Földrajzórából digitális szabadulószoba

Szerző: Terjék Dóra
egyetemi hallgató, ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Földrajz szakmódszertani csoport
kori.terjek@gmail.com
A tanulásként alkalmazott szabadulószobák növelik a tanulók motivációját, csökkentik a kudarcélményt és hozzájárulnak a maradandóbb ismeretekhez. Ezért használjuk bátran a tanítási-tanulási folyamat során!

Amikor a játékosítás szóba kerül a különböző fórumokon, sokaknak a színes, zenélő kvízjátékok jutnak eszébe, amiket ismétlésre és korábbi ismeretek felidézésre használunk elsősorban. Fontos azonban tudni, hogy a játékos feladatoknak sok más formája van, és kiváló tanulási lehetőségeket is tartogathatnak, például egy szabadulószoba formájában. 

Mi is a szabadulószoba?

A szabadulószoba olyan játék, amely során a résztvevőknek egy téma vagy történet köré fűzve több állomáson kihívásokat, feladatokat kell megoldaniuk, és ha az összes kihívást sikeresen teljesítik, akkor jutnak ki a “szobából”. Általában egy vagy több kihívás teljesítésével kódot vagy jelszót kell megszerezniük a résztvevőknek, amelyek bemutatása a kijutás feltétele. A földrajzórán ilyen kihívások lehetnek például az ábra- vagy térképelemzési feladatok, forráselemzés, topográfia feladat, de akár egy keresztrejtvény megfejtése is. Ilyen szabadulószobákat készíthetünk teljesen analóg módon, papíron, de a digitális lehetőségek ebben is megkönnyíthetik az órára készülést. 

A digitális szabadulószoba elsőre idegenkedést válthat ki, hiszen ilyenkor sokan a telefonjukat magányosan nyomkodó gyerekekre asszociálnak, és ez a jelenség nem feltétlenül cél a földrajzórán. Természetesen a digitális oktatásban az önálló tananyagfeldolgozásra vagy ismétlésre kiváló lehetőség egy online szabadulószoba, hiszen könnyű ellenőrizni, hogy a tanuló kijutott-e a szobából, például azzal, ha képernyőképet kell küldenie az utolsó, kijutást jelölő diával, vagy furfangosabb társaság esetén képet, amin ő is rajta van és a számítógép monitorja, amin látszik, hogy már kijutott. Nagy előnye ilyen formában a szabadulószobának, hogy egy barátságos, érdekes felületen dolgozik a tanuló a saját tempójában, ráadásul azonnal visszajelzést kap a munkájáról és van lehetősége javítani. 

A másik lehetőség az, hogy a szabadulószoba feladatai online felületen oldhatók meg, viszont a feldolgozandó forrásokat nem illesztjük be a szabadulószobába, hanem vagy a teremben helyezzük el (állomások lehetnek pl. falitérkép, szakkönyv, diagram), vagy QR-kódokat helyezünk el a teremben, ahol el lehet érni a forrásokat, és a sikeres kihívásteljesítés megmutatja, melyik kódhoz menjenek tovább. Ilyen esetben az eszközigény miatt jobb, ha a gyerekek párban dolgoznak (ez egyébként is ajánlott a szabadulószoba esetében, a gyerekek is jobban szeretik és az együtt gondolkodásukat figyelni tanárként is nagyon izgalmas).

Miért jó a szabadulószoba?

Az egyik nagy előnye a szabadulószobáknak, és úgy általában a játékosított tanulásnak, hogy növeli a tanulók szaktárgy iránti érdeklődését, és a már fennálló motiváció intrinzikké formálásában is hatásos. Az is kimutatható, hogy a tanulás hatékonyabb egy jól összerakott szabadulószobán keresztül, és a tanulók tovább emlékeznek a tananyagra, mint a passzív tanulási módszerek esetében (Abdollahi, A. M. et al. 2021).  Huang, S.-Y. et al. (2020) kutatása rávilágít, hogy a szabadulószobák fejlesztik a tanulók problémamegoldó képességét és a kritikus gondolkodását, valamit közvetve elősegítik az ok-okozati összefüggések átlátását is. Emellett kutatásukból az is kiderül, hogy a szabadulószobák használata megváltoztatta a diákok kudarchoz való hozzáállását, mivel az ilyen játékokban többször meg lehet próbálni egy kihívást, és a gyerekek az egyéb órai tevékenységek során is kitartóbbak lettek a nehezebb feladatok megoldásában. Dietrich, N. (2018) kémiatanításon keresztül végzett kutatása alapján a tanulók úgy érzik, a szabadulószobák segítségével könnyebben és hatékonyabban vesznek részt az órai munkában. A csoportban végzett feladat lehetővé teszi, hogy mindenki megmutathassa erősségeit, valamint a gyerekek szaknyelvi és általános kommunikációs hatékonyságáról is képet kaphat a pedagógus. Egy spanyol földrajz szakos tanártovábbképzésen levezetett szabadulószobás továbbképzésnek is az a tapasztalata, hogy az ilyen felületek tanulóközpontúságuk miatt kiváló lehetőséget biztosítanak a motivációfelkeltésre, valamint mivel többféle forrást meg lehet bennük jeleníteni több intelligenciaterület bevonására alkalmasak egy tanóra során (Santos, M. J. et al. 2019). 

Hogyan csinálhatunk szabadulószobát?

A szabadulószobák elkészítésére több online felületen is van lehetőség, az egyik ilyen a Google Űrlapok, amely elsőre a legjobb opciónak tűnhet ismertsége miatt. Azonban, ha kipróbált és tematikus szabadulószobát szeretne valaki készíteni, a Genially applikációval érdemes megismerkedni. Ez az applikáció nem kizárólag oktatást támogató eszköz, ebből következően nagyon sok előre elkészített sablon közül tudunk válogatni. Ez az applikáció hasznos lehet kvízek (pl. link) vagy térképi játékok (pl. link) elkészítésére is, de ami igazán egyedi benne, az a szabadulószobák előre elkészített felülete, ahol a sablonokon keresztül könnyen megismerhetjük az ilyen játékok logikáját, és egy-két játék elkészítése után bele lehet vágni a teljesen egyedi szabadulószobák elkészítésébe is. 

A szabadulószobák lehetőségeit három példa alapján mutatom be, az első egy ismétlésre szánt munka, a másodikat online anyagfeldolgozásra készítettem, a harmadik pedig az iskolánk turisztikai nyílt napjára készült kedvcsinálónak. 

Szabadulószoba ismétlő feladatként

Az ismétlő feladat témáját a digitális oktatás egyik órája ihlette, amikor képernyőképet kértem az órai munkáról, és több tanuló elfelejtette bezárni a párhuzamosan játszott számítógépes kalandjátékot. Ebből inspirálódva jutottam arra, hogy érdemes lenne a két dolgot összekötni, és a földrajzóra anyagába bevonni a játékokat. A játékba olyan elemeket építettem, amelyek részben a tudás ellenőrzésére szolgálnak, részben pedig az elsajátított tananyag alkalmazására bíztatják a tanulókat. A szabadulószoba négy akadályból áll, melyek során városföldrajzi kérdések helyes megválaszolásával a kitöltő drágaköveket tud megszerezni. A drágakövek egy kardot egészítenek ki, amivel meg kell ölni a sárkányt, ami a virtuális várost fenyegeti. A Föld Drágakő megszerzéséért a tanulóknak tárgyi tudásukat kell bizonyítani a témában. A Levegő Drágakő megszerzése érdekében a településrészek és településtípusok felismerése, valamint a telepítőtényezők értelmezése a feladat fényképek alapján. A Víz Drágakövet az atlasz segítségével lehet megszerezni, ennek a feladatnak kifejezett célja a térképi jelkulcs, szójegyzék és keresőháló használata. A Tűz Drágakőre ismét feleletválasztós kérdések megoldásával lehet szert tenni. Ha mind a négy drágakő megvan a tanulóknak, meg kell küzdeni a sárkánnyal a kijutásért.

Küldetésválasztó felület a szabadulószobában (képernyőfelvétel)

Amikor a tanulók kijutottak a szabadulószobából, szintén képernyőképet kellett küldeniük, viszont nagy örömömre ebben az esetben már nem volt egyéb számítógépes játék megnyitva párhuzamosan. A következő órán többan is jelezték az osztályból, hogy nagyon örülnének, ha a későbbiekben is lenne hasonló feladat, főleg mivel újra megválaszolhatták a kérdéseket, ha hibáztak. Emellett kértem, hogy írják le a kihívások közben felmerült kérdéseket, amiket együtt átbeszéltünk, ezáltal én is tisztább képet kaptam a tanulók tudásáról. 

Szabadulószoba 1. (link)

Városföldrajzi ismereteket ellenőrző feladat (képernyőfelvétel)

Szabadulószoba új tananyag feldolgozására

Az ismétlő feladat sikerén fellelkesedve egy digitális órát is szabadulószobával oldottam meg az élelmiszerválság témakörben, amelybe már forrásfeldolgozás is került, részben a tankönyvből megszerezhető ismeretekre, részben pedig beillesztett forrásokra (videóra, infografikára, térképre) építve. Ebben az esetben a téma a megújuló energia lett, főleg azért, mert a következő, online közösen feldolgozott anyag a városok fenntarthatóságának kérdése volt. A téma első akadályához egy élelmiszerpazarlást bemutató infografikát kell tanulmányozni, aminek értelmezésében igaz-hamis kérdések segítenek. A második akadály egy tematikus térképen keresztül megismerteti az élelmiszerválság gócpontjait és kialakulásának okait. A harmadik próba teljesítéséhez egy Euronews riportot kell megnéznie a tanulónak, amely a valóság talajára helyezi az élelmiszerválság témakörét a tematikus térkép után. 

