A magyar karácsonytól évszázadok óta elválaszthatatlan a szaloncukor. A karácsonyfát díszítő édesség a 19. század első harmadában került hazánkba Franciaországból német bevándorló cukorművesek közvetítésével, és az évtizedek alatt a családi karácsonyok elmaradhatatlan kelléke és egyedi dísze lett. Különlegessége nem is annyira magában a fondant-édességben, hanem a csomagolásában rejlik. Az édességet darabonként két végén rojtozott, fehér selyempapírba és színes sztaniolpapírba csomagolják. És miért szalon? A reformkori polgári és arisztokrata házak fogadóhelyiségeiről, a szalonokról kapta a nevét, mert a karácsonyi ünnepekkor ezekben a helyiségekben helyzeték el – kezdetben tálcákon – a vendégeket kínáló édességet. Később, a szalonokban felállított karácsonyfákat díszítették vele. És mint sok szokás, a szaloncukorral való díszítés és ajándékozás a polgári családokból terjedt a magyar társadalom minden rétegére. Az ünnepkörre csak nálunk jellemző finomság 2013 óta hungarikum az agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában.
A mézeskalács ugyan nem hungarikum (de a nemzeti értékek közé sorolt termék), viszont a karácsonyi ünnepek idején készül a legtöbb belőle. A világon sok helyen készítenek mézzel tésztát már az ókor óta. A magyar mézeskalács egyedisége a díszítésében van. Bőségre, termékenységre, szeretetre vonatkozó jókívánságokkal, magyar népi motívumokkal üzen. Szívünkhöz pedig azért áll közel, mert a karácsony előtti készülődés, egymásra figyelés idején a családi sütögetés melengető élmény, és a mézesbáb kedves ajándék.
A mi kultúránkban az ünnepeket és egymást az ünnep alkalmából köszönteni szoktuk. Természetesen a köszöntő szokások sokat változtak országszerte, falun, városban és a fővárosban is.
A karácsonyi közösségi és vallási ünnepköszöntők között a magyarság népéletében a kántálásnak (helyenként nevezték kóringyálásnak, mendikálásnak, de még angyali vigasságnak is) nagy hagyománya van. A kántálás során december 24-én különböző korú csoportok énekelve, verselve járják végig a falut. Bekopogtatnak a házakba, és az ablakok alatt elénekelnek néhány karácsonyi dalt.
Gyerekek mondják:
Áldom, magasztalom seregeknek urát,
hogy megadta élnünk ez karácsony napját.
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját,
kedves gazdasszonyát és minden családját!
Boldog karácsonyi ünnepeket kivánunk.
A felnőttek pedig a következőket mondják:
Adjon isten sokakat,
sok karácsony napokat,
búzát, bort eleget,
az üvegnek feneket,
hogy ihassunk eleget,
biket, bakot, barackot,
szőrőstökű malacot.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
(Bukovinai székely kántálás)
Az énekek mellett a köszöntők jókívánságokat, verseket és adománykérő rigmusokat is mondanak. A köszöntés jutalmául valami apróságot (például almát, diót, perecet, később inkább pénzt) kapnak, és mennek tovább a következő házhoz.
A karácsonyi köszöntés későbbi (a 19. század közepétől gyorsan terjedő) formája a képeslapküldés volt. Ez a hagyomány mára sajnos egyre inkább feledésbe merül, kiszorítja a digitális kommunikáció (pl. az emojik formájában küldött jókívánságok).
