Rólunk

Küldetés

Folyóiratunk célja a magyar földrajzoktatás módszertani színvonalának emelése a korszerű tanítási és tanulási módszerek megismertetésével, terjesztésével. Az értékes hagyományos földrajztanítási módszerek megőrzése mellett kiemelten fontosnak tartjuk a földrajz tantárgy képzésben, állampolgári, gazdasági és fennarthatósági nevelésben betöltött jelentőségének felismertetését, valamint társadalmi elismertségének emelését.

A folyóirat lehetőséget biztosít a kárpát-medencei magyar földrajztanároknak, kutatóknak, doktori iskolai hallgatóknak, Országos Tudományos Diákköri Konferencián kiemelkedően szereplő egyetemi hallgatóknak, hogy megosszák olvasóinkkal jó gyakorlataikat, kutatásaik eredményeit, valamint a földrajz tanítására és tanulására vonatkozó tartalmi és szakmódszertani fejlesztési törekvéseiket.

Rovatszerkesztők

dr. Makádi Mariann

szakmetodikus mestertanár, tanterv- és tananyagfejlesztő, tankönyvíró, az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet oktatója, a Földrajz szakmódszertani csoport vezetője; kutatási területe a szakmódszertani kultúra, a tanári hatékonyság vizsgálata és a térbeli kompetenciák fejlődése; tevékenységének fókusza a tanári pályára való felkészítés.

dr. Horváth Gergely

geográfus, térképész; az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar, majd Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet volt oktatója, nyugalmazott főiskolai tanára, a földrajztudomány kandidátusa.

dr. Mari László

egyetemi docens, ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet oktatója; szakterülete a távérzékeléses adatértékelés és a karsztterületek vizsgálata; tevékenységében kiemelt szerepe van a tanári pályára való felkészítésnek.

Ütőné dr. Visi Judit

tanterv- és vizsgafejlesztő, tankönyvszerző, földrajztanár; az Alapértékek Nonprofit Kft. szakmai szakértője; kutatási területe a földrajzoktatás tartalmi és módszertani átalakulásának, a földrajztanítás és a környezeti nevelés kapcsolatának vizsgálata.

Sándor József

ügyvivő szakértő, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Oktatási Igazgatóság osztályvezetője; tankerület-igazgatási, köznevelési, tanügyigazgatási és értékelési szakértő; földrajztanár.

a mindenkori főszerkesztő