Kaleidoszkóp

Az északi fénytől a csipkés hegyekkel keretezett fjordokig 1.

A téli Észak-Norvégia turisztikai értékei

KARANCSI ZOLTÁN

SZTE JGYPK Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék, karancsi@jgypk.u-szeged.hu

Szerkesztői megjegyzés: a cikk a GeoMetodika 2020. 3. számában megjelent írás bővebb változata, amelyet két részletben teszünk közzé.

Az északi fény nyomában

Észak-Norvégiába télen ritkán utazik egy átlagos turista. Ugyanakkor, ha Földünk egyik legkülönlegesebb természeti jelenségét, az északi vagy sarki fényt (aurora borealis) látni szeretnénk, akkor bizony leginkább ebben az évszakban van esélyünk arra, hogy teljes pompájában megmutatkozzon nekünk ez az égi tünemény. 

Ha nincs szerencsénk, akkor még ebben az időszakban sem biztos, hogy valóban látni fogjuk, ezért – legalábbis felhős időben – célszerű egy sarki fény „vadászatára” szakosodott turisztikai cég segítségét igénybe venni, akiket nemcsak a téli éjszakai tájékozódás miatt érdemes felfogadni, hanem azért is, mert az aktuális meteorológiai adatok birtokában ők megtalálják a felhőrétegben azokat a lyukakat, amelyeken keresztül feltárulhat előttünk a látvány.

Lelkes kis csapatunk éppen e jelenség megfigyelésére érkezett Észak-Norvégiába 6 napra, ahol három felhős éjszaka után egyre frusztráltabb állapotba kerültünk, de a következő éjszaka végre ránk mosolygott a szerencse. Szervezett túra keretében, helyi vezetőnket követve, közel hatvan kilométer autózás után lélegzetelállító volt megpillantani a fényes csillagokkal teleszórt sötét égboltot. Nehéz szavakba önteni azt a nagyszerű érzést, amikor a horizonton először megjelent a fény, majd egyre erősödő reflektorként világította be az eget, végül függönyszerű, lassú mozgással keresztülvándorolt a fejünk felett, hogy aztán elhalványodva eltűnjön. Az egész jelenség nem tartott tovább tíz percnél, de szerencsére rövid szünet után jött a következőfényhullám, ami hatalmas zöld kupolaként borult ránk, majd kisebb-nagyobb fényfoltokra feldarabolódva hatalmas égi sárkányként földöntúli táncba kezdett.

A csodálatos északi fény (aurora borealis) arcai (fotók Karancsi Z.)

A sarki fény (aurora polaris) az Északi-sarkot körülvevő sávban látható leggyakrabban (ezért nevezik északi fénynek – aurora borealis – is, bár van déli sarki megfelelője, az aurora australis). A jelenséget már az ókori görögök is ismerték. Arisztotelész úgy gondolta, hogy ilyenkor a levegő folyékony tűzzé változik. Az aurora borealis elnevezés Galileitől származik, aki a hajnal római istennőjéről, Auroráról nevezte el északi fénynek e különleges természeti látványt.

A jelenség a Föld mágneses terével áll kapcsolatban, és a sarki területek tisztább, fényszennyezés nélküli téli éjszakáin látható, amikor a légnyomás hosszú heteken keresztül nem változik. Megjelenéséhez szükség van a Napból származó töltött részecskékre, amelyek napszélként jutnak el a Föld legkülső burkához, a magnetoszférához. A Föld mágneses mezeje eltéríti a részecskéket, amelyek a mágneses pólusok körül jutnak be a légkörbe, gerjesztve a levegőben lévő atomokat, ezáltal létrehozva a fényjelenséget. A legerősebb sarki fény a Földön a mágneses viharokat okozó napkitörések (flerek) idején figyelhetők meg. 

Amilyen varázslatos a látvány, olyan nehéz megörökíteni azt. Csak állványra helyezett tükörreflexes géppel van rá esély, mégpedig úgy, ha minden automatikát kiiktatunk. A mellékelt képek a következő beállítással születtek: ISO 3200, 8-10 másodperces expozíció, 16 mm-es optika teljesen nyitott (2,8) blendével.

