Engesztelő hiénaetetés – Harar, Etiópia
Elhelyezkedés
Leírás
A foltos hiéna (Crocuta crocuta) egykor nagy területeken élt Eurázsia-szerte, de mára ugyancsak megcsappant az állománya, főleg Kelet-Afrika nyílt füves pusztáin és bozótosaiban él.
A magas városfal egykoron nem a hiénák távoltartását szolgálta. Amikor éjszakára bezárták a városkapukat, a hiénák a nekik külön fenntartott kis ajtón szabadon bejuthattak a városba. Régen nem volt a városban köztisztasági hivatal, így a hiénák takarították el a napközben keletkező hulladékot és az elhullott állatokat a város utcáiról, így a fertőző betegségek elterjedését is akadályozták. A hiénák ma is bejárnak Hararba, ezt a hajnalig tartó kutyaugatás is jelzi.
Az etiópiai Harar városában lakó úgynevezett hiénaemberek a vad hiénák lelkes barátai. Családjuk akár évtizedek óta eteti a várost körülvevő városfalnál esténként gyülekező állatokat. Egyesek úgy vélik, hogy ezzel a hiénák a háziállatok és az emberek ellen intézett támadásait előzik meg, mások úgy gondolják, hogy ha etetik az állatokat, szent áldozatot mutatnak be a jó termés érdekében. Egy ünnepen kását főznek nekik, amiből a következő év termését is megpróbálják megjósolni azzal, hogy mennyi kását esznek meg az állatok.
Ma már több városkapunál rendeznek hiénaetetést a turistáktól származó bevétel reményében. Közvilágítás hiányában a turisták autóinak reflektorfényében zajlik a „műsor”, amikor a hiénaember szóval, füttyentéssel hívja a hiénákat. A bátrabb állatok hamar megjelennek, az óvatosabb állatoknak csak a szeme világít a környező bokrokból. Az emberhez szokott állatok óvatosan veszik el az embertől a húst, aki különféle trükkös módon, még a szájából is ad nekik falatokat. Később a bátrabb turisták is bekapcsolódnak a hiénák etetésébe.
Feladat
A hiénák a szavannák állatközösségéhez tartoznak. Állapítsd meg, hogy melyik az igaz és melyik a hamis állítás!
- A szavannán csak a passzátszél-rendszer leszálló ága uralkodik.
- A csapadék döntő része nyáron hullik.
- A folyók vízjárása egyenletes.
- A folyók a nagyobb eső után kiáradhatnak.
- Az aprózódás is fontos szerepet játszik a szavannákon a felszínformálásban.
- A csapadékosabb helyeken sötétebb, a kevésbé csapadékos területeken vöröses színű talajok alakultak ki.
- A szavannák jellegzetes növénye a baobabfa (majomkenyérfa).
- A szavannán a gazdagságot, hozományt jelentő nagy csordák miatt gyakorta bekövetkezik talajpusztulás.
- A helyi emberek tűzifagyűjtése nem okoz problémát.
- A talajváltó-ugaroló gazdálkodás mellett ültetvényekkel is találkozunk, amiknek legfőbb terményei a földimogyoró, a köles és a kávé.
A feladat szövege (letöltés)
A feladat megoldása (link)