Módszertani műhely Taníts érdekesen érdekeset!

Királysírok

Gur-e Mir Mauzóleum – Üzbegisztán

VASVÁRY KINGA
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium, vasvary.kinga@gmail.com

Elhelyezkedése

Szamarkand földrajzi fekvése (Google Maps)

Földrajzi leírás

Talán az egyik legérdekesebb műemlék az üzbegisztáni SzamarkandbanGur-e Mir Mauzóleum (perzsa nyelven azt jelenti “a király sírja”). A síremléket eredetileg Timur Lenk építtette az unokájának, Szultán Mohammednek, akit utódjának szánt, de egy csatában elesett. Timur 1405-ben bekövetkezett halála után őt is ide temették, mert télen nem volt járható a hágó a Shahrisabz felé vezető úton, ahol a neki szánt sírkamra állt. (Timur Lenk a 14. század második felének egyik legnagyobb hódítója volt, akinek birodalma Kis-Ázsiától Indiáig terjedt.)

A mauzóleum komplexumának díszes bejárata mögött egykor több épület helyezkedett el. (letöltés)

Közép-Ázsia legnagyobb, 64 bordából álló, 12,5 méter magas, kék csempékkel borított gyönyörű kupolája magasodik a sírok fölött. Az épületegyüttes minaretjei annyira tökéletesek, hogy az emberek az ég tartóoszlopainak tartották azokat.

A mauzóleum bordás kupolája és a két minaret a régi pompájában tündököl. Az épületegyüttes keleti részén állt medreszének viszont már csak az alapfalai látszanak. (letöltés)

Az épület udvarán áll egy nagy kőemelvény és egy víztartály. A kövön állhatott Timur Lenk trónja. A kőből készült víztartályhoz számos legenda fűződik (lásd a feladatokban).

Timur trónja az egy tömbből kifaragott hatalmas kőemelvényen állt. (letöltés)
A szintén egy kőzettömbből kifaragott víztárolóedény is túlélte a viharos évszázadokat és őrzi titkát legendákon keresztül. (letöltés)
Az épület díszítése – az iszlám előírásainak megfelelően – csak geometriai mintákból és díszesen ír koránidézetekből áll. (letöltés) (letöltés)

A mauzóleum belsejében a hatalmas kupola alatti térben egymás mellett fekszenek a sírokat jelző kőtömbök. Az igazi sírok azonos elrendezésben a terem alatti zárt sírkamrában vannak. A fehér márvány sírok közül kiemelkedik a Timur Lenk sírját jelző nagy nefritkő, amit Ulug bég, Timur unokája hozatott ide 1425-ben. A teremben a falak előtti padokon zarándokok ülnek és mély áhítattal imádkoznak.

Timur sötétzöld nefrit sírköve fiai és fiúunokáinak sírkövei között áll. (letöltés)

1921-ben kezdték restaurálni az addigra romossá vált épületegyüttest. 1941-ben a helyiek felháborodása és ellenállása ellenére Sztálin felnyittatta a sírkamrát és megbízott egy antropológust, hogy derítse ki, kit rejtenek a sírok. Ulug Beg sírját azonosították először, akit a fia gyilkoltatott meg és úgy temették el, hogy a feje külön volt a testétől.

Felnyitották Timur sírját is, és benne egy 170 cm körüli, vöröses hajú, csontsorvadásban szenvedett ember csontvázát találtak, akinek az egyik lába rövidebb volt a másiknál. A test maradványait Moszkvába szállították, és rekonstruálták Timur Lenk arcvonásait.

Timur Lenk elképzelt arcképe a bal oldalon és az antrolpológiai rekonstrukció alapján készült kép a jobb oldalon. (letöltés)

Azonban a szarkofágra az volt ráírva: „Aki felnyitja síromat, egy olyan erőt enged szabadon, aki még nálamnál is félelmetesebb.”… és a sír feltárását követően néhány nappal a német hadsereg megtámadta a Szovjetuniót. 1942-ben Sztálin elrendelte, hogy az iszlám hagyományoknak megfelelően helyezzék vissza Timur Lenk maradványait a sírjába, nem sokkal később a német csapatok megadták magukat Sztálingrádnál. Azóta nem zavarták meg a nagy hódító nyugalmát.

Feladat

Válaszolj a kérdésekre a megadott lehetőségek közüli választással!

  1. Mit nevezünk mauzóleumnak?
    • a. lakóépületet
    • b. temetkezési helyet
    • c. imádkozó helyet
  2. Miért szeretett volna Timur Lenk épp az unokájának ilyen csodálatos mauzóleumot emelni?
    • a. mert nem volt gyereke, és gyerekeként nevelte az unokáját
    • b. mert őt akarta a birodalmának örökösévé tenni kiváló képességei miatt
    • c. mert csatában esett el, így nagyon tisztelte
  3. Miért volt annak idején „szabálytalan” Timur Lenk unokájának, Szultán Mohammednek ebbe a mauzóleumba temetése?
    • a. mert a városfalon kívül meghalt embereket nem temethették el a városfalon belül
    • b. mert az elesett harcosokat a harcmezőn kellett eltemetni
    • c. mert az iszlám szokás szerint a szülőhelyén kellett volna eltemetni 
  4. A legenda úgy tartja, hogy egy másik csodálatos építménynek adott „mintát”, ihletet ez az épületegyüttes. Melyiknek?
    • a. a Hagia Szophia Isztambulban lévő épületének
    • b. a jeruzsálemi Szikla Mecsetnek
    • c. a Taj Mahalnak Indiában
  5. Milyen babona fűződik Timur Lenk kőtrónusához?
    • a. A fiatal házasok közül aki előbb fel tud ugrani a kőtrónusra, az „fogja viselni a nadrágot” a házasságban.
    • b. Ha valakinek sikerül felugrani a kőre, egy éven belül gyermeke születik.
    • c. Ha egy fiú és egy lány egyszerre ugrik fel rá, akkor szerelmesek lesznek egymásba.
  6. Az udvaron álló víztartályhoz fűződő legendák közül melyik a legvalószínűbb?
    • a. Ez volt Timur Lenk kádja.
    • b. Ebből ittak a katonák csata előtt gránátalmalevet, hogy vakmerővé váljanak.
    • c. A csata előtt a katonai egységek vezetői annyi követ dobtak bele, ahányan voltak a szakaszban, majd csata után kivettek annyi követ, mint amennyien maradtak. Így könnyen meg lehetett állapítani, hogy mennyi volt a katonai veszteség (dögcédulák).
  7. Melyik területre indított hadjárat idején halt meg Timur? (15 000 fős serege volt)
    • a. indiai hadjárat
    • b. kínai hadjárat
    • c. a Márvány-tenger partvidékére irányuló hadjárat
  8. Milyen színű a nefrit féldrágakő?
    • a. kék
    • b. vörös
    • c. sötétzöld
  9. Miért vannak törésnyomok a nefrittömbön?
    • a. Mert megpróbálták rávésni Timur nevét a nagyon kemény kőre, és az eltört közben.
    • b. Mert a perzsa Nadír sah megpróbálta ellopni a követ, de a kő leesett a szállítás során.
    • c. Egy földrengéskor a tetőzet egy része ráesett a sírra.
  10. Miért közlekedett lóháton Timur, amikor az emberek előtt megjelent a leírások szerint?
    • a. Mert alacsony volt, és magasabbnak akart látszani.
    • b. Mert félt, hogy meggyilkolják, ha gyalog közlekedik.
    • c. Mert sánta volt, és nem akarta, hogy kitudódjon és ezzel elveszítse a tekintélyét.
  11. Milyen baljós jelek voltak a sír feltárása során, amelyeket babonából intő jelnek véltek?
    • a. Villám csapott Szamarkandra, és a város egy része leégett.
    • b. Kitört a háború a németek és a szovjetek között 1941. június 22-én.
    • c. Árvíz pusztította el a termést a környéken.

A feladat szövege (letöltés)

A feladat megoldása (link)

Éjszakai kivilágításban is felejthetetlen élmény a Gur Emir látványa. (letöltés)

A fotókat Mari László készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük