Bevezetés
Szinte alapvetésként él a tudatunkban, hogy az iskola ismerteti meg a világot a tanulókkal, és ebben a hosszú folyamatban kulcsszerepük van a tankönyveknek. Pedig nem volt ez mindig így. Tulajdonképpen ma sem igaz, hiszen a tanulók tudásuk jelentős részét nem az iskolai oktatás keretében szerzik meg (Makádi M. 2017, 2020b), a valós és a virtuális világban szerzett tapasztalatok tudattalanul, észrevétlenül épülnek be a tudásrendszerükbe. Persze mondhatnánk, hogy az iskolában a tanáron kívül mégiscsak a tankönyvek a tudás forrásai. Azonban ez a gondolat sem állja meg mindig a helyét, hiszen a tankönyvek nemcsak informatív szerepet töltenek be a tanítási-tanulási folyamatban, hanem értéket közvetítenek, irányítják a megismerési tevékenységet, és eszközei az aktuális oktatáspolitikai célok megvalósításának (Stein, G. 1976). Ezen túl a 21. századi igényekhez igazított tanulásszervezés esetén a tankönyvek hagyományos funkciói számos módon helyettesíthetők a hálózatosodott világban (pl. a tanulók az internetről keresnek információkat, kollaboratív módon rakják össze a tudásukat és a tanáruk által összeállított prezentációkból tanulnak). Mindebből látszik, hogy a tankönyvek jövőbeli szerepe napjainkban nehezen körvonalazható.
A tankönyvek szerepének múltbeli változása
A tankönyvek oktatásban betöltött szerepe jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán, az oktatás funkciójának, az iskola és az egyes tudományterületek tudásanyagát közvetítő tantárgyak szerepének változásával, olykor átértékelődésével a tankönyvekkel kapcsolatos elvárások is változtak. Jelen tanulmány első részében rövid időbeli áttekintést adok a magyarországi földrajztankönyvekben tetten érhető szakmódszertani változásokról.
A tankönyv mint az ismerethalmaz bevésődését segítő eszköz
Kezdetben, évszázadokon át tankönyvek nélkül folyt az oktatás. Miután kezdtek megjelenni a tankönyvek, azok kizárólag az elsajátítandó ismeretanyagot tartalmazták; abból a célból készültek, hogy a bennük foglalt tényeket, állításokat, adatokat – lehetőleg szó szerint – megtanulják a diákok. Kizárólag a mechanikus tanulás eszközei voltak, az írott szöveg és az adathalmazok bevésésére és visszaidézésére törekedtek, a földrajzi ismeretek hatékony átadására nem fordítottak figyelmet. A 16. század elején kezdték használni a magyarországi iskolákban a kozmográfiákat, amelyek közkedvelt kiadványok voltak, mert a tények halmazán túl kalandos útleírásokat is tartalmaztak. A Honterus János (Johannes Honterus) brassói evangélikus prédikátor, térképész és természettudós által írt kozmográfiákat Európa-szerte tankönyvként használták, noha nem annak készültek. A roppant nagymennyiségű topográfiai névanyagot tartalmazó, latin nyelvű szöveges első kiadást (1530) követő második (Rudimenta Cosmographica – Kozmográfia, a világ leírásának alapjai, 1542) már hexameterekbe szedte a szöveget a könnyebb megjegyezhetőség érdekében. Talán Honterus volt az első, aki fontosnak tartotta, hogy a diákok a könyveken kívül kirándulások alkalmával a közvetlen valóság megfigyelésével és térképekről is szerezzenek földrajzi ismereteket, ezért könyvének függelékeként megalkotta a világ legrégebbi zsebatlaszát (Atlas minor) latin névrajzzal (Török Zs. 2001, Klinghammer I. 2013).
Csak egy évszázaddal később jelent meg az első magyar kiadású latin nyelvű földrajzkönyv (Medulla Geographiae Practicae – A gyakorlati földrajz veleje, 1639) Frölich Dávid matematikus, geográfus által, amely egyrészt utazásainak, túráinak tapasztalatait foglalta össze, amelyekből következtetéseket vont le, másrészt egy fejezetben a földrajzi fogalmak definícióit adta lexikonszerűen. Noha a könyv alapvetően nem tankönyvként íródott, de annak is használták hosszú időn át még Közép- és Nyugat-Európában is. Az első, kimondottan a rendszeres iskolai oktatás céljára készült illusztrált tankönyv, az Orbis Sensualium Pictus (A látható világ képekben, 1658) megírása a kor kétségkívül legnagyobb nevelő egyénisége, Comenius Ámos János (Jan Amos Komenský) munkásságához fűződik (Nagy K. Zs. 2002).
A morvaországi születésű pedagógus és író csupán négy évig (1650–1654) tanított Magyarországon, mégis munkássága alapvető szemléleti hatással volt a földrajzi ismeretek továbbadására, és a tankönyvek módszertanát is új alapokra helyezte. Tankönyveinek újszerű vonása a rajzos szemléltetésen kívül az volt, hogy a bennük foglalt tananyag nem a klasszikus kultúra, hanem a gyerekeket körülvevő világ megismerését szolgálta, a mindennapi életükben hasznosítható ismereteket nyújtott koncentrikusan bővülő szócsoportok, szómagyarázatok feldolgozása révén (Pukánszky B. 2001). Comenius a magyar nyelven való oktatás bevezetését is szorgalmazta: „Magyar nemzetem, igyekezzél rajta, hogy legyenek magyar nyelvű iskoláid, könyveid!” (Comenius 1796. p. 13., idézi: Csorba Cs. et al. 1990). Ám ez még egy évszázadot váratott magára.
Hazánkban a 17–18. században a földrajzi ismeretek elsősorban a dolgok térbeli elhelyezését, azon túl legfeljebb a természetföldrajzi jelenségek megfigyelését és magyarázatát jelentették. Azonban a külföldet járt tudós tanárok egy részének köszönhetően hamarosan nálunk is meghonosodott az a szemlélet, hogy a földrajznak elsősorban az ember életének a földi jelenségekkel és történésekkel való kapcsolatát kell bemutatnia. Ennek következtében az iskolai oktatásban a következő kétszáz évben a földrajz összekapcsolódott a történelemmel (Makádi M. 2020a). A tankönyvként is használt könyvek a históriai-topográfiai szemléletmódnak megfelelően a lakóhelyi és megyei közigazgatási egységek topográfiai és történelmi vonatkozásainak adatszerű ismertetését tartalmazták, jól példázza ezt Bél Mátyás evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudósnak a hazai megyék földrajzát, történelmét és közigazgatását tartalmazó ismereteket öt kötetben összefoglaló latin nyelvű munkája (Hungariae antiquae et novae prodromus – Az ősi és az új Magyarország leírásának tervezete, 1723 és Notitia Hungariae novae historico-geographica – Az újabbkori Magyarország történeti-földrajzi leírása, 1735–1742). Bár ezzel Bél Mátyás megteremtette a magyar leíró földrajzi irodalmat, de munkája inkább tényismertető államisme (történelmi, közigazgatási, topográfiai információk és statisztikai adatokat halmaza) volt (Udvarhelyi K. – Göcsei I. 1973). Ez a műfaj még sokáig virágzott, egy évszázaddal később emelte a legmagasabb szintre Fényes Elek partiumi statisztikus (Fodor F. 1924). Magyarország leírása (1847) című könyvét földrajztankönyvként használták, de vele le is zárult egy korszak.
A 18. században már egyre több iskolában használtak magyarra fordított, de eredetileg latin és német nyelven írt földrajztankönyveket, amelyek – Bél Mátyás és Fényes Elek munkásságát követve és a német geográfus, Johann Hübner hatásának köszönhetően – roppant mennyiségű adatot, tényt soroltak fel mindenfajta magyarázat nélkül, tehát a mai értelemben nem is nevezhetők tankönyveknek, talán még könyveknek sem. „Nem más, mint a vallások, egyházi szerzetesrendek, zsinatok, babonák, országok és azok fekvésének, nagyságának, szomszédainak, alkotmányának és terményeinek felsorolása, és olyan helyek említése, amelyek valamely csatáról, ostromról, békekötésről vagy örökösödési vitáról nevezetesek” – írta róluk Fodor F. (1924. p. 77.). Ebben a szellemben írta az első eredetileg is magyar nyelvű tankönyvet Váradi Baranyi László (A geographiai tudományok első kezdetei, 1749). A katekizáló módszerrel, azaz kérdés-felelet formában feldolgozott leírásai nem a földrajzi logikát követték, hanem a morfológiai és a földrajzi helyre vonatkozó leírásokat egyszerű köznapi képzetekhez igyekeztek kapcsolni.
Más – immár magyar nyelvű – tankönyvek rímbe szedték a tanulnivalókat. A verses tankönyvek között legjelentősebb Losontzi (Hányoki) István Magyarországnak és Erdély országnak Kis Tüköre (1771) és a Hármas Kis Tükör (1773) című munkái, amelyeket több nemzedéken keresztül (csaknem 80 évig) használtak. Sikerességüket annak köszönhették, hogy alkalmazkodva a gyerekek életkori sajátosságaihoz egy-egy felvetett fő kérdésre rímes szöveggel adtak választ. A könyv első kiadásai Magyarországgal és a magyar nemzettel foglalkoztak, a későbbi kiadásokban Erdélyország leírásával bővült. Ne feledjük, hogy a földrajztanulás ekkor még mindig a tankönyvekben leírt dolgok memóriába való bevésését jelentette! Ezt segítendő ebben az időben készítette el Budai Ézsaiás tanítványai közreműködésével az első magyar iskolai atlaszt (1800) a debreceni kollégiumban.
Az 1868-as iskolatörvény kötelezővé tette a népoktatást és a földrajz tantárgyat az oktatás minden szintjén, ezzel a hazájukat és az idegen országokat, valamint a természeti erőforrásokat is jól ismerő, így a társadalmi termelésbe bekapcsolódni képes emberek kinevelését várta el az iskoláktól. Bár e mérföldkő jelentőségű változás hatására sokféle tankönyvet kezdtek használni, Hunfalvy János tankönyvei (például Kis földleírás elemi, ismétlő, alsó reál és ipariskolák számára, 1869) jól jelképezték a kor földrajztankönyveit. Hazánk általános földrajzi leírását, az európai, majd a más kontinenseken fekvő országok megyéinek és városainak felsorolását tartalmazó tankönyvek mai szemmel nézve didaktikailag teljesen feldolgozatlanok, nincsenek bennük kérdések, rajzok, térképek, a tényeket, az adathalmazokat, a fogalmakat és a jelenségeket ritkán magyarázták, a közöttük lévő összefüggésekre nem tértek ki.
Műfajváltás a fogalmi képzetek kialakítása érdekében
Igazi módszertani áttörést jelentett a kor egyik legkedveltebb tankönyvének, Simonyi Jenő munkájának (Földrajz a népiskolák IV. osztálya számára, 1895) megjelenése, ami már térképeket és rézmetszeteken képeket is tartalmazott. Az általános természeti és gazdaságföldrajzi ismeretanyagot a megyék leírásába szőtte. A szöveg továbbra is többnyire tényeket közvetített, csak elvétve magyarázott, azonban a tájakat elképzelhetővé tette a tanulók számára azzal, hogy az embert és alkotásaikat állította a középpontjukba. Azt nem mutatta be, hogy hogyan alakultak ki, viszont bőven szólt a természeti jelenségek gyakorlati értékéről és az ember természetes tájakat átalakító munkájáról (pl. futóhomok megkötése, öntözőcsatornák és szántóföldek létesítése). A korban szokásoshoz képest feltűnően kevés topográfiai név szerepelt a könyvben, a tényanyag mennyisége és mélysége is igazodott a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Egységes és fokozatosan egymásra épülő fogalomrendszert használt. A mindenki számára kötelezően megtanulandó tudnivalókat félkövér szedéssel kiemelte. A tankönyv végén összefoglalásként olyan kérdéseket intézett a tanulókhoz, amelyekre térkép alapján kellett válaszolniuk (Makádi M. 2006). Színes melléklet tartalmazta Homolka János Magyarország megyei és domborzati térképeit.
Korszakos jelentőségük volt Czirbusz Géza (1853–1920) piarista szerzetes, geográfus, egyetemi tanár középiskolások számára írt tankönyveinek is. Pedagógiai szempontból kiemelendő, hogy gondolt a nem magyar ajkú vagy a gyengébb tanulási képességekkel rendelkező tanulók fejlesztésére is, a nekik szánt szövegeket nagy betűkkel szedte a tankönyv, az apróbetűs szövegek feldolgozását pedig a tanárra bízta. Nem foglalkozott minden tantervi követelménnyel, válogatott a tartalmak között. A földrajz fő megközelítésmódjának a felszíni adottságok és a társadalmi élet bemutatását, valamint a kialakulás – jellemzők – következmények hármasának értelmezését tartotta. Szövegeiben sok statisztikai adat szerepelt, de ezeket nem megtanulásra, hanem tájékoztatásul és összehasonlítások végzése céljából közölte. Könyvében sok és igényes kivitelű rézmetszet szolgálta a valósághű földrajzi képzetek kialakulását.
Annak ellenére, hogy a korábban egyeduralkodó leíró földrajz lassan kezdett háttérbe szorulni a tantervekben, a természeti tényezők és a gazdasági élet összefüggéseinek vizsgálata került a földrajztanítás fókuszába, a tankönyvek szellemisége alig változott. A gyakorlatban azonban általánossá vált a térképhasználat, amit segített Kogutowitz Manó és Kogutowitz Károly munkássága, apa és fia sok falitérképet és iskolai atlaszt jelentettek meg (Klinghammer I. 2008, Makádi M. 2020b). Bár sokan Kogutowitz Manót tekintik az első falitérkép (Magyarország új politikai térképe, 1891) megalkotójának, már jóval korábban, 1866-ban megjelent az első (Horváth G. 1983). Az első eredetileg is magyar nyelvű oktatóföldgömböt (1896) is neki tulajdonítják, noha az elsőt minden bizonnyal Jan Felkl adta ki 1855-ben Prágában (Márton M. – Toronyi B. 2020), de 1869-ben Gönczy Pál is megjelentett cseh nyelvből „magyarítva” (Márton M. – Toronyi B. 2021).
Az I. világháború után a földrajztudományban és az oktatási szemléletben is erősödő tájföldrajzi irányzat tanítását sok és sokféle új szemléltető eszközzel (földgömbök, térképek, domborzat-modellek, homokasztal, képek és filmek) segítették. Az elsősorban Tisia-elméletéről ismert Prinz Gyula egyetemi tanár kisiskolásoknak írt tankönyve (Útmutató földrajz, 1925) a közvetlen környezetből (a házból, a faluból) kiindulva mintegy kézen fogva olvasóit nemcsak leírta a látni- és tudnivalókat, hanem meg is magyarázta azokat. A tankönyvek mellett más nyomtatott taneszközök (pl. földrajzi olvasókönyvek) is megjelentek. 1935-ben Udvarhelyi (Kendoff) Károly elkészítette az első földrajzi munkanaplót, amely a mai munkafüzetek elődjeként a tanulók aktív ismeretszerzését szolgálta. Feladatai a tanórai megfigyelések tapasztalatainak vagy a gondolkodás eredményeinek leírását, valamint rajzban, diagramon, keresztmetszeten vagy térképvázlaton való rögzítését kívánták. A II. világháború után az új tankönyvek mellett a földrajzi munkafüzetek váltak a földrajztanulás alapeszközeivé az általános iskolákban (az elsőt 1959-ben Udvarhelyi K. készítette).
A tankönyv és kiegészítői mint tanulásszervező és munkáltató eszközök
A magyarországi oktatás taneszközrendszere a II. világháború után, a szocializmus időszakában egységessé vált, egy-egy évfolyam számára csak egy-egy tankönyvet készítettek az egyes tantárgyakhoz. A tantárgyak tankönyvei következetesen egymásra épültek fogalmi rendszerükben, szemléletükben, didaktikai megoldásaikban, és figyelembe vették az adott évfolyamokon használt többi tantárgy tankönyveinek tartalmát is. A földrajztankönyvek az 1960-as évektől a tényismertető szövegek mellett már olvasmányokat is tartalmaztak (megkülönböztetésképpen apróbetűvel szedve vagy a leckéktől elkülönítve), lehetőséget adva a tanár számára a tananyagok közötti válogatásra abból a szempontból, hogy mit dolgoz fel a tanítási órán és mit ad házi feladatnak. Fontos megjegyezni, hogy a tankönyvi tartalmakat teljes egészében fel kellett dolgozni, tehát csak arról dönthetett a tanár, hogy mikor, milyen körülmények között végezteti el a tanítványaival.
Az 1980-as évektől a tankönyveknek munkáltató funkciót szántak, az ismeretanyag verbális módszerű feldolgozása mellett sok kérdés, feladat szervezte és irányította a tanulók megismerőtevékenységét. A tankönyvek egy részét munkatankönyvek váltották fel (pl. a 4. és 5. osztályos környezetismeret munkatankönyv), amelyek egyesítették a tankönyvi és a munkafüzeti funkciókat, és sokoldalú tanulási tevékenység (pl. megfigyelés, vizsgálódás, szövegfeldolgozás, szövegszerű, térképi és rajzos rögzítés) szervezésére adtak lehetőséget a tanár számára. A földrajzhoz ugyan nem készültek munkatankönyvek, de a tankönyv, a munkafüzet és a földrajzi atlasz együtt szolgálták a tanulási tevékenységeket, elsősorban a meglévő ismeretek felelevenítését, az új ismeretek szerzését, a rögzítést, az összefoglalást és a gyakorlást. A tankönyvekben kezdtek gyarapodni a fekete-fehér képek mellett a különböző funkciókat betöltő, elsősorban oksági kapcsolatokat bemutató ábrák és térképvázlatok. Közülük kiemelendők a térbeli összefüggések leolvasását segítő tömbszelvények, keresztmetszetek és tematikus térképvázlatok, a folyamatok értelmezését támogató folyamatábrák és az időben lejátszódó folyamatok mozzanatainak lényegét kiemelő mozaikábrák, az összehasonlításokat segítő halmazábrák és diagramok. Érdemes visszatekinteni, hogy hány évszázad elteltével sikerült megvalósítani Comenius javaslatát, a rajzolást és az ábrák alkalmazását a helyes fogalmi képzetek kialakítása érdekében.
Az általános iskolai tankönyvek (pl. Füsi L. et al. 1991) messzemenően alkalmazkodtak a tanulók életkori sajátosságaiból fakadó igényekhez, szakmódszertani szempontból kiváló volt a felépítésük, a hangsúlyt az összefüggések megértésére helyezték, és a tanulást mint fokozatosan egymásra épülő ismeretelemek mozaikjának rendszerét egyre differenciálódó és bővülő folyamatként értelmezték.
A középiskolai tankönyvek didaktikai eszközkészlete szerényebb volt, de jó logikai felépítésük miatt a gimnáziumi tankönyvek (Probáld F. 1983, Sárfalvi B. – Tóth A. 1984) kedveltek voltak a tanárok körében, azokat két évtizedig használták (de ha hozzávesszük az ezek átdolgozásával nyert későbbi tankönyveket is, akkor csaknem fél évszázadon át). Ebben az időszakban már nem kellett minden tankönyvi tananyagtartalmat feldolgozni, a tanár válogathatott azokból az osztály szükségleteinek megfelelően (persze a nagy követelményeket támasztó tanterv által erősen korlátozva).
A tankönyv mint a kompetenciafejesítés eszköze
A tankönyvpiac megjelenésével (az 1990-es évek elejétől) a tankönyvek szerepe és ezzel együtt módszertani eszköztára a korábbiaknál szabadabb értelmezést kapott, egy útkeresési időszak vette kezdetét. Nagyon sok tankönyv jelent meg, minden tankönyvkiadással foglalkozó cég jelentetett meg tankönyveket, tankönyvsorozatokat (általában átfogva a tantárgy teljes időtartamát, tehát földrajzból a 7–10. évfolyam számára, esetleg azt kiegészítve a 4–5. osztályos természetismerettel mint előzménnyel). Az immár színes nyomdatechnikával készült és többségükben igényes kivitelű kiadványok kezdetben – csaknem egy évtizeden át – nem rendszerszerűen jelentek meg, hanem egy-egy új ötletet próbáltak megvalósítani (pl. összefüggő szöveg helyett vázlatszerű tananyagközlés, feladatokra és kérdésekre épített tanulás, művészi jellegű ábraanyag) vagy többféle tananyagfeldolgozásra adtak lehetőséget (Makádi M. 1996, Nagy B. et al. 2013, Jónás I. et al. 2014). A megfelelő tankönyv kiválasztáshoz a szaktanároknak át kellett volna látniuk a teljes választékot, ami bizony nem volt mindig megvalósítható, hiszen a tankönyvek (főként fizikai távolságuk és áruk miatt) nem voltak mindenki számára elérhetők. Sajnos a piaci helyzet az igényes kidolgozású és ezért drágább tankönyveket hátrányba hozta, a könyvválasztásnak az ár lett a meghatározó szempontja, ugyanis a tankönyvcsomagok árának bele kellett férnie az egyes évfolyamok tanulóira megállapított keretösszegbe.
A 2000-es évek közepétől már elvileg egy-egy tantervhez készültek a tankönyvek. Az „elvileg” megfogalmazást az indokolja, hogy azok nem mindig követték a tantervben elvárt módszertani megoldásokat, hanem a hagyományos tankönyvi tartalmakat igyekeztek továbbvinni, kevés figyelmet fordítva a tanulási folyamatra és a kompetenciafejlesztés 2004-től a tantervekben határozottan megfogalmazott igényére (Kojanitz L. 2004). A földrajztankönyvek viszonylag egységesen épültek fel, alapvetően az 1980-as évektől ugyanazokat a funkcionális részeket tartalmazták.
Azonban később a tanulás, illetve a tankönyvhasználat módszereinek elsajátítását, valamint a kulcskompetenciák fejlesztését sajnálatosan akadályozta a tartós tankönyvekre vonatkozó szabályozás (17/2014. [III. 12.] EMMI rendelet), ugyanis az iskola tulajdonában lévő, évente más-más tanuló által használt tankönyvben nem lehet lényegkiemelési technikákat (kulcsszavak kiemelése, aláhúzása, szójegyzet készítése, ábrakiegészítés stb.) alkalmazni. A költséghatékonysági szempont felülírta a szakmódszertaniakat.
A gyakran változó köznevelési tanterveket a tankönyvek nehezen tudták követni, tartalmuk és módszertanuk kiérlelésére általában nem volt idő, és csak néhány évig voltak használatban. Példa erre az aktív tanulói munkát igénylő tudásszerzésen alapuló ún. újgenerációs tankönyvek sorsa. Ezek a 2010-es évek második felében jelentős innovációként jelentek meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet irányításával (Arday I. et al. 2018 stb.). Használatuk során a tanulóknak gondolkodniuk kellett, egyéni, páros vagy csoportmunkában meg kellett dolgozniuk az információkért, a tényekért. A bennük lévő feladatok a mindennapi tapasztalatokra épültek vagy a földrajzórán szerzett tudás iskolán kívüli felhasználására irányultak (Makádi M. 2018a, 2018b, 2019). Bennük sokféle tanulási stratégiát támogató és modern eszközhasználatra lehetőséget adó megoldás jelent meg (pl. gondolattérképek, infografikák, QR-kódok, okostelefonos applikáció- és linkajánlók), mégsem fogadta lelkesen azokat a tanárok és a tanulók egy része, mert használatuk a megszokottól eltérő tanítási-tanulási technikák alkalmazását igényelte. Ekkor tehát a kényelmi szempontok írták felül a szakmódszertaniakat.
2014-től a tankönyvválaszték ismét leszűkült, a tankönyvrendelet (17/2014. [III. 12.] EMMI rendelet) tantárgyanként és évfolyamonként csak két tankönyv közötti választást tesz lehetővé az iskolák számára, így a használt tankönyv tartalma, szövegkultúrája, módszertani eszköztára esetenként messze kerülhet a mikrokörnyezet, a tanulócsoportok társadalmi igényeitől (Kereszty P. 2019). Jelentős lépés volt a tankönyvek ingyenessé válása (2013-tól fokozatos bevezetés, a 2020/2021. tanévtől már a köznevelés minden évfolyama számára), ami ugyanakkor – sajnálatos módon – a tankönyvek egyfajta értékvesztésével is járt, és lehetséges, hogy távlatilag a szerepvesztését is okozza. Az engedélyezett tankönyvek elérhetővé váltak az interneten (https://tankönyvkatalogus.hu), majd okostankönyv elnevezéssel digitális funkciókkal (pl. videók, online olvasmányok és feladatok) bővültek (https://www.nkp.hu), amelyek lehetőséget adtak például kiegészítő információk szerzésére, térképi tájékozódásra és feladatmegoldásra. Másrészt viszont ez azzal a kedvezőtlen következménnyel is járt, hogy a tanulók egy része a tankönyvet már okostelefonján keresztül használja, így a tankönyvi leckékbe foglalt tananyagnak nem látják át a szerkezetét, kevésbé tudnak különbséget tenni a lényes és a lényegtelen között, nincs jelentősége az ismeretanyag elrendezésének, de valójában a vizuális megjelenítésének sem (gyakorlatilag linkgyűjteménnyé sorvad). Megjelennek olyan kiadványok is, amelyek a hagyományos értelemben vett tankönyvek alternatíváját kínálják, egyfajta feladattárként (pl. Fedezd fel, gondold át! c. kapcsoskönyv).
A földrajztankönyvek funkciójának időbeli változását a 9. ábra foglalja össze. Napjainkban már nemcsak az a kérdés, hogy milyen funkciót töltsenek be a tankönyvek, milyen módszertani eszközökkel és módszerekkel tudják hatékonyan segíteni az iskolai földrajzi tudásépítés folyamatát, hanem olykor az is felmerül, szükség van-e a hagyományos papíralapú tankönyvekre (kiválthatók-e az interneten mindenki számára elérhető okostankönyvekkel), sőt, egyáltalán kell-e tankönyveket használni a köznevelési rendszerben.
Milyen tankönyveket szeretnének a földrajztanárok?
A kutatás indoklása
Az előzőekben láthattuk, hogy az államalapítás után csaknem hat évszázadot kellett várni az első iskolai használatra szánt könyv megjelenésére, azután újabb három évszázadot arra, hogy a tankönyv ne csak a verbális tanulást, hanem többféle tanulási funkciót (Dárdai Á. 1999, Balázs B. et al. 2017) szolgáló eszköz legyen. E viszonylag új szerepek iránti igény mindössze négy évtizede jelentkezett, a digitális eszközökkel való konkurencia pedig még csak az első évtizedét éli, de az utóbbi három évben erősödött fel a világjárvány miatt részben az online térbe szorult köznevelési rendszerben. Vagyis az utóbbi évek tapasztalatai felhívták a figyelmet a tankönyvek szerepéről való gondolkodás szükségességére. A középiskolás tanulók tankönyvhasználati attitűdjének vizsgálata (Gerlang V. 2020) és a mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem szívesen – a többi tantárgyhoz képest is kevésbé – használják a tankönyvet a földrajztanulás során. Ez összefüggésben állhat a tanári tanulásirányítási folyamattal, ezért indokolt volt vizsgálni a földrajztanárok tankönyvekkel kapcsolatos vélekedését, használati szokásait.
A kutatási mérőeszköz és minta bemutatása
2022 májusában kutatást végeztem a köznevelésben dolgozó földrajztanárok körében a kérdőíves kikérdezés módszerével. Az online kérdőív (Google Űrlap) többnyire zárt végű kérdéseket tartalmazott, amelyekre egy-egy vagy több választ jelölhettek a kitöltők (kérdőív). Az indoklást igénylő vagy koncepcionális dolgokban nyílt végű kérdésekben (hosszú szöveges válasz) vártam az egyéni véleményeket. A kutatás során ún. kényelmi mintavétel történt 110 fő részvételével. Az intézménytípusok és a földrajzi elhelyezkedés lefedettsége megfelelő volt. A válaszadók fele általános iskolában tanít, ami azért fontos, mert a tanulási kompetenciák és technikák – így a tankönyvi tanulás – megalapozása ezen a szinten kiemelt jelentőségű. Továbbá fontos, hogy 68,6%-uk 10 évnél hosszabb idejű tanítási tapasztalattal rendelkezik, tehát már nem az útkeresés időszakában ítélte meg a szakmetodikai vonatkozású kérdéseket. Noha az eredmények nem tekinthetők kutatási értelemben reprezentatívnak, mégis minden bizonnyal jól tájékoztatnak a valóságról. A kutatás alapvetően három témára irányult: 1. használnak-e tankönyvet a földrajztanítás során, és ha igen, akkor mire, hogyan; 2. mi a tankönyvek funkciója, és ezt milyen tartalom szolgálja; 3. milyen tankönyvet helyettesítő kiadványra, platformra lenne szükség a jövőben. Jelen tanulmányban – elsősorban terjedelmi okok miatt – csak a legfontosabb tapasztalatokra térek ki. A kérdőívben szereplő kérdésekre kapott válaszok adatai a statisztika linken megtekinthetők.
A kérdőíves kutatás eredményei
A földrajztankönyvek használata
A hagyományos tanári felfogás szerint tankönyv és atlasz nélkül nem lehet földrajzot tanulni. Ezt ma már sem a tanárok, sem a tanulók nem gondolják így. Tapasztaljuk, hogy a tanárok egyre gyakrabban helyettesítik a tankönyvet más segédanyaggal (Balázs B. et al. 2017, Makádi M. 2017, 2021, Seres Z. – Makádi M. 2022), és a tanulók sem szívesen használják (Gerlang V. 2020). A mostani kutatás szerint a földrajztanároknak még csaknem a fele használtatja a tanulókkal rendszeresen (30,0%) vagy gyakran (17,3%), de 12,7%-a már egyáltalán nem (kérdőív 8. kérdés). A közvélekedés alapján azt gondolnánk, hogy a tankönyvet nem használtató tanárok a tankönyvek tartalmával elégedetlenek, azonban valójában indokaik többsége a tanulókkal kapcsolatos: a válaszolók csaknem fele arra utal, hogy a tanulók nem tudnak tanulni belőle (46,3%) vagy nem hozzák magukkal (26,5%) (kérdőív 9. kérdés).
10. ábra. A tankönyvet nem használtató tanárok indokai (kérdőív 9. kérdés) (Megjegyzés: több válasz is megjelölhető volt.) (szerk. Makádi M.)
Elgondolkodtató, hogy mit jelez ez. Az ezeket az okokat megadók 82%-a későbbi válaszaikban csak a tananyagtartalommal foglalkozott, illetve 39%-uk a kontúrtérképek hiányát említette, ami arra utal, hogy a hagyományos, tanárközpontú és ismeretcentrikus tanítási-tanulási folyamatban gondolkodnak. Kevésbé gondolnak arra, hogy tankönyvekből akkor tudnak tanulni a tanulók, ha azt megtanítják nekik. Természetesen a tankönyvi szöveg stílusa, nyelvezete is fontos. Egy korábbi kutatásban megfogalmazódik, hogy „a tanulók olyan könyvből tanulnának szívesen, aminek a szövege nagyon egyszerű, logikus, áttekinthető” (Gerlang V. 2020. p. 30.). Azonban a hagyományos tankönyvekből másként kell tanulni, mint a ma használatosakból, hát még azokból, amelyek megfelelnek a tanárok reális elvárásainak, azaz hogy a tankönyv legyen „átlátható, következetes gondolatmenetet tartalmazó, lényeget kiemelő szerkesztéssel elkészített és színes, aktuális információkat tartalmazó kiadvány”, ami „inspirál, elgondolkodtad, kreativitásra ösztönöz” (tanári vélemények a kérdőívből).
A tankönyvek tartalmának megítélése mindig megosztó a tanulócsoportok nagyon eltérő adottságai és az erősen különböző tanári elvárások miatt. A jelenleg használt tankönyvekben lévő tananyag a válaszok 7,2%-a alapján túl sok, 24,1%-a szerint pedig túl kevés. Megítélése összefügg azzal is, hogy a tanár mire használja a tankönyvet (kérdőív 7. kérdés). A válaszadók háromnegyed része a tanítási órára való tartalmi felkészülésre, de csak kevesebb mint a fele – döntő többségében az általános iskolai tanárok – használják módszertani felkészüléshez.
Tankönyvi funkciók és tartalmak
A tankönyvek funkciójának megítélése sem egységes a földrajztanárok között. Azonban a válaszokból kiderül (kérdőív 5. kérdés), hogy helyesen gondolkodnak a jelen tantervi szabályozási környezetben. Ahogyan egyre terjedelmesebbé és szerkezetükben, követelményük megfogalmazásában áttekinthetetlenebbé váltak a központi tantervek (NAT, kerettantervek), úgy lett egyre nagyobb az igény annak megfogalmazására, hogy mely tartalmakat milyen megközelítésben, logikával és mélységben szükséges megtanítani.
Ebben a tantervek helyett elsősorban a tankönyvek jelentenek kapaszkodót a tanárok számára (a válaszadók 63,6%-a a tartalmi megközelítésben, 60,0%-a a mélységben, a fogalom- és összefüggésrendszerben tájékozódik), ezért is nagy a felelősségük. A helyi tantervek készítése azonban lehetővé teszi, hogy a tananyagok feldolgozásának sorrendje eltérjen a központi tantervek által javasolttól (a tartalmak 2 éves szakaszokon belül átrendezhetők), ami viszont jelentős tankönyvhasználati nehézséget okoz. Bármely tartalmi átrendezés megzavarja a tankönyvi tartalmak koherenciáját, a tartalmak építésének folyamatát, a fogalmi képzetek fejlesztését. (Ezért sem helyes a tankönyveket évfolyammegjelölés nélkül vagy több évfolyam megjelölésével kiadni.) A tankönyv információtár szerepe jelentősen lecsökkent a válaszolók megítélése szerint (48,2%-uk tartja fontosnak). Ez összefüggésben van az interneten elérhető és a prezentációkba beépített információk felhasználásának egyre nagyobb arányával (kérdőív 10. kérdés), ugyanakkor ellentmondásban van azzal az igénnyel, hogy a tankönyv a kötelező tananyagnál több információt tartalmazzon (42,7%) (kérdőív 6. kérdés).
A földrajztankönyvekben megjelenő didaktikai eszközök fontosságának megítélése (kérdőív 19. kérdés) továbbra is erősít számos hagyományos tankönyvi funkciót, ugyanakkor az információátadó szövegek szerepe visszaszorulóban van (60,2%). Érdemes itt visszautalni azokra a véleményekre, miszerint a tanulók nem tudnak tanulni a szövegekből. Feltűnő viszont a definíciókhoz, fogalommagyarázatokhoz való ragaszkodás (65,7%), ami összhangban van a módszertani kultúrát vizsgáló korábbi kutatások (Makádi M. 2021, Seres Z. – Makádi M. 2022) eredményeivel. A vizuális elemek iránt nagy az igény (ábrák 93,5%, fotók 79,6%), viszont a didaktikai szerepet betöltő eszközök jelentősége alábecsült. A kérdések, feladatok igénye messze elmaradt a kívánatostól (előzetes tudást mozgósító felelevenítő kérdéseket a válaszolók 40,7%-a, problémafelvető kérdéseket 38,9%-a, összefoglaló kérdéseket 50,5%-a igényelt), noha azok segíthetnék a gondolkodtató, problémaorientált oktatást, általuk nagyobb figyelmet kaphatna a tudásépítés fokozatossága, és támogathatnák a nyelvileg is helyes kérdéskultúra terjedését. Viszont pozitív jelenség, hogy van igény a tankönyvi leckék egészét vagy egy-egy tartalmi egységet összefoglaló szöveges és grafikus vázlatok (65,7%) iránt, igaz, ez is az általános iskolában dolgozó tanárok válaszaiban jelentkezik nagyobb arányban (82,9%-uknál).
Tankönyvet kiváltó kiadványok
Nem közömbös, hány tankönyvből választhat a pedagógus a tantárgy tanításához abból a szempontból sem, hogy kielégíthetik-e különféle adottságú társadalmi csoportok, iskolák, szaktanárok igényeit, alkalmasak-e esetenként szélsőségesen eltérő képességű, tudásrendszerű tanulócsoportok eredményes tanítására-tanulására. A válaszolók háromnegyed része nem ért egyet azzal a jelenlegi helyzettel, hogy egy-egy évfolyam számára tantárgyanként csak kétféle tankönyv használata engedélyezett (kérdőív 18. kérdés). Az egyre eltérőbb tanári igényeket az is jelzi, hogy a tankönyvet egyre többen nem használtatják, de azt helyettesítő kiadványban nem nagyon gondolkodnak (kérdőív 21. kérdés). A tankönyvhelyettesítő kiadványt éppúgy el tudják képzelni nyomtatott formában (válaszolók 50,0%-a), mint interneten elérhető pdf-es (43,6%) vagy folyamatosan fejleszthető online anyagként (57,3%) is. Annak elképzelt tartalmai (kérdőív 22. kérdés) és igényelt módszertani anyagai (kérdőív 23. kérdés) még sokfélébbek. (Megjegyzendő, hogy a válaszokban a tartalmi és a módszertani részek erősen keveredtek, ezért a két kérdésre adott válaszokat megfelelő helyre rendezve összegeztem.) A legtöbben (a hasznosítható választ adók 23,6%-a) nem szövegszerű tananyagot, hanem kiegészítő tartalmakat (pl. olvasmányok, esettanulmányok, érdekességek) és aktualitásokat (16,7%) vár, amelyek közvetlenül könnyíthetnék a tanári felkészülést. Ugyanilyen igény mutatkozik a módszerek tekintetében is. A választ adók döntő többsége a frontálistól eltérő munkaformák szervezéséhez, kooperatív-kollaboratív tanulásszervezéshez és tevékenységeken alapuló tanuláshoz igényelne segítséget. Tehát alapvetően szakmódszertani segédanyagokat szeretnének a hagyományos tankönyvekkel szemben.
Következtetések
A földrajztankönyvek mindig az adott kornak (kiadásuk és használatuk korának) a lenyomatai, tükrözik az oktatás helyzetét, a társadalmi, oktatásirányítási elvárásokat, a pedagógiai felfogást és a tantárgyakba foglalt szaktudományok társadalmi státuszát. Tartalmi és szakmódszertani megítélésükben soha nem érhető el teljes egyetértés, hiszen azt alapvetően meghatározza a tanári módszertani kultúrán túl a szűkebb környezet, amiben a pedagógiai munka folyik. Mivel ebben a tekintetben óriási különbségek vannak az egyes intézményekben, de még az egyes évfolyamok osztályaiban is, nem lehet mindenkor és mindenhol ugyanolyan tankönyv alapján tartalmakat elsajátíttatni, tanulási technikákat tanítani, kompetenciákat fejleszteni. És akkor még nem szóltunk a tankönyvek fő felhasználóinak (Z és alfa generáció) a korábbiaktól alapvetően eltérő tanulási motivációjáról, tűrőképességéről, figyelmének tartósságáról és digitális kompetenciájának egyénenként erősen különböző szintjéről. Talán ez is az oka annak, hogy a tankönyvek szerepe átalakulóban van, de a kibontakozás útja még alig felismerhető. Annyi azonban látszik, hogy a hagyományos értelemben vett verbális tanulás és taneszköze, a tankönyv kiszorulóban van, és inkább válogatásra lehetőséget adó tananyag-, feladat- és módszertárat igényel az egyre erősebben differenciálódó oktatás. Hogy ez tovább csökkenti-e a földrajzoktatás színvonalát, vagy éppen lehetőséget teremt annak növelésére, azt majd az idő dönti el.
Szerkesztői megjegyzés: a felmérés többi eredményét egy későbbi írásban tesszük közzé a GeoMetodika honlapján.
