Akik a kilencvenes években – tehát jóval az internetes világ kialakulása előtt – fiatal sportrajongóként a tévére tapadva töltötték az időt, bizonyára élénken emlékeznek a Tour de France kerékpáros körverseny látványos képsoraira. Meggyőződésem szerint minimum két generáció földrajzos érdeklődését táplálták és tartották ébren azok a délutáni Tour-közvetítések – még akkor is, ha nem minden versenynap hozott valódi izgalmat. A városi (rajt és befutók) szakaszok és az elképesztő szurkolással kísért hegyi etapok egyszerűen odaragasztották a nézőt a képernyő elé, a helikopteres felvételek – a kommentátorok történeteivel kiegészítve – pedig nemcsak a kerékpársportot hozták egészen közel a tévénézőkhöz, hanem az ország tájait, szokásait, kultúráját is.
A tévénézési szokások azóta jelentősen átalakultak, de a közvetítések és a hozzájuk kapcsolódó internetes tartalmak évről évre egyre komolyabb betekintést engednek a háromhetes körversenyek (Giro d’Italia, Tour de France, Vuelta a España) életébe. Profi honlapok szolgálják ki az érdeklődőket: interaktív térképek, videók, szintrajzok, részletes itinerek mellett a karaván által meglátogatott vidékekről és településekről is bőven találni információkat, olyan mennyiségben, hogy arra akár egy komplett nyaralást is fel lehetne építeni. Ha a zászlórengetegbe burkolózó hegyi hajtűkanyarok fanatikusaira vagy a versenyt lakókocsival követő családokra, baráti társaságokra gondolunk, egyértelművé válik, hogy a versenyek hatalmas turisztikai vonzerővel bírnak, ezért az élmény bővítése – a klasszikusnak számító hegyek és városok megtartása mellett –, valamint az új nézők bevonása kiemelt szempont az útvonal kijelölésekor. A szervezőknek ezért a verseny mint brand fejlesztése mellett hatalmas felelősségük van az országimázs építésében is.
A huszonegy szakasz rendszerint arányosan oszlik meg a sprintereknek kedvező sík etapok, a hullámos, kisebb hegyeket felfűző, szökésekre „kitalált” szakaszok és a végső győzelemről döntő, nehéz hegyi versenynapok között. Mivel mindhárom rendező ország (Olaszország, Franciaország, Spanyolország) nagy területű, igen változatos felszínnel, eltérő arculatú tájakkal, valamint rengeteg látványos természeti és kultúrtörténeti értékkel bír, az útvonal kijelölése talán nem tűnik annyira nagy kihívásnak, bár a szervezőknek sok más szempontot is figyelembe kell venniük – nem is beszélve arról, hogy a települések fizetnek azért, hogy bekerüljenek a programba.
A végső vonalvezetés mindhárom körverseny esetében bizonyos sarokpontokhoz illeszkedik: a kihagyhatatlan ikonikus emelkedők mellett gyakran halad az út a tengerpart közelében, sokszor érinti az országok nagyobb településeit, földrajzi és egyéb látványosságait (pl. az olasz körön az Etna vagy a monzai versenypálya), valamint a valamilyen apropó okán nagyobb publicitásra vágyó helyszíneket. A cél pedig jellemzően a főváros (vagy a Giro esetében többször is Milánó), de az utóbbi évek hagyományai szerint a rajt és az első pár szakasz gyakran más országban (pl. Anglia, Németország, Hollandia, Dánia vagy épp az idei Girón Izrael) kerül megrendezésre, még nemzetközibbé téve a bringások és csapataik révén eleve rendkívül színes versengést. Sőt, arra is van példa bőven, amikor a verseny közepén egy-két szakasz erejéig a szomszédhoz (jó példa erre Svájc és Andorra meglátogatása) is átgurul a karaván.
Minden háromhetes körverseny egyszerre országismereti programsorozat is, ami azok számára is érdekes lehet, akiket a kerékpársport egyáltalán nem mozgat meg. (És ezt az utóbbi évtized doppingbotrányai miatt meg is lehet érteni.) Ha csak az idei francia körversenyt vesszük (lásd a térképet), a több mint 3300 kilométeres verseny szinte minden júliusi délutánra tartogatott látnivalót. A földkerülő vitorlásversenyéről ismert Vendée megyéből rajtolt a Tour. A bretagne-i szakaszokat követően az óramutató járásának megfelelő irányban előbb a legendás egynaposáról, a Párizs-Roubaix-ről ismert északkeleti régiót, majd az Alpok legendás kétezres csúcsait érintette a karaván, pazar kilátással a Mont Blanc tömbjére. Az utolsó hetet – a Rhone völgyén és a Massif Centralt övező dombvidéken átkelve – már a Pireneusok láncai között töltötték a kerekesek, egy időfutam erejéig visszatérve az Atlanti-óceán partjára. A Tourt lezáró, ünnepi hangulatú párizsi befutó pedig minden alkalommal felér egy ingyenes városnézéssel.
Természetesen három hét alatt nem lehet elvinni a versenyt az ország minden szegletébe, ezért az útvonal kijelölésénél szokássá vált az éves irányváltás (tehát valószínű, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban teljesítik a kört) és a rotáció: az idén kihagyott vagy alig érintett vidékek – mondjuk a Vogézek vagy Marseille és Bordeaux környéke – jövőre várhatóan bekerülnek a programba. Erre nagyon jó példa a 2018-as útvonal: tavaly a düsseldorfi rajt miatt az ország északi fele akkor szinte teljesen kimaradt, idén viszont az első pihenőnapig tartó blokk rendezési jogát az északi régiók kapták meg.
A bevezetőben említett generációs hatás esetemben egyértelmű: gyerekként a Tour de France közvetítéseiben láthattam először a bretagne-i és normandiai partok sziklatornyait, az árapálysíkságból kiemelkedő Mont-Saint-Michelt, a völgyzáró gátak, tavak és síközpontok között kígyózó alpesi szerpentineket, a Mont Blanc-t, a holdkopár Mont Ventoux-t, a Loire-völgy kastélyait, a francia Riviérát, a Verdon-kanyont, a Rhone deltavidékét, Korzikát és számtalan olyan helyet, amelyek megismerésére nem feltétlenül lett volna lehetőségem más forrásokból, például órákról vagy könyvekből. (De ugyanígy említhetném a Mezeta kopárságát, Olaszország műemlékvárosait vagy épp Vallónia bányászmúltat őrző vidékeit.) Gyakran inkább a kulisszák miatt néztem a versenyt, különösen a második és harmadik héten, amikor megjöttek a hegyek.
Utólag azt mondhatom, hogy szemléletformáló volt a versenyek kontextusában „tanulni” ezeknek az országoknak földrajzáról és történelméről, nagyon sok ismeretet tudtam a kerékpárversenyeken keresztül megszerzett emlékekhez kötni. A versenyeket a mai napig követem, immár tanárszemmel is, de a tanítási órákba integrálni őket rendkívül nehéz, talán csak egy-egy fotó vagy térkép erejéig van rá lehetőség. A körversenyekkel foglalkozó internetes oldalakon, képgalériákban viszont fotók százai közül válogathatunk. Bizonyos témakörökhöz – ilyenek a felszínformák, a földrajzi övezetesség vagy a regionális földrajzi vonatkozások – könnyen találunk használható, igen látványos képanyagot, de akár a célnyelvi civilizáció tanításához is adhat némi pluszt a versenyek hátterének megismerése.
Természetesen a három nagy körverseny mellett számos egyéb kerékpáros program is rendszeresen képernyőre kerül, ilyenek a tavaszi egynaposok, a kisebb körversenyek (pl. lengyel, katalán, baszk, svájci), az őszi országúti világbajnokság (tavaly Bergen, idén Innsbruck és környéke), nem is beszélve az Európán kívüli világrészek, például Kalifornia, Katar vagy Ausztrália versenyeiről. Sőt, idén újra a képernyőre kerültek a Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny szakaszai (az Eurosport jóvoltából a külföldi nézők számára is elérhetővé vált a verseny), a verseny weboldalára pedig számos video és képgaléria került fel nemcsak a bringásokról, hanem az érintett települések turisztikai adottságairól is. A közvetítések, az összefoglalók és a kibővített tartalmak pedig – akárcsak a nagy versenyek esetében – hozzájárulnak hazánk tájainak, értékeinek népszerűsítéséhez.
Tanárként egyik fő ellenségünk az idő, de ezeknek az eseményeknek a földrajzi aspektusait is felhasználhatjuk – ha másra nem is, saját tudásunk bővítésére.
A három nagy körverseny útvonala térképeken: Giro Tour Vuelta
Néhány érdekesebb képgaléria a Giro d’Italiáról itt és itt, a svájci körversenyről, a tavalyi norvégiai Arctic Race-ről, az Abu Dhabi és a Dubai Tourról.
