
Versenyről versenyre – Lóczy Lajos Földrajzverseny
Folytatjuk a tavasszal megkezdett sorozatot, amelyben bemutatjuk az legismertebb földrajzversenyzeket. Ebben a számban a kaposvári Lóczy Lajos Földrajzversennyel ismerkedhetünk meg.
A „Kitekintő” rovat célja, hogy felhívja a figyelmet a földrajzoktatást érintő hírekre, eseményekre, szaktudományi és szakmódszertani újdonságokra. Bemutat érdeklődésre számot tartó hazai és külföldi kiadványokat, tanulmányokat, tájékoztatást ad a földrajztanításhoz kapcsolódóan a tanárok, esetenként a tanulók számára is érdekes rendezvényekről, programokról. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy hírt ad a földrajzoktatást érintő tantervi változásokról és az azokból adódó új oktatási és képzési feladatokról.

Folytatjuk a tavasszal megkezdett sorozatot, amelyben bemutatjuk az legismertebb földrajzversenyzeket. Ebben a számban a kaposvári Lóczy Lajos Földrajzversennyel ismerkedhetünk meg.

A rendszerváltás kínálta új lehetőségeket kihasználva az 1990-es években sorra jöttek létre a tanári szakmai szervezetek. Ezek a tömörülések lehetőséget adtak a tanárok szakmai érdeklődésének megfelelő témák, pl. az új tanterv bevezetéséből adódó kérdések megbeszélésére, valamint szakmódszertani eszmecserékre.

Hét éve annak, hogy a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke és Földrajzi Földtudományi Intézete minden évben megszervezi a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt.

Az Euroscola-játék egy internetes kvízjáték, amelyet az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája szervez magyarországi oktatási intézmények középiskolás diákjai számára. A legjobban teljesítő csapatok nyereménye a Strasbourgi Euroscola programban való részvétel.

A hazai egyetemeken – így a Szegedi Tudományegyetemen is – a közoktatásban közvetlenül hasznosuló gyűjtemények, kiállítások tekinthetők meg és hozzájuk kapcsolódó programok vehetők igénybe. Ezek hozzájárulhatnak az ismeretanyag tapasztalati úton történő elmélyítéséhez és a mindennapokban alkalmazható tudás megszerzéséhez, a földrajzi tévképzetek csökkentéséhez.

Az írás ajánlja Gyula városát földrajzi sétára is a földrajztanár szemével.

A múzeum a modern, 21. századi épületből a 19. század végére, a klasszikus rendszertani kiállítások világába röpíti vissza a látogatót. Ezt az érzést az impozáns, védett műemlékbútorzat az első pillanatban megteremti. A vitrinekben látható, változatos színű és formájú ásványok pedig nem engedik lankadni a figyelmet.

Az újgenerációs tankönyvcsalád 7. osztályos tananyagának értelmezéséhez és tanításához kaphatnak segítséget a földrajzot tanító kollégák a tanári kézikönyv által. A Makádi Mariann által írt kézikönyv jóval több, mint ahogy azt a címe alapján gondoljuk.

Hajdú-Bihar és Heves megye településein a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban végeztek kérdőíves lakossági vizsgálatot, amiből kiderült, hogy a biomasszával kapcsolatos ismeretek a legpontatlanabbak, többet tudnak a nap-, a víz- és a szélenergiáról.