A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, ekkor ünnepeljük Jézus feltámadását. A Biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt, és kereszthalálával megváltotta az emberek bűnét, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. Azonban húsvétkor a tavasz eljövetelét, a természet újjászületését is köszöntjük. A húsvét évente változó időpontokban van, mert a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtöltét követő vasárnapon köszönt be, ami az idén április 20-án lesz.
Az ünnep magyar elnevezése abból ered, hogy ekkor ér véget a negyven napon át tartó böjt, az az időszak, amikor nem ettek húst a hívó emberek. Érthető tehát, hogy az ünnephez ételekkel, étkezéssel kapcsolatos szertartások is kötődnek. A hívők megszenteltették a pappal a húsvéti bárányt, a sonkát, a kenyeret és a tojást. De virágvasárnap (a húsvétot megelőző vasárnap) megszenteltették a barkaágat is. A mi éghajlatunkon a bolyhos barkákkal gyöngyözött fűzfavessző helyettesíti a mediterrán olaj- vagy pálmaágat, amely Jézus jeruzsálemi bevonulásakor a békét hirdette.
A magyar néphagyományban húsvétvasárnap a férfiak énekelve vonultak ki a határba, körbejárták a vetést és a szőlőhegyet. Közben bőven termő esztendőért, békéért és a tavaszi fagy, a jégverés távolmaradásáért imádkoztak.
„Úristen, áldd meg határunkat, szőlőhegyeinket, kertjeinket, áldd meg falunkat, hajlékainkat, áldd meg hazánkat, nemzetünket, küldd el hozzánk az igazságot, a törvényt, adj jó elöljárókat! Távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvizeket, falunktól a tüzet, idegeneket. Adj bő termő esztendőt s békességet! Úristen halld meg imádságunkat!” (székelyföldi gyűjtés)
Menet közben a források környékét kitisztították, a szőlőhegyek kerítését megjavítgatták. A hatákerülés (határjárás) szokása él tovább az úrnapi körmenetben. Míg a fiúk a határkerülés okán távol voltak, a lányok énekelve, kettes sorban, felemelt kezükkel – amiben leveles ágakat tartottak – sátrat formálva vonultak végig a falun. Ez volt a zöldág-járás szokása.
Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske
Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta.
Új a csizmám, most vették, most fényes a sarka
Azért vették azt nekem, hogy ugráljak rajta.
Nyisd ki rózsám, kapudat, kapudat
Hadd kerüljem váradat, váradat
Szita-pita péntek, szereda csütörtök, dob szerda!
Húsvéthétfőn reggel főleg a fiatal férfiak csoportokba verődve járták végig a házakat. A lányok, asszonyok igyekeztek elbújni előlük, mert akit megtaláltak, azt bizony a kúthoz vitték és vödörszám zúdították rá a vizet. Innen eredt a nap korábbi elnevezése: vízbevető, vízbehányó hétfő. Hitték, hogy a friss vízzel való megöntözésnek tisztító ereje van. A lányos házaknál sonkával, kolbásszal, kaláccsal és itallal terített asztal várta a locsolókat. Délután a lányok festett vagy hímzett tojásokat vittek azoknak a legényeknek, akik meglocsolták őket.
E háznak kertjében van egy rózsatő
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő
Vizet öntök a fejére
Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem
Piros tojás a bérem.
(régi népi locsolóvers)
A tojás ősi szimbólum, az újjászületés jelképe, így a tavaszi termékenységünnepen fontos szerepe volt. Általában növényi főzetekből készített festékekkel színezték. Hagyományos a piros és a barna szín dominált. A pirosat a megpörkölt zsoltina, a barnát a vöröshagymalevél adta. A minták részleteiben egyéb színeket is használtak, de csak módjával. A sárgát vadalma héjából, sáfrány vagy kökörcsin virágából, a kéket pedig lencséből nyertek. A fekete tojásokat cserfakéreg vagy tölgygubacs, a zöldet a fűz vagy a bürök levelének levével festették. Karcolással vagy viaszolással hímezték rá a tojásokra a geometriai mintákat, de a patkolás igazi hungarikummá vált.
“Ahelyett, hogy állandóan saját fájdalmadat és sorsodat siratod, fordítsd tekinteted mások felé. Ahelyett, hogy saját terhedet elviselhetetlennek kiáltod ki, végy magadra valamit mások terhéből is.” (Paul Willhelm Keppler püspök)