Szabadulószoba 2. (link)

Az élelmiszerválság témakörét feldolgozó szabadulószoba egy feladata (képernyőfelvétel)

Szabadulószoba, mint kedvcsináló

A harmadik példa nem illeszthető a földrajz kerettanterv elvárásaihoz, az iskolánk turisztikai tagozatára jelentkező nyolcadikos diákoknak készült annak érdekében, hogy lássák milyen jellegű ismeretanyagot foglal magába a képzés. Ettől függetlenül Magyarország földrajzához be lehet vinni a bevezető órára, hiszen nagyon jól meg tudja mutatni a gyerekek előzetes ismereteit. Ennek a szabadulószobának a fókuszcsoport miatt „utazós” témát terveztem. A szabadulószoba során öt akadályon kell átjutni, hogy Sanyi, a történet hőse kijusson a lakatlan szigetről. Az első akadály során a tanulóknak a földrajzi ismereteikről kell számot adni. A második akadály egy látványosságokat bemutató videó után tájékozottságot és figyelmet ellenőriz. A harmadik kihívás a népszerű turisztikai célpontokra fókuszál. A negyedik próba a programturizmust is bevonja a témák közé. A kijutáshoz ezen kívül még arra van szükség, hogy a tanuló be tudja azonosítani az államalapítás ünnepének időpontját, ami a képzésben nagy figyelmet élvező téma.

Szabadulószoba 3. (link)

Magyarország turisztikai értékei szabadulószoba (képernyőfelvételek)

Néhány gyakorlati tanács

  • Az eszköz gyorsasága és az internetkapcsolat minősége befolyásolja, hogy milyen gyorsan lehet kijutni egy-egy szabadulószobából, így ellenőrzésre nem ajánlott ez a platform, sokkal inkább ismétlésre, összefoglalásra alkalmas.
  • Ha van visszatérő szereplő a földrajzórán (pl. gyakran Sanyi a példamondataink alanya), akkor ezt érdemes belefűzni a szabadulószobába.
  • Előnyös, ha a szabadulószoba tematikájához tudnak kapcsolódni a tanulók, akár a téma miatt (mint a sárkányos játék esetében), akár a megjelenő elemekben, például Sanyi minden sikerélménykor népszerű táncmozdulatokat mutat be. 
  • A szabadulószoba kezelése és feladatai könnyebben átláthatók, ha az interaktív elemek (= gombok) animáltak, például ugrálnak vagy változtatják a színüket. 

Kellemes kalandozást és szabadulást kívánok!

Források:

Irodalom

  • Abdollahi, A. M. – Masento, N. A. – Vepsäläinen, H. – Mijal, M. – Gromadzka, M. – Fogelholm, M. (2021): Investigating the effectiveness of an educational escape game for increasing nutrition-related knowledge in young adolescents: A pilot study. – Frontiers in Nutrition 8. DOI: https://doi.org/10.3389/fnut.2021.674404
  • Dietrich, N. (2018): Escape classroom: The leblanc process – an educational “Escape game”. – Journal of Chemical Education 95. 6. pp.  996–999. DOI: https://doi.org/10.1021/acs.jchemed.7b00690
  • Huang, S.-Y. – Kuo, Y.-H. – Chen, H.-C. (2020): Applying digital escape rooms infused with science teaching in elementary school: Learning performance, learning motivation, and problem-solving ability. – Thinking Skills and Creativity 37, 100681. DOI: https://doi.org/10.1016/j.tsc.2020.100681
  • Santos, M. J. – Miguel, M. – Queiruga-Dios, A. – Encinas, A. H. (2019): Looking for the antidote for contaminated water: Learning through an escape game. – Advances in Intelligent Systems and Computing pp. 217–226. https://doi.org/10.1007/978-3-030-20005-3_22

Kiemelt írások

Módszertani műhely

Módszertani megújulás civil együttműködések révén

A 21. századi iskolának korábban nem látott kihívásokkal kell megküzdenie. A folyamatosan gyorsuló ütemű globalizáció olyan kérdéseket vet fel, amelyek megoldása a jövő nemzedékekre is hárul, ezekre tehát fel kell készíteni a most iskolába járókat.

Módszertani műhely

Az „Energiakövetek 2017” program bemutatása

„Szuperhősöket a magyar oktatásba!” jelmondattal várt kreatív és szemléletformáló pályázatokat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az Energiakövetek programban, amelyek alapján élményszerű órákat tarthatnak a pályázók az iskolásoknak.