Gondolatok a Balaton időben változó vízháztartásáról és vízszintszabályozásáról

Szerző: Varga György (a) – Jakus Ádám (b)
(a) okl. hidrológus, monitoring referens, c. egyetemi docens, Országos Vízügyi Főigazgatóság, (b) okl. környezetkutató, okl. hidrológus, kiemelt műszaki referens, Országos Vízügyi Főigazgatóság
(a) varga.gyorgy@ovf.hu, (b) jakus.adam2@ovf.hu
A Balaton vízháztartási folyamatainak jellemzéséhez a tó vízforgalmának megismerésén át vezet az út. A vízforgalomban szerepet játszó vízháztartási tényezők meghatározását és ennek alapján a vízháztartási mérleg összeállítását mutatja be a tanulmány.

Bevezetés

A Balaton és közvetlen környezete – mint kiemelkedő jelentőségű nemzeti kincs – hosszú ideje áll a szakmai és a szélesebb érdeklődő közvélemény figyelmének homlokterében. A tó vízminőségromlásának megállítása, javítása céljából az elmúlt mintegy négy évtizedben számos – tudományos kutatási eredményekre támaszkodó – döntés történt a vízminőségvédelem és -szabályozás területén. Az utóbbi két-három évtizedben a korábbiaknál gyakrabban és többet hallottunk a tó vízmennyiségével, vízkészletének változásával, vízállásának alakulásával kapcsolatos kérdésekről, amelyeket alapvetően a tó vízháztartását meghatározó természeti tényezők okoztak. A vízháztartási folyamatok jellemzésére kézenfekvő módszer a tó vízforgalmának megismerése, amely a vízforgalomban szerepet játszó vízháztartási tényezők meghatározását és ennek alapján a vízháztartási mérleg összeállítását jelenti.

A Balaton hosszú idejű vízszintváltozásai

A Balaton napjainkig folyamatosan meglevő, egységesen összefüggő vízfelülete 6000-8000 éve alakulhatott ki, vagyis nemcsak földtani, hanem limnológiai értelemben is igen fiatal képződmény (Bendefy L. 1968). A tó vízháztartását és vízjárását történelmének első, mintegy hétezer éves időszakában kizárólag természeti körülmények befolyásolták. A régészeti kutatások szerint az ember korán megtelepedett a tóparton és a vízszinti-ingadozásoktól függően változtatta településeinek helyét, de a tó életébe nem avatkozott be.

A Balaton tartós vízállásainak görbéje Kr. e. 800-tól napjainkig (Bendefy L. 1965 nyomán)

A Balaton fejlődésének második, máig tartó szakaszát az emberi beavatkozások napjainkig tartó következményei jellemzik. Egyes szerzők szerint az avarok (7–8. század) már a vízeltereléseket, mesterséges elöntéseket védőműként alkalmazták. Az első valószínű- síthető beavatkozás Galerius császár idején (3. század) történt, bár a Siófoknál épített Galerius-féle zsilip létezéséről megoszlanak a vélemények. A legenda szerint a tatárdúlás hírére a tihanyiak elzárták a tó természetes lefolyását lehetővé tevő fokot, és a megemel- kedett vízszint szigetté formálta a Tihanyi-félszigetet.

A 13. századig a partvonal és a vízszint alakulása lényegesen nem tért el a római kori állapottól. A 14. századtól a 17. századig az éghajlati viszonyok változásának hatására a tó szintje megemelkedett és elérhette a természetes hidrológiai egyensúlyt. A vízgyűjtőn nem történt olyan beavatkozás, amely a tó addigi vízháztartási viszonyait

érintette volna. Mintegy 60%-os lehetett az erdős-cserjés terület aránya, a Zala és a déli parti mellékvizek alsó szakasza mocsaras volt, ami sok vizet párologtatott el. A hozzáfolyás csak mintegy fele volt a mainak, ugyanakkor a párolgás a maihoz volt hasonló. Ennek következtében a tóból lefolyás a 14. század végéig csak időszakosan fordult elő. A 15–17. században bekövetkezett csapadékosabb és hűvösebb időjárás hatására nagyobb hozzáfolyás és kisebb párolgás alakult ki, emelkedett a vízállás és gyakoribbá vált, nőtt a lefolyás.

