Földrajz a virtuális valóságban

Szerző: Hidvégi Márton
VR Iskola Kft.
info@vrschool.hu

Az idén indult el egy virtuális valóságon alapuló oktatással foglalkozó magyar cég, a VR Iskola Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös projektje, a VR School. A kezdeményezés keretében a cég az ELTE szakmai közreműködésével készített, virtuális valóságon alapuló tanítási órákat tervez tartani általános és középiskolákban. 

A tervek szerint a virtuális tanórákat és kurzusokat a cég házhoz viszi az iskolákba: a virtuális tanórákon a diákok VR szemüvegeken keresztül mindannyian egyidőben látják és hallják a virtuális tanórát, miközben a cég túravezetője központilag irányítja a tanórát. A virtuális tanórát követően játékos tudáspróbákat tartanak, ezáltal is segítve a virtuális tanórán közvetített tudásanyag elmélyülését.

A tantárgyak repertoárja igen széles: biológia, fizika, földrajz, informatika, kémia, matematika, művészettörténet, technika és történelem tantárgyakból több száz virtuális tanóra válik elérhetővé az általános és középiskolás diákok számára. 

VR földrajzóra (kép forrása: Shutterstock)

A VR School által bemutatott VR tanórák szakmai tartalmának elkészítésében az ELTE oktatói, valamint a világ számos oktatási intézménye és múzeuma vett részt. A cég különösen büszke a saját gyártású, földrajzos VR tanóráira, amelyek szakmai anyagai az ELTE TTK FFI Földrajztudományi Központ Földrajz szakmódszertani csoportjának közreműködésével kerültek kifejlesztésre, és az adott korcsoportnak megfelelő, narrációval ellátott, Nemzeti alaptantervbe illeszkedő tematikával rendelkeznek. 

Tanulók VR szemüvegben (kép forrása: Shutterstock)

A cég néhány VR tanóráját publikussá is tette, ezek az alábbi linkeken érhetők el:

A 2020-as Edison 100-as listára is felkerült projektben – akkor még Virtuális Földrajzóra elnevezéssel – eddig összesen több, mint 90 iskola több, mint 4000 tanulója vett részt Budapestről, vidékről és határon túlról egyaránt. Mivel a projekt az iskolákba való kitelepülésen alapul, a VR School a COVID-korlátozások feloldását követően válik ismét elérhetővé az iskolák számára, a kezdeti időszakban Budapesten.

A VR School projekttel kapcsolatos híreket, újdonságokat a cég folyamatosan közzéteszi Facebook-csoportjában: https://www.facebook.com/groups/vriskola.

Ami az árat illeti, egy 45 perces VR tanóra várhatóan 1000,- Ft körül mozog majd, a létszám és a megtartott alkalmak számának függvényében. 

Források:

Kiemelt kép: VR szemüveg (forrás: VR Iskola Kft.)

Legfrissebb írások

Rovatok

Kiemelt írások

Földrajz érettségi 2017 összefoglaló

Ebben az évben május 19-én zajlottak le a földrajz írásbeli érettségi vizsgák. Bár kétszintű vizsgát már 2005-óta tehetnek a diákok, az idei azért különleges, mert

HuCER 2017 Konferencia

A Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete (Hungarian Educational Research Assitoation, HERA) hagyományosan május végén tartja éves konferenciáját a HuCER-t (Hungarian Conference on Educational Research).