Az öröm rózsaszín gyertyája

Szerző: Makádi Mariann
ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Földrajz szakmódszertani csoport
maradi.mariann@ttk.elte.hu
Advent 3. vasárnapja az örömé. Ekkor gyújtják meg az adventi koszorún a harmadik, ezúttal rózsaszín gyertyát, hiszen a rózsaszín az öröm színe, öröm tölti be a szíveket, mert közel van Jézus születése.

Advent 3. vasárnapja

Gyarapodnak az adventi koszorún világító gyertyák, ami a növekvő fényt, a szeretetet és az örömöt jelképezi, amelyet – a keresztények hite szerint – Isten Jézusban ad karácsonykor a várakozó embereknek. A liturgia szerint ezen a napon az egyetlen rózsaszín gyertyát gyújtják meg a koszorún, hiszen a rózsaszín az öröm színe, öröm tölti be a szíveket, mert közel van Jézus születése. Advent 3. vasárnapját örömvasárnapnak is nevezik.

Böhm Pál: Betlehemes készülődés c. festménye (1870) (forrás)

Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.

Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.

Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.

A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.

(Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya)

A hagyomány szerint ezen a napon mutatják be az elsőáldozásra készülőket a közösségnek. Liturgikus keretek között életük első szerződését írják alá, amelyben a szülők, a nagyszülők, a keresztszülők, a hitoktatók és a hívők közössége előtt megígérik, hogy komolyan készülnek az elsőáldozásra.

Források:

Az írás részben a 2022-12-11-i cikk alapján készült.

Kiemelt kép forrása

Új írásaink

Hírek, események

Kéziratokat várunk az országhatáron túlról is

Várjuk a földrajzoktatásban tevékenykedő országhatáron túli magyar szakemberek, tanárkollégák írásait, hogy megismerhessük földrajzi szemléletüket, kutatási területeiket és az ottani földrajzoktatás, földrajztanárképzés helyzetét.

Hírek, események

Felszínalatti vizek modellje

Az ELTE Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra meghívja a földrajztanárokat és tanulóikat a Magyar Tudományos Akadémia székházában megrendezésre kerülő, felszínalatti vizekkel és a vízkörforgással foglalkozó kiállításra és kapcsolódó modellbemutatókra.

Hírek, események

AI a tanteremben

Meghívó a Mozaik Kiadó online rendezvényére. A kiadó egy ingyenes webináriumon mutatja be, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a tanárok mindennapi munkáját.