A Málta környéki sóbányászat
Elhelyezkedés
Földrajzi leírás
Málta főszigetéről hajóval juthatunk át a mindössze 5 km távolságra lévő kisebb szigetre, Gozora. Főképp abráziós falakkal szakad a sziget a Földközi-tengerbe. A sziget azon oldalán, ahol a sziklák nem alkotnak meredek, magas partot, az emberek sakktábla alakzatú sekély medencéket alakítottak ki. Ezek a sólepárlók, amelyeket ma már igen sok turista keres fel az év minden szakában.
Mégis a legérdekesebb látványt tavasztól ősz közepéig nyújtják, amikor is a sóbetakarításnak lehetünk szemtanúi. Helyiek seprűkkel kaparják fel a sót, közben kiszedik belőle a rákpáncélokat, köveket és egyéb szennyeződéseket. Majd lapátokkal gúlába halmozzák, amíg az utolsó vízcseppek is elhagyják a sótornyot, majd a közeli, emberek által erre a célra kialakított barlangokban raktározzák el a sót a felhasználásig.
A só a legtisztább szülőktől született: a Napból és a tengerből (Pythagoras). Hogyan is „készül” a só? Két dolog kell hozzá: a napsütés és a szél. Az emberek kisebb-nagyobb, többnyire négyzet alakú medencéket faragtak be a vízszintesen fekvő parti sziklákba. Így a mészkőben sómedencék keletkeztek, amelyekbe csatornákon, vagy közvetlenül a tengerből tengervizet pumpálnak.
Először a nagyobb és mélyebb medencéket töltik fel, hogy a víz felmelegedjen, és elkezdődjön a párolgás. Aztán a kissé betöményedet vizet a sekélyebb és kisebb medencékbe szivattyúzzák át. Ha megfelelő az időjárás, egy hét múlva szép fehér kristályok vonják be a medencék aljzatát. Ekkor kezdődhet a „betakarítás”. Ha nincs eső és nem felhős az idő, akkor egy nyáron akár tizenötször is lehet sót begyűjteni ezzel a módszerrel.
Már a föníciaiak is kialakítottak sómedencéket az értékes só párolgással történő kinyerésére. A rómaiak folytatták ezt a tevékenységet, és azóta is folyamatos a sónyerés, még akkor is az volt, amikor kalózkodás vagy egyéb harcok dúltak a szigeten, amelyek más kézműves tevékenységeket az ország belsejébe űztek. Volt olyan időszak, amikor a helyi só hatalmas értékkel rendelkezett, valutaként használták. Az angol megszállás alatt a helyi termelők engedményeket kaptak a sólepárlás folytatásához.
A sót régen és ma is az ételek ízesítésére és tartósítására használják. A gozoi só jól oldódik, és nagyon sokféle elemet (pl. jódot, magnéziumot) tartalmaz. Sokkal egészségesebbnek mondják, mint a kezelt asztali sókat. A helyi olajbogyó-, kapribogyótermelők vagy a juhsajtkészítők is előszeretettel vásárolják közvetlenül a termelőktől. Sokat eladnak a zöldségeseknek, szupermarketeknek is. A só Gozonak a mai napig legfontosabb árucikke.
A turisták előszeretettel keresik fel a sziklák tetejéről is gyönyörű látványt nyújtó medencés partvidéket, amely közel 3 km hosszan húzódik a tengerparton. A kb. 3000 sziklamélyedés egy része pár családhoz tartozik, akik kitartóan űzik ezt a nehéz mesterséget. Sajnos sok medence közülük a hullámzás martaléka lesz. A családok viszont ügyelnek az állagukra, és szívesen beavatják az érdeklődőket a fenntarthatóan művelhető sónyerésbe. Van olyan család, amelynek már az 5. generációja termeli a sót. Támogatjuk őket, ha egy zacskó sót veszünk tőlük.
Feladat
A sókőzetek keletkezése
A szövegben lévő szópárok közül azt a szót kell aláhúzni, amelyek igazak a sókőzetek képződésére.
A sókőzetek tengeri / szárazföldi környezetben keletkeznek. Elzárt / nyitott tengeröblökben, vagy belső lefolyású / lefolyásos és sósvizű / édesvizű tavakban, elsősorban hideg / meleg, illetve száraz / nedves éghajlaton a víz elpárolgásával egyre töményebb / hígabb sóoldat keletkezik. Mivel a sóféléknek eltérő az oldhatósága, ezért meghatározott sorrendben válnak ki a víz alján. Először a gipsz / kősó válik ki. Legvégül a kősó / kálisó jelenik meg.
A feladat leírása (letöltés)
A feladat megoldása (link)