A 18. század elejétől fokozatosan kezdődtek meg azok az emberi beavatkozások a vízgyűjtőn és a parton, amelyek befolyással voltak a tó vízháztartására és vízjárására. A vízgyűjtőn végrehajtott, nagy területet érintő erdőirtások hatására megváltoztak a lefolyásviszonyok, a melegebbre fordult időjárás következményeként szélsőségesebb lett a csapadékeloszlás, fokozódott az erózió. A tó vízszintingadozása növekedett, szélsőségesebbé vált a vízjárás (Mészáros E. – Schweitzer F. 2002).

1863-ig a Balaton vízállása a maitól merőben eltérő hidrológiai viszonyok között alakult ki. Ezek összefoglalva a következők voltak:

  • a vízgyűjtő terület maitól eltérő növényborítottsága és művelése;
  • a tavat tápláló vízfolyások szabályozatlansága;
  • a Kis-Balaton, a Nagyberek és a Tapolcai-öblözet ősállapota (mocsár, csaknemösszefüggő vízborítás);
  • a Sió-völgy szűkös vízszállító kapacitása, a vízeresztő zsilip hiánya.A Balaton vízállásai és vízszintingadozásai 1863-tól a Siófoki-zsilip és vízmérce üzembe helyezésétől ismertek. Ezek a vízállások a korábbinál kisebb, de még mindig jelentős vízszint-ingadozásokat mutatnak. A Sió-zsilip többszöri átépítése, a Sió-meder vízlevezető-képességének bővítése lehetővé tette a vízszintszabályozás rendjének fokozatos módosítását, amely a szabályozási sáv fokozatos szűkítését és emelését jelentette. A szabályozási szintek többször változtak, aminek politikai, gazdasági-társadalmi, műszaki és hidrológiai okai is voltak. 2016-ban a vízszintszabályozási sávot hatályon kívül helyezték, és a tó szabályozási szintjét 120 cm-ben állapították meg. Ez azt jelenti, hogy a parti és partközeli területek elöntés elleni védelme céljából a 120 cm feletti vízkészletet a Sió-csatornán levezetik a tóból (Baranyi S. 1980, Virág Á. 1997, 2005).
A Balaton évi minimális, átlagos és maximális vízállásai 1863–2019 között (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A Balaton vízháztartását meghatározó tényezők időbeli változásainak jellemzése az 1921 utáni időszakban

A Balaton vízháztartásának részletes vizsgálatával először Szesztay Károly foglalkozott, aki az 1921–1958 közötti évekre készített havi vízháztartási mérlegeket. Őt megelőzően csupán a vízháztartás egy-egy tényezőjét (párolgás, természetes vízkészletváltozás) vizsgálták. Az 1863–1920 közötti évekre csak a vízeresztést, a vízállás- változást és ezek összegeként a vízkészlet természetes változását határozták meg. A vízkészlet változásáról az 1921 előtti időszak adatai pontatlanok, azokat vízháztartási mérlegben nem ellenőrizték. Hasonlóan nem megbízhatók a tó párolgására vonatkozó 1921 előtti adatok sem.

A Balaton vízháztartását az alábbi egyszerű egyenletekkel írhatjuk le:

ΔK = (C + H) – (P + L + Vh) ΔKT = C + H – P,

ahol C – a tóra hulló csapadék, H – hozzáfolyás a tóhoz, P – párolgás a tó felszínéről, L – lefolyás (vízeresztés) a Sió-csatornán, Vh – közvetlen vízhasználat a tóból (a tóból kivett és használat után visszavezetett vízmennyiségének különbsége), ΔK – a tó vízkészlet-változása, ΔKT – a tó természetes vízkészlet-változása.

Mindezek alapján 1921 óta rendelkezünk ellenőrzött, megbízhatónak értékelt vízháztartási mérlegekkel a Balatonra, azaz vízháztartási tényezőnként 99 éves idősorok állnak rendelkezésre.

A következő táblázatban közölt adatok szerint sokévi átlagban a Balaton a mindenkori vízszint-szabályozási rendhez viszonyított (szabályozott lefolyással) rendelkezik, aminek mennyisége közelítőleg a tóra hulló átlagos évi csapadékmennyiséggel egyezik meg (Baranyi S. 1980, Varga Gy. – Jakus Á. – Kravinszkaja G. 2019). Sokévi átlagban a hozzáfolyás és a vízmérleg kiadási oldalán legnagyobb súlyú párolgás közelítőleg azonos abszolút értékűek.

