Egy bő évtizeddel az uniós tagság elnyerését követően 2019-ben Bulgária adja Európa egyik kulturális fővárosát (EKF). Plovdivban, az ország második legnagyobb városában az utóbbi évek a programsorozatról és az arra való felkészülésről szólnak. A sokszínű iparral rendelkező város nemcsak kereskedelmi és közlekedési csomópont, de rendkívül gazdagon rétegzett kultúrtörténeti értékekkel is rendelkezik, melyek bemutatására az EKF-évnél nincs is jobb alkalom.
A Nagy Sándor apja után Philippopoliszként, majd később Filibe néven ismert egykori trák fővárosban sokkal változatosabban épülnek egymásra a történelmi idősíkok, mint Szófiában. Nincsenek monumentális épületek, se széles sugárutak. A római emlékek viszont sokkal teljesebb és átélhetőbb formában maradtak fenn, mint a fővárosban, ráadásul mind a belváros területén, bejárható távolságban fekszenek, szépen felújított sétálóutcákkal összekötve. A város legkiemelkedőbb történelmi emléke a színház.
Míg az odeon és a fórum – részben a felújítás miatt – első látásra inkább régészeti feltárásnak tűnnek, a Traianus idején emelt színházban egymást érik a legkülönbözőbb kulturális programok az operától a táncművészeti előadásokig, nem véletlenül jelenik meg a pályázat logójában is az amfiteátrum stilizált alakja. A belváros átépítésekor kialakított stadionrészlet pedig találkahely és infópont, ahol egy feliratos 3D-s moziban ismerkedhetünk a város római emlékeivel, az épület mellett pedig bepillanthatunk a 14. században épült Dzsumaja mecset épületébe is.
A dombokra épült óváros föl-le hullámzó utcácskái már egy másik korszakot testesítenek meg: a bolgár reneszánsz öntudatra ébredést hirdető házai ma múzeumoknak, kiállítóhelyeknek adnak otthont. Jelképes összegért – pár leváért, illetve bizonyos napokon ingyen – körülnézhetünk a gazdagon berendezett, elegáns házakban. Bár a színek és a kiugró erkélyek is kellően figyelemfelkeltőek, a belső terek gazdagsága, a dekorációk, értékes bútorok, szőnyegek, freskók engednek leginkább arra következtetni, hogy a házak tulajdonosai a 19. század tehetős kereskedői voltak.
A negyed utcáin kézművesek, utcai árusok, aprócska templomok és kávézók csalogatják az erre sétálókat, a tűzfalakon pedig a kortárs művészettel ismerkedhetünk. Szükség is lehet a felfrissülésre, hiszen a macskaköves utcákon nyáron nem sok árnyékot találni, a hullámvasutazás pedig igénybe veszi a lábakat. A szintkülönbséget a Nebet tepe (a város hét dombjának egyike) romjain állva lehet érezni a leginkább: innen nemcsak az óvárosi rész belátható, hanem a Marica folyó túlpartján terpeszkedő új városnegyedek is.
Bár Plovdiv a nemzetközi turizmus szempontjából talán kevésbé van szem előtt, korántsem annyira ismeretlen célpont, mint ahogyan a nemzetközi híroldalak ajánlóiban utalnak rá (ez sokkal inkább igaz a másik idei fővárosra, az olaszországi Materára). A város az utóbbi években a Lonely Planet és a CNN kiemelt utazási ajánlatainak listáira is felkerült, részben az EKF-pályázat okán. A kirakatév keretében megvalósuló nagyjából félezer programtól nyilvánvalóan az országgal kapcsolatban máig élő sztereotípiák és beidegződések átalakulását, valamint a turizmus fellendülését várják Bulgáriában, melynek idegenforgalma jellemzően a szocializmusból is jól ismert fekete-tengeri üdülőövezetre (Várna, Burgasz és a Napospart, Neszebar, Szozopol) és a hegyvidékek természeti adottságaira (pl. a rilai Hét-tó, a Muszala vagy a Pirin csúcsai, Borovec és Banszko síközpontjai) épül.
Hazai példából tudjuk, mekkora lehetőség és vállalás Európa kulturális fővárosának lenni. Plovdiv vállalása különösen nagy kihívásnak tűnik. Hogyan lehet a kontinens egyik legrégibb városában nyolcezer év történelmét, hagyatékát izgalmas, interaktív kulturális mezőbe helyezni? Sikerülhet-e a széthúzással és a dialógusok hiányától terhelt Európát legalább néhány művészeti projekt mentén összehozni? Az Együtt (’Together’) mottó ezért tűnik kikacsintásnak és egyben utal a kísérletre is.
A plovdivi Európa Kulturális Fővárosa év eredményességét nem is most kell lemérni, hanem évek múlva, amikor a pályázat továbbgyűrűző hatásai a lakosság és a látogatók számára is láthatóvá válnak. Közép-európai kitekintésben is érdemes lesz majd vizsgálni a térség EKF-projektjeinek sikerességét, hiszen 10-15 éven belül a régió viszonylag sok települése otthont adott a programsorozatnak (Plzen, Wroclaw) vagy éppen készül rá (mint pl. Rijeka, Temesvár, Kaunas vagy Újvidék). Hazai szempontból az egyik legfontosabb cél az, hogy a gördülékenynek jóindulattal sem nevezhető pécsi projektév problémái ne ismétlődjenek meg és a balatoni régióra is kisugárzó veszprémi rendezésből valóban szélesebb társadalmi kör profitálhasson. Főleg úgy, hogy a britek távolmaradásával Veszprém egyedüli fővárosként kerül majd a figyelem középpontjába.
Tanórai feldolgozáshoz ajánljuk
- 1. Milyen természeti adottságokkal rendelkezik Bulgária és hogyan alapozzák meg ezek az adottságok az ország idegenforgalmát?
- 2. Keressetek rá az Európa Kulturális Fővárosa program korábbi fővárosaira, köztük Pécs EKF-projektjeire (pl. térkép, bemutatkozó videók, képgalériák, honlapok)! Gyűjtsétek össze a cikk segítségével egy EKF-programév legfontosabb előnyeit! Említsetek lehetséges hátrányokat, problémákat is! Készíthettek SWOT-analízist is!
- 3. Nézzetek utána, hogyan áll jelenleg Veszprém 2023. évi EKF-pályázata!
