Amikor elindulunk úgy készültünk, hogy egy – a 71-es főút mentén táblákon hirdetett – állatkertet nézünk meg. De nem ez történt! A gyenesdiási Festetics Imre Állat- és Vadaspark jóval több egy állatkertnél, valójában egy igazi, modern élményközpont.
Az látogató- és élményközpont a hozzá kapcsolódó állatparkkal Gyenesdiás és Keszthely között terül el, és a 71-es főútról könnyen elérhető. A látogató- és élményközpontot a Bakonyerdő Zrt. alakította ki és tartja fenn. A kiállítás célja a Keszthelyi-hegység természeti értékeinek bemutatása mellett a környezeti nevelés támogatása.
Néhány gondolat a látogatóközpont névadójáról. Gróf Festetics Imre a Vas vármegyei Simaságon született 1764. december 2-án és Kőszegen halt meg 1847. április 4-én. Katonából lett gazdálkodó, majd tudós. Tudósként az öröklődéssel foglalkozott, és az első magyar tudós volt, akinek egy örökléstani cikkét nemzetközi tudományos folyóirat (Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, 1819) közölte. Jelentős szerepe volt a hazai juhtenyésztés és juhnemesítés fejlődésében. Tudományos gondolkodását, elhivatottságát jól tükrözi az általa megfogalmazott gondolat: „Személyesen és fáradhatatlan szorgalommal dolgozz, ha meg akarod tudni, hogy mit írt elő a természet szabályként önmaga számára”.
Érdemes a látogatást a Természet Házában kezdeni. A 2021-ben megújult, környezeti szempontok figyelembevételével kialakított épület egy interaktív látvány- és hangelemekben, játékokban gazdag kiállítótérnek ad helyet. A belépéskor javasolt és könnyen letölthető applikáció segítségével megelevenednek az állatok, szárnyra kelnek a fotókon látható madarak, miközben sok mindet megtudunk az életükről, az élőhelyükről. A kiállítótér a Keszthelyi-hegység élővilága mellett a térség geológiai folyamatait is bemutatja az érdeklődőknek. A kiállítás egyes részeihez interaktív játékok kapcsolódnak (pl. növényfelismerés, állathangok felismerése), de szelfizhetünk is egy általunk választott erdőlakóval. Az érdeklődők megismerhetik a térségre jellemző erdő- és legelőgazdálkodás, illetve a szőlő és gyümölcstermesztés jellemzőit, a táj és az ember sokszínű kapcsolatát.
Érdekes és nagyon informatív a jellemző élőhelyeket bemutató dioráma, amely egy képzeletbeli utazásra viszi a látogatót a Balaton-part nádas zónájától a Keszthelyi-hegység dolomitsziklagyepein át az északi kaszáló- és láprétekig, illetve a bazaltvidékig.
Külön érdekessége a kiállításnak, hogy a Festetics VR alkalmazással – amihez egy önálló VR szoba is tartozik – bepillantást nyerhetünk az egykori vidéki és főúri életbe. Megismerhetjük a kovács, a bognár munkáját, megnézhetjük hogyan készült a kenyér, és beléphetünk a grófi könyvtárba.
Ugyancsak a 2021-es megújuláshoz kapcsolódik a mintegy 4,6 hektáros Vadfarm kialakítása, ahol természetközeli, fás-erdős élettérben láthatjuk a hazánkban élő nagyvadakat: gímszarvast, dámvadat, muflont és vaddisznót. Vadlesekről is megfigyelhetjük a szabadon mozgó állatokat. Bár az állatpark nem állatsimogató, de ha megvásároljuk a pénztárban kapható etetőanyagot, akkor a legtöbb állatot a közelbe csalogathatjuk.
Az Állatfarm, az Élményközpont őshonos háziállatokat bemutató része, 2012 tavaszán nyitotta meg kapuit. Itt manapság már csak ritkán látható, magyar állatfajokat mutatnak be (pl. kárpáti borzderes szarvasmarha, kisbéri félvér ló, magyar parlagi szamár, kendermagos tyúk, fodros lúd). Érdemes megállni a hazai juhfajtákat bemutató kifutónál is, ahol olyan fajtákkal ismerkedhetünk meg, mint a hortobágyi racka juh, a magyar cigája, a magyar merinó vagy a cikta. Az egyes állatfajokról a gyerekek számára is érdekes, könnyen értelmezhető tájékoztatókon sok új ismeretet is szerezhetünk.
Az osztálykirándulások vagy erdei iskolai programok tervezéskor, jó, ha tudjuk, hogy egy jurtatábor is található az élményközpontban, amely kiváló szálláshely lehet az iskolai programokhoz. A látogatóközpontban lehetőség nyílik az élő és élettelen természet megismerését segítő környezeti nevelési programokon való részvételre is. A központ információs pont szerepet is betölt és segítséget nyújt az ideérkezőknek pl. a térségben található bakancsos vagy kerékpáros túraútvonalról, programokról. Az ingyenes kerékpáros osztálykirándulás programmal pedig sok érdekességet tartalmazó, vezetett körtúrára indulhatnak az diákok a Keszthelyi-hegységbe. A látogatóközpont elsősorban az általános iskolások számára nyújt nagy élményt, de a digitális alkalmazásoknak köszönhetően a középiskolások is élezni fogját a kiállítást.