A kaucsuklabda karrierje – Mexikó
Elhelyezkedés
Földrajzi leírás
A panama vagy mexikói gumifa (Castilla elastica) a mai Mexikó területén élő indiánok, a maják és az aztékok egyik legfőbb haszonnövénye volt. A fának a nedvével az indiánok tudtak impregnálni, „esőkabátot”, szandáltalpat készíteni. A gumifa tejnedvéből tömör labdát készítettek. A legutóbbi kutatások kiderítették, hogy a spanyol krónikákban olvasható, néha egy-egy uralkodó hamvai is belekerültek a labdába. A labda súly 1-3 kg között mozgott, kerek alakja a Napot és a Holdat, a játékbeli mozgása (tudniillik fel kellett juttatni egy kőkarikába, majd a karika másik oldalán leesett) pedig a Nap járását szimbolizálta.
Valószínűleg az esőerdőben élő olmékok (a Kr. e. 1600–350 között itt élő nép nevének jelentése: a gumi népe) készítettek először labdát a gumifa nedvéből (azaz a kaucsukból), de azok – lebomló anyaguk révén – nem maradtak meg az utókorra. A spanyol konkvisztádoroknak hatalmas újdonság volt a rugalmas játékeszköz, Európában ugyanis még csak emberi hajjal kitömött labdákat használtak a labdajátékokhoz. Moctezuma, azték uralkodó, aki igen kedvelte a játékot, több száz labdát hajtott be adó fejében a meghódított városoktól.
Ha van labda, akkor játéktérnek is kell lennie. Majdnem minden egykori maja vagy azték romváros területén találkozhatunk feltárva vagy éppen feltáratlanul labdajátékra szolgáló pályával. A legnagyobb pályát Chichen Itzában találták, méretei is lenyűgözőek, 160 méter hosszú és 65 méter széles.
A labdajáték eredetét a maja legendákból is megtudhatjuk, miszerint egy isteni származású főhős labdajátékra hívja ki a démonokat, ahol a tét a nép sorsa volt. De jelképezheti a játék a nappal és az éjszaka küzdelmét és a mennyország és a pokol harcát is.
A játéktér nagyjából mindenütt azonos felépítésű, méretükben különböznek. A téglalap alakú pálya két, egymással szemben álló falból állt a tetején épületekkel. A másik két, egymással szemben lévő oldalon sokszor kisebb dombot emeltek, hogy a labda ne hagyhassa el a játékteret. A közönség a pálya szélén vagy a falak tetején foglalt helyet, az előkelőségek és maga az uralkodó pedig egy magasabb lelátóról tekinthette meg a játékot.
A pálya különlegesen fontos tartozéka volt egy-egy kőkarika, amely az oldalfalakra volt erősítve. Ezen keresztül kellett a labdát a játékosoknak átütniük a másik csapat térfelére. Mivel ezen karikák lyukának átmérője éppen csak nagyobb volt a labda méreténél, igen nagy ügyességet kívánt a játékosoktól, hogy átjuttassák rajta a labdát. Ha ez sikerült, akkor legtöbbször a játékban győztest is hirdettek.
A játékszabályok igen szigorúak voltak. A játékot csapatok (5-8 fős) játszották egymás ellen. A labdát csak a testtel, csípővel, vállal, combbal érinthették meg, és „lökhették” át a sokszor még magasra helyezett kőkarikán. A lábfej, a kéz és a fej nem érhetett a labdához. Mivel a labda igen kemény volt, no meg a játékosoknak sokszor vetődniük kellett a labdáért, hogy célba juttassák, illetve a levegőben tartsák, ezért bőrből készült védőfelszerelést, könyök- és térdvédőt, szarvasbőr csípővédőt is viseltek. A játékosokat ábrázoló szobrokon látható, hogy a fejükre óriási tolldíszeket, jaguár-fejet tettek díszítés gyanánt. A játéktérnek a falak miatt különleges akusztikája is lehetett, a közönség tapsát, biztató kiáltásait a kövek többszörösen visszaverték, amely még nagyobb lelkesedést váltott ki a résztvevő játékosokból.
Egy-egy verseny a játék nehézsége miatt, több órán át, akár sokszor egész nap tartott. Ehhez a nehéz megpróbáltatáshoz a csapatok játékosainak előzetesen fel kellett készülniük. A szentélyekben imádkozhattak, bemutathattak áldozati szertartást, gyógynövényeket ettek, állítólag még hallucinogén főzeteket is fogyasztottak a siker reményében.
A labdajátékot, amelyet a maják pok-tapoknak neveztek, sokféle célért játszhatták. Volt, amikor csak rituális, vallási okokból, volt hogy két ellenséges törzs közötti csatát így szerettek volna eldönteni, de szórakozás céljából is lehettek kisebb játékok. A kérdés az, mi lett a vesztes csapat sorsa? Ez ma nem egyszerű kérdés. Ugyan maradtak fenn domborművek, amelyek játékosokat levágott fejekkel, kitépett szívekkel, obszidiánkéssel a kezükben, vagy a testekből spriccelő vért ábrázolnak, és láthatók faragott koponyák a falakon. Azonban amíg korábban úgy olvashattuk, hogy a vesztes csapatot áldozták fel a helyszínen, vagy későbbi áldozáskor az isteneknek, addig ma az idegenvezetők sok helyen azt mondják, hogy a győztesek feláldozása is megtörténhetett, hiszen ez egyfajta „jutalom és lehetőség” volt az embereknek eljutni a „Paradicsomba”, ahol békésebb, szebb élet várt rájuk. Ha csatát döntöttek el, akkor a vesztes minden ingósága, fegyverei, ruhája a győzteseket illette meg.
Az egykori labdajáték ma is tovább él Mexikóban, városok utcáin (Merida), bemutatók, témaparkok showműsorainak keretében. Az indiánok leszármazottjai őrzik őseik hagyományait, immár véráldozat nélkül.
Feladat
Találd meg a trópusi esőerdőben lévő fákhoz tartozó megfelelő állításokat!
Fák
- kaucsukfa
- mahagóni
- spanyolcédrus (a mahagóni közeli rokona)
- chiclefa
- orleánfa
- ébenfa
- balsafa
Állítások
- Nevét az illata miatt kapta, ami a fapusztító kártevőket riasztja, ezért a faanyagból bútorokat készítenek.
- Már az indiánok is ismerték a növény legjobb tulajdonságát, azt, hogy a legkisebb fajsúlyú fa, és belőle kenukat, tutajokat készítettek.
- A rágógumi alapanyagát a harmincméteres fák kérge alatt rejtőző nedv megcsapolásával nyerik még ma is. már az aztékok is rágták.
- Az indiánok a fa húsos maghéjában található piros festéket, a bixint használták testük festésére, ezért ezt a fát ajakfestékfának is nevezték.
- Régebben tejszerű váladékát vadon növő fákból csapolták, ma anyagát 98%-ban ültetvények fáiból nyerik.
- A spanyolok sok fát vittek országukba, amiket templomok, kastélyok, kolostorok tetőszerkezetének építésére használtak.
- Magvát 1877-ben csempészték ki az angolok, majd az ázsiai gyarmataikon ültetvényeket hoztak létre.
- Cigarettadobozok készítésére használták, mivel benne tovább érik a dohány, javul a szivar minősége.
- A fáját nem könnyű megmunkálni, gyakran kicsorbítja a szerszámokat, gesztje fekete színű is lehet.
- Nedve világhírnevét egy amerikai gyógyszerésznek köszönheti, aki aromákkal, cukorral összedolgozva először hozta forgalomba.
A feladat szövege (letöltés)
A feladat megoldása (link)
