A Gongga-hegy (Minya Konka)
Bevezetés
A tanulmány egy hazánkban kevéssé ismert kelet-tibeti hegység természetföldrajzi, felszínalaktani bemutatására vállalkozik. A sokáig feltáratlan hegység neve a mai kínai térképeken Gongga Shan (népszerű átírásban Konka-san), a nemzetközi irodalomban jobban ismert a Minya Konka név; a tanulmányban a továbbiakban a Kínában használatos nevet szerepeltetjük. A Gongga-hegység (é. sz. 29° 35’ 46”; k. h. 101° 52’ 45”) napjainkra az egyik legnépszerűbb turisztikai célponttá vált Kínában, ahol elektromos buszokkal és kabinos felvonóval közel négyezer méteres magasságba viszik fel a látogatókat a Hailuogou (Hajlokou)-gleccserpark területére, és ezalatt megcsodálható a magassági övezetekbe rendeződő gazdag növényvilág a hegyeket övező sokszínű őserdőtől a köderdőn át az alhavasi törpecserjékig. Bepillantást nyerhetünk a gleccserek, az olvadékvizek munkájába, és megcsodálhatjuk a 6000–7000 méteres havas csúcsokat. A Konka név tibeti nyelven a hó- és jégsapkás hegyet jelenti: a „kon” a hóra és a jégre utal, míg a „ka” tibeti nyelven fehéret jelent. A Konka-hegy, ahogy a neve is sugallja, tibeti nyelven hóval és jéggel borított hegyet jelent. Minya az ott élő embercsoport neve.
Terepbejárások során végezett megfigyelésekkel és műholdképek elemzésével arra törekedtünk, hogy megismerjük a szubtrópusi monszun éghajlatú területből szigetszerűen kiemelkedő magashegység természetföldrajzi adottságait, glaciális folyamatait, és feltárjuk a hegység felszínformáinak kialakítását: milyen – különösen a domborzathoz, a kitettséghez és a szubtrópusi monszun éghajlathoz kapcsolódó – tényezők, hatások, és hogyan befolyásolják. Másrészt a műholdfelvételeken végzett mérések segítségével a moréna- és gleccsertípusok elkülönítése volt a célunk, illetve az oldal- és végmorénasáncok helyzete alapján arra voltunk kíváncsiak, hogy jelenleg milyen mértékben hátrálnak a jégárak a hegységben. A hegység természeti értékeinek ismertetését terepi megfigyelésekre és Google műholdképek elemzésére támaszkodva készítettük el.
Vizsgálati módszerek
Előzetes anyaggyűjtésünk során felkutattuk és áttanulmányoztuk a Gongga-hegységről elérhető szakirodalmat, térképeket, műholdfelvételeket. Adatokat gyűjtöttünk a hegység és környékének természetföldrajzi, geomorfológiai és földtani jellemzőiről, amelyek alapján egy adatbázist készítettünk. Mivel a Hailuogou-gleccserpark napjainkra a jó megközelítési lehetőségek miatt a tömegturizmus színtere lett, annak minden káros következményével együtt, vizsgáltuk a földtani-felszínalaktani értékeket, valamint a sérülékeny ökoszisztéma megőrzésének a lehetőségeit is.