A Balaton vízháztartási tényezőinek az 1921–2019 közötti időszakra vonatkozó átlag- és szélsőértékei az előfordulás évével (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)
Magyarázat: 1 tómm vízoszlop ~ 600 000 m3 vízmennyiség

A Balaton-vízgyűjtő és a Balaton egyes hidrológiai és hidrometeorológiai paramétereinek hosszú idejű alakulása

A Balaton-vízgyűjtőre hulló csapadék

A Balaton-vízgyűjtőre hulló évi csapadék mennyiségének meghatározása 25 csapadékmérő állomás mérési adataiból képzett területi átlag alapján történik. A következő ábrán szemléltetjük a Balaton-vízgyűjtőre hulló csapadék évi területi átlagértékeit. A teljes időszakra (1921–2019) vonatkozó átlag 684 mm/év, a szélsőértékeket két egymást követő évben (!), a minimumot (395 mm) 2011-ben, a maximumot (992 mm) 2010-ben jegyezték fel.

A Balaton-vízgyűjtőre hulló csapadék évi összegei 1921–2019 között (az OMSZ adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A Balaton vízgyűjtő területére érkező csapadékmennyiség jellemzéséhez a WMO 1983. évi ajánlását alkalmaztuk, ami a meteorológiai paraméterek – évtizedenként továbbléptetett – 30 éves átlagértékeinek alakulása alapján javasolja a hosszú távú változások bemutatását és értékelését. Ennek szemléltetésére állítottuk össze az alábbi táblázatot.

A Balaton vízgyűjtő területére hulló évi csapadék 30 éves átlagértékei (az OMSZ adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A 3. ábra szerint az 1960 évek közepétől a korábbi időszakokhoz képest nagyobb számban fordultak elő az átlagosnál szárazabb évek. Ez a jelenség a tó vízgyűjtő területén halmozódó vízhiányt eredményezett, ami – a hozzáfolyás tartós csökkenésével együtt – kedvezőtlenül befolyásolta a tó vízforgalmát, tartós vízkészlet- és vízállás-csökkenést okozott. Külön kiemelésre érdemes a 2000 és 2003 közötti 4 éves időszak. Ekkor a felhalmozódott sokévi átlaghoz viszonyított összegzett csapadékhiány (653 mm) megközelítette az egyéves átlagos csapadékmennyiségnek megfelelő értéket. Ebben az időszakban 1921 óta legszélsőségesebb deficites vízháztartási helyzet alakult ki a vízgyűjtő és a tó vízforgalmában.

A léghőmérséklet alakulása a Balaton vízgyűjtő területén

A vízgyűjtő évi középhőmérsékletének alakulását – területi átlagban – 4 állomás adatainak felhasználásával határoztuk meg az 1951–2019 időszakra. A vízgyűjtő sokévi (1951–2019) átlaga 10,4 °C. A vízgyűjtő éves átlaghőmérsékleteinek idősorát és trendjét az alábbi ábra mutatja.

A Balaton-vízgyűjtő éves átlagos léghőmérsékleteinek 1951–2019 közötti idősora (az OMSZ adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A Pálfai-féle aszályindex alakulása a Balaton vízgyűjtő területén

A Pálfai-féle évi aszályindexnek (Pálfai I. 2004) a Balaton-vízgyűjtőre vonatkozó területi átlagát 6 állomás adatainak felhasználásával határoztuk meg. Az 1931–2019 közötti időszakra vonatkozó idősort az 5. ábrán szemléltetjük. Megállapítható, hogy az 1980-as évek közepe óta a korábbi időszaknál nagyobb gyakorisággal fordultak elő enyhe, mérsékelt vagy jelentékeny aszállyal jellemezhető évek.

A Pálfai-féle aszályindex évi területi átlaga a Balaton-vízgyűjtőn 1931–2019 között (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A Balaton természetes vízkészlet-változása

Egy tó vízháztartásában természetes vízkészlet-változásként a természeti tényezők által meghatározott vízháztartási tényezők (a Balaton esetében a tóra hulló csapadék, a tóhoz történő hozzáfolyás, valamint a vízfelületről történő párolgás) algebrai összegét értjük. Ez az előbbiek szerint számított mutatószám integráltan jellemzi a tó vízháztartásának alakulását. Az alábbi ábrán szemléltetjük a Balaton évi természetes vízkészlet-változásának idősorát. Szembetűnő az 1970-es évek közepétől jellemző erőteljes csökkenő irányultság, amely feltűnő hasonlóságot mutat a hozzáfolyás ugyanezen időszakban bekövetkezett változásával.

A Balaton évi természetes vízkészlet-változása mm-ben (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

Kiemelendő tény az is, hogy az 1921–1999 közötti időszakban a természetes vízkészlet-változás évi összegének minden évben pozitív volt az előjele. Ez azt jelenti, hogy a tó vízmérlegében a természetes vízbevétel (csapadék + hozzáfolyás) több volt, mint a termé- szetes kiadás (párolgás) értéke. Ezt követően a 2000 és 2019 közötti 20 éves időszakban 7 (!) olyan év fordult elő, amikor a természetes bevétel kisebb volt, mint a természetes kiadás (Kutics L. 2015, Kravinszkaja G. 2019).

A Balaton természetes vízkészlet-változásának jellemzéséhez is figyelembe vettük a WMO 1983. évi ajánlását, amely a meteorológiai (és hidrológiai) paraméterek – évtizedenként továbbléptetett – 30 éves átlagértékeinek alakulása alapján javasolja a hosszútávú változások bemutatását és értékelését.

A Balaton évi természetes vízkészlet-változása mm-ben (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A Balaton (szabályozott) lefolyása

A Balaton vízszintjének (vízkészletének) operatív szabályozása egyetlen helyen, a siófoki zsilipen történő vízeresztéssel valósulhat meg. A Balatonból történő vízeresztés a tó vízforgalmában a legerőteljesebb emberi beavatkozások közé tartozott, amit az érvényben lévő vízszint-szabályozási rend szerint hajtottak végre. A vízszint-szabályozási szintek többször változtak, aminek alapvetően szakmapolitikai, gazdasági-társadalmi, műszaki és hidrológiai okai voltak (Szlávik L. 2005). 1921 óta a legnagyobb többletvíz-készlet levezetésére 1965-ben került sor. A 2000 és 2003 közötti időszakban felhalmozódott vízhiány következtében 2000 májusától 2005 augusztusáig a tóból vízeresztés nem történt.

A Balaton évi (szabályozott) lefolyása mm-ben (a VITUKI és a KDTVÍZIG adatsorai alapján szerk. Varga Gy. – Jakus Á.)

A szabályozási szint feletti többletvíz-készletek levezetésével végrehajtott vízszint-szabályozásnak természetesen korlátai vannak. A Balaton természetes vízjárásában – a vízforgalmat alapvetően meghatározó hidrometeorológiai és hidrológiai tényezők térben és időben bekövetkező jelentős természetes változékonysága miatt – növekvő számban és időtartamban fordulhatnak elő szélsőséges állapotok. Tekintve, hogy a Balaton átlagos hidrometeorológiai és hidrológiai viszonyok esetén természetes lefolyással rendelkező tó, és az évi lefolyás közelítőleg a tóra hulló évi csapadékmennyiséggel egyezik meg, mindenképpen szélsőséges vízháztartásúnak értékelhetők azok az évek, amikor nem képződött levezethető vízmennyiség a tóban, illetve ha a vízeresztés sokévi átlagát számottevően meghaladó vízmennyiség levezetésére van szükség.

Összegzés, előretekintés

A mintegy 3,5 m átlagmélységű Balaton jellegzetes sekély tó. Az ilyen tavak mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban rendkívül érzékenyek a környezeti változásokra. A mennyiségi érzékenység a vízforgalmat meghatározó vízháztartási tényezők változékonyságában nyilvánul meg, amelyek – egyéb, a vízháztartást érintő emberi beavatkozások mellett – együttesen határozzák meg a tó vízállásának mindenkori alakulását. Az elmúlt két évtized vízháztartási folyamatai számos intő jellel szolgáltak. Elsősorban a szélsőségesebbé váló időjárás hatására gyakrabban és nagyobb mértékben fordultak elő szokatlan, mindenképpen szélsőségesnek nevezhető vízháztartási állapotok.

