Tanulmányok

A „Tanulmányok” rovatban földtudományi és földrajz szakmódszertani elméleti tanulmányok, tudományos cikkek jelennek meg. Elméleti és szakirodalmi elemzéseket, esettanulmányokat, empirikus kutatási eredményeket és gyakorlatorientált témákat feldolgozó tanulmányokat egyaránt közöl. Kiemelt célja tudományos hátteret adni az alap- és középfokú földrajztanítás, valamint a felsőfokú földrajztanár-képzés szakmai és szakmetodikai megújulásához. Esetenként egy szakmai, szakmódszertani műhely kutatási eredményeit tárja az érdeklődők elé.

Tanulmányok

Az éghajlatváltozásról 12 tételben

A tanulmány 4 fejezetben tekinti át az éghajlatváltozás kérdéseit. Kevés tudományos kérdésről látnak, hallanak és olvasnak annyi (igaz és téves) információt tanítványaink, mint erről. Fontos, hogy az ő tanáraik is tájékozottak legyenek, még ha a média nem is segíti őket ebben. Írásunk ehhez kíván támogatást nyújtani. 

Módszertani műhely

KINECTO-MORPHO-lógia

A bemutatott technikai fejlesztés célja egy olyan kiterjesztettvalóság-rendszer létrehozása, amely alkalmas a térben előforduló felszíni formakincs valódi, háromdimenziós megismertetésére. Ezt a formakincset a tanulók aktív közreműködésével, a térképi megjelenítés eszköztárának segítségével egy térinformatikai megoldáson keresztül lefordítja sík, térképi felületre.

Módszertani műhely

Az Origo és HVG cikkeinek szövegelemzése a földrajzoktatás szemszögéből

A tanulók szövegértési problémái mögött gyakran az oktatási szövegekben előforduló fogalmak ismeretlensége, a szövegelemek közötti összefüggések felismeréséhez szükséges kompetenciák hiánya áll. Kérdés, hogy az iskolában közvetített tudás mennyire párhuzamos a köznapokban megjelenő földrajzi ismeretekkel. A vizsgálat két választott internetes médium szövegelemzési eredményeit mutatja be összehasonlítva az érvényes tantervi dokumentumokkal.

Tanulmányok

Földrajztanárok földrajz kerettantervekről alkotott véleménye online kérdőíves felmérés alapján

A földrajz negatív tendenciáinak hátterében az áll, hogy a tantárgy hasznossága nem kellő súllyal jelenik meg a tantervekben, tankönyvekben. A tanulók, a tanárok (és feltehetően a szülők és a döntéshozók is) meglehetősen alacsony szintűre értékelik a földrajz hasznosságát, a földrajzi ismeretek mindennapi életben történő alkalmazhatóságát.

Módszertani műhely

Térkép alapú együttműködés a középfokú földrajzoktatásban 

A tanulók megfelelő motivációval, oktatással és csapatmunkával képesek jó minőségű térképeket készíteni. A szerzők javasolják a kollaboratív kartográfiához kapcsolódó tevékenységek tervezését és megvalósítását a középfokú oktatásban, amelyek hozzájárulhatnak a tanult témák kiegészítéséhez, bővítéséhez, és a csoportban végzett munka növelheti a tanulás hatékonyságát.