A Gongga-hegység területén végzett terepbejárások során főleg a magashegység glaciális jelenségeit vizsgáltuk a Hailuoguo-gleccser környékén 3500–4000 m közötti magasságban. Saját megfigyeléseinket a Global Mapper 21-ben a hegységről elérhető Landsat 8 Global Imagery felvételein végzett morfometriai mérésekkel (lejtőszög, kitettség, keresztszelvények) egészítettük ki. Ahol a felvételek felbontása lehetővé tette, főleg a nagyformákat vizsgáltuk (megmértük a gleccserek hosszát, területét, esését, a jelenlegi jégárak pereme és a távolabbi, idősebb morénasáncok távolságát stb.). Terepbejárásunkat, a glaciális térszínek formakincsének számbavételét, a nagyméretű formák morfometriai vizsgálatát a Landsat 8 Global Imagery felvételei és az Aster GDEMv3 Worldwide Elevation Data (1 arc-second Resolution) segítségével képzett domborzatmodellre alapozva végeztük. A domborzatmodell segítségével a Golden Software Surfer 15 felhasználásával jelenítettük meg a hegység háromdimenziós tömbszelvényét, a térképet Golden Software MapViewer 8 segítségével szerkesztettük. Az általunk végzett mérések adatait, 9 gleccser jellemző morfometriai jellemzőit egy táblázat foglalja össze.
A Gongga-hegység megismerése
Sichuan (Szecsuán) tartomány fővárosától, Chengdutól (Csengtu) kb. 300 km-re DNy-ra, az egykori Tibetbe vezető jakkaravánok útvonala közelében emelkedik ez a tibetiek szemében szentnek számító hegység, amely ma is zarándokok úticélja. A Gongga-hegységet 1930 előtt lényegében nem ismerte a külvilág, jóllehet már Kreitner Gusztáv (1881) és Lóczy Lajos (1886), a Gróf Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedíció térképésze és geológusa is említést tett a Kelet-Tibet és Szecsuán határán emelkedő hatalmas hóval borított hegyóriásokról. Az alábbiakban idézzük Kreitner leírását (pp. 874–877).
„Felséges nap volt, midőn november 12-én nyugati irányban megindultunk. A mennyboltozaton egyetlen felhő sem mutatkozott s a rég nélkülözött napsugarakban csillámlottak az óriási jégmezők, amelyek a Tar-kjo folyam területét félkörben kerítik be. A Kun-ka hegyláncz már mutatkozik keleten, a sziklahasadékos hozzáférhetlen hómezők között”… A közvetlen és viszonylagosan alacsony hegylejtők mindkét oldalon úgy tűnnek fel, mint valamely hatásos szinpadi készítménynek oldalfalai. Mind magasabbra nőve, előbb a tűlevelű fák sötét zöld színében, majd a kopasz sziklák a távolság folytán violásbarna színnel bevonva, s végre az örök hó vakító fehérsége által elborítva, a háttér amaz örökké való emlék kiszámlálhatlan arányú talpazatának tűnik fel, amelyet a világ alkotója, egy gyönyörű szép, czukorsüveg alakú jégcsúcsban állított önmagának. A felvidék hullámzatos kőtengere fölé emelkedő csúcs neve Bo-kunka és magassága 7600 méter. Ily roppant magasságban alig lehet valami magasztosabbat képzelni a Bo-kunka hegyes csúcsánál, az Agnian-pa kellemes völgyéből tekintve.”
A későbbi évtizedekben elkerülték a kutatók ezt a területet. 1930-ban egy amerikai botanikus, Joseph F. Rock, Nyugat-Yunnanból (Jünnan) kiindulva ismeretlen növények után kutatott, és egy addig feltáratlan hatalmas hegységet talált. 1930 októberében a National Geographic Magazine c. folyóiratban felfedezéseiről egy riportot közölt A Minya Konka dicsősége címmel. Rock a Gongga-csúcs magasságát tévesen 30 250 láb (9920 méter) magasnak becsülte (vagy mérte?), és küldött egy figyelemfelkeltő táviratot a National Geographic-nak, hogy a világ legmagasabb csúcsa a Minya Konka. Az azt követő két évben geológusok, hegymászók és földmérők vitatkoztak arról, melyik hegy magasabb: a Gongga Shan vagy az Everest (Rock, J. F. 1930; Heim, A. 1933). Végül két amerikai, Richard Burdsall és Terris Moore 1932-ben meghódította a hegység legmagasabb csúcsát (Burdsall, R. et al. 1932, 1980), amely a későbbi pontos mérések szerint „csak” 7556 m. A Gongga-hegy azonban így is kiérdemelte a „szecsuáni hegyek királya” címet, mivel ez a legmagasabb csúcs a kínai tartományban.
A gleccservölgyek közül meredeken, 60-70°-os szögben kiemelkedő főcsúcs meghódítását a régióban uralkodó gyakori rossz időjárás is akadályozza. A csúcsmászás – egyesek szerint – sokkal nehezebb, mint a Mount Everesté. A nem teljesen megbízható adatok szerint 2017 szeptemberéig összesen 32-en jutottak fel a csúcsra és 21 hegymászó halt meg a Gongga-csúcs megmászása során. A Szecsuáni Hegymászó Szövetség szerint a Gongga Shan halálozási aránya sokkal magasabb, mint az Everesté és minden 8000 méter feletti csúcsé, ami alapján ha nem is ez a legmagasabb, de minden valószínűség szerint a legnehezebben megmászható hegycsúcs a világon.
Földrajzi helyzet, földtani felépítés
A Gongga-hegység a Tibeti-fennsík keleti szélén található, a Dadu (Tatu) és a Yalong (Jalung) folyók közötti területen. Kelet-nyugati irányban 40 kilométer, észak-déli irányban kb. 65 kilométer hosszan nyúlik el Kangding, Luding, Shimian és Jiulong városok között. A Gongga-hegy Sichuan (Szecsuan) tartományban, a tartomány nevét viselő medence nyugati pereme fölé magasodó Daxue (Tahszüe)-hegység – amely több rendkívül magas és zord vonulattal együtt a nagy kiterjedésű Hengduan (Hengtuan)-hegység rendszeréhez tartozik – legmagasabb csúcsa. A Daxue-hegység sem egyetlen vonulat, hanem észak–déli irányú gerincek sorozata, amelyeket a Jangce jórészt ugyancsak észak–déli futású mellékfolyói választanak el egymástól. A hegyek szinte himalájai léptékűek, sok csúcsuk 6000 méter, sőt a legmagasabb Gongga Shan jóval 7000 m fölé emelkedik.
A Tibeti-fennsík ősi tömbjének keleti oldalán húzódó hegyvidék kialakulása az egymást követő gyűrődések során következett be, amelyek a jura időszak hegységképződési folyamatának (orogenezis) végső fázisában (nagyjából 200–145 millió évvel ezelőtt), valamint a kréta időszakban (145–65 millió évvel ezelőtt) történtek. A szerkezetképződés a fiatalabb himalájai hegységképződési fázisok során is folytatódott. A Gongga-hegység részét képezi annak a hatalmas gyűrődési övezetnek, amely Délkelet-Ázsiában folytatódik. A területet a negyedidőszakban (azaz az elmúlt 2,6 millió évben) a tektonikus mozgások tovább emelték (Heim, A. 1931, 1933, Hong, Z. et al. 2006). Az egész összetett hegységrendszerben a metamorf kőzetek, palák, kvarcitok és metamorf mészkövek az uralkodó kőzetek, a térség formakincsét meghatározó hatalmas gránitbenyomulásokkal.
A hegység gránitbenyomulásai (a továbbiakban: Gongga Shan gránit) a legkeletibbek a Tibetben található intrúziók között, a Xianshui (Hsziensuj) folyó által kirajzolt törésvonal menti benyomulások révén alakultak ki. A Gongga Shan gránitból vett minták U-Pb izotópos kormeghatározás eredményei azt bizonyítják, hogy a kéreg olvadása a Tibeti-fennsík keleti részén több fázisban történt, 56 millió évvel ezelőtt kezdődött és a jelenkorban is tart. A kormeghatározások alapján négy olyan időszak volt – 43–56 millió éve, 25–40 millió éve, 12–20 millió éve és 4–10 millió éve –, amikor jelentős volt a gránittömzsök (batolitok) benyomulása. A legfiatalabb 4 millió éves kor a Tibeti-fennsíkot alkotó középső kéreg jelenleg is folyamatban lévő részleges olvadását jelzi. A kéregolvadás a regionális felemelkedés és deformáció időszakaiban ment végbe, aminek a végső oka az Indiai-lemez északi irányú benyomulása a Himalája és a Tibeti-fennsík alá.
