A fotó léptékét nem ismerve egy pillanatra gondolkodóba esik az ember a kiemelt képet szemlélve: valós táj képét látjuk vagy egy mikrofotót.
Nagyon is valós a táj! Fontos objektumot ábrázol: Norvégia harmadik legnagyobb és legfontosabb vízerőműrendszerének, az Aurland vannkraftverknek (Aurland Hydroelectric Power Station) az egyik létesítményét.
A vízerőmű Vestland megyében, csodálatos hegyvidéki környezetben, a legnagyobb fjordvidéken fekszik az Aurland folyó (Aurlandselva) völgyében (az Aurland-fjord csücskéhez kapcsolódva, amely a Sogne-fjord egyik déli ága). Az E-CO Energia (Norvégia második legnagyobb energiaszolgáltató vállalata) tulajdonában lévő erőműkomplexum valójában 5 önálló erőműből (Aurland I., Aurland II., Aurland III., Reppa és Vangen) áll, amelynek összesített beépített kapacitása 1128 megawatt, átlagos éves termelése 2869 gigawattóra (10 330 TJ).
A képen az Aurland I. erőműhöz kapcsolódó transzformátor és távvezetékelosztó telep látható. Maga az erőmű nem észlelhető, a vízerőmű generátorait és turbináit szinte teljes egészében a hegy belseje rejti.
Az Aurland I. erőművet 1969-ben kezdték építeni, és első egysége 1973-ban, teljességében pedig 1989-ben kezdte meg a működését. Turbinái (3 db Pelton turbina) az átadás idején egyenként 225 MW (ma már 280 MW) teljesítménnyel a világ legnagyobbjai voltak. A turbinákhoz a Viddalsvatnetből (másként Viddalsdammeni víztározóból) vezetik a vizet 870 méteres esés után. Miután Aurlandban áramtermelésre használták a vizet, a Vassbygdevatnetbe vezetik, és a Vangen erőműben hasznosítják. Az aurlandi vízerőművek ugyanis úgy helyezkednek el, hogy a vizet többször is felhasználják áramtermelésre a területen különböző tengerszint feletti magasságokban található erőművekben. (Az Aurland I. erőmű már a hasznosítás negyedik állomása.)
Ez a vízerőműrendszer volt Norvégiában az egyik első olyan nagyberuházás, amelynél a környezetvédők a parlamenti döntés ellen polgári engedetlenséget szerveztek, amit a vízerőművi kapacitás fejlesztésével kapcsolatos harc eszközeként használták fel. Emiatt – amolyan mintaprojektként – az építkezések során az országban megszokottnál is jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a tájvédelemre és a környezetet érő kedvezőtlen hatások minimalizálására. Tájépítészek és ökológusok tucatjai vettek részt a tervezésben. A szakértők közreműködésének köszönhető, hogy az erőművi infrastruktúra fő elemeit (nemcsak az erőművi berendezéseket, hanem a csővezetékeket és az elektromos vezetékek egy részét is) a felszín alá rejtették, és egy hatalmas gát megépítése helyett több kisebb, a környezetbe illeszkedő tavat hoztak létre. A fejlesztéssel összefüggésben 118 km alagutat építettek, amely során a kitermelt mintegy 5,8 millió m3 kőzetanyagot a töltésgátak építéséhez használták fel. A megmozgatott kőzettömeg nagyságát jól szemlélteti, hogy az több mint 300 000 teherautónyi rakománynak felel meg.
