Téli olimpiáról a földrajzórán? – Rendhagyó órák és tanulságaik

Szerző: Kapusi János
DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma
Sportrajongó földrajztanárként egyértelmű, hogy a nagyobb nemzetközi sportrendezvényeket és azok földrajzi, társadalmi, gazdasági és kulturális vonatkozásait fel kell – és fel is érdemes – dolgozni a tanítási órák keretein belül.

Mottó

„Az iskolában minket fognak tanítani.” (Liu Shaolin Sándor, olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó)

Bevezetés és célkitűzés

Ha van tantárgy, ami megerőltetés nélkül tud bárhol és bármikor aktuális lenni, az a földrajz. Földrajztanárként azt gondolom, a világ és szűkebb környezetünk eseményeiről akkor kell beszélnünk, amikor azok történnek. Sportrajongó földrajztanárként pedig teljesen egyértelmű számomra, hogy a nagyobb nemzetközi sportrendezvényeket és azok földrajzi, társadalmi, gazdasági és kulturális vonatkozásait fel kell – és fel is érdemes – dolgoznunk a tanítási órák keretein belül is. Erre jó alkalmat teremthetnek az olyan tematikus rendhagyó órák, amelyek segítségével a földrajz keretei közül indulva, majd azokat át is lépve ismerkedhetünk meg a házigazda országok természeti adottságaival, a helyszínek sajátosságaival, a résztvevő nemzetekkel és az esemény tradícióival, kulturális jelentőségével.

Az utóbbi években már-már szokássá vált, hogy nagyobb sportrendezvényeket feldolgozó rendhagyó órák bekerültek a földrajzóráim közé. Tudatosan terveztem velük a tanév kezdetén, hetekkel előre elkészítettem a szükséges segédanyagokat, a korosztályi sajátosságokhoz és az előzetes ismeretekhez igazodva akár több verzióban is. A korábbi évek óráinak visszajelzéseire alapozva úgy döntöttem, a phjongcsangi téli olimpia is „megérdemli a lehetőséget”, hogy egy-két óra keretében feldolgozzuk – noha az év legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye valójában inkább az oroszországi labdarúgó-világbajnokság. Az ötkarikás játékok bő két hete alatt minden általam tanított diákcsoportba bevittem az olimpia témáját részben azzal a céllal, hogy a diákok földrajzi tájékozottsága, háttérismeretei bővüljenek, részben pedig azzal, hogy sikerüljön felkelteni az érdeklődésüket a téli sportok és a nemzeteken átívelő olimpiai mozgalom iránt.

Módszerek és megvalósítás

A rendhagyó órákra február 12. (a megnyitó ünnepséget követő első tanítási nap) és február 21. között került sor, középiskolai tanulócsoportokban (14–20 év). A csoportokat jellemzően olyan két tanítási nyelvű, emelt nyelvi képzésben és nemzetközi tanrend szerint tanuló diákok alkották, akik a földrajzot és a turisztikai szakmai tárgyak egy részét célnyelven (angolul) tanulják. Többségében földrajz, kisebb mértékben szakmai idegen nyelv és angol nyelvi órák keretében került sor az órákra, hozzávetőleg 120 diák részvételével. Egész osztályos (28–32 fő), hagyományos csoportbontásos (14–18 fő) és kiscsoportos (4–6 fő) megvalósításra egyaránt volt példa. Mivel tantárgyi tematika és óraszám terén is jelentős eltérések mutatkoznak az egyes képzési formák között, ezért a tematikus óráknak több verzióját, valamint a segédanyagoknak több kombinációját alkalmaztam.

k és segédanyagok többféle adaptációban

Az egy tanítási órára készült változat értelemszerűen csak az olimpia iránti érdeklődés játékos formában való felkeltésére volt alkalmas, míg a hosszabb, dupla órákon a mélyebb megértés, az olimpiarendezés összefüggéseinek megismerése felé is el lehetett mozdulni.

A kvíz és a tanulói munkalap összeállítása

A kvízben 27 feleletválasztós kérdést állítottam össze, kérdésenként három válaszlehetőséggel. Minden kérdés diaként jelent meg, és mindegyikhez tartozott valamilyen forrás is (pl. fotó, térkép, szimbólum vagy ezek kombinációja). Fontos szempont volt, hogy – bár alapvetően játékos formátumról volt szó, amelyet egyes csoportokban valóban az olimpiát idéző élénk versengés kísért – a tantárgyi kapcsolódásokon túl jelenjen meg az ismeretterjesztés, a humor és a kreativitás is.

Azzal, hogy a kérdéssorban az általánosabb olimpiatörténeti ismeretek felől haladtam az idei játékokkal kapcsolatos érdekességek (és a következő olimpiák) felé, igyekeztem egyfajta időbeliséget és térbeliséget is érzékeltetni. Nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy ez a szándék minden résztvevő diák számára nyilvánvaló vált, noha alkalmanként tettem rá utalást és több csoportban próbáltam kicsit irányítottan tematizálni is a kérdéssor egyes blokkjait. A kvízben négy témakörhöz kapcsolódtak a kérdések:

  • az olimpiai mozgalom és szimbólumrendszer;
  • a házigazdák: Dél-Korea és Phjongcsang (földrajzi adottságok);
  • a téli olimpia sportágai és érdekesebb szereplői;
  • a hazánkat képviselő sportolók.
Kitöltött tanulói lap a kvízhez

Egyes csoportok válaszlapon, mások a füzetben vezették a válaszokat. A fiatalabb korcsoportokban a kvízkérdésekkel – saját szokásainknak megfelelően – pontokat lehetett szerezni, amelyek beszámítottak a soron következő dolgozat eredményébe. Ez a vártnál jobban motiválhatta a diákok egy részét, és utólag elmondható, hogy több tanulónak tényleg jól is jöttek a többletpontok a jobb érdemjegy megszerzéséhez. A több tanári magyarázatot igénylő csoportok esetében viszont a vártnál időigényesebbnek bizonyult a kvíz, ezért az ellenőrzésre már csak az utolsó pillanatban jutott idő.

Azokban a csoportokban, ahol az megoldható volt, egy videókkal, képekkel kibővített foglalkozásra került sor, amely a játékon túl már az olimpia hátterével kapcsolatos ismereteket (földrajzi adottságok, társadalmi, gazdasági vonatkozások) állította a középpontba. A rendezés mögött álló tényezőket és az olimpia várható hatásait füzetben vagy munkalapon gyűjtöttük össze közösen, interaktív formában. Az erre a célra készített kétoldalas tanulói munkalap – néhány képpel, térképpel kiegészítve – könnyen áttekinthető táblázatos megjelenést kapott. A videókat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a phjongcsangi olimpia YouTube-csatornáján közzétett, 3-5 perces anyagok közül válogattam, míg a prezentációhoz és a munkalaphoz az olimpiával részletesen foglalkozó weboldalak, képgalériák anyagait használtam fel. A feldolgozáshoz szükséges térképek digitális formában, a munkalapon és a videókban rendelkezésre álltak, ezért atlaszt csak két csoport esetében használtunk.

Az olimpiarendezés előnyei és hátrányai tanulói füzetben
Tanulói munkalap részlete az olimpiarendezést segítő tényezőkkel

Az olimpiarendezés hátteréről szóló gyűjtés egyik legérdekesebb tapasztalata az volt, hogy bizonyos tényezőket szinte minden csoportban, egymástól függetlenül az első között említettek. A tanulók által leggyakrabban említett információk között a földrajzi, a környezeti, a társadalmi és a gazdasági dimenzió egyaránt megjelent, de néhány diák a geopolitikai és a diplomáciai vonatkozásokra (pl. Észak-Korea mint veszélyforrás) is utalást tett. Életkorukból kifolyólag nem tudhatták a diákok, hogy az ország már rendezett nyári olimpiát (1988) és futball-világbajnokságot (2002) is, ezért nagy tapasztalata van a többhetes, globális jelentőségű sportesemények lebonyolításában. Néhányan viszont megemlítették a koreai cégek (pl. Samsung) támogatását is. Ebből is látszik, hogy az olimpia nemzetközisége – bár az egyik legérdekesebb elem – önmagában nem meríti ki a földrajzi indíttatású elemzés lehetőségeit.

Érdekes volt látni, hogy a tanulók számára mennyivel könnyebb volt a pozitív hatások, előnyök összegyűjtése, miközben a várható negatív következmények beazonosítása sokszor csak némi rávezetéssel sikerült. A diákok nagy valószínűséggel még nem kerültek olyan helyzetbe, hogy mérlegelniük, értékelniük kelljen egy világesemény rendezésének körülményeit, különösen úgy, hogy az esemény hátterét illetően csak nagyon kevés információra építhettek. Ennek ellenére minden csoportban akadt példa értékes, valódi földrajzos gondolkodást mutató következtetésekre, összefüggésekre (ld. 2. táblázat). Bár a feladat új – és a vártnál talán nagyobb – kihívás elé állította a tanulókat, tapasztalataim szerint sikerült egészséges egyensúlyt találni az olimpiarendezés előnyei és hátrányai között és tenni egy lépést a kritikusabb, rendszerezőbb szemlélet felé.

A tanulók által legtöbbször említett információk a gyakoriság sorrendjében

A tanulói visszajelzések tanulságai

Meggyőződésem szerint már egy-egy rendhagyó óra is hatást gyakorol a diákok tájékozottságára, nyitottságára, így ezúttal is abban bíztam, hogy a diákok közül többen is kedvet kapnak majd az esemény hátterével, eseményeivel, szereplőivel kapcsolatos önálló ismeretszerzéshez, legyen az a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló koreai kultúra, esetleg valamelyik téli sport vagy sportoló. A kérdőív segítségével arra szerettem volna választ kapni, hogy az órákkal kapcsolatos célkitűzéseimnek mennyire van valóságalapja.

A tanulói vélemények összegyűjtésére a rendhagyó órát követően egy héttel került sor anoním kérdőívek formájában és önkéntes alapon. Az egyes tanulócsoportokból arányosan jelentkeztek a diákok a kérdőív kitöltésére, összesen 82 fő, amely a résztvevő diákok körülbelül kb. háromnegyedét jelenti. A kérdőív kérdései elsősorban a rendhagyó óra hasznosságára, ismeretközvetítő szerepére, valamint a téli sportok és a téli olimpia tantárgyi beágyazottságára vonatkoztak. Minden állítást négyfokú skálán (1 – egyáltalán nem értek egyet, 4 – teljesen egyetértek) kellett a tanulóknak rangsorolniuk, de néhány esetben élhettek egy ötödik opcióval (’N’ – nem tudja eldönteni) is. Az órákat felvezető beszélgetés során elég hamar kiderült, hogy bár a tanulók többsége tudta ugyan, hogy zajlik az olimpia (a kérdőív ezt valamelyest igazolta: 84%), de csak nagyon korlátozott mennyiségű információval rendelkezett az eseménnyel kapcsolatban. Ezért is érdemes kideríteni, mi állhat ennek a hátterében. Bár a megkérdezettek kicsit több mint fele úgy nyilatkozott, hogy a rendhagyó óráktól függetlenül is érdeklődik az olimpia iránt, a saját korosztálya érdeklődését már jóval visszafogottabbra becsülte. A tanulók – bár saját teljesítményükkel szemben nem mindig kritikusak – elég világosan látják, mennyire nyitott és motivált az ismeretszerzésre az a környezet, amelyben mozognak, legyen szó családról, baráti körről vagy az iskoláról (1. ábra). Az érdeklődés hiányát magyarázó legfontosabb okok is inkább a szocializációs háttérből vezethetők le, mint az objektív elemekből (pl. időeltolódás, magyar részvétel).

Tanulói vélemények arról, hogy korosztályuk miért nem igazán követi az olimpiát

Az olimpiát övező érdeklődéshiány átlaga messze nem lenne ilyen alacsony a nyári játékok esetében, mivel a rendezvény követhetősége jobb, a sportok ismertsége, hazai beágyazottsága nagyobb és a hazánkat képviselő csapat létszáma (és éremesélye) is többszöröse a téli olimpián résztvevőkének. A magyar küldöttség ezúttal sem volt nagy létszámú, ugyanakkor a rövidpályás gyorskorcsolyázók történelmi sikere vélhetően a diákság igen széles köréhez eljutott.

Érdekes, hogy az időeltolódást nem rangsorolták a motivációs okok magasságába, holott teljesen ésszerű magyarázat lenne, mivel az olimpiai versenyek döntően hajnalban és iskolaidőben kerültek megrendezésre. Ez indokolható a délutáni, esti összefoglalók elérhetőségével – főleg interneten, mivel ez a generáció már jellemzően nem televízió-centrikus – és a közösségi média rendkívül gyors reakcióidejével. Az információhiány sem tekinthető tehát valós problémának, jóval kritikusabb – és fenntartásokkal kezelendő – pont a szabadidő hiánya, de ennek hátterét nem ez az esettanulmány hivatott feltárni.

A kérdőívekre adott válaszokból számomra egy fura ellentmondás is visszaköszön. Bár a tanulók ingerküszöbét nem feltétlenül lépte át az olimpia, a jelentősége miatt mégis elég sokan fontosnak tartják, hogy több ismerettel rendelkezzenek róla. Ha a megfigyelést függetlenítem az olimpiától, azt látom, hogy a tanulók nagyobb hányadának lenne igénye arra, hogy a tanítási órákon saját érdeklődésétől távolabb álló, de fontosnak tartott eseményekkel, aktualitásokkal kapcsolatban is impulzusokat szerezzen. Kirajzolódik tehát valamiféle elvárás az iskola értékközvetítő szerepével kapcsolatban. A rendhagyó órákat pedig alkalmasnak tartják erre a tanulók, nyilván azért, mert azok interaktívabb, élményszerűbb, kötetlenebb ismeretszerzési módnak tűnnek, mint a hagyományos menetrendet követő, gyakran monotonná váló tanítási órák. Mivel ezekhez az órákhoz ritkán kapcsolódik számonkérés vagy szigorúan vett tananyag, ezért azt gondolom, a tanulók hozzáállása alapvetően nyitottabb, a csoportos feladatmegoldás pedig segíti az inaktívabb, kevésbé érdeklődő tanulók bevonódását is. Persze ez nagyban függ attól is, hogy a tanulók milyen gyakran találkoztak rendhagyó órákkal iskolaéveik során és az őket tanító kollégák mennyire tudtak vagy akartak élni a lehetőséggel. Az eredmények azt mutatják, hogy e tekintetben azért messze nem olyan jók a tanulók tapasztalatai.

Tanulói vélemények a rendhagyó órák sikerességével kapcsolatban

A felmérésben megkérdezett tanulók több mint háromnegyede úgy véli, hogy az olimpiával kapcsolatos ismereteknek helye lenne az iskolában, meg kellene jelennie a tanítandó témakörök között, noha elég nehéz azonosítani, mely tantárgy vagy tantárgycsoport keretein belül lenne erre leginkább lehetőség, hol vannak a legjobb, leglogikusabb kapcsolatok. A tantárgyak és tantárgycsoportok közül azt a hetet szerepeltettem a kérdőívben, amelyek esetében egyértelmű kapcsolódási pontok voltak a rendhagyó órák anyagában, illetve amelyek a diákok képzési formáiban is megjelennek.

Tanulói vélemény az olimpiai ismeretek és a tantárgyak közötti kapcsolatról

Nem meglepő, hogy a sport révén a testneveléshez teljesen egyértelműen kötik az olimpiát (sokan valószínűleg anélkül, hogy tudnák, hogy az olimpiai mozgalom szerepel a tárgy szóbeli érettségi témakörlistáján is), holott az órákon nincs hagyományos értelemben vett elméleti tananyag – ellentétben a biológiához, amelynek keretein belül szintén megjelenik a testmozgás, a sport és az egészséges életmód. Mivel az olimpia megjelenik a történelem tananyag ókorról szóló fejezeteiben, a történelem is magasabb átlagot kapott, bár még magasabbat is kaphatott volna, ha több olyan végzős csoport is részt vett volna a rendhagyó órákon, akik már foglalkoztak a 20. század történelmével, így nagyobb valószínűséggel találkozhattak volna a modern kori olimpiákkal, még akkor is, ha az nem képezi a tananyag részét.

Mivel az órákon jellemzően hasonló profilú csoportok vettek részt, a tanár személye, valamint a foglalkozások tartalma miatt egyes tantárgyakat értelemszerűen jóval magasabban rangsoroltak az olimpiai ismeretek megjelenése szempontjából, mint például a földrajz, az idegen nyelv és turisztikához kötődő tárgyak. Az idegen nyelv magas átlaga indokolható a képzésen túl azzal is, hogy a sport és szabadidő azon témakörök egyike, amellyel a leggyakrabban találkozik a nyelvtanuló (pl. nyelvkönyvekben, nyelvvizsga és érettségi vizsgafeladatokban való megjelenése). A gazdasági tárgyakat viszont elég végletesen ítélték meg, az átlagot a gazdasági irányú továbbtanulásra készülő diákok javíthatták fel. A hét megadott tárgy(csoport)on kívül egyedül a célnyelvi civilizáció kapott még jelölést a diákoktól. Ez a tárgy a két tanítási nyelvű képzések sajátja és céljait, tematikáját illetően talán leginkább közelít ahhoz, amit a rendhagyó óra képviselt. A felmérés szempontjából akkor lett volna igazán jelentősége, ha az olimpia a célnyelvi országok egyikében került volna megrendezésre.

Értékelés és összegzés

Gyakorló tanárként meggyőződésem, hogy a tematikus rendhagyó tanítási órák nemcsak a figyelemfelkeltésre alkalmasak, de hatékony és motiváló alternatívát jelentenek az ismeretátadásra, a tájékozottság bővítésére is. Az olimpia és a hasonló nagy nemzetközi sportesemények komplexitása rengeteg feldolgozási lehetőséget és adaptációs útvonalat ad, amit időnk és érdeklődésünk függvényében a földrajzi gondolkodás elmélyítésére, képességfejlesztésre, játékalkotásra, sőt, akár a tantárgyköziség erősítésére is fordíthatunk. Meglátásom szerint több pedagógiai cél eléréséhez is közelebb kerültem: korszerű taneszközök (IKT, online anyagok) alkalmazásával sikerült megvalósítanom a tantárgyi koncentrációt (földrajz, sport, idegen nyelv), mégpedig kooperatív ismeretszerzési módszerekkel (páros és csoportmunka), több készség (érvelés, szövegalkotás, rendszerezés) együttes fejlesztésével, egy aktuális világesemény szűrőjén keresztül.

Összességében örömteli, hogy a visszajelzések igazolták a célkitűzést. A megkérdezett tanulók kétharmadának nőtt az érdeklődése, többen követték az ötkarikás játékok eseményeit, mint azt esetleg az esemény előtt gondolták volna. Ezzel együtt viszont a tanulók egy kisebb csoportját még a rendhagyó feldolgozáson keresztül sem igazán érintette meg az olimpia. A kérdőíves felmérés eredményei azt igazolják, hogy az ilyen tanóráknak nemcsak az azokat felvállaló tanár szerint van létjogosultságuk. Még az a tanuló is alapvetően pozitívan nyilatkozott, aki szerint „ezt a generációt már nem igazán érdekli az ilyesmi”. Valóban sikeresnek viszont csak akkor lehetne minősíteni ezeket az órákat, ha a fiatalok érdeklődése kitartana vagy legalábbis felerősödne a jövőben esedékes olimpiák alkalmával is – és nemcsak  a sportokkal, az egyéniségekkel, hanem a rendező országgal, a rendezés hátterével kapcsolatban is.

Források:

Liu Shaolin Sándor: “Az iskolában minket fognak tanítani” (Nemzeti Sport Online, 2018. február 23.)

 

Kiemelt kép forrása

Kiemelt írások

Módszertani műhely

Módszertani megújulás civil együttműködések révén

A 21. századi iskolának korábban nem látott kihívásokkal kell megküzdenie. A folyamatosan gyorsuló ütemű globalizáció olyan kérdéseket vet fel, amelyek megoldása a jövő nemzedékekre is hárul, ezekre tehát fel kell készíteni a most iskolába járókat.

Módszertani műhely

Az „Energiakövetek 2017” program bemutatása

„Szuperhősöket a magyar oktatásba!” jelmondattal várt kreatív és szemléletformáló pályázatokat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az Energiakövetek programban, amelyek alapján élményszerű órákat tarthatnak a pályázók az iskolásoknak.