A Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

Szerző: Gruber László
a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára
lgruber@index.hu
A rendezők a földrajztudomány komplexitására szerettek volna rávilágítani akkor is, amikor először rendezték meg a földrajzi tehetséggondozó versenyüket, amelynek népszerűsége azóta is töretlen.

Mindenről szól, s talán éppen ezért a „legföldrajzosabb” verseny?

Jól tudjuk, „minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Ha valaki mélyebben beleássa magát egy adott tudományba (vagy elegendő „csupán” tanítani), elkezd hinni annak „mindenhatóságában”. Istennek hála, a földrajz diszciplínája iránt érdeklődőknek erre nincs igazán szüksége, hiszen ők tudják: a geográfia a legszerteágazóbb tudomány. Besorolása szinte lehetetlen, ugyanis a természet-, a társadalom-, a település-, a gazdasági- és a regionális földrajzon kívül számtalan kapcsolódási pontot találhatunk a történelemmel (pl. történeti földrajz), a közgazdaságtannal (pl. pénzföldrajz), a biológiával (pl. biogeográfia), a szociológiával (pl. társadalmi helyzet, egészségügyi ellátás), a matematikával (pl. helyi idő számítás, térképészet, csillagászat), a fizikával (pl. a hegységen átkelő légtömeg fizikai jellemzői), a kémiával (pl. karsztosodás), a környezetvédelemmel (pl. a légkör, a vízburok szennyezése és azok következményei), a globalizáció problémakörével, s még sorolhatnánk. A földrajztudomány komplexitására szerettünk volna rávilágítani akkor is, amikor először rendeztük meg versenyünket. „Ésszel járom be a Földet!” A Földgömb az Expedíciós Kutatásért AlapítványA Földgömb magazin, valamint a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – hirdette meg 2008-ban első alkalommal nemzetközi, magyar nyelvű földrajzversenyét, amelyen magyarországi és határon túli középiskolák két fős csapatai indulhatnak. A verseny alapvetően az általános és középiskolai tananyagra, aktuális hírekre, valamint az általános műveltségre épít.

Az eddigiek során évente 100 és 200 között mozgott a Kárpát-medence közoktatási intézményeiből jelentkező csapatok száma. Minden évben kiemelünk egy-egy témakört, amely lehet „általánosan speciális” (pl. Csillagászat és űrkutatás, Földünk szigetvilága, Bolygónk vizei), vagy éppen egy kiemelt terület földrajza (pl. Afrika, Amerika, Ázsia földrajza − a kontinensek felfedezésének története, természeti, gazdasági, társadalmi és kulturális földrajzuk, világhírű az adott térségekhez kötődő emberek stb.). Természetesen külön hangsúlyt kapnak A Földgömb magazinban megjelent és általunk kijelölt cikkek, írások.A feladatok az első fordulóban és a középdöntőben klasszikusnak tekinthető, 60-70%-ban a kiemelt témákra koncentráló feladványok. Igyekszünk odafigyelni arra, hogy a megoldások mindig egyértelműek legyenek, így különös figyelmet fordítunk a kérdések pontos megfogalmazására. A döntőben hasonló a helyzet, de mivel nézők előtt zajlik, izgalmassá kellett tennünk. A kvíz- és információs játékokat képek (fotók, műholdfelvételek, torzított térképek stb.) felismerése, számításos feladatok, „Hol járunk?” típusú feladványok, ún. „Virtuális utazások” és vegyes villámkérdések teszik változatossá − s a nyomógombok felhasználásával látványossá. A középdöntőbe jutott 12-18 csapatból 8 jut a döntőbe, s a középdöntő helyezéseitől függően értékes pontokat hozhatnak magukkal.

Versenyünk eddigi győztesei és dobogósai (felkészítő tanáraikkal együtt) eljuthattak Törökországba, a Baltikumba, olasz vulkántúrára, Andalúziába, a Dachsteinbe, Korzikára és Szardíniára, Bécsbe és Prágába, de az Alpok és a francia Riviéra tájaiban is gyönyörködhettek. Az ötödik, jubileumi verseny első három helyezett csapata Kirgizisztánba utazhatott el. Jelenleg a tizenegyedik megmérettetésre készülünk. A fődíjak felajánlásáért elsősorban az Eupolisz Utazási Irodának, versenyünk fő támogatójának tartozunk hálával. Happ Gergő a kezdetektől fogva töretlen lelkesedéssel állt mellénk „A Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny” díjazásában.

A 10., a jubileumi verseny győztesei: Gyuris Imre és Virág Nándor, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói, felkészítő tanáruk Szőllősy László és Szőllősyné Pálfi Melinda (forrás)

Az első hét év feladatsorait (első fordulók, középdöntők és döntők) 2016-ban könyv formájában adtuk közre a Heiling Média Kiadó Kft. gondozásában. Ez a feladatgyűjtemény kiváló lehetőséget nyújt a felkészülés során.Versenyünkről, s az előző évtizedben elvégzett munkáról és az elért eredményekről a következő oldalon lehet részletesebben olvasni: https://verseny.afoldgomb.hu/.

Források:

Kiemelt kép: Izgalmas kvíz verseny a döntőben (forrás)

Legfrissebb írások

Rovatok

Kiemelt írások

Földrajz érettségi 2017 összefoglaló

Ebben az évben május 19-én zajlottak le a földrajz írásbeli érettségi vizsgák. Bár kétszintű vizsgát már 2005-óta tehetnek a diákok, az idei azért különleges, mert

HuCER 2017 Konferencia

A Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete (Hungarian Educational Research Assitoation, HERA) hagyományosan május végén tartja éves konferenciáját a HuCER-t (Hungarian Conference on Educational Research).