Kitekintő

Ha április, akkor döntő!

ÜTŐNÉ DR. VISI JUDIT

Oktatási Hivatal

 

Ahogy azt már megszoktuk, áprilistól egymást érik a tanulmányi versenyek döntői. Az idei versenyszezonból két vidéki földrajzversenyt szeretnénk kiemelni, a Less Nándor földrajzversenyt és az Itthon otthon vagy földrajzversenyt. Azért esett ezekre a választás, mert mindkét versenyen a földrajzi ténytudás szintjének összevetése mellett nagy hangsúlyt kap a megszerzett földrajzi tudás alkalmazása, a kreatív földrajzi gondolkodás. Közös jellemző az is, hogy mindkét megmérettetésen általános és középiskolás diákok is részt vehetnek.

A fiatalon elhunyt geográfuskutató, Less Nándor nevét viselő, ebben az évben a 25. születésnapját ünneplő földrajzversenyre a 2017-18-as tanévben az ország 58 iskolájának 400 diákja nevezett be. A verseny első fordulójában mind a négy kategóriában (I/A. – 7. évfolyam, I/B. – 8. évfolyam, II. – 9. évfolyam, III. – 10–13. évfolyam) központi feladatlapot töltöttek ki a versenyzők, a döntőbe a legjobb eredményt elért 87 tanuló jutott be. A döntőnek immár negyedik alkalommal a Debreceni Egyetem adott helyet. A kétnapos döntő első napján írásbeli feladatsort oldottak meg a versenyzők, a második napon került sor a szóbeli feladatokra. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy a két forduló között érdekes szakmai sétán vehessenek részt a versenyzők.

Bár az írásbeli feladatsorokban is szépszámmal találunk az ismeretek alkalmazását elváró feladatokat, a szóbeli részben már minden versenyzőn ilyen kérdéseket kapott. A 7–8. évfolyamos tanulók képzeletbeli földrajzi utazásra indultak. Adatok, képek rövid leírások alapján egy-egy elképzelt, a valóságban nem létező tájról kellett földrajzi jellemzőket megfogalmazni, illetve a megadott adottságokból, erőforrásokból kiindulva a társadalmi-gazdasági élet jellemző vonásaira következtetni. A gimnazistáknak szemelvények és képek alapján egy-egy természetföldrajzi, illetve társadalmi-gazdasági vagy környezeti probléma elemzését kellett elvégzeniük. A verseny jó példája annak, hogy a tanórán elsajátított földrajzi ismereteket hogyan lehet logikus gondolkodással más összefüggésben sikeresen alkalmazni, segíti azt is, hogy a tanulók megértsék a tények és a vélekedések közötti különbséget.

Bővebb információt a verseny weboldalán találhatnak az érdeklődők:

Felkészülés a szóbeli feladatra (Arday István felvétele)
Munkában a zsűri – a sok jó felelet értékelése egyáltalán nem volt könnyű (Arday István felvétele)

8 éves múltra tekint vissza, de nagyon rövid idő alatt országos versennyé vált a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium földrajztanárai által 2011-ben útjára indított, 7–10. osztályos tanulók számára kiírt regionális verseny, az Itthon otthon vagy. Az első versenyen még csak negyvenen vettek részt, az idei tanévben már 198 tanuló jelentkezett az ország 13 megyéjéből. A háromfordulós verseny érdekessége, hogy a döntő feladatai mindig hazánk egyik tájának természeti, kulturális és idegenforgalmi nevezetességei köré szerveződnek. Az idén a kiválasztott táj a Balaton-felvidék volt. Az első, iskolai írásbeli fordulóban egy 90 perces tesztet töltenek ki a tanulók. A második fordulóban egy 4–10 oldalas pályamunkát készítenek, amelynek témáját a kiírásban megjelenő három, a lakóhely földrajzához kapcsolódó téma közül választhatták ki a versenyzők. Az első két fordulóban elért eredmény alapján jutnak be a legjobbak a döntőbe. A kétnapos döntő írásbeli feladatlapja alapvetően az adott évben kiválasztott táj idegenforgalmi adottságihoz kapcsolódik. A második napon itt is a szóbeli megmérettetésre kerül sor. A versenyzőknek egy háromnapos – ebben az évben a Balaton-felvidékre tervezett – osztálykirándulás programját kellett bemutatniuk egy ppt prezentációban. A verseny sajátossága, hogy nagy hangsúlyt fektet a lakóhely, illetve a kiválasztott táj idegenforgalmi értékeinek, természeti és társadalmi-kulturális erőforrásainak megismerésére és bemutatására. Külön érdekesség, hogy a kirándulásterveknek ki kell térnie az útvonal pontos megtervezésére és a költségvetésre is. Sajátos vonása a versenynek az is, hogy a döntőben az egyes kategóriákban legjobb írásbeli és szóbeli teljesítményt nyújtó diák különdíjban részesül.

Izgatott diákok, felkészítő tanárok és szülők a megnyitón. Forrás.

Az idei versenyről a döntőnek helyet adó Edutus Főiskola honlapján olvashatunk bővebben.

Díjátadó ünnepség a tatai versenyen. Forrás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük