Mondják, a természet a legnagyobb szobrászművész. Valóban, ha nyitott szemmel járunk a természeti környezetben, gyakran látunk olyan különleges felszínformákat, amihez még nagy képzelőerőre sincs szükség, hogy belelássunk egy emberi, állati figurát vagy testrészt. Ezekhez azután gyakran legendák is kötődnek, hiszen az ember próbál valami magyarázatot találni a meglepő hasonlóságra.
A sajátos formakincs kizárólag a természet munkája, aminek eszközei a különböző aprózódási, mállási folyamatok, a víz-, a szél- és a jégerózió, valamint a tenger pusztító munkája, az abrázió. A végeredmény a felszínformáló erő fajtáján kívül függ a kőzetminőségtől és az eltelt időtől is. A legszebb formák a mészkő- és homokkővidékeken jönnek létre. Íme, néhány példa közülük a világ különböző tájairól.
Mészkőformák
Szinte tökéletesen kirajzolódik az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökének, Abraham Lincolnnak (1809–1865) az arcéle a barlangi nyíláson kinézve. Csak egyetlen pontról látható így, a barlang falán lévő kisebb-nagyobb dudorok, a mészkő egyenetlen kitüremkedései állnak össze a fenti képen látható profillá.
Az alpi havas sziklák között a jobbra, felfelé néző arcélen jól felismerhető a spanyolországi festőművész Salvador Dali (1904–1989) magas homloka, horgas orra, jellegzetes kackiás bajusza és mélyen ülő szeme.
Homokkőformák
Most nézzünk néhány példát homokkőterületekről! A legszebbeket az USA nemzeti, állami és törzsi parkjaiban találjuk.
A formák gyakran emlékeztetik neves személyiségekre a látogatókat. Például az egykori brit királynő, Viktória (1819–1901) egy ismert szobrának (Kings Park, Perth, Ausztrália) megszokott nézetét azonosítják a sziklaalakzattal.
A sziklaalakzatokba szívesen képzelünk, látunk bele állatokat.
A hoodoo kifejezés különleges formát, oszlopszerű, gyakran gomba alakú sziklaformációt jelent. Általában az erózió és a fagyaprózódás hozza létre összefüggésben azzal, hogy a különböző keménységű kőzetrétegek eltérő sebességgel pusztulnak. A keményebb, ellenállóbb kőzetrétegek védik az alattuk lévő puhább, kevésbé ellenálló kőzetet, így különálló oszlopszerű alakzatok maradnak vissza. A hoodoo-k nem állandó képződmények. Az erózió folyamatosan alakítja azokat, ezért idővel elpusztulhatnak, miközben újabbak keletkeznek.
A hoodoo-k felkeltik az emberi fantáziát, az alakzatokat az emberek gyakran összekapcsolják olvasmány- vagy filmélmények szereplőivel, mitológiai alakokkal, olykor képzeletbeli lényekkel is.
Cikkünk kiemelt képén a Goblin-völgyi park bejáratánál álló figurák láthatók, mint a három grácia, földig érő szoknyában. A lenti képek közül a bal oldali egy szerelmespárra, a jobb oldali természeti kompozíció pedig egy családra emlékeztet.
Ezekről a képződményekről bővebben olvashat: Karancsi Z. (2016): Kobold-völgy. Menetelő, megkövesedett hadsereg. A Földgömb. 11. pp. 86–91.
Abráziós sziklacsoport
Végezetül nézzünk egy olyan abráziós sziklacsoportot, amelyhez egy legenda is kapcsolódik!
Az abráziós sziklaoszlopokhoz kapcsolódó legenda:
Valamikor régen az izlandi óriások nagyon irigyek voltak, és mivel nagyon megtetszett nekik a csupazöld szigetcsoport, elhatározták, hogy megszerzik maguknak a Feröer-szigeteket. Így hát egy éjjel leküldték az óriást és a boszorkányt a Feröer-szigetekre, hogy hozzák el Izlandra a szigeteket. Amikor elérték a legészaknyugatibb Eidiskollur-hegyet, az óriás a tengerben maradt, míg a boszorkány egy erős kötéllel felmászott a hegyre, hogy összekösse a szigeteket és az óriás hátára lökje azokat. Amikor azonban meghúzta a hegyen keresztülvetett kötelet, a hegy kettéhasadt. A további próbálkozások sem jártak sikerrel, bár végigküzdötték az egész éjszakát, a tervüket nem sikerült megvalósítani. Azt tudni kell, hogy ha egy óriásra vagy egy boszorkányra rásüt a nap, akkor azok menthetetlenül kővé válnak. Így történt, hogy miközben folytatták a küzdelmet, nem vették észre, hogy közben hajnalodni kezdett, és amikor a horizonton felbukkanó Nap első sugara megvilágította őket, így ott helyben kővé dermedtek. Azóta is ott állnak és vágyakozva néznek az óceán túloldalán lévő Izland felé.
