Kaleidoszkóp

Tavaszutó, nyárelő

MAKÁDI MARIANN

Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Földrajz szakmódszertani csoport, makadi.mariann@ttk.elte.hu

Vágyakozás a tavasz és a nyár után

A mérsékelt övezetben élő emberek élete és lelkivilága hagyományosan összekapcsolódik a természet évszakos változásaival. A természet tavaszi újraébredésével vágyunk a természetbe, hogy bőrünkön érezhessük a melegítő napsugarakat, csodálhassuk a levélzöldet és a virágözönt. Vágyunk a friss retek, szamóca, majd a cseresznye ízére. Azonban az urbanizált élet egyre erősebben mossa el az évszakok természeti jellegzetességeit. A betonrengetegben a műnövények között alig vesszük észre a tavasz beköszöntését, az üvegházak egész évben elérhetővé teszik bármely évszak gyümölcseit, zöldségeit és virágait. A globalista életszemlélet eredményeként a világ minden részéről származó termékeket felhasználó, a Kárpát-medencei embertől idegen szokások, szabadidő eltöltési formák, gondolkodásmód és ételreceptek árasztanak el. Az ünnepek pedig sokak számára egyre inkább a wellnesses hosszúhétvégét jelentik, bele sem gondolva azok természeti, majd vallásos eredetébe, üzenetébe, társadalmi és egyéni jelentőségébe. 

A pünkösdi rózsa (Peonia) hatalmas színes virágai a tavasz végi erőtől duzzadó élet szimbólumai (forrás)

Az általános emberi gondolkodás a tavaszhoz a mi kultúránkban a megújulást, a megtisztulást, valaminek a kezdetét kapcsolja. Jól megmutatkozik ez a szimbolikus cselekvési formákban, gondoljunk csak a tavaszi nagytakarításra, a parkok és közterek virágosítására, a tisztító- és fogyókúrákra! A népi kultúrában a tavaszi ünnepkör a természet ébredéséhez kötődik, az egyházi év menetét követve a húsvét (hamvazószerdától húsvét hétfőig) és a pünkösd (húsvéttól pünkösdhétfőig) köré szerveződik. Az egyházi ünnepeket átszövik a tavaszi mezőgazdasági tevékenység eredményességét biztosító hagyományok (pl. tavaszi határkerülés, állatkihajtás, búzaszentelés) és a családi élet produktivitását serkentő szokások (pl. májusfaállítás, komatálküldés). Az ünnepek jelképei között sok az év ezen időszakában jellegzetes növényhez kapcsolódó (például sarjadó búza, szentelt barka, pünkösdi rózsa, lombsátor, zöldág, májusfa).

A májusfaállítás hagyománya május 1-jén (forrás)

A nyár és a kiáradás ünnepe

A tavaszi időszak végét, a nyár kezdetét a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeli a keresztény világ. A húsvét és a pünkösd mozgó ünnepek (húsvétnak az első tavaszi holdtölte utáni vasárnapra kell esnie), akár 4 hét különbség is lehet a legkorábbi és a legkésőbbi időpontjukban. Ezért a május 10. és június 13. közé eső pünkösdkor tartalmilag a két évszak közötti átmenetre, és inkább az előttünk álló nyárra helyeződik a hangsúly. Hazánkban már a kereszténység felvétele előtti időkben is ünnepeltek ekkor, a nyárnak mint termőerőnek tisztelegtek. A földeken dolgozók számára ez volt az utolsó kikapcsolódási lehetőség a nagy nyári munkák előtt, amikor közösségben vigadhattak. Később erre a természeti ünnepre épült rá a keresztények egyik legbecsesebb ünnepe, Pünkösd (neve a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik) annak emlékére, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt (kiáradt) az apostolokra (pünkösdi csoda). Az ünnepnap egyben az egyház születésnapja is. 

A pünkösdi csoda és az örömhír terjedése – tananyag hang nélkül (Református tananyagtár, forrás)

Rövid, mint a pünkösdi királyság

A tavaszból nyárba való átmenet időszakához számos népszokás kapcsolódik. Közülük a legismertebb a pünkösdikirály-választás. A 16. század óta ismert szokás szerint a falu legényei közül különféle erő- és ügyességpróbák (pl. lovasverseny, bothúzás, bikafékezés, kakasütés, kaszálás) során kiválasztották a legrátermettebbet, a pünkösdi királyt. Különleges jogokkal ruházták fel: egy évig ingyen ihatott a kocsmában, állatait ingyen őrizték, elnézték apróbb vétségeit, és a következő pünkösdig ő volt a legények vezetője, a lányok kedvence. Innen ered a mondás is a múlandó dolgokkal kapcsolatban, „rövid, mint a pünkösdi királyság”. 

Pünkösdi lovaglás (Ecsény, 19. század vége) (forrás)

Később a Dunántúlon nemcsak a legények, hanem a nagylányok csoportjából is kiválasztották a legszebbet vagy a legkisebbet, a pünkösdi királynőt. Az ő „uralkodása” még rövidebb életű volt, csak a pünkösdikirályné-járás idejére szólt. A fehérbe öltöztetett és zöldágakkal, pünkösdi rózsával feldíszített királynő, valmint a lányokból álló kísérete köszöntötték az ünnepet. Énekelve járták végig a falvak utcáit: „Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királykisasszonykát.” Az énekek végén rendszerint termékenységvarázsló mondókákat mondtak: „Ekkora legyen a kendtek kendere!” felkiáltás kíséretében magasra emelték a kiskirálynét, így biztosítva a gazdag termést. Az éneklés végén a lányok ajándékot kaptak a gazdáktól. 

Pünkösdölő ének — Kiskunfélegyháza, 1907 (Gyűjtötte: Novy Ferenc. MNT II. 194.)
Pünkösdölő lányok menete – Hasznos, 1937 (forrás: BN F ltsz. 74736)

Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon pünkösdölésnek nevezték az énekes-táncos házról-házra járást, ami sokfelé leginkább lakodalmas menetre hasonlított, csak a szöveg emlékeztetett az eredeti funkcióra: “Dicsértessék a Jézus Krisztus, szabad-e pünkösdölni? … / Királyné pálcája, királyné koronája, / szálljon erre a házra az Isten áldása, / mint régöntén szállott az apostolokra!

A pünkösdölők köszöntésüket mondják – Hercegszántó, 1950 (forrás: NM. F. ltsz. 97727)
A pünkösdölők várják a gazdától a pénzt. A kiskirályné középen áll menyasszonyi öltözékben, kétoldalt pedig a zászlóvivők – Hercegszántó, 1950 (forrás: NM. F. ltsz. 97728)

Pünkösdkor országszerte a pásztorok ún. pünkösdi garast kaptak. Az állatok legelőre hajtása Szent György napján (április 24.) kezdődött, így a távolléti időszak előtt gazdáik bort és kalácsot vagy más élelmiszert, esetleg pénzt adtak hű pásztoraiknak. Számos helyen a pásztorok, béreslegények ostorpattogtatással, kolomprázással nagy zajt csaptak (kongáztak), hogy elűzzék az ártó szellemeket és a betegségeket. A gonosz elűzése más mágikus pünkösdi szokásban is megmutatkozott. Például a lakóházakra, az istállókra és a kerítésekre ebből a célból frissleveles hajtásokat (zöldágakat), rendszerint bodzát, nyír- vagy gyümölcsfavesszőt helyeztek.

Élő néphagyomány

Bújj, bújj zöldág, zöld levelecske,
Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!
Átul mennék rajta, hogyha nyitva volna,
Nyitva vagyon, nyitva vagyon, csak gyűjj átul rajta!
(somfai gyűjtés, 1953)

Ki ne ismerné ezt az éneket és gyermekjátékot! De hallatán eszünkbe jut-e, hogy ez a pünkösdi zöldágjárás szokásából származik, amikor a lányok párban kézfogással sorban állva a sor végén kaput tartottak, amin át-átbújva, énekelve járták végig a falu utcáit? A pünkösdi népszokások ma már kevés helyen élnek. Egy részük gyermekdalokban, mondókákban vagy zeneművekben él tovább. Régi pünkösdi dal: „Mi van ma, mi van ma? Piros pünkösd napja, holnap lesz, holnap lesz a második napja…” szól Kodály Zoltán Pünkösdölő című kórusművének népi töredékekre épülő szövegében is.

Viszont maguk a nyárköszöntő nagyszabású összejövetelek, bálok, búcsúk hagyománya sokfelé máig megmaradt. A majális is ebben az ünnepkörben gyökerezett, de 1890 óta a nemzetközi munkásosztály ünnepévé alakították át. A pünkösdi körmenetek hagyományát a szocialista rendszer sem törte meg. Az eredetileg a székelység fogadalmi zarándoklata mára az összmagyarság legnagyobb keresztény eseményévé vált, többszázezren vesznek rész évente a szabadtéri szentmisén az erdélyi Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben felállított oltárnál.

Csíksomlyói zarándokok tömege a Hármashalom oltár előtt 2013-ban (Készítette: Einstein2 – A feltöltő saját munkája CC BY-SA 3.0 (forrás)

Irodalom

  • Bálint Sándor (1943): A parasztélet rendje. – In: Bartucz Lajos: A magyar nép. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, Budapest. pp. 201–248.
  • Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika (1997): Jeles napok, ünnepi szokások. – Planétás Kiadó, Budapest. pp. 110–125.
  • Verebélyi Kincső (2004): Vizualizáció és fogalmi rendszer a néprajzban. – Gépeskönyv. ELTE BTK, Budapest. (link)
  • Ortutay Gyula (főszerk., 1981): Magyar Néprajzi Lexikon. – Akadémiai Kiadó, Budapest. 

Kiemelt kép: Skanzenben felidézett pünkösdi népszokás, a pünkösdikirályné-járás (forrás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük