Szabó Szabolcs Természettudományos Vándorkupa

Szerző: Makádi Mariann
főszerkesztő
szerkesztoseg.geometodika@gmail.com
Megjelent a Szabó Szabolcs Természettudományos Vándorkupa kiírása a 2025/26. tanévre az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára.

A verseny meghirdetője

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (https://sz2a.hu/)

A verseny célja

A verseny célja elsősorban vidéki és határon túli, 7–8. osztályosokból álló négy fős csapatoknak lehetőséget adni, hogy összemérjék tudásukat, kreativitásukat, ügyességüket komplex természettudományos feladatok, problémák megoldása, illetve játékos feladatok során. Fő célunk a versennyel elsősorban azon tanulók motiválása, illetve tehetséggondozásban, pályaorientációban való segítése, akik a mindennapi környezetben nem feltétlenül tudnak ehhez minden segítséget megkapni.

Részvevők

Magyarországi és határon túli, magyar tannyelvű 7–8. osztályosok négyfős csoportjai. A csapattagok között lennie kell 2-2 hetedikes és nyolcadikos tanulónak, illetve 2-2 lánynak és fiúnak. Ugyanaz az iskola kizárólag egy csapatot nevezhet. A több telephellyel rendelkező iskolakomplexumok csak abban az esetben indíthatnak kettő vagy több csapatot, ha a csapatok mindegyike más-más településen működő telephelyről érkeznek.

A verseny menete

  • jelentkezési határidő: 2025. október 15., 16:00 óra
  • online előválogató feladat: 2025. november 18., 15:00 óra
  • előzetes feladat beküldésének határideje: 2026. február 27., 16:00 óra
  • helyszíni döntő a legjobb, legfeljebb 16 csapat számára: 2026. május 8-9. (péntek déltőlszombat kora délutánig).A döntő helyszíneKondorosi Petőfi István Általános Iskola, 5553 Kondoros, Iskola utca 2/6.

Költségek

  • nevezési díj nincs;
  • a szállás és étkezés díját az Alapítvány fizeti minden résztvevőnek szponzoroktámogatásával;
  • útiköltséghez – szükség esetén – szintén tudunk támogatást nyújtani.

Várható feladatok

  • Az online előválogató feladat egy egyórás kvíz lesz, amelyet a diákok saját iskolájukban, előzetesen meghirdetett időpontban, egyidőben, tanári segítség nélkül oldanak meg.
  • A csapatoknak egy beküldendő előzetes feladatot kell készíteniük. Részleteket később közlünk, előzetesen annyit jelzünk, hogy egy plakát vagy videó, illetve valamilyen produktum elkészítése lesz a feladat.
  • A diákoknak a helyszíni verseny során többféle feladatot kell megoldaniuk szóban és írásban, így tudásukat és képességeiket minél többféleképp tudják megcsillogtatni.A verseny tematikájában alapvetően a természettudományos tantárgyak 7-8. évfolyamos anyaga szerepel. A versenyen előtérben szerepel a kreativitás, gondolkozás, a tudás alkalmazása.
    A felkészüléshez használható minden, Magyarországon érvényben lévő (akkreditált) 7-8. évfolyamos biológia, fizika, földrajz, kémia és természettudomány tankönyv.

Díjazás

  • A győztes csapat a verseny következő évi megrendezéséig elnyeri a Vándorkupát.
  • A győztes csapat tagjait egy kétnapos tanulmányi kirándulással díjazzuk.
  • Emellett a győztes csapat iskolája jogot szerez a Szabó Szabolcs TermészettudományosVándorkupa 2026/2027. tanévi megrendezésére.
  • A legeredményesebb csapatok értékes tárgyjutalmakban részesülnek az Alapítvány és aszponzorok felajánlásainak köszönhetően.
  • Minden, a helyszíni fordulóba jutott csapat emléklapot kap a részvételről.

Jelentkezés

  • Online űrlapon várjuk legkésőbb 2025. október 15. 16:00-ig a jelentkezéseket az alábbi címen:https://forms.gle/5EnPyMGhg5nebqcr8
  • További információkA Vándorkupa honlapján (https://sz2a.hu/vandorkupa/) lesznek folyamatosan elérhetőek. Itt megtalálhatók a korábbi évek fényképes beszámolói, valamint versenyfeladatai. A regisztrált csapatokkal e-mailben vesszük fel a kapcsolatot. A pályázók adatait az Alapítvány a honlapján megtalálható Általános adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.További kérdés esetén Dr. Szakmány Csaba elérhető a vandorkupa@sz2a.hu címen.

Források:

Új írásaink

Hírek, események

Kéziratokat várunk az országhatáron túlról is

Várjuk a földrajzoktatásban tevékenykedő országhatáron túli magyar szakemberek, tanárkollégák írásait, hogy megismerhessük földrajzi szemléletüket, kutatási területeiket és az ottani földrajzoktatás, földrajztanárképzés helyzetét.

Hírek, események

Felszínalatti vizek modellje

Az ELTE Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra meghívja a földrajztanárokat és tanulóikat a Magyar Tudományos Akadémia székházában megrendezésre kerülő, felszínalatti vizekkel és a vízkörforgással foglalkozó kiállításra és kapcsolódó modellbemutatókra.

Hírek, események

AI a tanteremben

Meghívó a Mozaik Kiadó online rendezvényére. A kiadó egy ingyenes webináriumon mutatja be, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a tanárok mindennapi munkáját.