A Gongga Shan gránit egy hosszúkás gránittest, amely a Xianshuihe-törésvonal nyugati oldalán húzódik (Searle, M. P. et al. 2016). A gránitvonulat déli vége rendkívül magasra emelkedik, a Gongga Shan 7556 m magas csúcsa – amely kissé más összetételű mélységi magmás kőzetből, granodioritból áll és meredeken emelkedik ki alacsonyabb környezetéből – a gránitvonulat nyugati peremén emelkedik, egy szerkezeti határ választja el az idősebb triász képződményektől. Keleten a gránitos kőzetek sávja óidei képződményekkel érintkezik, amelyek Moxi (Mohszi) környékén a Gongga Shan lealacsonyodó keleti peremvidékét alkotják. A Hailuogou-völgy Moxi városától nyugatra a Gongga körüli legmagasabb csúcsokig terjed (1. ábra). A gránitos kőzetek metamorf kőzetekkel való érintkezése jól megfigyelhető a Hailuogou-völgy északi peremén. A Hailuogou-gleccser mély szurdokot vájt a batolit kőzetanyagába, de morénaanyagából hiányoznak az üledékes kőzetek, ami arra utal, hogy a batolit nyugati széle a Gongga Shan csúcstól nyugatra található.
Éghajlat és növénytakaró
A lakott helyektől való távolság és nehéz megközelítés mellett az időjárási és hóviszonyok is szerepet játszottak a Gongga-hegység kései felfedezésében. A hegység Délkelet-Ázsia legmagasabb hegyláncaként ki van téve a szubtrópusi délkeleti (kínai) és a trópusi délnyugati (indiai) nyári monszunszeleknek. Az évi csapadékmennyiség nagy részét a nyári monszun páradús légtömegei okozzák, a keleti lejtőkön 1937,8 mm (Hailouguo állomás: 3000 m), a nyugati lejtőkön 887,8 mm (Jiulong állomás: 2987 m) az átlagos csapadékmennyiség. Nyáron gyakran felhők takarják és sűrű köd borítja a csúcsokat. Hetekig heves eső hull a hegyi erdőkre, és nagyon gyakran havazik a vegetációs zónában is. Az ősz viszont többnyire nyugodt és felhőtlen. Télen viszonylag kevés hó esik, így a Tibet felé vezető út télen is járható volt a jakkaravánok számára. Noha a Gongga Shan földrajzi szélessége hozzávetőlegesen megegyezik Észak-Afrikáéval, az évi középhőmérséklet keleten csak 3,9 °C, míg nyugaton kissé magasabb, 8,6 °C. A napsugárzás erős, különösen kisebb tengerszint feletti magasságban gyorsan megolvasztja a havat, a jeget. Néhány óra elég ahhoz, hogy a nyári havas tájat buja zölddé változtassa (Imhof, E. 1947,1974; Thomas, A. 1997).
Az alacsony földrajzi szélesség miatt a növényzeti és a hóhatár is magasan húzódik, utóbbi 4600 és 5500 méter között. A Hailuogou-gleccserpark több mint 6000 méteres magasságkülönbségével 7 vegetációs zónát foglal magában, és mintegy 4880 növényfajjal büszkélkedik, amelyek a szubtrópusi övtől a magashegységi hideg zónáig benépesítik a hegyvidéket. Főleg a hegyek keleti oldalát sűrű erdőségek borítják, 2500 méter alatt vegyes lombos erdőkkel. A tűlevelű, főleg luc erdők körülbelül 3900 m-ig, a hangafélék, törpebokrok 4200 m-ig terjednek.
A Gongga-hegység esős-nedves, erdő borította keleti lejtőin csodálható meg legjobban a szubtrópusi növényzet faj- és színgazdagsága, amit tovább színesít az alpesi növényzet. A bambusz, a tölgy, a magnólia feljebb sudár termetű luc- és jegenyefenyőkkel, cédrussal, nyírfákkal elegyedik, az aljnövényzetet törpecserjék, rhododendronok, azáleák népesítik be, a köderdő fáinak ágairól moha és szakállzúzmó csüng, a gyepszintben sokféle virágos növény tenyészik bőségesen (Imhof, E. 1947). A sűrű erdőrengetegben gazdag állatvilág találja meg az élőhelyét, köztük makákók, mókusfélék stb. A területen csak elszórtan találhatók megművelt földfoltok, amelyek többnyire a szélesebb folyóvölgyek hordalékkúpjaiban fordulnak elő. A búza és a kukorica körülbelül 2800 méter magasságig termeszthető, felette a szívós zab, az árpa, a burgonya és a bab a legfontosabb termesztett növény. A hegyektől nyugatra eső területet többnyire tibetiek lakják; keleten tibetiek és kínaiak (hanok) egyaránt megtalálhatók.
A Gongga-hegységben végzett megfigyelések és vizsgálatok eredményei
A Gongga-hegység ívesen hajló gerince mintegy 65 km hosszan húzódik észak–déli irányban, kelet–nyugati irányban a szélessége kb. 40 km. A főgerincből emelkednek ki a legmagasabb 6000 m fölé emelkedő csúcsok (Jiazi Feng – 6540 m, Riwukia Feng – 6376, Leduomanyin – 6112 m, Daduomanyin – 6380 m, Long Shan – 6684 m, Jinyin Shan – 6410 m, és a mindegyiknél jóval magasabb Gongga-hegy (7556 m). A keleti irányba tartó völgyek (Nanmenguan-, Yanzi-, Mizi- és Hailuo-völgy) közötti oldalgerincekből még néhány 6000 méternél magasabb hegycsúcs kiemelkedik, közülük a Zhong-hegy a legmagasabb (6886 m). A hegység aszimmetrikus, keleti oldaláról rövid, nagy esésű völgyek futnak le a hegység keleti határán húzódó 3500-4000 m magas határoló völgyig. A hosszabb keleti lejtőkről néhány hosszú gleccser ereszkedik le, amelyek olvadékvizét a völgyek a Moxi folyó völgyébe vezetik le, ami jóval mélyebb a nyugati oldalon húzódó völgynél, a völgytalp 1000 m körüli magasságban van. A hegység aszimmetrikus domborzata és az általános keleti irányú lejtősödése miatt a folyók közül a Moxi a Gongga-hegység fő megcsapolója.
A 1625 km2 területű Gongga-hegységben 74 gleccser ismert, amelyek több mint 390 négyzetkilométert fednek be, jégvastagságuk 150–300 méter lehet. A legismertebb gleccserek (zárójelben az 1. ábra számozása) a Hailuogou-gleccser (1), a Gongba-gleccser (2), a Bawanggou-gleccser (3), a Mizigou-gleccser (6), a Yanzigou 1 és 2-gleccser (7. és 8.), a Nanmenguan-gleccser (9), valamint a 4. és 5. számmal jelzett gleccserek, amelyeknek nem ismerjük a nevét.
A legnagyobb az 1. számú Hailuogou-gleccser, amely 12,5 kilométer hosszú, 0,4-0,7 kilométer széles, a jég felülete 19,6 km2 (a jégárak néhány jellemző morfometriai adata a táblázatban és az alábbi ábrán található).
a – A jégár felső és alsó pereme közötti szintkülönbség, b – tengerszint feletti magasság, c – a legtávolabbi észlelt végmorénának a glecccser végétől mért távolsága
A Gongga-hegység gleccserei csaknem egész évben aktívan mozognak, egyrészt a jégár aljáig hatoló olvadékvizek segítik a jég csúszását, másrészt a firngyűjtő katlanokban és a környező meredek falú lejtőkön könnyebben mozog a jég, ami jégesések kialakulását és a jégnyelvek leszakadását okozza. A jégnyelvek végén a jég peremének leszakadása gyakran előfordul, jégszakadás néha több millió köbméter jég összeomlását is okozhatja. Az intenzív olvadás és szublimáció érdekes felszínformákat alakít ki a gleccserjég felszínén, ahol kis tavak, időszakos vízfolyások, hordaléklerakódások, gleccserasztalok, gleccserhasadékok stb. jönnek létre. A hegység cirkuszvölgyei a jégárak firngyűjtő katlanai, amelyek egymáshoz kapcsolódó kárfülkékből alakultak ki, és akár több km szélesek is lehetnek. Tekintélyes méretük korábbi nagyobb méretű eljegesedésekről tanúskodnak. Közülük a legtágasabb a két Yanzigou-gleccser egymáshoz közeli firngyűjtőinek összeolvadásából létrejött cirkuszvölgy, amelynek az átmérője 18 km. A cirkuszvölgyek ívesen hajló peremét a fagyaprózódás formálta ki.
Kínai kutatók által végzett kutatások a Gongga-hegységben négy korábbi eljegesedési fázist különítettek el és négy csoportba sorolták a vizsgált morénákat, amelyek közül mi a műholdképeken feltehetően csak a két utolsó eljegesedés nyomait tudtuk észlelni, amelyek az első két csoportba tartoznak. Ezeknek a korát – a helyi beosztás szerinti – kis jégkorszakkal (2,2±0,5 ka) azonosították, illetve egy még korábbi eljegesedéssel (11,9±0,6 ka). A legnagyobb eljegesedés idején – amit a tengeri oxigénizotóp-stádium (MIS3; 35.9±2.7–58.0±6.3 ka) közepéhez kapcsolnak – a jégárak közül a leghosszabbak (Yanzigou, Mizigou) elérték a Moxi völgyét, a jelenlegi Moxi városnál összefolyt a két jégár. A Hailuogou-gleccser azonban nem érte el a völgyben fekvő város területét (Wang, J. et al. 2013). (Megjegyzés: a helyi eljegesedési korok adatai nem teljesen egyeznek a globális kronológiával! 1 ka = 1000 év). Ezeket a végmorénákat az általunk vizsgált módszerekkel nem tudtuk érzékelni. A legnagyobb eljegesedés idején (MIS3 középén) a vizsgált gleccserek között a Hailuogou-gleccser hossza kb. 27 km volt, a Mizigou-gleccser 25 km, a Yanzigou-gleccser hossza 35 km hosszú lehetett.
A hegységben az éghajlati viszonyok miatt, főleg a keleti oldalt érő nagyobb mennyiségű csapadék, valamint a hegység aszimmetrikus domborzata következtében eltérő típusú és hosszú jégárak alakultak ki. Keleti oldalán, a jelentősebb vízgyűjtővel és több csapadékkal rendelkező völgyek felső szakaszán nagyobb, hosszabb és fehérebb völgyi jégárak alakultak ki, mint a nyugati oldalán. A nyugati meredek lejtőkön rövidebb és törmelékbe temetkező turkesztáni típusú gleccserek jöttek létre. A hegység hóhatár felé meredeken kiemelkedő kárgerincei és kárpiramisai oldalán lejtőgleccserek fejlődtek; a nem elegendő hóutánpótlás miatt azonban nincs esély rá, hogy igazi gleccserekké váljanak. A meredek lejtőkön nem áll meg a jég stabilan, óriási méretű jégszakadások, veszélyes jéglavinák keletkeznek, amelyek sebhelyei és leomlott jégtömbjei jól látszanak a lejtők lábánál. A hegység második legmagasabb hegycsúcsa (6886 m) alatti fennsíkon egy kisebb fennsíki (plató) gleccser, Mizigou alakult ki, amelynek egy sekély horpadásban ÉK felé van lefolyása. A jégtömeg csökkenése miatt az egykori fennsíki gleccser lassanként völgyi gleccserré formálódik, a jégáramlás a horpadás mélyebb részeire korlátozódott és a lejtés irányába tartó jégnyelvet képez.
A hegységben két fő völgytípus ismerhető fel, a V-alakú völgyek kialakulása vonalas, folyóvízi erózióval történt. 2800 méter alatt lényegében minden völgy így alakult ki vagy a jelenkori képét a folyóvízi erózió formálta. Az U-alakúvölgyek a gleccserjég eróziója által, a jégbe fagyott moréna csiszoló, koptató munkájával mélyültek ki az eljegesedés előtti eróziós völgyek átformálásával. Ezek a teknővölgyek a jégárak mentén láthatók, esetenként a jelenlegi jégárak peremétől pár kilométerre is felismerhetők, a korábbi nagyobb jégárak reliktum formái. A korábbi hosszabb jégárak létezéséről a végmorénák, visszahúzódási morénák (a jégárral szállított durva osztályozatlan, rétegzetlen kőzettörmelék)is tanúskodnak.
A jelenlegi jégárak peremén húzódó oldalmorénagátak felett magasabb morénahátak is megfigyelhetők, amelyek a jelenlegi jégnyelveken túl is folytatódnak. Idősebb korukra a helyenként rajtuk már megtelepedett növényzet is utal. Az összeolvadó jégárak oldalmorénájából keletkezik a középmoréna. A végmoréna a gleccsernyelvnél kialakuló ívesen hajló morénasánc, amelyet a gleccsernyelvnél a gleccser alagútból előtörő olvadékvíz gyakran áttör. Ha mégsem, akkor elgátolt morénatavak keletkeznek, de az is megtörténhet, hogy egy másik gleccser morénaanyaga gátolja meg a víz elfolyását. Ilyen elgátolt kis morénató alakult ki a Gongba-gleccser két jégnyelve között.
A hegyoldalakról leomló, illetve a jégbe fagyott moréna a jégár fokozatos olvadásával részben vagy teljesen eltakarhatja a gleccser jegét. A kőtörmelék albedója kisebb, mint a jégé, ezért jobban felmelegíti a napsugárzás, ami a kőtömböket kiolvasztja a jégből. A környező jégfelszín olvadással, szublimációval történő lealacsonyodása miatt főleg a nagyobb tömbökből gleccserasztalok alakulnak ki. Ez főleg a hegység enyhébb klímájú keleti oldalára jellemző. Ilyen jellegzetes gleccserasztal látható a következő ábrán, a Hailuogou-gleccser felszínén. A hegység nyugati, szárazabb, zordabb éghajlatú oldalán az évszakosan változó inszolációs és fagyaprózódás annyi törmeléket termel a meredek hegyoldalakon, hogy az teljesen elfedi a jégárakat, így alakulnak ki a törmelékkel takart turkesztáni típusú jégárak, pl. a Gongba-gleccser. A műholdfelvételen is jól megfigyelhető, hogy a hegység keleti oldalának fehér jégáraihoz képest sötétebbek a törmelékkel, morénával fedett nyugati oldal jégárjai.
A tömegturizmushoz kapcsolódó káros hatásokról és jelenségekről a Hailuogou-gleccserparkban is tapasztalatokat szereztünk. A jól kiépített és könnyen megközelíthető, természeti értékekben gazdag magashegységi környezetet a főszezonban sokan látogatják, nagy tömegek lepik el a felvonó közelében a gleccsert és a gleccserpark erdőségeit, letiporva mindent, ami az útjukba kerül, nagy mennyiségű hulladékot hátrahagyva. „Szerencsére” a gleccserhasadékok elnyelnek, eltüntetnek szinte mindent, azonban csak idő kérdése, hogy mikor kerül a felszínre mindez az olvadás következtében. A tömegturizmus egy másik szembetűnő jelensége az érdekes helyeket ellepő „szelfiző” csoportok állandó jelenléte, ami a látványértéket nagymértékben csökkenti. Ezt az új negatív jelenséget vizuális deficitnek lehet nevezni, ami minden népszerű úticélnál egyre gyakrabban érzékelhető, főleg az olyan nagy népességű országokban, mint Kína.
Összefoglalás
A Gongga Shan területén végzett terepbejárások során főleg a magashegység glaciális jelenségeit vizsgáltuk a Hailuoguo-gleccser környékén, ahol a kisformák (főleg a gleccser felszínén az olvadással kialakuló formák) megfigyelésére is lehetőség nyílt, ill. a jéghasadékok, morénák vizsgálatára. A terepi megfigyeléseken kívül a nagyméretű formák morfometriai vizsgálatát műholdfelvételekre és domborzatmodellre alapozva végeztük. A hegységben a hóhatár 5000 m körül van. A rendkívüli magasság ellenére az eljegesedés kisebb, mint a Himalájában vagy akár Közép-Ázsia többi részén, mert a hegyek olyan meredekek, hogy csak néhány nagyobb hómedence tud kialakulni. A Gongga Shan területén három különböző gleccsertípust (völgyi, turkesztáni és fennsíki vagy platógleccser) különböztettünk meg. A hegység gleccserei az éghajlati viszonyok miatt, főleg a keleti oldalt érő nagyobb mennyiségű csapadéknak, valamint a hegység aszimmetrikus domborzatának következtében eltérő méretűek és különböző hosszúságúak. A hegység keleti oldalán nagyobb vízgyűjtővel és több csapadékkal rendelkező völgyek felső szakaszán nagyobb, hosszabb és fehérebb völgyi jégárak alakultak ki, mint a nyugati oldalán, ahol turkesztáni típusú gleccserek alakultak ki. A jégárak morfometriai vizsgálata szerint a hegység leghosszabb gleccsere a Hailuogou (12,5 km), ennek a magasságkülönbsége (4633) egyben a legnagyobb is. A legnagyobb jéggel borított területet (29,4 km2) a Yanzigou-gleccsernél mértük, a második legnagyobb területű (25,8 km2) jégár a Mizigou-gleccser, amely egy fennsíki gleccser maradványa. A vizsgált gleccserek cirkuszvölgyei között a legnagyobb (18 km-es átmérővel) a két Yanzigou-gleccseré, amely két valaha különálló firngyűjtő egybekapcsolódásával keletkezett. Az általunk végzett mérések adatait, 9 gleccser jellemző morfometriai jellemzőit táblázatban foglaltuk össze.
A jégárak felszínét a keleti oldalon teljesen kőtörmelék, illetve felszíni moréna takarja be, míg a nyugati oldalon csak foltokban és vékonyabb rétegben jelenik meg a felszíni moréna, ami főleg a jégből olvad ki. Ezért a nyugati oldal gleccserei általában fehérek, a keleti oldal turkesztáni gleccserei sötétebb színűek. A hegységben két völgytípust tudtunk elkülöníteni, kb. 2800 m felett tipikus teknővölgyek alakultak ki, amelyek a jégárak alatt is folytatódnak, ami az oldal- és végmorénasáncok mellett a korábbi erőteljes eljegesedésre utalnak. Alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban nagyrészt eróziós völgyek láthatók, amelyek főleg a hegyek esős-nedves, erdő borította keleti lejtőibe mélyülnek.
