„Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut vele a szél.
Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll, s elidőz
egy-egy kis ablak alatt…” (Zelk Zoltán)
Magyar hagyomány szerint a december 6-ra virradó reggelen a piros ruhába öltözött Mikulás kisebb ajándékokat csempész a gyerekek ablakba kirakott csizmájába.
A Mikulásnak két alakja él a társadalom emlékezetében. Az egyik az éjjel titokban ajándékot hozó, segítő, akinek személyéhez mindössze másfél évszázada kötődnek szokások, főként a városokban. Az Északi-sarkon lakik, és rénszarvassal húzott szánnal érkezik. A másik alak a büntető és jutalmazó. Ez utóbbi eredete a katolikus vallású vidékeken a középkorba nyúlik vissza, amikor szerepjátékokkal, alakoskodással emlékeztek a piros palástban, a fején püspöksüveggel és a kezében pásztorbottal járó Szent Miklós püspökre. Az elmúlt évben jól viselkedő gyerekeket dicsérő és megajándékozó, a kevésbé jókat pedig virgáccsal ijesztgető, elmarasztaló személyként él a köztudatban, akit angyalok és krampuszok segítenek.
A Kárpát-medence vidéki településein Miklós-naphoz másfajta szokások kapcsolódtak. A Dunántúlon például a Miklós-járás (miklósolás). A fiúk, a még nem házas férfiak az utcákon járva ijesztgették a lányokat bekormozott vagy festett arccal, láncot csörgetve. Majd meglátogatták a házaknál a gyerekeket, amiért apró ajándékokat kaptak a szülőktől. Ebben a szokásban a gonoszűző jelleg hangsúlyosabb volt a karácsonyi lelki készülődésnél.
“Jani, Mari Piroska
Tudjátok-e mi van ma?
Hoz az öreg minden jót
Piros almát sok diót.
Hát még mit, hát még mit?
Frissen vágott suhogót.”
(Ujváry 1975: 28)
A lányok, a hajadon nők ezen a napon gombócfőzéssel jósoltak. Tizenkét gombócot főztek, és mindegyik gombócba egy-egy férfi nevét rejtették. Ugyanis azt tartották, hogy amelyik gombóc legelőször bukkan a víz felszínére, az megmondja, ki lesz a férjük.
A Mikulás-kultusz földrajzi, történelmi hátteréről és a szokás átalakulásáról már korábban írtunk.
Kiemelt kép: Mathieu Ellas Myrai Szent Miklós. A tengerészek védőszentje című festménye, 1736. (forrás)
