Kitekintő

Gondolatébresztő a világnapokról 1.

Március–április

ÜTŐNÉ VISI JUDIT

Oktatási Hivatal; judit.uto.visi@gmail.com

Közeleg az igazi tavasz, még akkor is, ha az idei március sokszor ölt télies jelleget. A tavaszi hónapokban több olyan világnap is van, amely szorosan kapcsolódik a földrajz vagy a természettudomány órákhoz. Ezek közül szeretnénk kiemelni néhányat ötletadóként az iskolai programokhoz. Ezek a napok jó alkalmat kínálnak egy-egy tanulmányi sétára, kirándulásra, de jó témái lehetnek földrajz- vagy osztályfőnöki órai beszélgetéseknek is. 

Március 22. – A víz világnapja

A víz világnapja kezdeményezést az 1992. évi Rio de Janeiro-i Környezet és Fejlődés Konferencián fogalmazták meg, és a hozzá kapcsolódó eseményeket először 1993-ban tartották. A rendezvények célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a Föld vízkészletének védelmére, a víz meghatározó szerepére a bolygónk és az emberiség életében. Minden évben egy meghatározott téma köré szerveződnek a programok. A 2022. évben a felszín alatti vizek védelme áll majd a középpontban.

Néhány javaslat a világnapi programokhoz:

  • Forráskutatás – séta a környéken található vízforrásokhoz – Hogyan találták meg ezeket? Hogyan hasznosítják a vizüket? Milyen állapotban van a környezetük?
  • Beszélgetés az osztályban – Miért kell takarékoskodnunk a vízzel? Mi az a szürkevíz?
  • Ötletbörze – Hogyan takarékoskodhatunk a vízzel? 
  • Vízválasztó – ásványvíz-kóstoló – beszélgetés a vízfogyasztási szokásainkról
  • Víz a művészetekben (irodalom, képzőművészet, zene) – gyűjtés, közös műértelmezés
Békesség a Duna-holtágban Dunaegyházánál (fotó: Ütőné Visi J.)

Március 23. – Meteorológiai világnap 

A Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként 1950. március 22-én Genfben alakult meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely az ENSZ szakosított intézményeként működik. A szervezet új alapokmányának életbelépésének időpontja (március 23.) lett a meteorológiai világnap. A WMO elsődleges feladata a meteorológiai megfigyelés, előrejelzés, kutatás nemzetközi összehangolása, valamint az időjárással kapcsolatos adatok gyors cseréjének világméretű kiépítése. A szervezet tevékenységével hozzájárul az éghajlati folyamatokban bekövetkező változások felismeréshez, ezért kiemelkedő szerepe van az éghajlatváltozás és következményeinek a megismerésében.

Néhány javaslat a világnapi programokhoz:

  • Miről tájékoztat az Országos Meteorológiai Intézet honlapja? – irányított adatgyűjtés az OMSZ honlapjáról.
  • Meteorológiai témájú honlapok gyűjtése és tartalmuk, funkciójuk összehasonlítása.
  • Látogatás az Országos Meteorológiai Múzeumban.
  • Látogatás a közeli meteorológiai mérőállomásra – ismerkedés az időjárási elemeket mérő műszerekkel.
  • Virtuális múzeumi séta videófilmek segítségével (pl. mérőműszerekről: hőmérőről, barométerről).
  • Beszámoló korábbi meteorológiai világnapi eseményekről (pl. a 2021. éviről).
Az 2021. évi Meteorológiai világnap az OMSZ honlapján (képernyőfelvétel)

Április 7. – Egészségügyi világnap

1948. április 7-én kezdte meg működését az ENSZ szakosított intézményeként az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ezért lett ez a nap az Egészségügyi világnap. A világszervezet célja, hogy segítse az egészségügyi munka nemzetközi összehangolását, segítsen a járványok, hatékony megelőzésében és leküzdésében, felhívja a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára. 

Néhány javaslat a világnapi programokhoz:

  • Irányított adatgyűjtés a WHO hivatalos honlapja alapján a szervezet tevékenységéről.
  • Adatgyűjtés és beszámoló a COVID-19 járványról a WHO honlapja alapján.
  • Brosúra-, szórólapkészítés az egészségmegőrzés támogatására pl. a vistacreate vagy a canva program segítségével.
  • Beszélgetés a táplálkozási szokásaink és az egészségi állapot kapcsolatáról.
  • A világ egészségi állapota az adatok tükrében – adatgyűjtés és prezentáció készítése.
  • Szituációs játék – Világnapi ünnepi WHO-ülés – Milyen aktuális témák hangozhatnak el az ülésen? Készüljenek rövid felszólalások az egyes témákból! Milyen közös közleményt fogalmaznának meg a résztvevők? 
A WHO hivatalos honlapja (képernyőfelvétel)

Április 12. – Az űrhajózás napja

1961-ben ezen a napon bocsátották Föld körüli pályára a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Gagarin szovjet űrhajóssal. 

Néhány javaslat a világnaphoz:

  • Tanulói kiselőadások – néhány lehetséges téma:
    • az űrkutatás jelenlegi programjai;
    • hogyan kapcsolódott be Magyarország a világűr megismerésébe;
    • az űrkutatás szerepe a világ megismerésében – legfontosabb események;
    • az űrkutatás és a mindennapi élet – hogyan hasznosultak az űrkutatás és az űripar eredményei.
  • Internetes kvízjáték szervezése osztály- vagy iskolai szinten.
Az űrkutatás iránt érdeklődők sok érdekességre bukkanhatnak az űrkutatási hírportálon (képernyőfelvétel)

Április 22. – Föld napja

Talán a legismertebb, hazánkban is a legnagyobb hagyományokkal rendelkező jeles nap. A mozgalmat Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató indította el 1970. április 22-én. Célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető környezeti veszélyekre, a környezet védelmének fontosságára. A kezdeményezés azonnal több milliós követőtáborra talált, és fontosságát felismerve, napjanikra már ezernél is több szervezet csatlakozott hozzá. Magyarországom 1990-ben tartották meg az első Föld napját. Azt, hogy Hayes komolyan gondolta a Föld védelmét,  az is bizonyítja, hogy az egykori egyetemistából mára az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. 

Néhány javaslat a világnapi programokhoz:

  • A Föld napjához kapcsolódik a Fenntarthatósági témahét, amelyre ebben az évben április 25–29. között kerül sor. A hulladékcsökkentés mint állandó téma mellett az idén a víz, az egészégvédelem és a felelős fogyasztás áll a programok középpontjában. A programokról és a részvétel lehetőségéről a rendezvény hivatalos honlapján tájékozódhatunk.
  • Sok iskolában már nagy hagyománya van a Föld napi rendezvényeknek, ilyenek pl.
    • tavaszi nagytakarítás – szemétgyűjtés, területrendezés, zöldítés az iskolában és környékén;
    • pályázat és kiállítás a tanulók természetről készített fotóiból, művészeti alkotásaiból;
    • szakértő előadók meghívása, és az előadáshoz kapcsolódó beszélgetés aktuális környezeti problémákról;
    • tavaszi megújulás – tippek az egészséges táplálkozáshoz (pl. salátabüfé, egyszerűen elkészíthető egészséges ételek kóstolója); 
    • környezetbarát lakásdekoráció – ötletek, közös megvalósítás.

Természetesen a cél az, hogy ne csak ezen az egy napon legyünk környezettudatosak. A közös élmények és az együtt megszerzett új ismeretek segíthetnek abban, hogy az év többi napján is jó döntéseket hozzunk és tudatosabban éljünk.

Meddig maradhat meg a természet egyensúlya? (fotó: Ütőné Visi J.)

Április utolsó vasárnapja – Testvérvárosok világnapja

1957. április 28-án a franciaországi Aix-les Bois-ban megalakult a Testvérvárosok Világszövetsége (UTO), ennek emlékére választották április utolsó vasárnapját (ebben az éveben április 24.) a testvárvárosok napjának. Testvértelepülése – sok esteben több is – szinte minden településnek van, ezért ez a nap jó lehetőség egy kis földrajzi ismeretszerzésre, esetleg kapcsolatépítésre. 

Néhány javaslat a világnapi programokhoz:

  • A tanulók utána nézhetnek, hogy saját településük megünnepeli-e a napot, ha igen, akkor milyen programokkal, rendezvényekkel. Bekapcsolódhatnak-e diákok is ezekbe az eseményekbe? 
  • Kiselőadások a testvértelepülésről. Szervezhetünk iskolai vetélkedőt is ezekkel a településekkel kapcsolatos ismeretekről.
  • Kiállítás összeállítása a testvérvárossal kapcsolatos képekből, tárgyakból, emlékekből.
  • Digitális kvízjáték – az internet segítségével a tanulók felvehetik a kapcsolatot a testvértelepülések diákjaival és összeállíthatnak egymás számára kvízt egymás településéről.
  • Üdvözlőkártya tervezése a testvértelepülésnek – a legszebbet el is küldhetik a testvérváros iskolájának.  
Budakalász testvértelepülései (forrás) 

Sok világnap van. A cikkben is csak válogattunk ezek közül. Reméljük, hogy e néhány márciusi-áprilisi világnap bemutatása felkelti a kollégák érdeklődését, és sikerül néha a tanítási óra vagy a szakköri foglalkozás keretében időt szánni ezek megünneplésére is. 

***

2022 márciusától útjára indítunk egy sorozatot, amely a földrajzhoz kapcsolódó nevezetes napokra hívja fel a figyelmet. Ezzel párhuzamosan szeretnénk lehetőséget adni egy-egy világnaphoz naphoz kötődő jó gyakorlat bemutatására, legyenek azok tanórai, terepi vagy szakköri tevékenységek, érdekes feladatok, óravázlatok. Várjuk a kollégák jó gyakorlatait, amelyeket a Kitekintő rovatban osztanánk meg az érdeklődőkkel. 

Kérjük, hogy a bemutatásra szánt anyagokat a rovatszerkesztő e-mail-címére (judit.uto.visi@gmail.com) küldjék. A levélben írják meg a beküldő kolléga nevét nevét és telefonos elérhetőségét is. 

Kiemelt kép forrása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük