A norvég paraszt büszkesége
A földrajzi tanulmányok során Norvégiáról az a képzet alakul ki, hogy a gyönyörű, ámde hideg országban a halászaton kívül nincs is más mezőgazdaság és élelmiszertermelés. Ezt látszik igazolni az adat is, miszerint az ország területének mindössze 3%-a termőterület. Azonban ha az országban teszünk egy kis utazást, a fjellek és a fjordok lenyűgöző látványa mellett azonnal feltűnik, mennyire hozzátartozik a norvég táj képéhez a mezőgazdaság (itt most csak a földművelést és az állattenyésztést értve azon). Oslo környékén a vörösbarna hatalmas gazdasági épületek között még szeptemberben is ringatózó gabonamezők terpeszkednek. A fővárostól mintegy 100 km-re északra fekvő Mjøsa – a legnagyobb norvégiai tó – földrajzi szélességében a nagykiterjedésű gabonatáblák burgonyaföldekkel s közöttük kisebb eperföldekkel, zöldségtermelő gazdaságokkal váltakoznak. Az észak–déli irányban 117 km hosszan húzódó tótól északra már nincsenek szántók, ugyanakkor a meredek, zöld hegyoldalakon tehenek legelnek szerteszét. De a Skandináv-hegységbe nyugatról behatoló fjordvidéken – még Trondheim magasságában (é.sz. 63°) is – ismét gabonaföldekkel találkozunk.
Az elmúlt évtizedekben többször (főleg az Európai Unióhoz való csatlakozásra vonatkozó 1994-es népszavazás, illetve a politikai választások idején) felmerült a kérdés az országban, hogy miért kell jelentős állami támogatással életben tartani a mezőgazdaságot és az élelmiszertermelést, miért nem vásárolják meg az olcsóbb ciprusi és észak-amerikai burgonyát, spanyol paradicsomot és olasz gyümölcsöt, hiszen megtehetnék, mert főként a szénhidrogén-gazdagság miatt igen nagy a növekvő számú népesség vásárlóereje. A gazdaságpolitika alapvetően tükrözi a hagyományos norvég mentalitást: az élelmiszer ugyan árucikk, de az élelemtermelés nemzeti ügy. Büszkék arra, hogy a norvég parasztság a speciális gazdálkodási körülmények között is képes megtermelni az ország élelmiszerszükségletének a felét, a fogyasztói tej egészét, és arra, hogy az élelmiszeripari termékek, takarmányok 35%-a GMO- és termésfokozószer-mentes. A norvég vásárlók nagy része előnyben részesíti a hazai termékeket a külföldivel szemben, és szívesen vásárol a kistermelőktől. A mezőgazdasági termelésben éppen úgy a megélhetés biztonságát látják ma is, mint ahogy a korábbi évszázadokon át. Az éghajlatváltozásból adódóan a világban fellépő élelmezési problémák és a bevándorlás következtében 20 éven belül várható 1 millió fős norvégiai népességgyarapodás még inkább felerősítették ezt a szemléletet.
Miben egyedi a norvég mezőgazdaság?
Norvégia tagolt felszíne és partvidéke, nagy (tizenhárom földrajzi foknyi, több mint 1400 km-nyi) észak–déli kiterjedése a mérsékelt és a hideg övezetben, valamint a rövid tenyészidőszak szűkös, de változatos adottságokat teremt a mezőgazdaság számára. A művelhető földterületek és a gazdaságok (farmok, a norvégok nyelvén gårdok) szétszórtsága igencsak megdrágítja a termelést, hiszen nagy távolságokra kell szállítani a takarmányt, a terményeket nagy területekről kell összeszedni és eljuttatni a kereskedelembe. A szinte teljesen gépesített, drága termelés miatt magasak a termelési költségek, magasak a norvég életszínvonalhoz igazított bérek, és mindezek következtében magasak az élelmiszerárak. A parasztok jövedelme nem lenne biztosítható csupán az általuk előállított termékek értékesítéséből, védővámokra és állami támogatásra van szükség. (2015-ben az éves költségvetés 1,3%-át fordították mezőgazdasági támogatásra.) Az állami szerepvállalás mértékét a termőhelyi adottságokhoz igazítják. Az állam 1950 óta meghatározza, hogy az adott térségben mennyi tejet, sertés- és juhhúst, tojást, gabonát, zöldséget, burgonyát, almát stb. lehet gazdaságosan előállítani. Évente megállapodnak a parasztokkal a mezőgazdasági termékek maximált árában és minden más paraszti jövedelemben. Ha például a kedvezőtlen időjárás miatt több mint 25%-os jövedelemkiesése van a gazdálkodónak, az állam kiegészíti a jövedelmét.
Noha a családi gazdaságok szerepe meghatározó, a parasztok jelentős része szövetkezetekbe tömörül. A 19. század közepe óta országszerte működnek kiskereskedelmi értékesítési szövetkezetek. Ezen túl az 1990-es évektől felvásárlási szövetkezetek (Felleskjøpet), illetve az érdekvédelmi Norvég Mezőgazdasági Szövetkezet és a Norvég Gazdálkodók Szövetsége (Norwegian Farmer’s Union, FMU) segíti a termelők bekapcsolódását az értékesítési láncba. Az egyes alapvető élelmiszeripari ágak vezető cégei (például a Gilde hús-, a Prior hús- és tojás-, a TINE tej- és a HOFF burgonyafeldolgozó) is megállapodások alapján támaszkodnak a paraszti beszállítókra és garantálják a felvásárlást.
A termőföldnek igen nagy becsülete van Norvégiában. Ezt a viking idők óta meglévő örökösítési törvény (odel) is segíti, ami gondoskodik arról, hogy a föld, az erdő, a farm nemzedékeken át a család tulajdonában maradjon. Nem lehet csak úgy eladni, a családtagoknak elővásárlási joguk van, és az eladási árat is állami iroda határozza meg. Aki megveszi a földet, annak nemcsak ott kell laknia, hanem művelnie is kell azt. Európában ilyen törvény csak Izlandon és a Norvégiától nyugatra, a Brit-szigetek és Izland között fekvő aprócska szigetcsoport, a Feröer-szigetek területén (és kissé hasonló Svájcban, Ausztriában és Németországban) van.
Mi történik napjainkban a mezőgazdaságban?
A mezőgazdaság termelékenységének növekedése hihetetlenül nagy Norvégiában, talán csak az olajkitermeléshez hasonlítható. Termelésmennyisége az ezredforduló óta nem növekedett, de ezt egyharmad részére zsugorodott számú farmon, 35%-kal kevesebb munkaerő-befektetéssel és 10%-kal kisebb tőkebefektetéssel érte el! A termőterület itt is jelentősen csökkent (hasonlóan a többi európai országhoz). Az utóbbi húsz évben akkora kiterjedésű gabonatermelő terület szűnt meg, amelyről évente 300 millió darab kenyeret lehetett volna előállítani (1000 db/év/0,001 km2 átlaggal számolva)! Miért? Részben azért, mert egyes területeken (például Telemark és Agder megyében, Észak-Norvégiában és a fjelleken) a parasztok nem képesek gazdaságosan fenntartani a termelést, részben pedig a rohamos infrastruktúra-fejlesztés, beépítés miatt.
A norvég mezőgazdaság sikerének az is a titka, hogy az élelmiszeralapanyag-termelés és a feldolgozóipar, valamint a közöttük lévő értékesítési lánc összehangoltan működik. Talán legszebb példája a tejtermelő tehenészetek és a tejfeldolgozó üzemek kapcsolata. A mintegy 10 500 tehenészetben átlagosan 25 tehenet tartanak. A 230 000 tejelő tehén által évente átlagosan adott 7300 liter tej teljesen zárt rendszeren keresztül jut el a tejes dobozokig. A lefejt tejet közvetlenül a tejgyárak (például TINE, Synnøve, Q-meieriene) hűtőkocsijába töltik, amiből a tejüzem zárt gyártástechnológiai rendszerén vezetik keresztül. (A folyamatot szépen bemutatja ez a videó.)
Add el magad!
A norvég farmokon alapvetően a hagyományok alapján folyik a gazdálkodás: termelnek és eladnak. Azonban a változó világpiaci helyzet, éghajlat és munkaerő-kínálat miatt a gazdáknak és családjaiknak el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen más többletszolgáltatást tudnak nyújtani és hogyan tudják eladni magukat. Itt is terjed az idegenforgalom igényeinek kiszolgálása: kávézási, étkezési és szálláslehetőség biztosítása falusi vendégszeretettel. A hegyi farmon (norvégul seteren) romantikus környezetben házi ételeket (hjemmelaget mat), például füstölt felvágottat, sonkát (spekemat) és szarvaskolbászt, papírvékony kovásztalan lepénykenyeret (flatbrød) és tejfölös kását (rømmegrøt) fogyaszthat az arra járó.
A mezőgazdasági vidékeken a farmokon termelt alapanyagokból helyi receptek alapján készült ételek, édességek kóstolhatók a régi gårdok hangulatát idéző környezetben.
De ezek sokkal többet jelentenek az étkezési lehetőségeknél, hozzájárulnak a kultúrtörténeti értékek megismertetéséhez és megőrzéséhez, a hagyományos nagycsaládi és társasági találkozási formák továbbéléséhez. A gazdaságban már nem hasznosított épületekben vállalati kurzusoknak, családi rendezvényeknek adnak helyet, ingyenesen látogatható galériákat rendeznek be, népművészeti alkotásokat, kertészeti eszközöket, tejtermékeket árusítanak.
Újfajta próbálkozás a szociális farm (care farm), ami a megváltozott képességekkel rendelkező emberek számára nyújt terápiás lehetőséget azáltal, hogy a természeti környezetben értelmes munkát végezve erősödhetnek lelkileg, szellemileg és fizikális értelemben egyaránt. Számos iskola is csatlakozott az „In på tunet” („ki az udvarra”) mozgalomhoz, ami a tantermi körülmények között rosszul teljesítő tanulók számára nyújtja annak lehetőségét, hogy egy farmon gyakorlati oldalról megközelítve értsék meg például a matematikát.
Hedmark mint miniatűr norvég mezőgazdaság
A délkelet-norvégiai Hedmark az ország legkevésbé városiasodott megyéje, a lakosság csaknem fele gårdokon lakik és a mezőgazdaságból él. A megyén átutazva nem is gondolnánk, hogy Hedmark az ország faszükségletének legnagyobb részét adja, mert az erdőből igencsak nagy területeket hasítottak ki a földművelés számára, itt a legnagyobb a termőterület aránya.
Aki erre jár, szinte az egész norvég mezőgazdaságról képet kap, mert szinte minden vidék jellegzetességei megtalálhatók, sokféle mezőgazdasági terméket állítanak elő. Ezek közül a tej a legfontosabb. Nyoma alig látható a tájban, mert teljesen gépesített az istállózó állattartás, csak a farmépületek mellett magasodó silótornyok és a nagy szennyvízkeverők árulkodnak róla.
Bár a termőföldeknek csak 4%-a burgonyaföld, az ország burgonyatermelésének 40%-át adják. Jelentőségét mutatja, hogy még ma is krumpliszedő szünetnek nevezik az őszi iskolai szünetet. Búza-, árpa- és zabföldek váltakoznak zöldség- (főleg sárgarépa, cukkini, rebarbara) és gyümölcstermő (főként földieper, ribizli, málna) parcellákkal. A művelés feltűnően mozaikszerű, alkalmazkodik a domborzat kitettségéhez, lejtőszögéhez, a talaj vastagságához, illetve a helyi szélviszonyokhoz. Sok külföldi (főleg lengyel, litván, orosz és más közép- és kelet-európai) idénymunkás dolgozik a földeken. Kétkezi munkát végeznek, nyáron epret, zöldséget, ősszel burgonyát szednek, vagy a baromfitartásban dolgoznak. Nyáron jellemzők a szedd magad (plukkselv) akciók is a lakosság számára. Az itteni parasztgazdaságok jelentős része ökogazdálkodást folytat, az ökotermékek iránt igen nagy a kereslet országszerte.
TANÍTÁSHOZ AJÁNLJUK
Bár Észak-Európa viszonylag csekély szerepet kap a földrajzi tananyagban, tanulságos lehet a norvég mezőgazdasági modell megismerése, különösen a középiskolában. A cél a globális világgazdasági szemléletét és egy attól némiképpen eltérő, nemzeti nézőpont összevetése.
Kérdések
- Gyűjtsétek össze a mezőgazdaság domborzati, éghajlati és talajadottságait az atlasz tematikus térképei segítségével! Próbáljátok meg kijelölni az eltérő adottságú országrészeket!
- Gyűjtsétek táblázatba a cikkből a norvég mezőgazdaság globális és nemzeti jellemzőit!
- Mérlegeljétek a nemzeti jellemzőket aszerint, hogy mennyire tekinthetők kedvezőnek vagy kedvezőtlennek! Érdemes szétválasztani a parasztok és az állam szempontjait. A mértéküket háromfokozatú skálán értékeljétek!
