudják a mancsukban tartani rágás közben
    • c. élesek a bambusz levelek
    • d. ciánt tartalmaz a bambusz
  10. Mi igaz a pandákra?
    • a. a 6 hónapos kölykök már rágcsálják a bambuszt
    • b. rózsaszín bőrrel születnek
    • c. a nőstény területet alakít ki, amit jelöl és véd
    • d. nem vedlenek 

A feladat leírása (letöltés)

A feladat megoldása (link)

Források:

A fotókat Vasváry Kinga készítette.

Új írásaink

Taníts érdekesen érdekeset!

A keréktől a füstig

Ha valaki buddhista vallású területen utazik, elképzelhetetlen, hogy ne találkozzon a vallás fontosabb jelképeivel. Ezek egy részét mutatja be az írás főként Tibet területéről vett példákon.

Taníts érdekesen érdekeset!

A nagyúr

Az írás az afrikai Namib-sivatag különleges felépítésű szárazságtűrő növényét, az évszázmilliók óta csaknem változatlan velvícsiát mutatja be szép fotókkal eredeti környezetében.

Taníts érdekesen érdekeset!

Argánolaj

Az írás az argonfa csonthéjas termésének feldolgozását mutatja be képekben, hogy olajat sajtoljanak belőle, vagy a pörkölt magokat fogyasztják.