Kaleidoszkóp

„Hóval lepett égi úton / Mikulás már útra kél…”

„Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut vele a szél.

Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll, s elidőz
egy-egy kis ablak alatt…”  (Zelk Zoltán)

Magyar hagyomány szerint a december 6-ra virradó reggelen a piros ruhába öltözött Mikulás kisebb ajándékokat csempész a gyerekek ablakba kirakott csizmájába. 

A Mikulásnak két alakja él a társadalom emlékezetében. Az egyik az éjjel titokban ajándékot hozó, segítő, akinek személyéhez mindössze másfél évszázada kötődnek szokások, főként a városokban. A másik alak a büntető és jutalmazó. Ez utóbbi eredete a katolikus vallású vidékeken a középkorba nyúlik vissza, amikor szerepjátékokkal, alakoskodással emlékeztek a piros palástban, püspöksüveggel a fején és pásztorbottal a kezében elmarasztaló és ajándékozó Szent Miklós püspökre.

A Kárpát-medence vidéki településein Miklós-naphoz másfajta szokások kapcsolódtak. A Dunántúlon például a Miklós-járás. A fiúk, a még nem házas férfiak az utcákon járva ijesztgették a lányokat bekormozott vagy festett arccal, láncot csörgetve. Majd meglátogatták a házaknál a gyerekeket, amiért apró ajándékokat kaptak a szülőktől. A lányok, a hajadon nők ezen a napon tizenkét gombócot főztek, és mindegyik gombócba egy férfi nevét rejtették. Ugyanis azt tartották, hogy amelyik gombóc legelőször bukkan a víz felszínére, az megmondja ki lesz a férjük.

Tóth Gábor elképzelése Láncos Miklósról (forrás: Magyar Képzőművészeti Galéria)

A Mikulás-kultusz földrajzi, történelmi hátteréről és a szokás átalakulásáról tavaly írtunk. 

Kiemelt kép forrása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük