Lávaártó

Szerző: Vasváry Kinga
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
vasvary.kinga@gmail.com
Az írás felvillantja az Etiópia legnagyobb tava környékén élő emberek vízhez kötött életét.

Ahol a Nílus ered, a Tana-tó – Etiópia 

Elhelyezkedése

A Tana-tó fekvése Etiópiában (Google Maps)

Földrajzi leírás

Tana-tó Etiópia legnagyobb tava a maga 3,5 Balaton nagyságú kiterjedésével. 1800 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A tó mélysége átlagosan 9 méter, de a legmélyebb helyen sem haladja meg a 15 métert. Keletkezését egy hatalmas lávaárnak köszönheti, amely a medencébe ömlő vízfolyások vizét duzzasztotta vissza. 

A part menti nádasok, papirusznádasok rengeteg madárnak biztosítanak fészkelőhelyet. (fotó: Mari László) (letöltés)

A Tana-tó több millió ember életét határozza meg azzal, hogy abból ered a Föld leghosszabb folyójának, a Nílusnak az egyik ága, a Kék-Nílus. A tó körül jelentős számú népesség él, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, fokozatosan bővítik a termőterületet az itt lévő erdők rovására. Ezt tetézi még az irdatlan mennyiségű tűzifagyűjtés és az erdők regenerálódását megakadályozó  legeltetés is. A tó sokszor változtatja a kiterjedését, ami a lefolyásviszonyok megváltoztatását okozó fakivágásnak is köszönhető az egyre nagyobb arányú öntözés mellett. A villámárvizek miatt a tó lassan, de biztosan töltődik. Ez beindíthatja az eutrofizációs folyamatot, ami akár a tó teljes pusztulásához is vezethet. A folyamatot bizonyítja, hogy a tóban jelenleg 37 sziget található, de amikor a portugál haderők a tó körül állomásoztak Cristovão da Gama vezetésével a 16. században, kevesebb szigetről tettek említést. A globális felmelegedés hatása alól ez a tó sem lesz kivétel. 

A lakosság a tó vizében mossa a ruháit. (fotó: Vasváry Kinga) (letöltés)
A tó vizében mosakodnak az emberek (fotó: Vasváry Kinga) (letöltés)
A tó vizét használják autómosásra is. (fotó: Vasváry Kinga) (letöltés)

A tavon a turistákat modern hajók viszik a szigetekre épült kolostorokhoz, de az út során könnyen megfigyelhetjük a tavi emberek ősi mesterségét, a halászatot. A tóban 26 halfaj él, a halászok papiruszból készült csónakokból fogják többek között a nílusi tilápiát (afrikai harcsát). Az egyiptomiak egykori csónakjaira emlékeztető eszközöket (amiket tankwanak neveznek) a halászat után a partra húzzák és a napon kiszárítják. 

A tó partján papiruszsással (más néven papirusznáddal) találkozhatunk, ami nemcsak a papirusznak, hanem a helyi halászok csónakjának is az alapanyaga. (fotó: Mari László) (letöltés)
A papirusznádból készített csónakok alakja és készítési módja az ókor óta nem sokat változott. (fotó: Mari László) (letöltés)

A tó nemcsak a természetföldrajzi tényezők miatt híres, hanem a legenda szerint a tó egyik kis szigetén szigorú titokban őrizték a Frigyládát közel 800 éven keresztül, miután Menelik (Sába királynő és Salamon király fia) elhozta Jeruzsálemből Etiópiába. A 37 szigetből tizenkilencen vannak kolostorok, sok közülük a 14. században épült. Ezekben a templomokban vagy a mellettük lévő ún. kincsesházakban rengeteg értéket őriznek: mumifikálódott uralkodókat, nagyon idős könyveket, egyházi tárgyakat. Amik a turistáknak érdekes, az a kutatóknak szenzációs források.

A tó körül telepedtek le az etióp uralkodók is nagy udvartartásukkal a 13. századtól a 17. századig. Ebben az időben ún. mozgó fővárosok voltak, mert az uralkodók és udvartartásuk az évszakok váltakozását követve vándoroltak, az esős évszakot a Tana-tó partvidékén töltötték különböző táborhelyeken. Az éppen aktuális főváros stratégiai helyzete nem tetszett az egyik uralkodónak, Faszilidesznek, aki a fővárost 1636-ban Gondárba helyezte.

A turisták hajója mellett egy helyi halász pelikánokat etet, hogy pár birrhez (etióp pénz) jusson a turistáktól. (fotó: Mari László) (letöltés)
Bahir Dar kikötőjének mólójánál vízilószobrok jelzik, hogy nem csak halak élnek a tóban. (fotó: Mari László) (letöltés)

Feladat

Nagyon sok folyó ered tavakból, illetve tavakba torkollik. Párosítsd a tavakat a megfelelő folyóval aszerint, hogy beleömlik vagy eredése kapcsolódik a tóhoz! Egy tónak nincs párja. A feladat megoldásához használhatsz atlaszt is!

Folyók: Jordán, Rajna, Néva, Angara, Amu-darja, Fehér-Nílus, Sió, Volga, Zala, Angara, Omo, Rhône

Tavak: Aral-tó, Balaton, Genfi-tó, Holt-tenger, Eyre, Boden-tó, Kaszpi-tenger, Turkana-tó, Bajkál-tó, Ladoga-tó, Viktória-tó, Kineret-tó

A feladat szövege (letöltés)

A feladat megoldása (link)

Források:

Kiemelt kép: Tana-tó (forrás)

Új írásaink

Taníts érdekesen érdekeset!

A keréktől a füstig

Ha valaki buddhista vallású területen utazik, elképzelhetetlen, hogy ne találkozzon a vallás fontosabb jelképeivel. Ezek egy részét mutatja be az írás főként Tibet területéről vett példákon.

Taníts érdekesen érdekeset!

A nagyúr

Az írás az afrikai Namib-sivatag különleges felépítésű szárazságtűrő növényét, az évszázmilliók óta csaknem változatlan velvícsiát mutatja be szép fotókkal eredeti környezetében.

Taníts érdekesen érdekeset!

Argánolaj

Az írás az argonfa csonthéjas termésének feldolgozását mutatja be képekben, hogy olajat sajtoljanak belőle, vagy a pörkölt magokat fogyasztják.