Január, február, itt a nyár – tartja a mondás. A népi megfigyelések szerint februárban megszólalnak a verebek, jelzik a tavasz közeledtét, visszatérnek a vadgalambok is, barkázik a mogyoró, vagyis lassan megkezdődik a természet tavaszi megújulása.
Az emberek úgy gondolták, hogy ha február 14-én (a Bálintok névnapján) kibújik a hóvirág, akkor már vége van a télnek. Ilyenkor kezdték a gyümölcsfák metszését, és szívesen ültettek facsemetét abban a reményben, hogy hamar megered. Bálint napját időjósló napnak tartották. Ha ezen a napon hideg és száraz idő van, akkor jó lesz az évi termés, ha viszont esik, akkor legfeljebb a kukorica hozama lesz jó – gondolták. A szeles idő ezen a napon kevés tojást igért egész évben. Ha pedig a lányok madárral álmodtak ezen az éjszakán, hamarosan férjhez mentek.
A tavasz ébredése az esküvők időszakának a vége volt, hiszen a mezőgazdasági munkák kezdete után erre már nem volt idő. Kárpát-medence-szerte szokás volt ezen a napon ajándékkal kedveskedni a szerelemre, házasságra kiválasztott személynek.
E jeles napi népi hiedelmekre már kevesen emlékszenek. Még a naphoz kapcsolódó szokások vallásos eredetét is elhomályosította a globális üzlet: vásárolj ajándékot kedvesednek! Pedig Bálint napja a 14. századtól keresztény vallási ünnep volt. Ahogyan a Valentin-nap újkeletű szokása, úgy a Szent Bálintra való emlékezés is Nyugat-Európából (Angliából, Franciaországból) terjed el mifelénk is. Valószínűleg Bálint (Valentin/Valentinus) terni püspök személyéhez kapcsolódik, aki a szerelmesek, jegyesek, ifjú házasok védőszentje volt. Az emlékezet úgy tartja, hogy mielőtt hite miatt kivégezték, éppen hitének erejével adta vissza a látását az egyik börtönőre vak lányának. Búcsúüzenetében csak ennyit írt a lánynak: „A Te Bálintod”. Úgy tartják, hogy talán innen ered a Bálint-napi – korábban titkos, ma már inkább névvel vállalt – üzenetküldés szokása a szeretett személynek (még akkor is, ha viszonzatlan a szerelem).
