Az Etosha Nemzeti Park szavannája – Namíbia
Elhelyezkedés
Földrajzi leírás
Namíbia területe igen változatos élőhelyeket kínál Afrika állatainak. Partmenti sivatag, sziklás völgyek, meredek oldalú hegyek, füves szavannák és félsivatagos medencék adnak lehetőséget az élethez. Az Etosha Nemzeti Park egy igazi szavannaterület. 1907-ben 80 000 km2-nyi területen alapították, de ma már csak 22 912 km2 a területe a sorozatos területcsökkentések miatt. Ugyanis a terület egy részét a helyi őslakosoknak adták át települések vagy termőföld kialakítására.
A park Afrika egyik legrégebbi nemzeti parkja, amit 850 km kerítés vesz körbe.
Az etosha szó ovambo nyelven „nagy fehér síkságot” jelent, ezt a nevet a park közepén elterülő hatalmas tómederről kapta, amely az esős évszaktól eltekintve ki van száradva, sós lapállyá alakul mintegy 4731 km2-en. A tónak (Etosha Pan) nincs lefolyása, a vízszintjét a párolgás és a belefolyó vízfolyások határozzák meg. Időszakonként a tó alját 15-30 cm-es vízréteg boríthatja. A teknőszerű sós mocsár körül alakult ki egy nagy füves térség, amelyben a jellegzetes szavannai állatok élnek.
Az állatok vízzel való ellátásáért a park fenntartói mesterséges itatókat is kialakítottak. Fúrásokkal artézi víz kerül a felszínre. A szivattyúkat napenergiával működtetik. Az itatók állandó víztartalma vonzza az állatokat. Nagyobb elefántcsordák, zsiráfok, antilopok, struccok gyülekezőhelye, ahol a turisták lencsevégre kaphatják az állatokat. A kempingek területén is kialakítottak mesterséges tavakat, körülötte padokat helyeztek el a kíváncsi szemlélődőknek. A tavat vörös lámpával világítják meg, így esténként meg lehet figyelni, amint az orrszarvúk lesétálnak szomjukat csillapítani. A park területén él a Föld legnagyobb fekete orrszarvú populációja.
A park területén csak autóval lehet közlekedni, a bejáratnál alártják a park szabályzatát, amiben az is szerepel, hogy nejlonzacskó nem vihető be a park területére, nem lehet kiszállni az autóból, nem lehet állatokat etetni, és sötétben tilos a vezetés. A mosdókat kerítés veszi körül, ahova be kell parkolni az autóval, így óvják a turistákat az esetleges állattámadástól.
Az állatok megfigyelésére a májustól novemberig tartó száraz évszak a legideálisabb. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van. Januártól áprilisig intenzív esőzések lehetnek, ilyenkor vízzel telnek meg a természetes tómedencék, a fű is nagyra nő, az antilopok, a zsiráfok, az elefántok és egyéb nagyvadak elszórtan kóborolnak a szavannán, nehéz megfigyelni azokat. A száraz időszakban az állatok a mesterséges itatók körül tartózkodnak, a fű elszárad, és jól belátható a szavanna területe.
A füves térség sikeres lakói a patások. A szavanna megkövetelte lakóitól a gyors futás képességét a ragadozók elől, a középső lábujjak megerősödtek, patákat képeztek. Az állandó ehető fű utáni vándorlás miatt testük megnövekedett, a foguk is nagyobb, redős felületű lett, hogy ellenálljon a fű legelése során szájukba került homok, kavicsok koptatásának. A patásokat képviselik a gnú csordák. A gnúborjak 5 perccel a születés után már követik az anyjukat.
A zsiráfok az akáciák leveleit legelik az UV-sugárzás ellen védő lila nyelvükkel, de sokszor rágcsálnak csontokat, hogy a kalciumot pótolják a szervezetükben. A magas állatok erős rúgása tántorítja vissza az oroszlánt a támadástól. A legelésző állatok akkor találnak biztonságot, ha sokan vannak. Amíg egyikük a fejét lehajtva a füvet legeli, addig a társai figyelnek az esetleges lopakodó oroszlánra, gepárdra. Iváskor a legsebezhetőbbek, mert csak terpeszállásban tudnak inni.
A vándorantilopok (springbok) hatalmas ugrásokkal menekülnek. Fel-felugranak a levegőbe, ezzel figyelmeztetik a társaikat a menekülésre, illetve a ragadozóknak is üzennek kiváló erőnlétükről.
A zebrák is nagy csapatban láthatók. Csíkozásuknak több jelentősége van. Egyrészt „vonalkód” a társainak, összezavarja a ragadozókat, továbbá a legfontosabb, hogy véd a vérszívókkal szemben. A kuduk a szívósság jelképei, két hétig is kibírják víz nélkül. A Namíbia címerében szereplő oryx (nyársas antilop) a szarvát a hímek közötti párbajra, de a talaj feltúrására is használja az élelem után kutatás során.
A patásokat oroszlánok, gepárdok, hiénák ragadozzák. A hiénák szaglóhámja hetvenszer nagyobb az emberénél, kitűnően érzékeli a fűcsomókon lévő illatokat. Este is kiválóan látnak és hallanak, csoportosan vadásznak. A kicsinyeiket és a beteg társaikat a lenyelt húsdarabok visszaöklendezésével segítik.
A turisták kedvencei az elefántok. Az itatóhelyeken gyülekeznek, vagy a fákhoz dörgölőznek. Sok lombot esznek, füvet legelnek, de geofágok is, vagyis talajt is fogyasztanak az ásványi anyagok pótlására. A bőséges ásványi anyagoknak és a genetikai adottságoknak köszönhetően az itteni elefántbikák rendkívül nagyra nőnek. Érdekes ellentmondás, hogy bár a testük óriási, az agyaraik gyakran rövidebbek vagy töredezettek. A talaj és a víz ásványianyag-összetétele miatt az agyarak törékenyebbek, és a fásszárú növények kérgezése során is könnyen kopnak. Nagy fülüket hűtésre, kommunikációra használják. 40 ezer izom által mozgatott ormányukkal vizes sarat fröcskölnek magukra, amely hűti és megvédi őket a parazitáktól. Az Etosha-pan környékén az elefántok gyakran vakítóan fehérnek tűnnek. Ezt a világos színű, meszes agyag és por okozza, amivel befújják magukat, hogy védjék bőrüket a naptól és az élősködőktől.
Rengeteg állat él a parkban, békében. Azonban váratlan események is veszélyeztethetik az állatokat. Ilyen például a pusztító tűz. 2025 szeptemberében történetének egyik legpusztítóbb tűzvésze sújtotta a nemzeti parkot. A lángok a park területének jelentős részét felemésztették (közel 38%-a égett le), komoly veszélybe sodorták a vadvilágot. A tűz a park délnyugati határánál tört ki. Feltételezések szerint a tüzet a parkkal határos farmokon végzett faszénkészítési munkálatok okozták. A lángok rekordsebességgel terjedtek az erős szél és a száraz aljnövényzet miatt.
Feladat – Állati totó
A feladat leírása (letöltés)
A feladat megoldása (link)