A Balaton természetes tó, ugyanakkor hazai és nemzetközi értelemben is széles körben hasznosított üdülőtó. A fenntarthatóság érdekében, valamint a vízforgalmat meghatározó, térben és időben egyre szélsőségesebbé váló természeti tényezők a tóhasználat szempontjából kedvezőtlen hatásainak mérséklése érdekében napjainkban két megoldás látszik célravezetőnek. Az egyik a medertározás növelése, ami a szabályozási szint közelmúltban történt 10 cm-rel (mintegy 60 millió m3 vízmennyiség többlettározásával) történő megemelésével valósult meg. Ezzel a beavatkozással – tartós vízhiányos időszakokban – mérsékelni lehet a szélsőségesen alacsony vízállások kialakulását. A szélsőségesen nedves időszakokban – másik megoldásként – a tóban képződő, szabályozási szint feletti vízkészlet gyors és károkozás nélküli levezetésére van szükség. Ennek érdekében a közelmúltban elkészült a vízlevezető rendszer (Sió-zsilip és Sió-meder) korszerűsítésének szakmai megalapozása és előkészítése. A szükséges kivitelezési munkák végrehajtása megkezdődött.

Mindezekkel párhuzamosan ezen célkitűzések eléréséhez a továbbiakban is szükség van a döntéseket előkészítő folyamatok folyamatos figyelemmel kísérésére, valamint szükséges újraindítani azokat a tudományos igényű és megalapozottságú kutatási programokat, amelyek a vízháztartási folyamatok pontosabb és megbízhatóbb értékelését és – tekintettel az éghajlatváltozásra – előrejelzését szolgálják.

Források:

Irodalom

  • Baranyi S. (szerk., 1980): A Balaton kutatása és szabályozása. – VITUKI Közlemények 27. Budapest. pp. 227–252., 311–333.
    Bendefy L. (1968): A Balaton vízszintjének változásai a neolitikumtól napjainkig. – Hidrológiai Közlöny 48. 6. pp. 257–263.
  • Kravinszkaja G. (szerk. 2019): KDT VIZIG (1993…2019): A Balaton vízháztartási mérlegei. – Témajelentés, Siófok.
    Kutics K. (szerk., 2015): A Balaton vízgyűjtő területének átfogó hidrológiai vizsgálata, különös tekintettel a lefolyási viszonyok drasztikus változására és a hozzáfolyás csökkenésére. – Tervtanulmány. K+F Consulting Kft., Veszprém. pp. 33–49.
  • Mészáros E. – Schweitzer F. (szerk. 2002): Föld, víz levegő. Magyar Tudománytár 1. kötet. – Kossuth Kiadó, Budapest. pp. 229–234.
    Pálfai I. (2004): Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok. – Közlekedési Dokumentációs Kft. pp. 381–388.
  • Szlávik L. (szerk., 2005): A Balaton. – Vízügyi Közlemények különszám, Budapest. pp. 93–104.
    Varga Gy. – Jakus Á. – Kravinszkaja G. (2019): A közelmúltban előfordult hidrometeorológiai szélső- ségek hatása a Balaton vízjárására. – Hidrológiai Közlöny 99. 2. pp. 1–13.
  • Virág Á. (1997): A Balaton múltja és jelene. – Egri Nyomda Kft. pp. 198–277.
  • Virág Á. (2005): A Sió és a Balaton közös története (1055–2005). – Közlekedési és Dokumentációs Kft. Budapest. pp. 415–422.

Kiemelt kép forrása: Flickr

Legfrissebb írások

Rovatok

Kiemelt írások

Tanulmányok

A földrajz helyzete tanterveinkben: múlt, jelen, jövő

Tekintsünk felkészülten és kezdeményezőn – divatos szóval proaktívan – az új NAT körül várható viták elé! Itt nem szűk szakmai érdekek képviseletéről, hanem nemzeti közműveltségünk fontos elemének jövőjéről van szó. Érveink bőséggel vannak. Emeljük hát föl szavunkat, hogy a döntéshozók is meghallják!

Módszertani műhely

Mi történik a földrajzórákon? Látrajz a földrajztanításról

A tudásgazdaság újfajta kommunikációs és munkaformákat igényel, olyanokat, amelyekben közösen hoznak létre értékeket, mindenki beleteszi a saját szaktudását, nézőpontját, de közösen érlelik, csiszolják. Ezt a csapatmunkát, másként a tanulást az iskolában kell elsajátítaniuk a tanulóknak ahhoz, hogy kifejlesztett 21. századi képességeikkel kelendők legyenek a munkaerőpiacon.

Módszertani műhely

Milyen a jó földrajztankönyv?

Ahhoz, hogy a magyarországi földrajzoktatást, azon belül elsősorban a haza földrajzának feldolgozását az információs társadalom igényeihez, képességeihez igazodva újszerűbbé alakíthassuk, nagyon fontos a korábbi tapasztalatok értékelése, a hazai és a nemzetközi tankönyvek, gyakorlatok elemzése.