A kétarcú Skandinávia

Norvégia persze az északi fény nélkül is különleges, varázslatos ország. Felszínén két nagytáj osztozik, amelyek korukban, szerkezetükben, felépítésükben, domborzatukban lényegesen különböznek egymástól. Magja a Balti-pajzs, mely itt leginkább a déli területeken kerül a felszínre. Ehhez tapadt hozzá a Skandináv-hegyvidék, amely az egész félszigetre a legnagyobb hatást gyakorolja, hiszen a belső területeket elzárja az óceántól, így a partvidék éghajlata óceáni jellegű, míg a hegység keleti oldala kontinentális. Utóbbinak részei a part előtt, hatalmas területen szétszóródó szigetek, amelyek arculatuk alapján akár egy „harmadik tájegységnek” is tekinthetők.

Az országon végighúzódó 1800 km hosszú Skandináv-hegység Európa leghosszabb hegysége, melynek csúcsai északon 2000 m, délen 2500 m körüli magasságba emelkednek. A dél felé egyre növekvő szélességű tönkrögös hegység fontos víz- és éghajlatválasztó is egyben. A 400 millió éves Kaledóniai-hegységrendszerhez tartozó vonulat egykor ős-Észak-Amerika partvidékén keletkezett, és csak az Atlanti-óceán medencéjének kinyílásakor került Európához. A harmadidőszaki felboltozódás során jött létre a hegység meredek nyugati és szélesebb, lealacsonyodó keleti oldala.

A Skandináv-hegység egykori alapjai az ősi amerikai szárazföld peremén jöttek létre a felső ordovíciumban (lila színű terület) (szerk. Karancsi Z. Dott és Batten [1981] nyomán)

Az egyre magasodó hegység meredek nyugati oldalán mind intenzívebben bevágódó völgyek szabdalták fel a hegységet. A jégkorszakban ezeket a völgyeket a gleccserek töltötték ki (U keresztmetszetű völgyek), a völgyfőkön pedig meredek falú, széles kárfülkék jöttek létre. Ezek az Alpok keskeny, mély kárfülkéivel szemben tágasabb formák (botnerek). Majd fokozatosan az egész hegyvidék önmagát gyorsan hizlaló belföldi jégtakarókba temetkezett, amelyekből csak a legmagasabb csúcsok álltak ki (nunatakok).

Átrepülve e táj felett felülről látjuk a hegység jellegzetes, 1000 méter feletti, a harmadidőszakban kiemelkedett kerekded magasföldjeit, a fjelleket. E többnyire lapos, legfeljebb enyhén boltozódó sík területeken kezdődött el a jégkorszaki eljegesedés, és ezek pereméről lecsúszva indult meghódítani először a környező völgyeket, majd lassanként Európa északi területeit, hogy aztán napjainkra ismét csak ide húzódjon vissza. Rajtuk a jégkorszak maradványaiként feltűnő platógleccserek – amit a helyiek brenek neveznek (pl. Jostedalsbreen, ami a közel 500 km2-es területével Európa legnagyobb összefüggően eljegesedett területe) – és a jég eróziós tevékenységét őrző hegycsúcsok (kárpiramisok) láthatók, amelyeket itt tindereknek (fogaknak) neveznek.

A fjelleken látható, glaciális erózióval kialakított tinderek (fotó: Karancsi Z.)

A hegység északi, lappföldi részén hasonló folyamatok eredményeképpen kialakult vegetációmentes tunturik (tarhegyek) nevéből származik a tundra elnevezése is.

Ujjszerű, hosszú parti öblök

A norvég tengerpartot a jégkorszaki jég által vájt fjordok és a lecsiszolt, többnyire egészen kis területű, jelentős számú (150 000 körüli), túlnyomórészt lakatlan szigetek, a sérek teszik változatossá. A fjordok a kiterjedt fjellekkel koronázott hegység nyugati lábánál sorakoznak, akár kétszáz kilométert meghaladó hosszúságúak lehetnek, ujjszerűen elágazó alakjukkal mélyen benyúlnak a szárazföldbe, jelentősen megnehezítve így a közlekedést az észak-déli irányban hosszan elnyúló, de keskeny országban. Több száz méteres meredek sziklafalakkal keretezve különleges tájképi értéket képviselnek ezek az öblök. A rövid, de nagyesésű gleccserek a jégkorszakban hatalmas energiával vésték a hegylábi előtér kőzeteit, ezért a később kialakult fjordok mélysége gyakran eléri az 1000 métert is, bár valószínűleg süllyedés is segített ilyen mértékű mélység kialakításában. Az elágazó fjordok miatt a rendkívül tagolt norvég partvonal hossza jelentősen megnövekedett (3400 km helyett 25 000 km!). A természeti akadályokat 17 000 híddal és 900 alagúttal (amelyek között megtalálható a világ leghosszabb, 25 km-es közúti alagútja, a Laerdal-alagút is!) próbálják leküzdeni, így a legtöbb part menti lakott terület, sőt számos sziget isgépjárművel közvetlenül elérhető. 

Az Észak-atlanti-áramlásnak köszönhetően a norvég tengerpart éghajlata meglepően kedvező. A téli hónapok középhőmérséklete ritkán csökken 0 °C alá, de még a legészakibb pontjain sem haladja meg a decemberi középhőmérséklet a -4 °C-t, ezért itt hatolt az erdő legmesszebbre az északi félgömbön. A Skandináv-hegység túloldalán már sokkal szélsőségesebb az időjárás. Télen gyakran csökken -30 °C alá a hőmérséklet, míg nyáron lehet akár +30 °C is. A Spitzbergákon már nem érvényesül a meleg áramlás ezért ott a legmelegebb júliusi középhőmérséklet maximum +6 °C lehet, míg januárban -30 °C alatti hőmérséklet is lehet.

A csapadék kis térségen belül is jelentős különbségeket mutat. Míg a Skandináv-hegységben az atlanti partok mentén akár 4000 mm is lehet, addig a hegység túloldalán Lappföldön, kb. 100 km-re a tengerpartról csupán 400–500 mm. 

A területet egykor borító lombos erdők a jégkorszak után eltűntek. Ma ezeken az északi területeken csak a nyírligetekkel tarkított tundra él meg. Skandinávia döntő része a tajga övezetbe tartozik, ahol a luc-, jegenye- és erdei fenyő terjedt el. Az aljnövényzet főleg (rén)zuzmó és moha, néhány fagytűrő virágos növénnyel. A tundra cserjeszintjét a hangafélék, a rekettyék és az áfonyák jellemzik. Itt él a Föld legkisebb fás növénye, a 2 cm-es kúszó szárú törpe fűz.

Az ország területének csupán 3%-a művelhető, vagyis a területének legnagyobb részén ma is a természet az úr. A természeti értékekben gazdag norvég tájakon ma már 44 nemzeti parkot találunk. A természetvédelmi területek nagy száma mellett a természetjárás kultúrája is azt mutatja, hogy norvégok tisztelik a természetet. Az, hogy a környezetvédelmet nagyon komolyan veszik ebben az országban, abban is megnyilvánul, hogy ma az országban minden második eladott autó elektromos. Az infrastruktúra fejlődésével egyre több, korábban megközelíthetetlen terület vált elérhetővé. Az egyre növekvő klasszikus szervezett turizmus mellett fontos szerepe van a bakancsos turizmusnak is, ami a helyiek számára a kikapcsolódás természetes formája. Nem véletlen, hogy már az óvodában megismerkednek a természetjárás alapjaival, de a különböző korosztályok tanterveinek is része a turizmus tantárgy. Mivel szabadidejükben folyton úton vannak, ezért azt vallják, hogy „nincs rossz idő, csak rossz öltözet”. Ellentmondásnak tűnhet, hogy az európai mércével nem épp a legkedvezőbb klímájú területen él a kontinens egyik legvidámabb, legnyugodtabb népcsoportja. Persze ennek a nyugodtságnak stabil gazdasági alapjai is vannak, hiszen Norvégia rendelkezik a Föld egyik legnagyobb kőolaj- (Északi-tenger), valamint villamosenergia-készletével, amelyet vízerőművei termelnek. 

A Skandináv-félsziget, amelynek a vikingek voltak az első telepesei, sokáig isten háta mögötti vidéknek számított, ide már a római kereskedők sem jutottak el. Töredezett tengerpartja kedvezett a hajózásnak, Európába innen a luxuscikknek számító prémet, fókabőrt, méhviaszt szállították. 600 körül a vikingek egy új, sokkal gyorsabb, jobban kormányozható hajótípust fejlesztettek ki. Ekkoriban kezdett az éghajlat is melegebbé válni, több lett az élelem, megnőtt a népesség. Mivel a Skandináv-félszigetnek csupán töredéke (3%-a) volt már akkoriban is művelhető, így elkezdődött a túlnépesedés miatt a vikingek kirajzása a távolabbi szigetekre, valamint 793-ban egy észak-angliai kolostor kirablásával elindultak a zsákmányszerző hadjárataik is. A sikerek láncreakciót indítottak el, pár éven belül fél Európa megismerkedett a vikingek fürge hajóival és félelmetes fegyvereivel.

Egy viking harcos (fotó: Karancsi Z.)

A mai Svédországból induló viking kereskedők (varégek) eljutottak egészen a Volga forrásvidékéig, és megalapították a kijevi államot. A Dán-félsziget vikingjei nyugatra indultak, új államokat hoztak létre Kelet-Angliában és Északnyugat-Franciaországban (Normandia), majd Gibraltáron át behajóztak a Földközi-tengerre, és kifosztották Itália városait is. Az enyhe éghajlat lehetővé tette az Atlanti-óceánon való terjeszkedést, így fedezték fel Izlandot (870), letelepedtek Grönlandon (980), és megalapították az amerikai Új-Fundland szigetén Vinlandot (1000). Az utolsó viking rajtaütést 1066-ban a normandiai Hódító Vilmos hajtotta végre Hastingsnél, megalapítva a normann uralmat Angliában.

Az észak-atlanti szigetekre betelepült vikingek magukkal hozták az óhaza „kulturális tőkéjét”: munkamódszereiket, hitrendszerüket, társadalmi szervezettségüket. Állattartással (szarvasmarha, disznó, ló, kecske, juh) és vadászattal foglalkoztak elsősorban, a hidegtűrő árpát, komlót (sör), lent (kötelek), zöldségféléket termesztettek. Izlandon és Grönlandon nem alakítottak ki államot, a vezetés a hajókkal és állatokkal rendelkező katonai arisztokrácia kezében maradt. 1000 körül felvették a kereszténységet, miután szomszédjaik már nem voltak hajlandók az „istentelenekkel” üzletelni. 

A norvégok képzelete a fjelleket trollokkal, vagyis hegyi manókkal népesítette be. A skandináv hitvilág különleges figurája a troll, ez a misztikus, félelmetes lény. Bár a mitológiában antropomorf szereplőként találjuk, az irodalomban nagyon sok helyen és formákban jelenik meg. Ilyen lehet a gonosz, undorító orkszerű kép, vagy a primitív, de emberszerű elképzelés, amely szerint ezek a vad lények föld alatti barlangokban élnek. Az északi irodalom és más művészeti ágak a romantika óta különböző módokon jelenítik meg a trollokat, gyakran bennszülött fajként, nagy fülekkel és orral. Innen kerültek be a trollok világszerte a fantasy irodalomba és a szerepjátékokba, mint például a két igen népszerű XX. századi műbe, a Harry Potterbe és a Gyűrűk Urába. Mindkettőben lomha, ostoba, agresszív lénynek ábrázolják őket, de míg a Gyűrűk Ura köteteiben gonosz erőként, amit a sötét hatalom teremtett, addig a varázsvilágban játszódó Harry Potter sorozatban védelemre kiképezhető teremtményként szerepelnek.  A skandináv szuvenírek között is igen gyakoriak a trollfigurák.

Trollfigurák (fotó: Karancsi Z.)

A terület mai őslakói a finnugor nyelvcsaládba tartozó számik (lappok), az utolsó európai nomád, hosszú ideje rénszarvastenyésztésből élő népcsoport. Mára mintegy 80 000-en maradtak (ebből Norvégiában kb. 50 000 fő). Az országhatárokon átnyúló Lappföldön terelgetik nyájaikat a sarki tundra legelőin.

Az Északi-sarkvidék másik híres állatfaja és legnagyobb ragadozója, a jegesmedve szigorú védettsége ellenére végveszélyben van. A szárazföldtől távol, de norvég fennhatóság alá tartozó Spitzbergákon a vadászati tilalomnak köszönhetően a világ jegesmedve populációjának 15%-a él (mintegy 3000 példány). A sarkvidéki jég intenzív olvadása következtében egyre nehezebben jutnak táplálékhoz, mert a vékony jégtakaró, vagy éppen a jégtakaró hiánya miatt nem tudják megközelíteni a fő táplálékukat jelentő fókák jégben kialakított légzőlyukait. A vízben pedig nem tudják felvenni a fókákkal a versenyt, ezért éhhalálra vannak ítélve…

Ajánlott irodalom

  • Brønsted, J. (1983): A vikingek. Corvina Kiadó, Budapest. 312 p.
  • Dixon, Ph. (1985): Britek, frankok, vikingek. A múlt születése. Helikon kiadó, Budapest 163 p.
  • Dott, Jr. R. N. – Batten, R. L. (1981): Evolution of the Earth. Mc Graw – Hill Book Co. New York – San Francisco. 116 p.
  • Báldi T. (1994): Elemző (általános) földtan I. Kézirat, ELTE Általános és Történeti Földtani Tanszék. Budapest. 295 p.
  • Erdélyi Eszkimó P. (2018): Északi helyezkedés. Sarkvidéki erőtér: hidegháborús szabályok. A Földgömb. Különszám., pp. 70–76.
  • Gimeno, D. (2010): Kelták és vikingek. Nagy civilizációk 8. Kossuth Kiadó, Budapest. 96 p.
  • Goda Z. (2008): Hideg, északi fény. A Földgömb 2. Március-április. pp. 86–93.
  • Juhász Á. (1989): Skandinávia földrajza. In: Skandinávia. Panoráma Kiadó, Budapest, pp. 19–61. 
  • Karancsi Z. (2018): A sarki fény nyomában. Mihez kezdjünk a magas északon? A Földgömb. December. pp. 64–69.
  • Klein D. (2017): Svalbard a „hideg part” A Földgömb. Április. pp. 26–41.
  • Nemerkényi A. (2000): Európa. Kontinensről kontinensre. Kossuth Kiadó, Budapest. 224 p.
  • Nemerkényi A. – Móga J. – Nagy B. (2007): Észak-Európa. In: Gábris Gy. (szerk.): Európa regionális földrajza. Természetföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. pp. 40–68.
  • Reader’s Digest (1998): Égi függöny, a sarki fény. In: Teremtő erők, pusztító elemek. Reader’s Digest Kiadó, Budapest. pp. 286–288.
  • Pörtner, R. (1983): A viking kaland. Kossuth Kiadó, Budapest. 345 p.
  • Stringer, E. T. (1996): Északi fényjáték. In: Whitfield, P. (szerk.): A Föld titkai. Aqua Kiadó, Budapest, pp. 24–29.
  • Székely A. (1975): Az őspajzs és kaledóniai hegységrom kerete (Észak-Európa nagytájai). In: Marosi S. – Sárfalvi B. (szerk.): Európa. Gondolat Kiadó, Budapest. pp. 107–141.

A tanításhoz ajánljuk – Kérdések, feladatok

  1.  Milyen feltételek szükségesek a sarki fény megfigyeléséhez?
  2.  Hogyan jön létre az északi fény jelensége?
  3.  Melyek a Skandináv-félsziget nagytájai?
  4.  Miért nevezik kétarcúnak Skandináviát?
  5.  Melyik Európa leghosszabb hegysége?
  6.  Hol keletkezett a Skandináv-hegység alapja?
  7.  Mik a fjellek?
  8.  Honnan származik a tundra elnevezése?
  9.  Miért különleges Norvégia partvonala?
  10. Mik a sérek?
  11. Mi az oka, hogy Norvégiában hatolnak a legészakabbra az erdők az északi félgömbön?
  12. Melyik a Föld legkisebb fás növénye?
  13. Mekkora a művelhető területek aránya Norvégiában?
  14. Milyen energiaforrások alapozzák meg a norvég gazdaságot?
  15. Kik voltak a varégek?
  16. Melyik volt a legtávolabbi terület, ameddig a vikingek eljutottak?
  17. Kik a trollok?
  18. Kik Norvégia mai őslakói?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük