A földrajztanári társadalom és a tájkutatás szakemberei számára egyaránt jól ismert Kormány Gyula professzor emeritus neve, és sokunkat személyes ismeretség is fűz az aktív, szerény és következetes kutatóhoz, oktatóhoz. Tevékenysége egy életen át két nagy tudományterület, a tájföldrajz és a földrajz szakmódszertan köré összpontosult. Az alapvetően a Nyíregyházi Egyetemhez (korábban Nyíregyházi Tanárképző Főiskolához) kapcsolódó munkássága jól példázza, hogyan egészítheti ki egymást két egymástól erősen eltérő kutatási terület, hogyan használhatók fel és épülhetnek egymásba az azok művelése során szerzett tapasztalatok. Életútjának alapja a szülői háztól kapott támogató légkör, a szülőföld iránti érdeklődés és szeretet, ugyanakkor a választott földrajztanári pályája iránti elkötelezettség. Kormány Gyula a napokban tölti be 94. életévét, ami alkalmat teremt arra, hogy egy interjú során megismerjük szakmai életútjának fő mozgatórugóités eredményeit – a maga által megfogalmazottakon keresztül.
Kedves Professzor Úr! Egy fantasztikusan tartalmas és hosszú pedagógusi és geográfus kutatói életutat mondhat magáénak. A földrajz szakmódszertan és a tájföldrajz területén egyaránt kimagasló eredményeket ért el. A két tudományterület messze áll egymástól. Ön melyik kutatási területét tartja meghatározónak?
Főiskolai oktatóként alapfeladatomnak tekintettem a színvonalas földrajztanárképzést, kulcsfontosságú kötelességemnek tartottam, hogy a tanárjelöltek korszerű, szilárd szakmai és szakmódszertani ismeretek, alkalmazóképes tudás birtokába jussanak. Mindemellett szükségesnek tekintettem a tudományos kutatómunkában való aktív részvételt, az oktató- és a kutatómunka egyensúlyának érvényesítésével.
Professzor Úrnak publikációs teljesítménye is kiemelkedő. 8 önálló kötetet mondhat magáénak, 2025-ig 268 tanulmánya jelent meg szakmai folyóiratokban, konferenciakötetekben, amelyeknek fele tájföldrajzi, másik fele a földrajztanítás módszertanához kapcsolódik. Hogyan tudta ezt a két tudományterületet egyszerre magas szinten művelni?
A kutatási tevékenységem a földrajzoktatás-nevelés módszertanának, valamint a Felső-Tisza-vidék, az Észak-Nyírség egy-egy kistája, térsége természeti és gazdasági-társadalmi adottságainak vizsgálatára terjed. Feladatomnak tekintettem, tekintem, hogy a tudományos kutatómunkámmal támogassam egyrészt a földrajzoktatás-nevelés hatékonyságát, eredményességét, másrészt kistájak, tájrészek, települések fejlődését. A két kutatási terület (szakmódszertan és tájföldrajz) egyaránt közel áll hozzám; irántuk való érdeklődésem, tenni akarásom közel azonosnak mondható. Eredményeim hatékonyságát jelzi az, hogy tanulmányaimra tekintélyes számban hivatkoznak pl. tájkutatók, módszertani kérdésekkel foglalkozó kutató tanárok, vagy szakdolgozatot készítő egyetemi, főiskolai hallgatók.
A kutatási témáim az oktatási feladataimtól függően változtak. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékére kerülésemet (1969) követő első években az általános természetföldrajz, továbbá az ásvány- és kőzettan elméleti és gyakorlati óráit tartottam. Ezekben az években folytattam a már korábban megkezdett, a Rétköz természetföldrajzi adottságai témakörében végzett kutatómunkámat is. Vizsgálataim eredményeimről dolgozatok, tanulmányok jelentek meg szakmai folyóiratokban, megyei kiadványokban. Az 1970-es évek közepétől a tanszéki oktatók szakterületi specializálódása következtében oktatói-kutatási tevékenységem újabb szakaszba lépett. Munkám tekintélyes részét a földrajztanítás elméleti és gyakorlati óráinak vezetése adta, a tudományos kutatómunkám pedig a módszertan oktatási-nevelési témaköreire irányult. A fentiekből látható, hogy a két tudományterületen végzett kutatómunka nem egyidőben, nem párhuzamosan, hanem eltérő időszakokban és aktuális témákra koncentrálva történt.
Értem. Nyilván ebben az esetben nem volt könnyű mindkét területet folyamatosan szinten tartani. Magas szintű elhivatottság kellett ehhez. Mik voltak a gyökerei? Milyen környezetből „táplálkozott” az elhivatottsága?
Egy rétközi faluban, Ibrányban születtem, szorgalmasan gazdálkodó családból származom. Békés, meghitt családi körülmények között nevelkedtem, szüleim mindenkor gondoskodtak zavartalan szellemi, fizikai fejlődésemről, iskolai tanulmányaimat feltétel nélkül mindenben segítették. A tanári pályát az iskolai tapasztalataim, élményeim alapján önállóan választottam, amit szüleim is jó szívvel támogattak. Iskolai tanulmányaimat szülőfalumban kezdtem, majd a Nyíregyházi Állami Tanítóképző Intézetben folytattam. A tanítói oklevél megszerzése (1952) után az Egri Pedagógiai Főiskolán biológia-földrajz szakon tanultam tovább. Azonban a tanári diploma átvételével az élethivatásra történő felkészülési-tudásszerzési életszakasz nem fejeződött be. A Nagyhalászi Általános Iskolában 1955-ben elkezdett tanári-tudásközvetítő munkám összekapcsolódott a folyamatos – élethosszig tartó – önképzéssel, valamint további diplomák és tudományos fokozatok megszerzését célzó tevékenységgel.
Kérem, emelje ki hetvenéves szakmai életútjának főbb állomásait, amelyekről úgy gondolja, hogy üzenete van a jelen és a jövő számára!
Nyolc évi általános iskolai tanári munkám eredményeire építve 1963-ban megpályáztam és elnyertem az akkor alapító korszakát élő Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Neveléstudományi Tanszékére meghirdetett tanársegédi állást. Később, 1969-ben belső áthelyezéssel főiskolai adjunktusként átkerültem a Földrajz Tanszékre. A tanári pályafutásomnak legjelentősebb korszaka ekkor kezdődött. Az oktatás és a tudományos kutatómunka kedvező feltételei felgyorsították életterveim megvalósítását. A tanszéki oktatómunka mellett még két éven át folytattam a személyzeti osztály vezetését egy olyan időszakban (1965–1971), amikor az oktatói létszám hatszorosára nőtt. A főiskola életében ez volt a legnagyobb gyarapodás, ezt az ugrásszerű változást az új tanszékek és az új gyakorlóiskola létszámigénye kívánta.
A nagyhalászi éveim alatt levelezős hallgatóként továbbtanultam, 1961-ben a Szegedi József Attila Tudományegyetemen középiskolai földrajztanári képesítést, később, 1965-ben pedagógiai szakos végzettséget szereztem a Debrecen Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1967-ben Szegeden doktoráltam a Rétköz tájföldrajza témaköréből írt értekezésemmel. 1970-ben Harkovban, 1975-ben Kijevben orosz nyelvi továbbképzésen vettem részt, később orosz (1979) és német (1981) nyelvvizsgát tettem. 1983-ban kandidátusi minősítést szereztem (hazánkban a földrajztanítás módszertanából elsőként), az ezredforduló után, 2001-ben a Pécsi Tudományegyetemen habilitált doktorrá nyilvánított, majd 2002-ben az egyetem szenátusa magántanári címet adományozott. Amikor főiskolai tanárként nyugalomba vonultam, 2005-ben a Nyíregyházi Tanárképző szenátusa Professor Emeritus címmel ruházott fel.
Színvonalas munkáját sok elismerés övezte Nyíregyházán. Viszont Ön más városokban is tevékenykedett. Említene ezek közül is néhányat?
A tanári-tudásközvetítő munkám nem korlátozódott csak a tanszékre, külső meghívásoknak eleget téve 1994-től, a megalakulás kezdetétől bekapcsolódtam a Beregszászi Magyar Tanárképző Főiskola földrajz szakos hallgatóinak képzésébe, mint tanszéki felelős oktató. Itt a Kárpát-medence természeti földrajzának és a földrajztanítás módszertanának elméleti és gyakorlati óráit vezettem. Feladataimat igyekeztem – a határon túli magyarság anyanyelvi oktatási-kulturális támogatását kiemelten szem előtt tartva – szakmai odaadással, felelőséggel végezni. 1994-től 2001-ig a Miskolci Nagy Lajos Magánegyetem földrajz-ökológiai tanszékén a Kárpát-medence természeti földrajzát és tantárgypedagógiát, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főiskolai Kar Repülő-Műszaki és Képzési Tanszékén (Nyíregyháza) meteorológiát, az Európai Tanulmányok Központjának tanfolyamán pedig Európa gazdasági földrajzát tanítottam.
Egykori oktató- és kutatómunkáim mellett széleskörű közéleti tevékenységet folytattam, folytatok a mai napig. Az Oktatási Minisztérium közoktatási szakértője, közoktatási vizsgáztatója, a Magyar Földrajzi Társaság Oktatási Bizottságának, a MTA X. Osztály Földrajzi Oktatási Albizottságának, a Magyar Földrajzi Társaság Nyírségi Osztályának, a TIT Jurányi Lajos Egyesület Szakosztályának tagja voltam. Tagja vagyok a GeoMetodika szerkesztőbizottságának, valamint a Tanárképző Szövetség Szakmódszertani Bizottságának. Mindemellett a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem Doktori Iskolájánál számos alkalommal szerepeltem opponensként, vizsgabizottsági tagként. 1985–1988 között Phouluang Kanorath laoszi ösztöndíjas – aki az audiovizuális eszközök földrajzoktatásban való alkalmazásának lehetőségeivel foglalkozó kanditátusi értekezését kiváló eredménnyel, magyarul védte meg – tudományos vezetője voltam. Bekapcsolódtam a NAT Földünk és környezetünk műveltségi blokkja tartalmának, követelményrendszerének kidolgozásába is, és tíz éven át az Iskolakultúra folyóirat szerkesztőségi tagjaként is tevékenykedtem.
Rendszeresen szerveztem, vezettem terepgyakorlatokat, tanulmányutakat, a Kárpát-medence különböző területeire, tájaira, amelyek során arra törekedtem, hogy azok a főiskolai tantervi követelményeken túl az általános és középiskolai tanulmányi kirándulások szervezéséhez, vezetéséhez is példaként szolgáljanak. A szakmódszertani előadások és a gyakorlati foglalkozások mellett a gyakorlóiskolai tanárok módszertani továbbképzését, szakfelügyeletét is elláttam. A hazai tájakon túl Európa számos országába is eljutottunk. A tanulmányutakon felbecsülhetetlen szakmai ismeretek birtokába jutottunk, amelyeknek továbbadása, felhasználása a földrajzoktatás hatékonyságát, valósághű képzetek kialakítását szolgálta.
Tanévenként nyolc-tíz hallgató választott általam ajánlott szakdolgozati témákat, és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákra is rendszeresen készítettem fel hallgatókat, akik mindenkor az élmezőnyben végeztek. Munkám szerves részének tekintettem a tanártovábbképzéseken, valamint hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon való aktív részvételt, előadások tartását. A szerzett tapasztalatokról, vizsgálati eredményekről az A földrajz tanítása, Módszertani Közlemények, Pedagógiai Műhely, Iskolakultúra című folyóiratokban publikáltam, konferenciákon ismertettem.
Egy ilyen hosszú tudományos életút során többször találkozhatott társadalmi, tudományos és oktatáspolitikai szemléletváltással. Hogyan befolyásolták ezek a koncepcióit, a tudományos felfogását?
Pályafutásom során többször találkoztam társadalmi, gazdasági, oktatáspolitikai szemléletváltással, de ezek alapvetően nem jelentettek számomra irányváltást a témaválasztásban, a kijelölt feladataim megvalósításában. A tudomány és a technika erőteljes fejlődésének köszönhetően a korszerűbb kutatási módszerek alkalmazásához kaptunk előremutató útmutatásokat. A tájkutató munkámban viszont az ezredforduló után – a demográfiai adatok kivételével – nehézséget jelentett a statisztikai adatok megszerzése, az ipar és a mezőgazdaság területéről nem vagy alig lehet megbízható adatokat kapni. Ennek következményeként a táj komplex feldolgozása helyett történeti földrajzi témák vizsgálatával foglalkozom, ilyenek például a Nyíri-Mezőség tájhasználata a 19. században, a Rétköz hajdani vízivilága, vagy a népmozgalom főbb jellemzői Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a II. világháború után.
Mi inspirálta leginkább a tájkutatási munkájában?
Tanári pályafutásom első szakaszában az oktató-nevelő munka mellett az 1950-es évek utolsó harmadában kezdődött a tájkutató tevékenységem a Rétköz tájföldrajzának témakörben. Ezt a témát azért választottam, mert e kistáj a szülőföldem, és érdekeltek közvetlen környezetem természeti, társadalom– és gazdaságföldrajzi viszonyai, adottságai, fejlődéstörténete. Továbbá azért is választottam, mert a Rétközről néprajzi, irodalmi tanulmányokon kívül földrajzi jellemzés korábban még nem jelent meg. A kistájra vonatkozó kutatási eredményeimet már egyetemi évfolyamdolgozatokban igyekeztem bemutatni, később szakdolgozatban, doktori értekezésben összegeztem, tanulmányokban jelentettem meg, majd 2008-ban A Bereg–Szatmári-síkság természeti, társadalmi-gazdasági erőforrásai, fejlesztési lehetőségei című könyvemben összegeztem. Ez alapvető forrásként volt használható a térség terület- és településfejlesztő programjának megalkotása során. Szülőfalumról 2010-ben megjelent Ibrány természeti-társadalmi-gazdasági adottságai, fejlesztési lehetőségei című könyvem is.
A tájakhoz mint komplex rendszerekhez milyen szemlélettel közelített kutatómunkája során?
Tájkutató munkám során törekedtem a korszerű kutatási módszertan, köztük a több mint másfél évszázados községsoros statisztikai adatbázis felhasználására, az összehasonlító terepi vizsgálatok és a retrospektív elemzések alkalmazására. Kutatási területeimről a korábban megjelent földrajzi, történeti, néprajzi, régészeti és egyéb műveket alapnak tekintettem, de nem törekedtem arra, hogy azok mondanivalóját más megközelítésben megismételjem vagy kiegészítsem. Tudományos vizsgálataimnak időbeli határait az integrált környezetátalakító, folyószabályozó, ár- és belvízmentesítő munkálatok megindulásától, azaz a 19. század közepétől napjainkig terjedően jelöltem ki, több idősíkot, fejlődésszakaszt megállapítva. Munkám során a klasszikus regionális földrajz követelményeinek megfelelően vizsgáltam, értékeltem az adott tájegység adottságait. A Rétköz, Bereg és a Szatmári-síkság monografikus feldolgozásában a természeti földrajzi alapokat, az antropogén ökológiai változásokat, továbbá a társadalom- és gazdaságföldrajz kutatási témakörébe tartozó jelenségeket és folyamatokat igyekeztem holisztikus szemlélettel feltárni. A kistájról írt monográfiákban a tudományos ismeretanyagot saját szerkesztésű statisztikai táblázatokkal, diagramokkal, tematikus térképvázlatokkal gazdagítottam. Kutatásaimmal gyakorlati célokat is szolgáltam, azok eredményei ugyanis felhasználhatók az önkormányzatok feladatmegoldásaihoz, a terület- és településfejlesztési tervek kimunkálásához is.
Mint említettem, kutatómunkám döntően a Rétköz földrajzi viszonyainak vizsgálatára terjedt ki, és. eredményeim összegzése meg is jelent 2000-ben egy önálló kötetben A Rétköz földrajza (a kistáj gazdaságának társadalmi és természetföldrajzi alapjai címmel. Szakmai sikeremnek tartom, hogy a Rétköz mint kistáj közismertté vált. Szervezetek foglalják nevükbe a Rétköz földrajzi nevet, például Rétközi Múzeum (Kisvárda), Rétközi Iskolaszövetség, Rétközi káposztásnapok (Demecser), Rétközi napok (Nagyhalász), Rétközi kendergyár (Nagyhalász) stb.
Ezek az eredmények méltó módon adnak tiszteletet a szülőföld iránti szeretetből táplálkozó kutatómunkának. A monografikus munkák mellett mely földrajzi kérdésekkel foglalkozott még?
Foglalkoztam a Nyírség vízválasztójától északra lévő tájegységek népesség- és agrárföldrajzával, a mezőgazdaság ágazati és térszerkezetváltozásaival, az agroökológiai feltételrendszer racionális használatával, összességében a fenntartható fejlődés lehetőségeivel. Az agrárgazdaság mai állapotához az előzményeket is feltártam, alkalmazva a genetikai-fejlődéstörténeti vizsgálatokat, az ok-okozati összefüggések és kölcsönhatások elemzését és a szintézisalkotást. A végeredmény mindig feladatmegjelölés: a népesség életkörülményeinek és kulturális fejlődésének javítása, illetve a vizsgált téregység gazdasági fejlesztésének szükségessége és lehetőségei.
Amikor földrajz tanárszakos hallgató voltam feltűnt, hogy – bár a földrajztanítás elméletét nem professzor úr tankönyvéből tanultuk –, a legtöbb témával kapcsolatban az Ön nevével, szakcikkeivel találkoztam. Melyek voltak azok a szakmódszertani területek, amelyekkel szívesen foglalkozott? Miért ezek a területek foglalkoztatták leginkább?
A tantárgypedagógia iránti érdeklődésem tanárjelölt koromban Udvarhelyi (Kendoff) Károly professzor módszertan stúdiumai és szemináriumi foglalkozásain formálódott. Életszerű, fordulatos gondolkodásával, logikus okfejtésével, rendszerező képességével gyakorolt rám példaértékű hatást az oktató és a tudományos munkában. Tanárjelölt koromban a főiskolai előadásokon, gyakorlatokon, a gyakorlóiskolai tanítási órákon szerzett ismereteket, tapasztalatokat igyekeztem hasznosítani a nagyhalászi iskolában töltött pályakezdő éveim alatt, ahol a korszerű módszerek alkalmazásával, földrajzi kísérletekkel, kirándulások szervezésével és vezetésével, meteorológiai megfigyelésekkel igyekeztem vonzóvá tenni a földrajz tantárgyat. Az általános iskolai tapasztalataimat később a főiskolán kamatoztattam. Eleinte a földrajztanítás egy-egy részterületével (pl. hazaszeretetre, értelmi, érzelmi nevelés, differenciált tanulói tevékenység, korszerű földrajzoktatás, a számítógép és a videótechnika a földrajzoktatásban), az idő előrehaladtával a gyorsan változó tantervekhez és az érvényben lévő tankönyvekhez kapcsolódó, koncepcionális témákkal, majd az önálló tanulói munkára nevelés módszertanával foglalkoztam. A munkámhoz kiváló lehetőséget és segítséget jelentettek a földrajztanároknak, földrajz szakos hallgatóknak a főiskola gyakorló iskoláiban, valamint a bázisiskolákban a tanítási órákon a történt megfigyelései során szerzett tapasztalatok.
Több évig tartó tudományos kutatómunka eredményeként hazánkban elsőként foglaltam össze, tártam fel a földrajzoktatásban az önálló tanulói munka alkalmazásának helyzetét, feltételeit, lehetőségeit, változatait, módszereit. Ez irányú kísérleti vizsgálataim alapján született megállapításaim hozzájárultak az önálló tanulói tevékenység valósághű megítéléséhez, az önálló munkaforma nagyobb arányú alkalmazásához. E témakörből védtem meg Az önálló tanulói munka lehetőségei és hatékonysága az általános iskolai földrajzoktatás folyamatában című kandidátusi értekezésemet, amelyet még abban az évben a Moszkvai Tudományos Akadémia kérésére lefordítottak orosz nyelvre is. A szakmódszertani oktatói-kutatói tevékenységem összegzéseként jelent meg 2001-ben A korszerű földrajzoktatás című gyűjteményes kötetem, 2004 pedig A földrajz tanítása című főiskolai tankönyvem.
Ön már akkor hangsúlyozta az önálló tanulói munka fontosságát a tanítási gyakorlatban, amikor ez nem volt „divatos” és nem volt elvárás. Mi ébresztette rá ennek fontosságára?
Az önálló tanulói munka fontossága iránti érdeklődésemet az általános iskolai földrajzórákon szerzett tapasztalatok keltették fel. A pedagógiai, oktatáselméleti tanulmányokban, tantervi követelményekben kiemelten foglalkoztak a tanulói aktivitás, a tanulói önálló tevékenység kérdésköreivel. Ennek ellenére több iskola – köztük városi és falusi egyaránt – földrajzóráin történt látogatásaim során azt tapasztaltam, hogy a tanórai ismeretszerzés folyamatában nagyon ritkán került sor aktív tanulói feladatmegoldásra. A forrásmunkák és a tanórai tapasztalatok birtokában kaptam késztetést a tanulói önálló munka problematikájának tudományos kutatásához. Alapvetően ahhoz kívántam hozzájárulni, hogy egyértelmű felfogás alakuljon ki az általános iskolai földrajztanításban az önálló iskolai és tanórán kívüli munka néhány kérdéséről, például hogy mit értünk tanulói önállóságon, milyen lehetőségeink vannak a tanulói önállóságra a földrajztanítás-tanulás folyamatában, mely feltételek figyelembe vétele mellett, mely módszerek és eszközök alkalmazásával alakítható, fejleszthető leghatékonyabban a tanulói önálló tevékenység, gondolkodás, valamint az önképzés igénye és képessége, és hogy miként lehet nagyobb mértékben bekapcsolni a tanulókat a földrajzi ismeretszerzés és alkalmazás folyamatába úgy, hogy fokozzuk önállóságukat és aktivitásukat.
Sajnos ezek a kérdések az azóta eltelt csaknem fél évszázad múltán is aktuálisak. Hogyan, milyen módszerekkel próbáltak akkor válaszokat találni?
Főbb problémáinkra, kérdésköreinkre kísérlet alkalmazásával kerestük a választ. Kíváncsiak voltunk arra, hogy az önálló és a frontális munkaforma a földrajzoktatás folyamatában hol és mikor alkalmazható sikerrel, miként szerveződhetnek sajátos egységgé. A vizsgálatok első időszakában az 5–8. osztályokban nagy elemszámú mintán részben tanórák megfigyelésével, részben tanárok megkérdezésével, írásos válaszukból arról tájékozódtunk, hogy a földrajzórákon milyen munkaformák a leggyakoribbak, és mennyire céltudatos, tervszerű azok alkalmazása. Kérdőívek segítségével 60 földrajz szakos tanárt kérdeztünk meg Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyéből. Nagy segítséget jelentett az egyhónapos vidéki tanítási gyakorlaton résztvevő hallgatók tapasztalata, véleménye. A második szakaszban kísérletet folytattunk (kísérleti és kontrollcsoport kialakításával) vidéki és városi iskolák földrajzóráin. A kapott eredmények alapján összehasonlításokat tettünk az önálló és a frontális osztálymunka teljesítményei között. Vizsgálataink biztonságát, hitelességét jelentősen szolgálta az a tény, hogy mindvégig szoros kapcsolatban álltunk az általános iskola földrajzoktatás gyakorlatával. A vizsgálatainkat folyamatosan kilenc iskola tizennyolc osztályára, sőt alkalomszerűen további 10-12 tanulócsoportra (350-400 tanuló) terjesztettük ki.
A témával kapcsolatban lefolytatott vizsgálati módszerek magukba foglalták a feltáró és a feldolgozó módszereket egyaránt. A feltáró módszerek közül a megfigyelést és az explorációt, a felmérést és a kísérletet alkalmaztuk. A feldolgozó módszerek csoportjából a hagyományos matematikai statisztikai módszerek mellett használtuk a szóródás- és szignifikanciaszámításokat. Az eredmények összehasonlításához táblázatokat és diagramokat szerkesztettünk.
Milyen szakmódszertani következtetésekre jutottak a vizsgálatok során?
Az önálló tanulói munkára épített órákon a tanulmányi tapasztalatok közül a leglényegesebbek közé tartozott, hogy a tanítási órák hatásfoka jelentősen emelhető, ha a tanulók tevékenység révén jutnak az ismeretek birtokába. Az önálló munkával elsajátított ismeretek maradandóbbak, tartósan az emlékezetben maradnak. A tanulók önálló tevékenysége emeli a kommunikációs, a kognitív és a cselekvő képességeket. Határozottan állíthatjuk, hogy az önálló tanulói munka csak akkor termi meg a maga gyümölcsét, ha alkalmazásának feltételeit a tanár állandóan szem előtt tartja. A munkaformák megválasztásakor feltétlenül figyelembe kell vennünk a tanítási egység szerkezetét, tartalmi nehézségét, a tanulók felkészültségét, az osztályok összetételét, az oktatási-nevelési feladatokat, az alkalmazható módszereket. A tanulói önállóság kialakításában kezdetben direkt vezérlésű, külső irányítású tevékenységformára van szükség, azaz az önálló tevékenységet először kollektív munkában kell megtanulni, gyakorolni. Az önálló tanulói munka a tanítási-tanulási folyamat bármely szakaszában (tényanyagnyújtásnál, elemzésnél, lényegkiemelésnél stb.) eredményesen alkalmazható, ugyanakkor korántsem lehet minden tanítási egységnél, részletnél alkalmazni.
