A Kalahári letelepített vándorai – Namíbia
Elhelyezkedés
Földrajzi leírás
A szanok egykor Dél-Afrika északi részének nagy területén, a mai Namíbia, Botswana szavannás-sivatagi területén éltek. Történetük 22 000 évre nyúlik vissza. Számos észak felől jövő nép, így a bantu törzsek dél felé, a Fokföldön lábukat megvető európaiak pedig észak felé szorították őket. Így kerültek a Kalahári-medence és peremének félsivatagos területére.
Sokáig próbálták megőrizni hagyományos vadász-gyűjtögető életmódjukat, vándoroltak a vadakat követve. Innen a nevük, szan, ami gyűjtögetőt jelent. A búrok (bosjeman), majd az angolok a lekicsinylő busman névvel illették őket, amely bozótlakót jelent.
Namíbiában a szan csoportok mozgását jelentősen korlátozták azzal, hogy farmokat hoztak létre, megtiltották az állatok vadászatát, még élelmezési célra sem engedélyezték. Iskolába járásra kötelezték a gyerekeket. Ezért a korábban vándorló csoportok letelepedtek, de mivel nem tenyésztettek állatokat, nem rendelkeznek csordákkal, így veszélybe került a megélhetésük. A törzs tagjai sokszor elszegődnek farmokra dolgozni, vagy a városban keresnek valamilyen munkát. Az illegális vadászok felfogadják őket nyomolvasóknak, de vannak, akik természetvédelmi feladatokat látnak el.
A csoportok egy része a letelepedés után turistákat fogad, akiknek fizetség ellenében bemutatják ősi életüket, hagyományos kultúrájukat. A pénzből pedig a piacon tudnak élelmiszert, gyógyszert, és egyéb szükséges dolgokat vásárolni. Az év egy részében a városban laknak, ahol a gyerekeik is tanulnak.
Látogassunk el egy ilyen csoporthoz, és tekintsünk bele az életükbe!
A szanok apró termetű (140-150 cm magas) emberek, kávébarna bőrrel, fekete, pici göndör hajjal, akik 30-40 évesen már öregnek tűnnek. Az anyák 3-4 éves korig szoptatják a gyerekeiket, ezzel az újabb peteérést is késleltetik, hiszen a szegényes környezetben nem lenne elég anyatejük két gyerekhez.
Hatalmas gránitsziklák árnyékában pihennek a törzs tagjai. Csak felnőtteket és nagyon kicsi gyerekeket látni, mivel az iskoláskorúak a városban tanulnak bentlakásos iskolákban. A fogadóbizottságot a gyerekek képviselik, maszatosan, kis ágyékkötővel rohannak elénk. Az egyik busman férfi tud angolul, és lelkesen fordítja társai magyarázatait.
Először egy körútra viszik a turistákat, amelyen megismertetik azokat a fákat, amelyek leveléből lehet gyógyszert készíteni a bőrbetegségekre.
Egy akáciafaj kiásott gyökerei kiválóan alkalmasak voltak tegez készítésére. A megfelelő vastagságú gyökérdarabot miután kivették a talajból a napra tették száradni. A belül kiüregesedett gyökérből készült a tegez, amiben a nyilakat és a tűzgyújtó eszközöket, esőben a száraz füvet tartják. A két végét oryxbőrrel zárták le.
Az egyik helyen bemutatják a tűzgyújtás módját is. Két fát használnak hozzá, az egyik botot a másikon forgatják a tenyerük között. A képződött lukba tesznek kis homokot is, hogy jobban súrlódjon. Kis idő múlva begyullad a száraz fű, lobog a tűz. A vadászok is sokszor alkalmazták ezt a módszert, amikor az állatokat követve estére meleget kellett csinálni, de a tűz a ragadozókat is távol tartotta az alvó vadászoktól.
Noha a vadászat ma már tilos, szívesen megmutatják a turistáknak a vadászati technikájukat is. Csapdával is vadásztak, gyümölcsöt tettek a hurok közepébe. A csapdákat sűrűn kellett ellenőrizni, hogy a hiénák ne lopják ki belőle az elfogott madarakat vagy kisemlősöket.
Dárdával és nyíllal is vadásztak, a nyílhegyet méregbe mártották, ami euforbia (kutyatejféle) tejnedvének, és egy porrá tört rovarbáb keverékéből készült. A méreg a kis állatokat azonnal megölte, de az antilopokat akár órákon át is követni kellett. A húst csíkokra vágva szállították a vállukon, ami nem volt veszélytelen, mivel a hiénák vagy a gepárdok hamar kiszagolhatták. Az állati bőrt is feldolgozták ruhaként is. Sikeres vadászat esetén az egész törzs jóllakhatott. A vadászok száraz időszakban vízhez is juthattak a gyomortartalom kipréselése esetén. Amúgy a vizet strucctojásban vitték magukkal. A csontokból késeket, nyílhegyeket készítettek. Csak annyi állatot öltek meg, amennyit megettek. Szívesen ettek sáskákat is, főleg sáskajárás idején volt bőség belőle. Nyersen, szárny és láb nélkül fogyasztották el őket.
A nők feladata a gyűjtögetés, a gyereknevelés, az ételfőzés és az ékszerkészítés volt. Ékszereket ma már a turisták számára is készítenek. Főként a strucctojás héját kis korongalakú darabokra faragják kövekhez csiszolva, majd középen kilyukasztva zsinórra fűzik fel.
Régen növények rostjából készültek az íjak, a nyakláncok és a szállításhoz szükséges kötelek.
Nem pénzzel kereskedtek, hanem cserélték az árunak szánt termékeket. Ma a turistáktól és a kézműves termékek eladásából van jövedelmük.
A látogatás végén bemutatják a táncaikat, dalaikat. Régen is sok időt töltöttek együtt, és a legnagyobb büntetésnek éppen a közösségből való kirekesztés számított. A nők félkörben ültek, és a férfiak lassú léptekkel mentek körbe. A táncok, az énekek töltötték be egykor a könyvek szerepét, de betegségeket is gyógyítottak tánccal. A meséik nem olyan szereplőkről szóltak, akik legyőzik egymást, hanem inkább neveltek: a gyerekeknek megtanították a tabuk tiszteletét. A társadalmukban egyenrangúak a nők és a férfiak, megosztják egymással, amilyük van.
Feladat
Válaszolj a kérdésekre az írás alapján!
- Mit jelent a szan elnevezés?
- Mit csináltak a csontból a szanok?
- Miből készült a tegez?
- Mit tartottak a tegezben?
- Miért nem lehetett látni nagyobb gyerekeket a településen?
- Mire használták, illetve használják a strucctojás héját?
- Milyen eszközzel vadásztak?
- Meddig szoptatták a szan anyák a gyerekeiket?
- Szólhatott volna a hagyományos san mese a sárkányok legyőzéséről?
- Miért kellett egykor szemmel tartani a csapdákat?
A feladat leírása (letöltés)
A feladat megoldása (link)
