Az iskolában tanultak erősen befolyásolják a térbeli ismereteket. A globalizáció erősödése egyre több gyakorlati munkafeladat ellátásában is igényelni fogja a földrajzi és azon belül a térképészeti ismereteket.
Az írás a 150 éves Magyar Földrajzi Társaság törekvéseit mutatja be, közülük kiemelten szakosztályok fejlődését és a földrajzi közoktatással összefüggő célokat és tevékenységeket.
A jövő szempontjából mindennél fontosabb, hogy a közös célok szem előtt tartásával túltegyük magunkat a gondokon és még sok-sok évtizedre biztosítsuk a földrajztudomány érdekében a patinás, ugyan eléggé válságos helyzetbe jutott, de megújulásra képes Magyar Földrajzi Társaság fennmaradását.
Az 1872-ben alakult Magyar Földrajzi Társaság az elmúlt 150 évben eredeti céljai szerint működött. Az első 25 évben a földrajzi felfedezések bemutatása került a középpontba. A századfordulóra a földrajzi kutatások lebonyolítása és koordinálása került előtérbe. Az I. háború után az egyik fő tevékenysége a földrajz tantárgy közoktatásban betöltött szerepének támogatása.
Az elmúlt pár évben túravezetőként gyalogtúrákra és csúcsmászásokra vállalkozó túrázókat is sokszor vittem az indiai Himalájába Ladakhba, vagy akár Nepálba és Bhutánba. Minden alkalommal ott lebegett előttem és a velem utazó társaság előtt Kőrösi Csoma Sándor példája. Az írásban azt mutatom be, hogy mi varázsolja el a látogatót, amikor Ladakhba látogat.
Thaiföldön van egy vasútállomás, ahol a helyi vonatok egy nyüzsgő piacon mennek keresztül. A piac jóval korábban kialakult, mint a vasútvonal, amin a tengeri zsákmány a bangkoki piacra kerül. Így aztán maradt ahol volt, a vasút alkalmazkodik hozzá.
Különös múzeumba látogatunk a thaiföldi Kancanaburi városába, ahol a II. világháború egyik tragikus mementójaként áll a Kwai folyón átívelő rettenet hídja.
Thaiföld legnagyobb fekvő Buddha szobra a bangkoki Wat Po templomegyüttesben található. Sokszor alvó Buddhaként emlegetik a szobrot, mivel a vallásalapító a fejét jobb kezére támasztva fekszik, de ez a póz valójában a Nirvána elérése előtti pillanatot szimbolizálja.
A radzsasztáni Abaneri falu határában épült a 9. században az a fantasztikus építészeti remekmű, amely évszázadokon keresztül vízforrásként szolgált a környéken élők számára. A kút hűtve tartotta a monszunesőzések idején felgyűlt csapadékvizet.