A szakmódszertani és a nevelési jellegű tapasztalatokat nehezen lehet elválasztani egymástól. Mégis talán vannak az önálló tanulói feladatmegoldásoknak általános pedagógiai tanulságai is.
Természetesen. Az önálló tevékenység fokozott alkalmazásával fejlődik a tanulókban a munka szeretete, tisztelete, rászoktatja őket a pontos, rendszeres, következetes munkára. Ugyanakkor aktív tevékenységre, problémalátásra, problémamegoldásra, a taneszközök hatékony használatára nevel. A fentiek bizonyítják az önálló tanulói munka előnyeit a frontális osztálymunkával szemben, és jelentőségét a földrajzoktatás feladatainak, követelményeinek megvalósításában. Mindezek ellenére nem szeretném azt a hatást kelteni, hogy akkor hatékony egy tanítási óra, ha ott nagyobb arányban önállóan tevékenykednek a tanulók. Értékrangsort felállítani természetesen nem lehet, hiszen a kitűzött oktatási-nevelési feladatoktól, körülményektől stb. függhet, hogy milyen munkaformával kapcsolatos az igazi tanulói aktívitás. Meggyőződésem, hogy a földrajzoktatás folyamatában az önálló tanulói munkában való továbblépésre gazdag lehetőségeink vannak. Az előrelépéshez mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség. Olyan szemléletmódra, amely lehetővé teszi, hogy a tanítás a jelenleginél jóval nagyobb mértékben a tanulás irányításává, vezérlésévé változzék.
Miben látja annak fő okát, hogy az individuális tanulási formáknak alig van helye a mai földrajztanítási-tanulási folyamatban?
Napjaink földrajztanítási-tanulási folyamatban főképpen a frontális munkaforma dominál. E negatív jelenség döntő okát abban látom, hogy individuális órákra való felkészüléskor számos szempont figyelembevételére és sokkal több időre van szükség, mint frontális óra esetén. Amennyiben a tanár a tanóra anyagát individuális (egyéni, differenciált, csoportos) munkaformában kívánja feldolgozni, ahhoz összetettebb előkészületre van szüksége, mint akkor, amikor tanári közlés dominál az ismeretszerzés folyamatában. Az individuális munka tervezésekor a kijelölt anyagrészek feldolgozásához szóban vagy írásban közöljük a feladatokat. Olyan differenciált kérdéseket kell adnunk, amelyek a földrajzi jelenség, folyamat felismerését, megértését, elsajátítását támogatják, emellett biztosítani kell azokat az eszközöket, amelyek az önálló munkát segítik, sőt a kapott feladatok megoldását értékelni, javítani kell stb. Tehát körültekíntő, időigényes többletmunkára van szükség mind a felkészülés, mind az óravezetés során. Emellett jelentősen megnövekedett a tanári adminisztrációs munka, és egyéb okok miatt is a tanárok jelentős része csak ritkán tervez a tanóra egészére kiterjedő önálló tanulói tevékenységet. A szubjektív okok között szerepelhet az is, hogy a tanárok jelentős része családos anya, akik az iskolai munka mellett szerteágazó otthoni munkára kényszerülnek, aminek következtében igen kevés idejük marad a tanórákra való felkészülésre, így az individuális munka helyett az ismeretátadásra kerül a választás.
A főiskolán a munkakörülmények kedvezők voltak oktatói feladataim és a tudományos munkám ellátásához. Kutatási témáim mindenkor a tanszék kutatási programjának szerves részét alkották, munkámat a főiskola és a tanszék vezetése mindenben támogatta. Ezen kívül igen jelentős anyagi támogatásban részesültem: az OTKA-tól, az Oktatási Minisztériumtól, a Szabolcs-Szatmár megyei tanácstól, valamint a kutatási területet érintő önkormányzatoktól. Kollégáimmal segítőkész, feszültségmentes, munkatársi kapcsolat alakult ki, ami napjainkra is megmaradt. A kutatómunkám során hasznos észrevételekkel, javaslatokkal támogatták munkámat a természetföldrajzi vizsgálatok során Borsy Zoltán, gazdaságföldrajz esetében pedig Süli-Zakar István. A módszertani kérdéskör kutatásához nélkülözhetetlen segítséget kaptam Udvarhelyi Károlytól, Köves Józseftől, Mérő Józseftől és Simon Dénestől. Oktató- és kutatómunkámat jelentős mértékben támogatták a gyakorlóiskola tanárai is, a velük fennállott nagyszerű munkakapcsolat során a földrajztanári pályára való felkészítésben, szoros együttműködéssel korszerű szemlélettel rendelkező tanárokat képezhettünk.
Milyen gondolatokkal bocsátaná útra ma a földrajztanári diplomát szerzett hallgatókat?
A pályakezdő tanárok mélyen véssék emlékezetükbe, hogy a tanulók oktatása-nevelése magasfokú felkészültséget igénylő tanári tevékenység. Ezért a nagy felelőséggel járó feladatokat csak akkor teljesíthetik színvonalasan, ha tanári munkájukat a kor társadalmi igényeinek megfelelően, tervszerűen végzik és szakmai, módszertani, pedagógiai, pszichológiai ismereteiket korszerűsítik, állandóan továbbképzik magukat, rendszeresen tanulmányozzák a földrajzi szakirodalmat, az oktatáselméleti és módszertani folyóiratok írásait. Az önképzést szolgálja a szakmai, módszertani előadásokon, a tanári továbbképzéseken való részvétel is. A földrajztanár önképzéséhez szorosan hozzátartozik a mindenkor érvényben lévő tanterv (NAT), tankönyvek, tanári kézikönyvek, valamint időszakosan megjelenő módszertani tájékoztatók, útmutatók alapos ismerete. A jó tanár ismerje a digitális és a mesterséges intelligencia oktatásban történő felhasználásának lehetőségeit, törekedjen élményszerű helyzetek megteremtésére, és alapozza a tanítási-tanulási folyamatot alapvetően aktív tanulói tevékenységre.
Hogyan látja a magyarországi földrajztanítás jövőjét?
A jelenlegi földrajz tantárgy helyzetéről, tartalmáról és fejlesztési feladatairól tanulmányok, cikkek sokasága jelent meg az elmúlt évtizedekben. Mindezekből az derült ki, hogy földrajzoktatásunk helyzete, lehetősége hazai szinten és nemzetközi összehasonlításban is mélypontra süllyedt. Ebben jelentős szerepe van a földrajztanítás csekély óraszámának. Olyan mértékben csökkent a földrajzórák száma, hogy a jelenlegi időkeretben képtelenség azt elvárni, a Föld és benne hazánk természeti, társadalmi-gazdasági viszonyairól, adottságairól olyan ismereteket szerezzenek a tanulók, amelyek alkalmasak a helyes térbeli tájékozódásra, helyzetelemzésre, a földrajzi összefüggések feltárására, alkalmazására, ítéletalkotásra.
A földrajzoktatásban is szemléletváltásra van szükség. A nemzetközi irányelvek szerint a földrajz tanítási-tanulási folyamatában nem maga az adatközpontú tudás, hanem a földrajzi látásmód a lényegesebb. Általában az a cél, hogy a térbeli természeti, gazdasági jelenségek elemzésekor törekedjünk a megértetésre, az ok-okozati kapcsolatok felismertetésére, az önálló problémamegoldásra. Az ismeretszerzés folyamatában nagyobb lehetőséget kell fordítani a földrajzi megfigyelésekre, a kísérletekre, az ábrák, diagramok, térképvázlatok elemzésére, értékelésére, az önálló interaktív tanulói tevékenység fokozására.
Végül kérem árulja el, mi az örök aktivitás és tenni akarás titka!
Házasságkötésünk (1956) óta békés, boldog, dolgos családban élünk. Feleségem ének-földrajz szakosként dolgozott általános iskolában nyugdíjazásáig. Gyermekeink – lányunk biológia-földrajz szakos tanár, fiunk sebész főorvos lett – számára igyekeztünk a boldog, gondtalan, vidám gyermekkor feltételeit biztosítani. Oktató-kutatói tevékenységemet hivatásszeretettel, kitartó szorgalommal, akarattal végeztem. Embertársaimhoz megértő és segítőkész voltam és vagyok. Munkámat mindenkor nyugodt, szeretetteljes légkörben végezhettem. A szellemi munka mellett manapság sokat kertészkedem, gyümölcsfák gondozásával töltöm a szabadidőm jelentős részét. De jut idő színházi előadásokra, kirándulásra, országjárásra is. Igyekszem egészséges életmód szerint élni, tevékenykedni és tartózkodom a káros szenvedélyektől.
Köszönöm szépen a beszélgetést, és további egészséges, aktív életet kívánok!
Makádi Mariann
